Szárazi és tengeri utazások nyugoton Elfeledett tudósunk, politikusunk, világutazónk, írónk és aranyásónk, gróf Wass Samu különleges tudományos munkájának a bemutatása következik, most az ELBIDA projektben. A „Kilenc év egy száműzött életéből” címmel megjelent mű címe azonban nagyon megtévesztő, hiszen a szerző nem az emigrációban töltött évei során tett utazásokról számol be, hanem sokkal inkább azokról…
Magyar reáliskolai növendékek 1933. évi tanulmányutja Olaszországban Kicsit olyan érzésem van, hogy kezdem írni ezt a bejegyzést, mint azoknak az együtteseknek, akik búcsúkoncertjük után nem sokkal szervezni kezdik az újabb búcsúkoncertjüket. Nem ritka a többszöri búcsú a popvilágban, és mint most kiderül, az ELBIDA projektben sem. Dezséri Bachó Lászlóval a „A Közeli Keleten – Benyomások,…
Vojnich oroszországi villámlátogatása után, a sokáig elszigetelt Japánt ismerhetjük meg a most következő különleges kötetből. A szerző Mécs Alajos Mayer, két évet töltött Japánban, s ez alatt alaposan megismerte az országot, a japán társadalmat, a japán embereket és szokásaikat. „Az ismeretlen Japán” című művében élvezetes stílusban számol be tapasztalatairól. A könyv nem földrajzi munka, hanem…
(A 40. és 62-ik szélességi fok között) Alig egy hónapja jelent meg a blogban az első Vojnich Oszkár kötet. Akkor az ELBIDA projekt hátterét biztosító gyűjtemény egyetlen kötete volt a szerzőtől, de a bejegyzés zárásaként már úgy búcsúztam, hogy „Gyűjtőként optimistán szemlélem a jövőt és hiszek benne, hogy hamarosan egy újabb Vojnich remekművet mutathatok be…
Az Utazások Könyvtára sorozat, melyet Halász Gyula szerkesztett, egy reményteljes vállalkozás volt az 1910-es évek elején, aztán mégsem jártak sikerrel. Az ELBIDA projektben a mindösszesen négy részt megért sorozatból már hármat (1.,2.,3.) bemutattam, így most a sorozatból utolsóként, következik az amúgy időrendben elsőként megjelenő mű. dr. Mészáros Gyula a kor ismert turkológusának könyve, „A Boszporusz…
Legutóbb Vojnich Oszkár gazdag földbirtokos „Budapesttől Sitkáig” című műve kapcsán jártunk az Amerikai Egyesült Államokban. Vojnich az 1890-es években járt az országban, míg a most következő kötet szerzője, Fischer Mór, csak bő 40 évvel később érkezett New Yorkba. Fischer a Carnegie Alapítvány meghívására azzal a céllal utazott az államokba, hogy amerikai egyetemeken előadást tartson. Az utazás…
Vámbéry Árminnak szám szerint az ötödik bemutatott könyve következik most az ELBIDA projektben. A szerző egészen lenyűgöző írói munkásságának ez persze csak töredéke, de utazásával kapcsolatosan könyveinek gyakorlatilag a végére érünk. Az eddig bemutatott Vámbéry kötetek (1., 2., 3., 4.) után a most következő „Küzdelmeim” című munka amolyan összefoglaló kötet, de tekinthető akár memoárnak is.…
Egy egészen kivételes utazó, vadász és író műve következik most az ELBIDA projektben. Dr. Vojnich Oszkár a dúsgazdag földbirtokos, számos híres útleírást írt élete során, melyből a blogban elsőként a „Budapesttől Sitkáig” című korai művét mutatom be. Az album méretű könyvben a szerző 1893-as, 19 hétig tartó, Észak-Amerikai utazásáról számol be. A rendkívül olvasmányos műben…
Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.