Könyvek

Keletázsiai utazás

1868. október 18-án két hajó, a Donau fregatt és az Erzherzog Friedrich páncélos korvett kifutott a Trieszt melletti Muggia hadikikötőjéből, és ezzel kezdetét vette az Osztrák-Magyar Monarchia Kelet-ázsiai Expedíciója. Az elsődleges cél új kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat kiépítése volt. Az expedíciónak több magyar résztvevője is volt, köztük a méltatlanul elfelejtett Bernáth Géza, aki a pekingi…

ELOLVASOM
Könyvek

Egy év Perzsiában

Úti és néprajzi vázlatok tizenkét fölvételben Hétvégi bejegyzésünk főszereplője egy szinte ismeretlen szerző, alig ismert, de egészen magával ragadó műve. Szerzőnk, Mihalovits Béla tanár, aki vélhetően jóval ismertebb lenne, ha életműve megalkotásában nem akadályozza meg korai, váratlan halála. Élete bár rövid volt, de munkájának köszönhetően így is bejárta Európát és egy évet Teheránban is eltöltött.…

ELOLVASOM
Könyvek

Olaszhoni utazásunk emléke

Ma éppen 40 évesen, egy szülinapi süteményszelettel a gyomromban ültem a gép elé és bár nem vagyok egy nagy ünneplős, mégis úgy gondoltam a mai naphoz egy igazi könyvkülönlegesség dukál. A választásom Klekner Alajos kötetére esett. A szerző neve és irodalmi munkássága sem ismert széles körben, annak ellenére, hogy saját korában ismert jogász, aktív műfordító,…

ELOLVASOM
Könyvek

Keleti utazás

Egyptom, Szentföld, India, Ceylon – Uti jegyzetek Mocsáry Béláné Fáy Mária egy rendkívüli asszony volt. A szerző az ELBIDA projektben sem először szerepel, hiszen az „India és Ceylon – uti jegyzetek” című, 1899-ben megjelent munkáját mutattam be a blog második bejegyzésében, még valamikor 2016 tavaszán. Az első útleíró nőként nyilvántartott Mocsáry Béláné életében többször utazott…

ELOLVASOM
Könyvek

Egressy Gábor törökországi naplója

Valamikor idén tavasszal mutattam be Szöllősy Ferencz sok szempontból különleges művét, „Kossuth és a magyar emigratio török földön” címmel. A szerző jó viszonyt ápolt Kossuthtal és vele együtt menekült a világosi fegyverletétel után török földre. Kapcsolatuk azonban megromlott, útjuk elvált egymástól. Szöllősy műve csak halálát követően, 1870-ben jelenhetett meg, politikai okokból. Az emigráció történetét Szöllősyn…

ELOLVASOM
Könyvek

Nogel István utazása Keleten

Múlt heti bejegyzésemet azzal zártam, hogy hasonlóan különleges kötettel jelentkezem e héten, mint az „Utazás Brazíliába és vissza” című ritka könyv volt.  Ígéretemet megtartva következzék most, Nogel István rovarász extrém ritka kötetének a bemutatása. Többször írtam már a blogban egyes kötetekről, hogy ritka, de a „Nogel István utazása Keleten” című könyv talán az egyik legritkább,…

ELOLVASOM
Könyvek

Utazás Brazíliába és vissza

Vannak művek, amelyek valamilyen szempontból fontosabbak, mint sok más, amúgy kiemelkedő kötet. Szendrői Geőcze István „Utazás Brazíliába és vissza” című műve egy ilyen könyv. Fontos mű, hiszen az első térségről szóló útleírás, másrészről pedig olyan eseményekről is beszámol a szerző szemtanúként, amelyek Brazília történelmének kulcsfontosságú mozzanatai voltak. A mű elismerő kritikát kapott saját korában, sőt…

ELOLVASOM
Könyvek

Levelesláda

Elbeszélések, utirajzok, megemlékezések Érdekes műre bukkantam nem olyan rég egy antikvárium online felületén. Szerzője Falk Zsigmond, akinek a neve ismerős lehet már a blog olvasóinak, illetve az útleírások világában tájékozott olvasóknak, hiszen Falk három kiváló művet is jegyez, a klasszikus útleírások világában. Az ELBIDA projekt olvasói már mindhárom művét megismerhették. Elsőként a „Budapesttől-San Franciskóig” című…

ELOLVASOM