Ma éppen 40 évesen, egy szülinapi süteményszelettel a gyomromban ültem a gép elé és bár nem vagyok egy nagy ünneplős, mégis úgy gondoltam a mai naphoz egy igazi könyvkülönlegesség dukál. A választásom Klekner Alajos kötetére esett. A szerző neve és irodalmi munkássága sem ismert széles körben, annak ellenére, hogy saját korában ismert jogász, aktív műfordító, többkötetes szerző és újságszerkesztő volt. Az ELBIDA projekt tematikájába illő műve a szerzőnek azonban csak egy jelent meg, az „Olaszhoni utazásunk emléke” címmel. A könyv gyakorlatilag egy olaszországi utazás útinaplószerű élménybeszámolója, amely bár jól megírt, mégsem a belső tartalma az, ami miatt igazán szeretem. Gyűjtőként rajongok a kötetért, hiszen a magyar utazási irodalom egy igazi ritkasága Klekner Alajos könyve, amely mára nagyon kevés példányban maradt fenn. Egy ilyen könyv megszerzése egy mániás gyűjtő számára, igazi ünnepnap. A művet Bernovits Gusztáv könyvnyomdájában nyomtatták és 1886-ban jelent meg Kassán. A 289 oldalas könyvben egyetlen illusztráció sem található.
dernői Klekner Alajos jogi doktor, jogakadémiai igazgató 1836. június 1-én született a Gömör Vármegyei Rédován (ma Sajóréde). Iskoláit Kassán és Rozsnyón végezte, majd fél évig Bécsben tanult teológiát. 1855-1856-ban gróf Andrássy Dénes krasznahorkaváraljai uradalmában lesz írnok. Innen kerül Budapestre, ahol 1856-1860-ig jogot hallgatott, majd 1860 augusztusában gyakornok lesz a császári és királyi törvényszéknél, majd október hónapban már auscultáns. 1862-ben először megszerzi a közügyvédi, majd a váltóügyvédi oklevelet is. 1863-ban a pesti egyetemen a jogtudományok doktora lett, majd a kassai jogakadémia segédtanárává nevezik ki. 1865. október 1-től a kassai jogakadémia rendes tanára. Közel húsz év tanári pálya után 1884. augusztus 7.-én nevezik ki a kassai királyi jogakadémia igazgatójává, amely tisztséget 1904-ben történt nyugdíjazásáig tölt be.
 |
| Klekner Alajos |
Mindeközben választmányi tagja volt több egyesületnek, számos szakmai cikket írt különböző lapokban, 1870-1872 között munkatársa volt a Kaschauer Zeitungnak, majd szerkesztője az Abauj-kassai Közlönynek is. Szerkesztőként megjelenik a neve az 1875-1879 között működő „Kassa és Vidéke” című politikai hetilap és a kassai jog és államtudományi kar évkönyveinek a szerkesztőjeként is. Emellett számos művet, elsősorban színművet fordított franciából. Tanári pályafutásának 40.-ik évfordulója alkalmából a király a dernői előnévvel, nemességet adományozott neki, míg nyugdíjba vonulásakor pedig a vaskoronarend III-ad osztályú keresztjével tüntette ki. Halálának az időpontja bizonytalan, de vélhetően 1920-ban, 84 éves korában hunyt el dernői Klekner Alajos.
