Könyvek

Az éjféli nap országában – Svédország

A távoli Japán után érkezzen a hűvös Svédország az ELBIDA projektben. Egy személyes kedvenc, Vértesi Károly „Az éjféli nap országában” című művének első könyve, a Svédországról szóló fog most következni. Több szempontból is érdekes könyvről, azaz pontosabban könyvekről beszélünk. Két azonos kinézetű és című könyvről (csak alcímében tér el) van szó, szinte mintha egy kétkötetes…

ELOLVASOM
Könyvek

Japán két arca

Dr. Keöpe Viktor neve nem ismeretlen az ELBIDA projekt olvasói számára, hiszen a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat feldolgozása során a szerző 3 kötetét is bemutattam a blogban. 1913-1914-ben ázsiai utazását Ceylonban kezdte, majd innen Jáva szigetére utazott, aztán Szingapúr és Hong-Kong érintésével érkezik Kínába. Eddig bemutatott művei is e helyszínekről szóltak, sorrendben Ceylonról, Jáva…

ELOLVASOM
Könyvek

Europica Varietas

avagy Szepsi Csombor Márton Lengyel, Mazur, Pruz, Dánia, Frízia, Hollandia, Zélandia, Anglia, Gallia, Német és Csehországon, viszontag az prussiai, pomerániai, svéciai, norvégiai, frisiai, zélandiai, britanniai tengeren való bujdosásában látott, hallott, különb-különbféle dolgoknak rövid leírása, mely minden olvasónak nemcsak gyönyörűségére, sokféle hasznára is szolgál „A kivételek erősítik a szabályt”, halljuk gyakran ezt a mondást a köznyelvben,…

ELOLVASOM
Könyvek

Amerikai utazásom

Az ELBIDA projektben eddig bemutatott legtöbb mű az 1900-as évekből való. Persze volt egy-két kivétel is. Zádori János „Spanyol út” című műve, mely az eddig itt bemutatott legrégibb kötet, például 1869-ben jelent meg. A blogban most bemutatásra kerülő „Amerikai utazásom” című, Nendtvich Károly által írott mű, a legrégibb kötet címet veszi el Zádori művétől. A…

ELOLVASOM
Könyvek

Utazás Tuniszon át

A blogban most bemutatott „Utazás Tuniszon át” című mű egy különleges és ritka kötet. A szerző, a fiatalon elhunyt Báró Erlanger Károly azaz Carlo von Erlanger egy kevéssé ismert, felfedező és ornitológus, a mű pedig egy csekély példányszámban megjelent századfordulós kötet. A könyv bár egy klasszikus útleírás, ugyanakkor komoly szerep jut benne a szerző kutatási…

ELOLVASOM
Könyvek

Utazásom Sicilia és Málta szigetén

Ismét véget ért egy sorozat bemutatása az ELBIDA projektben. Az MFTK–MUFK sorozatok lezárását követte a „fekete Révai” minisorozat, amelyben az utolsó kötet bemutatása is megtörtént minap a blogban.  Egy ilyen időszak után, mindig azon tanakodom, mivel folytassam, mely kötetet vagy sorozatot vegyem le a polcról és tárjam az érdeklődő olvasó elé. Eldöntöttem, hogy most nem…

ELOLVASOM
Könyvek

Buddha útján a Távol Keleten

Az ELBIDA projektben a „fekete Révai” minisorozat befejező kötetéhez értünk. Felvinczi Takács Zoltán a „Buddha útján Távol Keleten” című műve egy klasszikus útleírás. A szerző 1935-ben indult 13 hónapon át tartó távol-keleti útjára, ahol bejárta Indiát, Japánt, Kínát, Mandzsúriát és Koreát. A kétkötetes műben aztán megörökítette művészettörténészként alkotott képét a Távol-Keletről és az út során…

ELOLVASOM
Könyvek

Egy brit diplomata emlékei

amelyekben a szerző elbeszéli fiatalkorának történetét különböző országokban és hivatalos küldetését Moszkvában 1918-ban A „fekete Révai” minisorozat egyik különleges kötete Sir Robert Hamilton Bruce Lockhart, „Egy brit diplomata emlékiratai” címmel megjelenő önéletrajzi ihletésű műve. Útleírásnak nehéz lenne nevezni, ugyanakkor izgalmas és kalandos élete során Lockhart diplomataként többször utazott és ennek köszönhetően kitűnő korrajzot ad, a…

ELOLVASOM