Az ELBIDA projektben közel egy éve mutattam be Dr. Tóth Rezső, „Északafrikai kikötők” című munkáját. Az ott bemutatott aprócska kötet egy magas szintű és olvasmányos útleírást rejtett, melyet jó volt olvasni. Akkori bejegyzésem záró részében ezt írtam: „Dr. Tóth Rezső egyetlen megjelent útleírása az „Északafrikai kikötők” című munkája, holott olaszországi utazásairól is értékes beszámolókat írt, de ismereteim szerint ezek könyv formájában soha nem jelentek meg.” Nos, bevallom férfiasan: TÉVEDTEM. Dr. Tóth Rezsőnek jelent meg még munkája, mégpedig az említett olaszországi utazásáról, „Olasz faluk és városok” címmel. A ritka könyv 1905-ben jelent meg Budapesten, Lampel Róbert Könyvkereskedésének gondozásában. A kötet a Radó Antal által szerkesztett „Magyar Könyvtár” sorozat 424. része. A mindösszesen 64 oldalas könyvben egyetlen kép vagy illusztráció sem található. Dr. Tóth Rezsőről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, hiszen az ELBIDA projektben az „Északafrikai kikötők” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.
Részlet a könyvből:
„Egy Velence-környéki kis halászfalun kezdem a sort: Torcellón. A régi rómaiak idejében még szép nagy kikötő-város volt, ma: nyomorúlt kis halászfalu.
 |
| Velence |
 |
| Santa Fosca, Torcello |
A Foudamenta nuove-ról háromnegyed óra alatt visz egy kis propeller ide; de aki szereti a hangulatot, öt perccel a propeller indulása előtt (ilyenkor delicitando hihetetlen olcsón lehet megalkudni) fogadjon inkább egy gondolát.
 |
| Torcello |
 |
| Velence |
Párás, szürke délután volt, amikor a mi víg kompániánk hét-nyolc gondolán, végig Velence szűk kanálisain, kievezett a nyílt tengerre, Torcello felé. Az utolsó zajos sikátort is elhagyva, amikor a szürke vizen, szürke ég alatt, nyílsebesen és némán suhanva, kiértünk e mélységes szürkeségre, lassan elhallgatott minden víg leánykacagás, s e fekete gondolákon, hosszú sorban, szótlanúl: önkéntelen eszünkbe jutott a temetés gondolata. Olyasmit éreztünk, mintha temetőbe tartanánk. Mellettünk valóban az van: a S. Michele-cimitero: a szomorúan víg francia festő, Leopold Róbert örökös nyugovó helye; de nem ez keltette fel e borús gondolatokat. Van valami az egész vidéken, az égen, a vízen, a levegőn, ami lehangol s az elmúlásra emlékeztet.
 |
| Torcello |
 |
| Piacenza |
Abban a hosszú lagunában, ahová Muranót elhagyva, befordulunk, az útjelző megfeketült póznák rengeteg sora, mint megannyi fejfa sorakozik. Amig csak a szem ellát: két szin, a szürke és a fekete. Két szürke árnyalat, csaknem egymásbamosodó: a tengeré s a ráborúló csendes, bánatos égboltozaté; s a fekete: az oszlopok, a messzi ciprusok, vagy a gőzösök füstje, árbocfája. A vonalak hosszan, fáradtan nyúlnak el a víz színén; a tenger nyugszik, még fodra sincs, de ez nem a nyugodalmas erő pihenése, hanem a tehetetlenségé; itt oly sekély a víz, hogy a gyermek meglábolhatja, a hinár megköti, az iszap töltögeti; itt a tenger, ha akarna, sem lehetne haragos, fenséges. Végtelen némaság, kietlen csönd mindenütt; a távolban apró szigetek, fehér házakkal: a Velencét védő katonai erődítések; egy-egy tarka vitorlás ha elsuhan, feketén… Gőzhajó – apró kis propeller – egyetlenegy pöfékelt el melletünk, fütyölve, szörnyű zajt csapva; azután szomorú csönd mindenfele, csak az evezők csobbanása hallik pontosan.
 |
| Piacenza |
 |
| Gubbio |
Beérünk végre a városba. Magnum Emporium Torcellanorum: a torcellóiak nagy kikötő városa: emlegeti még a tizenkettedik században Porphyrogenitus. Magnum emporium: ma százötven szegény halász a büszke lakosságod! Egy zsupfedeles kis halászkunyhó előtt kötnek ki a csónakok. Szegényes kertek, épületnek semmi nyoma. Egy kis mezei út mellett, tarka virágok közt visz az út. Rongyos kis halászkocsma az útszélen: de az udvarán, a szemét között római oszlopfő-töredékek. Itt egy híd: karfája nincsen, de íve márvány s hajlása mesterre valló. A búzaföldek szélén egy-egy hatalmas márványkocka a folyó felé: még a régi ház-alap vagy csatorna-fal maradványa. Különben pedig csend mindenütt, míg eléd nem szalad egy-két apró talián-gyerek – a legnagyobbik ha van hat-hét esztendős, – s nem koldúl drága centisimiket az ibolyabokrétájáért.
