Könyvek

Svéd-Norvégia és Oroszországban

Bevallom férfiasan mielőtt a most következő kötettel kapcsolatba kerültem, nem tudtam semmit a szerzőről, sőt arról sem, hogy léteznek általa írt útirajzok. Szerencsém volt abban is, hogy jó érzékel belenéztem a könyvbe, és nem lendültem rajta túl pusztán a főcím alapján. Viszolajszky Károly „Szellemi böngézés” című könyvének „Svéd-Norvégia és Oroszország” alcíme az, amely egyértelművé teszi, hogy egy útirajzot tartunk a kezünkbe. A szerzőnek időrendben ez a második útirajza, amelyben északi utazásának élményeiről és tapasztalatairól mesél az olvasónak, véleményem szerint kimondottan jó stílusba. A könyv melyet Pálinkás J. Géza nyomdájában nyomtattak, 1905-ben jelent meg Érsekújváron. A 179 oldalas műben nincs illusztráció. A gyűjteményem részét képező kötet, minden valószínűség szerint a szerző által, Dr. Fehér Gyulának dedikált példány.

Viszolajszky Károly plébános 1843. november 3-án született Érsekújváron. Tanulmányait Budán kezdte, majd Esztergomba járt gimnáziumba, ahol teológiai tanulmányokat is folytatott. Nagyszombaton bölcseletet tanult, majd 1868-ban szentelték pappá. Élete ezt követő időszakában több felvidéki faluban volt káplán, 1868-tól Hontnádason, 1869-től Szénaváron, majd 1872-től Zselízen. 1874-ben lesz Alsószemeréden plébános és egészen haláláig 1929-ig szolgálja az Ipoly melletti település lakosságát. 1885-ben egy bajorországi csoporttal a Szentföldre utazik, majd az 1900-as évek elején az öreg kontinens északi részeire kirándul. Mindkét utazásának  élményeiből útirajza jelenik meg (1885, 1905). Úti beszámolói mellett több egyéb cikke is megjelenik, elsősorban vallási témában. 55 év plébánosi szolgálat után, 86 éves korában, 1929. június 2.-án hunyt el Alsószemeréden. Minden vagyonát a helyi zárdára hagyta. Viszolajszky Károlynak köszönhető, hogy a jeruzsálemi Pater Noster (Miatyánk) templom árkádsorában a magyar nyelvű Miatyánk is helyet kapott.

Viszolajszky Károly síremléke napjainkban

Az elhunyt világutazó plébános tiszteletére a helyi kolostor nővérei síremléket állíttattak. A közel két méter magas szobor 1932-től
jelzi a szerző sírjának helyét. Nemrég a hívek adományaiból újult meg a síremlék.

Részlet a könyvből:

„A vonat innén mindennap csak egyszer indul, délután 4 órakor. Hogy ezt el ne mulaszszuk, már 3 órakor az állomáson voltunk. Összejártuk az egész állomási épületeket, berendezést, a hová csak be lehetett jutni. A főnök is szivesen csatlakozott hozzánk, látván, hogy idegenek vagyunk. Ideje is megengedte, mert csak éppen 8 darab utazó volt. Elmagyarázta az egész vasút kiváló szerkezetét. Azt magunk is észrevettük első tekintetre, hogy az itteni sinek sokkal vastagabbak, erősebbek a mieinknél. A mozdonyok roppant compact, szilárd alkotásuak, ezt e vonal különlegessége követeli, mert utja csupa hegy-völgy, alagut s viaduct, hol erős és biztos fékezést kell használni a lejtőn le, s teljes kiszámított erővel kell a vonatnak kapaszkodnia a hosszu hegynek fel. A teherközlekedés igen nagy, naponként 6, 7 tehervonat jön s ugyanannyi megy el s csak igy vagyunk képesek, ugymond, hetenkint két hajót megtölteni rakománynyal. Végre előállott a mi vonatunk is, melybe tolongás nélkül könnyen fellszálltunk s még könnyebben elhelyezkedtünk, lévén a másod osztályú utasok száma kivülünk még kettő.

