Könyvek

Olasz faluk és városok

Az ELBIDA projektben közel egy éve mutattam be Dr. Tóth Rezső, „Északafrikai kikötők” című munkáját. Az ott bemutatott aprócska kötet egy magas szintű és olvasmányos útleírást rejtett, melyet jó volt olvasni. Akkori bejegyzésem záró részében ezt írtam: „Dr. Tóth Rezső egyetlen megjelent útleírása az „Északafrikai kikötők” című munkája, holott olaszországi utazásairól is értékes beszámolókat írt,…

ELOLVASOM
Könyvek

Amerika

Magyarok a modern csodák világában 1928. március 5.-én egy különvonat indult a Keleti pályaudvarról Cherbourgba. A szerelvényen utazó több száz „zarándok” aztán hajóra szállva Amerika felé vette az irányt, hogy az 1848-49-es szabadságharc 80. évfordulója alkalmából New Yorkban állított Kossuth szobor avatásán részt vehessen. A zarándokok között volt dr. Biró Zoltán grafikus is, aki élményeiről…

ELOLVASOM
Könyvek

A Csendes óceán szigetvilága

Úti jegyzetek Vojnich Oszkár immáron harmadik művével jelentkezik az ELBIDA projektben. A szerző kalandos életes során beutazta a földet és élményeiről rendszeresen be is számolt írott formában. Első műve a „Budapesttől Sitkáig” még saját költségén jelent meg, de következő műveit már ismert kiadók adták ki. A most következő könyv, mely időrendben a szerző ötödik műve,…

ELOLVASOM
Könyvek

Egy elfelejtett sorhajóorvos hagyatéka

Bozóky Dezső keleti utazása Az ELBIDA projektben elsőként, de reményeim szerint nem utoljára jelentkezem másodközléssel. 2018. augusztus 24.-én a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Élet és tudomány című hetilapjának 34. számában jelent meg elsőként a témában saját cikkem. A blog hagyományait követve ez esetben is az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjtemény egyik különleges antik útleírása volt a…

ELOLVASOM
Könyvek

Tessedik Ferencz utazása Francia ország déli részeiben

Egy gyűjteményben mindig vannak olyan tételek, amelyek kiemelkednek a többi közül. Könyvgyűjtemény esetében ezek tipikusan a nagyon ritka, régi és általában drága kötetek. Aki régóta gyűjt és gyűjteménye jelentős méretűvé vált, annak még ezen kiemelkedő tételek között is lesznek olyanok, amelyek valamilyen oknál fogva a csúcsot képviselik. Nos, most egy ilyen kötet következik az ELBIDA…

ELOLVASOM
Könyvek

Olasz ut 1850-ben

2017 novemberében mutattam be, Hoványi Ferenc nagyváradi kanonok „Néhány hét a Szent Földön 1856-ban” című ritka kötetét. Akkori bejegyzésemet azzal zártam, hogy a szerző másik, az „Olasz ut 1850-ben” címmel megjelent híres kötete, még nem része az ELBIDA projekt hátterét biztosító gyűjteménynek, de amint sikerül beszereznem, bemutatom azt. A szerencse és a türelmes keresgélés eredményeként…

ELOLVASOM
Könyvek

Amerikai Naplókivonatok, Utijegyzetek, Levéltöredékek

gróf Vay Péter nem ismeretlen az ELBIDA projekt olvasói számára. Az arisztokrata származású főpap élete során sokat utazott és élményeiről, tapasztalatairól több könyvben is beszámolt. Vay Péter neve sokak számára összeforrt a „kelettel”, pedig az utazó élete során Amerikába is többször járt és e térség is meghatározó volt életében. A most következő ritka művében, mely…

ELOLVASOM
Könyvek

Uti jegyzetek

Levelekben Lassan egy hónapja nem jelent meg bejegyzés az ELBIDA projektben. A kényszerű szünetet a blog hátterét biztosító gyűjtemény (és a szerző) költözése okozta. Az utóbbi hónap összes rendelkezésre álló szabadideje ennek a rövidtávon nem kedvelt, de hosszú távon mégis számos előnnyel járó új helyzetnek az érdekében lett felhasználva. A változásra a gyűjtemény szempontjából is…

ELOLVASOM