 |
| Assisi |
 |
| Assisi |
Míg ezt nézzük – a várost, mit egy évezred teljsen elsöpört – Velence jár folyton az eszünkben. Mert az ő jövendőjének képe ez. Egyszer majd – ki tudja mikor – jönni fog valamelyik jövendő század tudósa, s merengve áll meg a romok között, megnézegeti az oszlopfőket, rekonstruálja a palotákat, s ha felballag az akkorára újra rom Campananilé-re: azt fogja látni, amit mi most. Velence egész ragyogása nem lesz más, mint ilyen szürke, csendes, holt mező. Szőlő befutja mezejét, virágok nyílnak rajta, csak emberkéz munkája nincs sehol.
 |
| Vidéki Olaszország |
 |
| San Pellegrino |
Virágbenőtte gyalogúton jutottunk az emporium legközepéig, oda, ahol a templom és a városháza van. A liba-pázsiton egy karcsú, szűz Máriás oszlop alatt idétlen kő-trónus: a hagyomány Etele trónusának tartja. Beleültettük, tarka virágkoszorúval koszorúzva a legkisebb és legbájosabb koldusgyereket: így illett ez e perc hangulatához. Ott ül, fűzfavesszővel a kezébe, tágra nyilt nagy fekete szemekkel a kis koldus, ahol előtte tizenöt százada talán a világ ostora. Bár az egészen bizonyos ugyan, hogy ez a régi püspökiszék sohasem volt Etele trónusa: mégis nagy gondolat, végig gondolni, mi lehetett a mi nagy hún fejedelmünk hatalma, hogy emlékezete másfélezer esztendő múlva is itt lebeg e vizek fölött.”
 |
| Brisighella |
 |
| Brisighella |
Dr. Tóth Rezső műve nem egy klasszikus olaszországi utazás egyszerű leirata. Különlegességét éppen az adja a műnek, hogy a szerző olyan helyekre kalauzolja az olvasót, ahová a híres Olaszországot bemutató „nagy” művek nem teszik. A modernizálódó világban az utazás sebessége is felgyorsult, amely a szerző szerint pontosan az utazás lényegét és szépségét veszi el. Éppen ezért ebben a művében arra törekedett, hogy olyan eldugott vagy kevéssé ismert, vagy éppen ritkán bemutatott állomásairól számoljon be Olaszországnak, ahol a kor átlagos utazója már csak átsuhan. Tóth Rezső, ahogy előző műve kapcsán is már említettem nagyon jó stílusban írt, már-már szépirodalmi igényességű a munka. Torcello, Bergamo, Piacenza, Gubbio és Assisi mellett az olasz fürdőélet két ismert helyszínére, San Pellegrinóba és Brisighellába is elkalauzolja az olvasót, és mindeközben a saját élményeit és érzéseit színes képekben adja vissza. Az Olaszország rajongóknak kötelező darab, hiszen Itália nagyon ritkán bemutatott vidékeire kalauzolja az olvasót, de másoknak is bátran ajánlott a kötet. A könyvnek két problémája van azonban. Ritka és nehezen beszerezhető kötetről van szó, ugyanakkor ha sikerült beszerezni, apró mérete és csekély terjedelme miatt csupán rövid élményt ad az olvasónak. Ez esetben ismereteim szerint nincs lehetőség arra, hogy a művet elektronikus formátumban le lehessen tölteni, így marad az antikváriumok és aukciók böngészése azoknak, akik olvasni szeretnék Tóth Rezső ritka kötetét. A szerzőtől egyszer már búcsúztam az ELBIDA projektben, de most ismét megteszem, hiszen már biztos vagyok benne, hogy nem fog előbukkanni újra egy számomra ismeretlen útleírás Tóth Rezsőtől.
 |
| Assisi |
 |
| San Pellegrino |
A karácsony számomra mindig az év legmunkásabb időszaka, így kevés időm jut nagyon az ELBIDA projektre, de ennek ellenére igyekszem. Rövidesen egy egészen kiemelkedő és kuriózumnak számító kötetet mutatok be 1842-ből, amely bejegyzés reményeim szerint még az ünnepek előtt olvasható lesz. Addig is békés készülődést az ünnepekre.