A malmö-i vasútállomás
Bøyabreen gleccser – Norvégia

A kocsik igen nagy kényelemmel vannak berendezve itt is, mint egész Svéd-Norvégiában. Ez vigasztaló volt, mert 53 óra alatt futja meg e vonat utját Stockholmig, hová menendők vagyunk. Ily kényelmes berendezés után nem is csodálkozunk tehát azon, hogy nem láttunk első osztályu coupékat. Már most hol és miképen utazhatnak azok, kik odahaza első osztályu körjegyet váltanak az összes vasúti vonalakra? Ez az ő dolguk,fejtette meg a kételyt Jóska barátom!

Norvég mozdony
Svéd postás

Pont 4 órakor csengetnek és mi megindulunk Lappland vadregényes sziklái küzt befelé. Alig haladtunk nehány perczig, kezdődnek az alagutak, egyikből ki, a másikba be, s a hol nem volt sziklaalagut, ott erős deszkákkal van fedve a vonal hogy a hóviharok ellen védve legyen a pálya, sőt a pálya mellett is deszka kerités huzódik, szintén a hófuvások elleni védekezésre. Ma junius 14. van, de a tájt még mindig hó födi, ezt fütött waggonjainkból mi könnyen viseljük. A fjordok itt fenn teljesen be vannak fagyva, felszinük szintén hóval födve. Ezek az ugynevezett jéghegyek, melyek csucsáról a hó soha sem olvad le. Legmagasabb pont, melyen vasutunk áthaladt 551 méter a tenger szine felett. Egy kanyarulat, s az alattunk elterülő látóhatár mlyén már tiszta fjordokat pillantunk meg széditő magas helyzetünkből, de csak pár perczre, mert ismét tunel és sötétség zárja el a kilátást. Igy váltakozik e táj Birksgrenzens állomásig, mely Norvégia határa. Ezen állomás is deszkákkal van teljesen befödve s kipadlózva. Itt kiszállt két utitársunk, mi egyedül maradtunk. Innét már fensikon halad a vonat, nincs tunel és sikerült Lappland képét, lakosait a maguk természetes otthonában megismernünk.

Lapp gyerekek
Stockholm kikötője

Községet nem láttunk, csak egyes földbe ásott putikokat, melyeknek felső nyilása a kémény. Kémény alatt a mindig meleg tűzhely s néhány iramszarvasbőr kepezi az egész butorzatot. Világosságot az ajtó szolgáltat; falai darabos kövekből összerakva, mohával a földdel van betakarva. Itt él a hidegtől lecsigázott lpp. Egyedüli vagyona az iramszarvas. Ez a mi szarvasainknál valamivel kisebb állat, de teljesen lerongyolva, lecsigázva; rendesen csoportokban tanyáz, s moha képezi eledelét, melyet egy méter magas hó alul is kikapar magának hatalmas szarvaival. Husával s tejével táplálja gazdáját, bőréből késziti a lapp ruházatát, snruit, ágyát, takaróját; fagygyúja éleszti a lakás mécsesét, szarvai s csontjaiból késziti eszközeit, beleiből sodorja czérnáját és köteleit, s ezen állatok vontatják a szánkáit. Az iramszarvasok tulajdonképpen sohasem szelidülnek meg, vonatunk zörejére lusta ügetéssel tovaszaladnak s csak ügyes kutyák segélyével tudja őket gazdájuk összetartani. Ha megfejni vagy befogni akarja őket tulajdonosuk, az ugynevezett
„Lasso”-val lehet csak nagy ügyesen megfogni. Tehát istállóról szó sincs. Ha tartózkodási helyükön a szikla mohát már elfogyasztották, hegyen-völgyön tovább haladnak, hová hű gazdájuk feleségével, gyermekeivel s főleg kutyáival nyomban követi. A hol megállapodnak, a lapp azonnal felépiti gunyhóját, neki sem telekkönyvi tulajdonjog, sem határkő és barázda nem imponál.