Részlet a könyvből:
„Florenczből april 26-án estve a legkedvezőbb előzmények után teljesen megelégedve indultunk el a Velenczével közlekedő vasúti vonallal.
 |
| Velence – Szent Márk tér |
Azon reményben ringatództunk, hogy másnap korán reggel már a Lagunák városában fogjuk köszönteni a felkelő napot.
 |
| Velence – Sóhajók hídja |
Elhelyezkedvén coupéinkban s a vonat is megkezdvén utját, a napi fáradalmak után valamennyünkön mihamar többé-kevésbé erőt vett az álom. Szenderegtünk ki jobbra, ki balra dülve; ki végül előre bakólva fejével. Észre sem vettük, hogy milyen gyorsan hagyók az egyes állomásokat egymás után hátra.
 |
| A Dózse-palota |
Pistojában, hol kissé hosszabb szünetet tartott vonatunk, némileg föléreztem, de csak hogy mihamar ujra szendergésnek adjam át magamat.
 |
| Velence |
Ez állapotból egyszerre roppant zökkenés riaszt fel. Ijedelem és rémülés lármája hallatszik. A vasúti vészjel huzamosabban szól. Mi ez?
 |
| Vatikán |
Hirtelen kinyitom az ablakot. Roppant sűrű füstgomoly tódul be rajta, mintha fojtásra készülne. Kérdem: Mi baj van? – A gép eltörött – mondja a kalauz.
 |
| A Tevere folyó |
Le nem irható kedélyhangulat nehezedék belsőmre. Képzeletemben feltámadt otthon levő enyéim emléke; gondolataim azokhoz szárnyaltak, kiket lelkem szeret; kik egész valójukban reám lettel utalva a Gondviselés által. Mind nagyobb erőt vett rajtam a lesujtó sejtelem, mintha tán itt lenne a határvonal, melyen tul számomra nincs élet, nincs többé remény.
 |
| Róma piactere |
Nagy mértékben mozditotta elő e kedélyhangulat képződését kivált azon nő jajveszékelése, ki a szomszéd coupéból minden áron ki akart szállani; mit azonban a kalauzok megengedni egyáltalán véve nem akartak.
 |
| Pompei |
A szerencsétlenség az Appenninek között az alagutak leghosszabbjában ért utól. Helyzetünk kinos voltának átérzése; a meggyőződés, hogy itt tenni, változtatni emberi erőnek és hatalomnak módja nincs: Isten jóvoltába vetett vallásos megnyugvásnak engedett nemsokára helyet lelkemben.
 |
| Nápolyi utcakép |
Megbarátkoztam a gondolattal, hogy hát – hiába! – ha itt kell ütnie utolsó órámnak: legyen meg akarata annak, kinek tudtán kívül egyetlen hajszál sem eshetik le fejünkről.
 |
| Nápoly látképe |
Enyéimre, szeretteimre áldást kivánva lelkemben: tudakozódni kezdtem a helyzet egyes körülményei iránt. Megtudtam, hogy a sűrű füstöt a gépkazán tűzének eloltása okozta; hogy a hely, hol vagyunk, Vajoni környéke (Igy mondta a kalauz. Földrajzi munkában, térképen sehol sem tudtam ráakadni e névre); hogy mind előre, mind visszafelé már sürgönyözés történt s az elhagyott legközelebbi állomásról gép fog érkezni a vonat visszavontatására.
 |
| Tarantellát táncoló pár |
Kinosak voltak az itt eltöltött perczek. Életemben idő oly lassan nem múlott, mint az a körülbelül háromnegyed óra, melyet itt nehéz várakozásban átküzdeni kellett. A legmegfeszitettebb érdeklődéssel lestük és vártuk, hogy ugyan mikor halljuk majd a megszabaditó mozdony füttyét, zakatolását. A később uralkodó siri csendben mindennek természetesen már messziről hallhatónak kellett lennie.
 |
| Nápoly – Palota tér |
Milyen föllélegzés; milyen általános megkönnyebbülés; mily üdvözítő vidámság és megvigasztalódás fogadta a helyzetünkből való megszabadulás sikerének e reményjeleit: elképzelheti!
 |
| Firenze – Palazzo Vecchio |
Megjött a mozdony. Vissza lettünk vontatva oly állomásra, honnét az éjben óriási bérczek ijesztő alakjai tüntek fel előttünk s a mélyben tátongó örvény a fenekén sziklák között tova zuhogó víz harsogása költötték fel mindnyájunk figyelmét.
