Könyvek

Konstántinápoly

Vértesi Károly, mint egy régi ismerős köszönti ismét olvasóit. Annak idején, amikor először mutattam be Vértesi kötetet, már említettem, hogy igen termékeny író volt, akinek a művei személyes kedvenceim és igazán lebilincselő olvasmányok. Gyűjteményem legújabb Vértesi műve a „Konstántinápoly” címmel megjelent kötet, melyben az oly sok utazót megihlető kalandos történelmű városban szerzett élményeit meséli el…

ELOLVASOM
Könyvek

Vándorlásaim és élményeim Persiában

150 éve, 1867 szeptemberében Vámbéry Ármin ült az íróasztalánál és éppen újonnan megjelenő kötetnének az előszavát írta. 1865-ben a „Közép-Ázsiai utazás” címmel megjelent művében azt ígérte olvasóinak, hogy „későbben, ha vándorbotomat valami nyugalmas hajlék szögletébe támaszthatom, majd akkor több évi kóborlásom történetét egész terjedelmében akarom elmondani”. Ennek az ígéretnek kívánt eleget tenni, a most bemutatott „Vándorlásaim…

ELOLVASOM
Könyvek

Székelyföld

Cholnoky Jenő az MFTK sorozatban bemutatott, „Erdélyi képek” című kötetéről szóló cikk a 3. legolvasottabb bejegyzés az ELBIDA projektben eddig megjelent 130 bejegyzésből. Cholnoky bár kiváló író volt (akivel még találkozni is fogunk a blogban), mégis azt gondolom a bejegyzés népszerűségét valójában a térség, azaz Erdély népszerűsége és szeretete okozza. Erdély 1947-es végleges elvesztése a…

ELOLVASOM
Könyvek

Suezig és vissza

báró Pongrátz Emil könyveire régóta vadászok, de mindig csak töredék kötetekre bukkantam, egészen szeptember elejéig, amikor legnagyobb örömömre váratlanul sikerült beszereznem a szerző egyik művét. A „Suezig és vissza” Pongrátz talán legismertebb műve, amiben 1869-es utazásáról számol be, mely során Ferenc József kíséretének tagjaként utazott Egyiptomba, hogy az ország pénzügyi helyzetét és birtokviszonyait tanulmányozza. A…

ELOLVASOM
Könyvek

A bűvös sziget

Aki rendszeres olvasója a blognak, az biztosan emlékezni fog William Buehler Seabrook nevére, hiszen életében voltak olyan elemek, ami miatt neve sokak számára feledhetetlen. A 2017. májusában bemutatott, „Utak a dzsungelben” című művében a szerző Nyugat-Afrika ősvadonjába kalauzolja el az olvasót, ahol sikerült egy kannibál törzs közelébe kerülnie és megfigyelni szokásaikat. A mű kimondottan olvasmányos és rendkívül…

ELOLVASOM
Könyvek

gróf Széchenyi Béla keleti utazása

India, Japán, China, Tibet és Birma országokban Öt bejegyzéssel ezelőtt mutattam be Lóczy Lajos „Khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása” című fantasztikus művét. Abban a bejegyzésben már említettem, hogy Lóczy Lajos feladata egy tudományos hangvételű kötet elkészítése volt a Gróf Széchenyi Béla által vezetett távol-keleti felfedezőútról, míg expedíciós társa Kreitner Gusztáv feladata volt az…

ELOLVASOM
Könyvek

Dánia a paraszteldorádó

A most következő mű talán az egyik legfurcsább könyv, amit eddig bemutattam az ELBIDA projektben. Furcsa, mert a szerző személyéről egyáltalán nem az utazás jut egy átlag történelmet jól ismerő ember eszébe, valamint mert a könyv stílusa és témája érdekes és szórakoztató de mégis kicsit más, mint az eddig megszokott útleírások. A „Dánia a paraszteldorádó”…

ELOLVASOM
Könyvek

Körutazás Amerikában

Éjszak Amerikai Egyesült Államok St. Louisi világkiállítás Vértesi Károly nevével már találkoztunk itt a blogban. Az egyik kötetének bemutatásakor már említettem, hogy személyes kedvenceim egyike, így most ismét tőle érkezik egy különösen ritka és olvasmányos mű. A „Körutazás Amerikában” című műve nem egy átlagos útleírás, elsősorban azért, mert nem a megszokott módon, amolyan útinaplószerűen mutatja…

ELOLVASOM