Utazás külföldön

Ismét egy valódi kuriózum az ELBIDA projektben. Szemere Bertalan az első felelős magyar kormány belügyminisztere 1836-1837 között beutazta Európát, majd visszatérését követően papírra vetette úti élményeit. A kiadható kézirattal gyakorlatilag 1839-re már elkészült a szerző, de a cenzúra miatt végül csak 1840-ben jelenik meg a mű, „Utazás külföldön” címmel. A könyv meghozza Szemerének a sikert…

Uti tárcza

Az ELBIDA projekt rendszeres olvasói biztosan emlékeznek, hogy pár hete Gorove István, „Nyugot” című könyvét mutattam be a blogban. Gorove amikor 1842-1843-ban bejárta Európát, nem utazott egyedül, hiszen elkísérte barátja Tóth Lőrincz is. Az utazás élményeit, tapasztalatait az útitárs is megírta, azaz ennek az európai barangolásnak megszületett egy Tóth Lőrincz féle olvasata is. Az „Uti…

Kóborlások itthon meg idegen földön

A sok ritkaság után jöjjön ismét egy könnyen elérhető, olcsó, de semmiképpen nem félredobandó útirajz. Rákosi Viktor írói életműve egészen lenyűgöző, műveinek száma túllépi a hatvanat és köztük meghúzódik egy olyan is, amely tökéletesen illeszkedik az ELBIDA projektbe. A „Kóborlások itthon meg idegen földön” címmel megjelent mű nem egy nagy utazás története, hanem több, a…

Nyugot. Utazás külföldön

Dr. Thallóczy Lajos különleges művéről nem rég olvashattatok itt az ELBIDA projektben. A különleges szerző után, most ismét egy rendkívüli ember könyve következik. Thallóczyhoz hasonlóan Ő is tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és ugyancsak élete egy szakaszában valóságos belső titkos tanácsadóként is tevékenykedett. Gorove István „Nyugot. Utazás külföldön” című műve, azon időszakban született, amikor a…

zágoni Báró Szentkereszty Iréne hátrahagyott művei

Be kell vallanom férfiasan, hogy több év aktív gyűjtői lét után is vannak olyan könyvek, amelyről mielőtt megvettem, soha életemben nem is hallottam. Egy ilyen mű beszerzése tehát nem egy tudatos keresési folyamat eredménye, hanem egy általános keresgélés közbeni szerencsés helyzet gyümölcse. Az ELBIDA projektben most következő kötet is egy ilyen szerencsés találat. Bár első…

Úti képek

September – November MDCCCLIX A cegei Wass család története egészen a 12. század végéig visszavezethető. A Wassok történetének kutatási anyaga az interneten fellelhető, amely terjedelméből is már kitűnik, hogy egy rendkívül szerteágazó és szövevényes, századokon átívelő nemesi családról van szó, amely így egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak. A Wass vezetéknév a blog olvasóinak sem lesz…

Bulyovszky Lilla uti naplója

Múlt heti bejegyzésem végén jeleztem, hogy e héten is egy női szerző művét mutatom be az ELBIDA projektben. Bulyovszky Lilla a kor ünnepelt színésznője volt Európában, Dumas regényt írt róla, királyok rajongtak érte, népszerűek voltak művei és mindemellett korának egyik legnagyobb mecénása is volt. Novellái, színdarabjai és regényei mellett két útirajz szerzője is. A „Bulyovszky…

Menekülésem a kultúrdzsungelből

Van olyan könyv, amely már a címével felkelti az olvasó figyelmét. Szőgyi Gusztáv „Menekülésem a kultúrdzsungelből” című műve valószínűleg egy ilyen könyv. Persze az mindig nagy kérdés, hogy a cím mögötti tartalom is olyan magával ragadó-e, mint azt reméltük. A most bemutatott kötet esetében vélhetően az olvasók nagy részének a válasza a „nem” lenne, erre a kérdésre. A…

Tessedik Ferencz utazása Francia ország déli részeiben

Egy gyűjteményben mindig vannak olyan tételek, amelyek kiemelkednek a többi közül. Könyvgyűjtemény esetében ezek tipikusan a nagyon ritka, régi és általában drága kötetek. Aki régóta gyűjt és gyűjteménye jelentős méretűvé vált, annak még ezen kiemelkedő tételek között is lesznek olyanok, amelyek valamilyen oknál fogva a csúcsot képviselik. Nos, most egy ilyen kötet következik az ELBIDA…

Uti jegyzetek

Levelekben Lassan egy hónapja nem jelent meg bejegyzés az ELBIDA projektben. A kényszerű szünetet a blog hátterét biztosító gyűjtemény (és a szerző) költözése okozta. Az utóbbi hónap összes rendelkezésre álló szabadideje ennek a rövidtávon nem kedvelt, de hosszú távon mégis számos előnnyel járó új helyzetnek az érdekében lett felhasználva. A változásra a gyűjtemény szempontjából is…