 |
| Firenze |
A szerencsétlenség körülbelül két órányi idővesztességet okozott. Igy történt, hogy ahelyett, hogy már éjfélkor Bolognában lettünk volna, oda értünk reggel oly időtájban, amikor, ha a Bolognából elindult gyorsvonatról el nem maradunk, már Velenczében kellett volna lennünk. Azonban igy is hálát adtunk Istennek, hogy minden bajtól megoltalmazott minket, minek folytán egész utazásunkat igazán szerencsésnek mondhatjuk.”
 |
| Róma |
Klekner Alajos és társai utazása 1886. április 17.-én indult Kassáról. Budapest érintésével az első megálló Velence volt. A csapat innen továbbutazott Rómába, ahol mindösszesen három napot töltöttek. Rómából aztán Nápolyba mentek. Pompei és a Vezúv megtekintése után Firenzébe utaztak, ahonnan Velence és Trieszt érintésével, 1886. május 2.-án térnek haza Kassára. Az utazás tervének hallatán Klekner mellé még tizenegy társa is csatlakozott, így alakult ki a 12 fős úti társaság. dr. Tóth Lőrincz és dr. Brencsán Sándor jogakadémiai tanárok, Schlatter Alfréd, Istvánffy Pál, Szekeress Ödön gimnáziumi tanárok, Varga Bertalan kereskedő, dr. Bernolák József honvéd főtörzsorvos, Fábián Imre tanár, Kytka Ferencz ügyvéd, Argalács Márk lelészi prépostsági prefektus, Lencsés János és Klekner Alajos alkotta az olaszhonba utazók körét. Az utazás előtt a résztevők között ki voltak osztva a szerepek, kinek-mit kell az út előtt tanulmányoznia, hogy majd az utazás során amolyan idegenvezetői lehessenek a többieknek az adott témában. Tóth Lőrincz a városok történetéből, Schlatter Alfréd a megtekintendő nevezetességekből, Istvánffy Pál a régiségekből, míg Szekeress Ödön a földrajzi és természetrajzi adatokból készült fel. Klekner az olasz nyelvtudásának köszönhetően a tolmács szerepet kapta. Ilyen komolynak mondható felkészülés után indult el végül a csapat, a két hetes olaszhoni utazásra.
 |
| Róma |
Klekner Alajos hazatérésüket követően írta meg élménybeszámoló útleírását az olaszországi utazásukról. A könyv jól megírt, olvasmányos, de semmi kiemelkedő nincs benne. A mű valódi értékét sokkal inkább ritkasága okozza. Arról nem sikerült információt szerezni, hogy hány példányban jelenhetett meg, de az biztos, hogy nagyon ritka, aukciókon is alig-alig előforduló műről van szó. Egyes információk szerint, Klekner a megjelenése előtt, részleteket jelentetett meg már a műből az általa szerkesztett Abauj-kassai Közlönyben. Az aukciók archívumában kutakodva azt találtam, hogy mindösszesen egyszer, 2000-ben volt a kötet megvásárolható aukción. Ez persze nem jelenti azt, hogy máshol nem bukkant fel egy-egy példány, de egyértelműen utal arra, hogy kimondottan ritka műről van szó. A könyv nem található meg egyetlen elektronikus archívumban sem, így gyakorlatilag a mű ajánlása is okafogyott, hiszen szinte beszerezhetetlen könyvről van szó. Klekner Alajosnak bár jelent meg még nyomtatásban írása, de utazás témában ez az egyetlen műve, így búcsúzunk is tőle az ELBIDA projektben. Bárkinek véletlenül, valahogy mégis a birtokába kerül vagy esetleg már a birtokában van a mű, az vigyázzon rá nagyon, hiszen a magyar utazási irodalom egy kevéssé ismert, végtelen ritka műve, Klekner Alajos az „Olaszhoni utazásunk élményei” című könyve.