Stavanger fjord – Norvégia
Norvégia

Nem korlátozza szabadságát semmi, tehát nem csak szinükben, de életmódjúkban is hasonlitanak a mi nomád czigányainkhoz.

Stockholmi utcakép
Norvégia

Egyetlen hatalmat ismernek a lappok, mely előtt meghajolnak és ez a szunyog féle légy. Ezek egyaránt kinozzák az állatokat s embereket és tőlük csak házukban tudnak szabadulni a folytonos füst oltalma alatt. De ki tudja, hogy ily piszkos putikban nincsenek-e más észrevétlen állatkák is, melyek alól a füst sem védelmezi őket?

A Vérző Megváló temploma – Szentpétervár
Szentpétervári utcakép

Látván e nyomorult állapotokat, az ember szive megesik e szegény lappok sorsán, pedig ők sajnálják le a miféle embereket, mert nekünk nem jutott az a szerencse, hogy lappoknak szülessünk. Ime a teljes szabadság megnyilatkozása! És ha gondolkodunk egy kissé a lappok ezen odavetett lesajnálása felett, bizony van valami e felfogásukban.”

Hotel Bristol – Varsó
Krakkói villamos

Aki rendszeres olvasója a blognak az talán emlékszik Eck Péter „Észak vidékein” című könyvére. A két könyv között van némi hasonlóság, de Viszolajszky sokkal jobban ír. Annak idején Ecknél az a kritika fogalmazódott meg, hogy túl sok mindent akart belesűríteni útleírásába és hosszas történelmi leírásai unalomba fullasztották az amúgy sem pergő élménybeszámolóját. Nos, Viszolajszky Károly is bemutatja az utazás során érintett városok vagy épületek történtét, de mégsem válik zavaróvá ez a fajta történelmi kitekintés. Jelen kötetnek a ritkaságán és a szerző személyén túl pontosan az adja az igazi érdekességét, hogy a a táj, a természeti szépségek és az úti élményeken túl a szerző a távoli népek kultúráját is jó tollal mutatja be.  Az utazás Budapesten veszi kezdetét, a Vág völgyén keresztül Oderbergig, majd onnan Berlinen és Hamburgon keresztül érkeznek vonattal Koppenhágába. Innen aztán végigjárják útitársával Svédországot, Norvégiát majd Oroszország felé veszik az irányt és végül a hazafelé vezető út során bejárják Varsót és Krakkót is. Útitársa a titokzatos Jóska mindvégig kíséri útján, de ahogy az utazás pontos évére, úgy a társ személyére sem derül fény a műben.

Svéd “lovas busz”
Krakkó

Viszolajszky Károly műve több szempontból is lebilincselt. Ritkasága miatt sikeres beszerzése könyvgyűjtőként rendkívül boldoggá tett, emellett azonban olvasóként is kellemes perceket szerzett. Jó stílusban érdekes dolgokról ír. Sajnos ismét abba a helyzetben vagyok, hogy bár ajánlanám a művet, de kevéssé valószínű, hogy ajánlásom hatására bárki is elolvassa, ennek pedig az oka, a ritkasága. Nagyon nehezen szerezhető be, aukción is alig-alig fordult elő és nagy kérdés, hogy vajon hány példányban
jelent meg.

Az “Alkotmány” című újság 1905. július 12.-i számából

Vélhetően nem árasztotta el az akkori könyvpiacot a kötet, hiszen vagy rendelés útján, vagy személyesen Felső-Szemeréden, illetve a Szent István Társulatnál Budapesten volt beszerezhető. Aki azonban birtokában van, vagy valaha a kezébe kerül, az vigyázza és olvassa e különleges művet. A szerzőtől még nem búcsúzunk, hiszen szentföldi utazásáról szóló, 1885-ben megjelent műve még része lesz az ELBIDA projektnek, amint sikerül beszereznem. Keresem, kutatom és reményeim szerint hamarosan fellelem a saját példányomat.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment