Könyvek

A Szaharában

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga, mely a több mint kilencmillió négyzetkilométernyi területével mindig is vonzotta az utazókat. Az Észak-Afrikában található hatalmas kiterjedésű terület nagyobbik része kő és sziklasivatag, míg a további kisebb része csak a képeken oly gyakran látható homoktenger. Alvincy Sándor öt hetet töltött barátjánál az algériai Constantin városában, majd az itt szerzett…

ELOLVASOM
Könyvek

Utazás Keleten

Konstantinápoly, Szíria, Palesztina, Egyiptom, Atén, Bukarest Legutóbb Fadlallah el Hedad Mihály művének bemutatása végén jeleztem, hogy nem hagyjuk el a varázslatos keletet. 1907. március utolsó napján indult el Havrán János biduai (budvai) püspök és besztercebányai kanonok útitársaival szentföldi zarándokútjára. Az utazás 45 napig tart és érinti Törökországot, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, Görögországot és Romániát is. Pár…

ELOLVASOM
Könyvek

Japán-Ország – A felkelő nap birodalma

Rövid villámbejegyzésként ma egy kicsit rendhagyó, az Inter Japán Magazin által kiírt pályázatra beadott írásommal érkezem. A pályázati felhívásban meghatározottak szerint, a pályaműnek valamilyen módon kapcsolódnia kellett Japánhoz. Játszó gyermeklányok Az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben több Japánnal foglalkozó antik útleírás található, melyek közül egy különleges és ritka kötetet választottam ki a pályázathoz. A színes…

ELOLVASOM
Könyvek

Utazásom Mesopotámiában és Irak-Arábiában

Az ELBIDA projektben eddig bemutatott könyvek sokféle utazásról meséltek nekünk. Olvashattunk már felfedezőutakról, tudományos expedíciókról, katonai missziókról, zarándokutakról, klasszikus turistautazásokról és számos egyéb különleges útról, melyek mindegyikének megvolt a maga speciális célja. A most következő könyv is egy ilyen, igazán speciális expedíciós utazás krónikáját meséli el. A szerző a mesébe illő életű Fadlallah el Hedad…

ELOLVASOM
Könyvek

Felfedező úton – Magyar zászló alatt

Úti kalandok Abesszíniából Néhány fantasztikus vadászkönyv már sorra került a blogban, és jó néhány további vadászkönyv is várja a polcon, hogy bemutatkozhasson az ELBIDA projektben. Szeretem a témát, hiszen magam is többször kerültem kapcsolatba vadászattal, átérezem mindazt, ami igazán vonzóvá teszi sokak számára ezt a sportot. Bár jómagam nem vadászom, családom több tagja is lelkes…

ELOLVASOM
Könyvek

A Szentföld lelke

Négy zarándokutam emléke Pilismaróti Bozóky Gyula a blog tematikájához kapcsolódó munkásságának bemutatását nem lehet mással kezdeni, mint a „A Szentföld lelke” című művével. Vitathatatlanul a legjelentősebb könyve Pilismarótinak, még akkor is, ha az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben van olyan műve a szerzőnek, amely különlegessége, ritkasága messze felülmúlja a „A Szentföld lelke” című munkát. Pilismaróti…

ELOLVASOM
Könyvek

Nyugot. Utazás külföldön

Dr. Thallóczy Lajos különleges művéről nem rég olvashattatok itt az ELBIDA projektben. A különleges szerző után, most ismét egy rendkívüli ember könyve következik. Thallóczyhoz hasonlóan Ő is tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és ugyancsak élete egy szakaszában valóságos belső titkos tanácsadóként is tevékenykedett. Gorove István „Nyugot. Utazás külföldön” című műve, azon időszakban született, amikor a…

ELOLVASOM
Könyvek

Utazásom Marokkóban

Régen jártunk már Marokkóban. Antoni Ferdynand Ossendowski volt talán az utolsó szerző, akinek „Sivatag népe” című munkájában az országról olvashattunk. Dr. Zsivny Viktor, „Utazásom Marokkóban” című munkája azonban most ismét a sivatagos vidékre kalauzol minket. A szerző két tanulmányúton vett részt 1930 nyarán, amely során összesen 3 hetet töltött az országban és ez alatt tanulmányozta…

ELOLVASOM