A Brit Birodalmon keresztül

Nemrég Kecskeméthy Aurél könyve kapcsán említés szintjén előkerül ismét gróf Hübner Sándor neve. Az utazó diplomata az ELBIDA projekt olvasóinak nem ismeretlen, hiszen a „Séta a világ körül” című fantasztikus műve már szerepelt a blogban. Az a bejegyzés némileg rendhagyó volt, mivel az Élet és tudomány című hetilap LXXIV. évfolyamának 14. számában megjelent írásomat közöltem, így némileg eltért a…

A rejtelmes India felé

Sven Anders Hedin a híres svéd földrajztudós, felfedező és író egy időben gyakori vendége volt az ELBIDA projektnek, ugyanakkor jó ideje már nem hallottunk róla. Itt tehát az idő, hogy ismét köszönthessük Sven Hedint a blogba, hiszen egy rendkívül termékeny író volt akinek a magyarul megjelent műveiből is jó pár van még a könyvespolcomon. A…

Keleti utazás

Egyptom, Szentföld, India, Ceylon – Uti jegyzetek Mocsáry Béláné Fáy Mária egy rendkívüli asszony volt. A szerző az ELBIDA projektben sem először szerepel, hiszen az „India és Ceylon – uti jegyzetek” című, 1899-ben megjelent munkáját mutattam be a blog második bejegyzésében, még valamikor 2016 tavaszán. Az első útleíró nőként nyilvántartott Mocsáry Béláné életében többször utazott…

Úti- és vadásznaplóm

Indiából és a Himalayából 1930 Gróf Apponyi Henrik úti és vadásznaplóját régóta kerestem. Ritka és egészen kivételes mű, amely jó áron nagyon ritkán szerezhető be, de még kellő forrás birtokában sem garantált az azonnali beszerzés. A szerző a kor neves utazója és ismert vadásza volt, aki olyan helyekre jutott el vadászkalandjai során ahová keveseknek sikerült…

Buddha útján a Távol Keleten

Az ELBIDA projektben a „fekete Révai” minisorozat befejező kötetéhez értünk. Felvinczi Takács Zoltán a „Buddha útján Távol Keleten” című műve egy klasszikus útleírás. A szerző 1935-ben indult 13 hónapon át tartó távol-keleti útjára, ahol bejárta Indiát, Japánt, Kínát, Mandzsúriát és Koreát. A kétkötetes műben aztán megörökítette művészettörténészként alkotott képét a Távol-Keletről és az út során…

Indiai éveim

A „fekete Révai” sorozat folytatásában egy, az ELBIDA projekt rendszeres olvasói számára biztosan ismerős szerző érkezik, “Indiai éveim” című kétkötetes művével. Baktay Ervin orientalista neve a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat kapcsán többször felmerült, hiszen az egy korszakot átölelő hatalmas ívű sorozatban öt kiemelkedő művével szerepelt. A szerző, „Indiai éveim” című művéről így ír: „Ez…

Allah Akbar!

Az ELBIDA projektben az előző bejegyzéssel lezárult a sok ponton egymástól elválaszthatatlan MFTK–MUFK sorozat bemutatása, amely egyéni véleményem szerint a topsorozat a műfaj világában. Tudatos tervem nem volt arra nézve, mivel is folytassam a blogot, éppen ezért egyik este elkezdtem nézegetni a könyvespolcon sorakozó antik útleírás gyűjteményemet és vártam egy impulzust. Csodás művek sora után…

Királyfiak földjén

Rádzsputána és Gudzsarát AZ ELBIDA projektet rendszeresen olvasók Baktay Ervin nevének olvasásakor talán már automatikusan Indiára gondolnak. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban a szerző ötödik és egyben utolsóként megjelent kötetében, a „Királyfiak földjén” címűben, India két különleges területét, Rádzsputánát és Gudzsarátot mutatja be a tőle megszokott tudományosan izgalmas stílusban. Baktay az egyik legismertebb orientalista,…

Hindusztán

Baktay Ervin immár a negyedik kötettel jelentkezik a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban. A „Hindusztán” című műben a szerző folytatja India bemutatását a tőle már több ízben megszokott lebilincselő stílusban. E kötetben a Dzsamna és a Gangesz lapályát járja be, amelyet gyakran csak Gangesz síkságának neveznek. A könyv 1938-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar…

Ősi ösvényeken Ázsiában

Három kutató utam Ázsia szívében és Kína északnyugati tájain Stein Aurél a Magyar FöldrajziTársaság Könyvtára sorozatában megjelenő harmadik és egyben utolsó kötete az „Ősi ösvényeken Ázsiában” címmel jelent meg. A szerző ezen művében három kutatóexpedíciójának történetét mutatja be, bár elmondása szerint csak „tömör foglalatban”. Stein számára ezek az utazások melyek összesen hét évig tartottak, bármilyen…