Múlt heti bejegyzésemet azzal zártam, hogy hasonlóan különleges kötettel jelentkezem e héten, mint az „Utazás Brazíliába és vissza” című ritka könyv volt. Ígéretemet megtartva következzék most, Nogel István rovarász extrém ritka kötetének a bemutatása. Többször írtam már a blogban egyes kötetekről, hogy ritka, de a „Nogel István utazása Keleten” című könyv talán az egyik legritkább,…
Vannak művek, amelyek valamilyen szempontból fontosabbak, mint sok más, amúgy kiemelkedő kötet. Szendrői Geőcze István „Utazás Brazíliába és vissza” című műve egy ilyen könyv. Fontos mű, hiszen az első térségről szóló útleírás, másrészről pedig olyan eseményekről is beszámol a szerző szemtanúként, amelyek Brazília történelmének kulcsfontosságú mozzanatai voltak. A mű elismerő kritikát kapott saját korában, sőt…
Elbeszélések, utirajzok, megemlékezések Érdekes műre bukkantam nem olyan rég egy antikvárium online felületén. Szerzője Falk Zsigmond, akinek a neve ismerős lehet már a blog olvasóinak, illetve az útleírások világában tájékozott olvasóknak, hiszen Falk három kiváló művet is jegyez, a klasszikus útleírások világában. Az ELBIDA projekt olvasói már mindhárom művét megismerhették. Elsőként a „Budapesttől-San Franciskóig” című…
Joseph Alexander Hübner követjárásai Az ELBIDA projektben megint egy másodközlés következik. Az Élet és tudomány című hetilap LXXIV. évfolyamának 14. számában jelent meg újra a témában írásom. A blog hagyományait követve az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjtemény egyik különleges antik útleírása volt a cikk főszereplője ismét. Ez alkalommal gróf Hübner Sándor, „Séta a világ körül”…
A blog hátterét biztosító gyűjtemény gyarapítása aprólékos munka. Aukciókon, antikváriumokban, internetes piactereken és még számos egyéb lehetséges lelőhelyen folyamatosan vadászok a különleges példányokra. Minden érdekel, ami 1945 előtti és passzol a meghatározott témába, de különösen izgatottá tesz az, amikor ismeretlen vagy kevéssé ismert művet sikerül fellelni és beszerezni. Az ELBIDA projektben most következő mű is…
Berlin, Kopenhága, Drezda Legutóbbi Vértesiről szóló bejegyzésemet azzal zártam, hogy a blog hátterét adó gyűjteményemből kifogytak a szerző művei, így új kötetének a bemutatása csak akkor lehetséges, ha sikerül azt beszereznem. Nos, a szerencse rám mosolygott és sikerült fellelnem egy hiányzó és nagyon ritka művét Vértesinek, így folytatom is kedvenc szerzőm életművének a bemutatását. A…
A Szentföld mindig is csábító úti cél volt az utazók számára. Szerencsére közülük néhányan írásban is beszámoltak élményeikről, így a szentföldi utazások irodalma bőségesnek mondható. A Szentföldre sokan zarándoklat jelleggel utaztak, de nem mindenki, hiszen voltak olyanok is, akik klasszikus értelembe vett turistaként jártak az országban, vagy éppen vadászati céllal érkeztek oda. Az ELBIDA projektben…
Múlt héten azzal köszöntem el, hogy visszatérünk Amerikába, mégpedig egy szinte ismeretlen női szerző művének a segítségével. Jakabffy Istvánné olyannyira ismeretlen szerző, hogy életéről csak egészen minimális információval rendelkezünk. Egy biztos azonban, hogy szerzőnk valamikor az 1890-es évek elején elhatározza, hogy fia vizsgája után elindulnak Amerikába. A tervek szerint fiával beutazza az Egyesült Államokat a keleti…
Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.