Könyvek

Előző bejegyzésemet azzal zártam, hogy folytatjuk Vértesi Károly északi utazásának feldolgozását. A szerző következő műve ugyancsak „Az éjféli nap országában” címmel jelent meg, azonban ez a kötet már „Norvégországról” azaz Norvégiáról szól. Csakúgy, mint a Svédországot bemutató műben, ebben a kötetben is egészen kivételes színes képek vannak és természetesen Vértesi élményei és szubjektív beszámolója az akkori Norvégiáról. A könyv 1904-ben jelent meg Budapesten, a Szilágyi Béla könyvkereskedés gondozásban. A csodás művet Zomboron a Bittermann Nándor és Fia könyv- és kőnyomdájában nyomtatták. A 252 oldalas műben összesen 14 színes azaz „színnyomatú” kép található. A könyv végén Vértesi Károly összes megjelent művéről is találhatunk összefoglalót, a reklámok azonban ez esetben kimaradtak. Vértesi Károlyról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az előző, Svédországról szóló bejegyzésben már megtettem, így ott az elolvasható.

Részlet a könyvből:

„Könnyen összeróhatók és szétszedhetők a nyári lapphajlékok. Kő-, föld- és fából vannak cukorsüveg alakra kikerekitve. Az egyik sátorban éppen akkor, mikor beletekintek, egy apa neveli a fiát ütleggel. Akkorák voltak azok, hogy beleviszkedhetett a tenyere. Fölül kúpszerüek, nyitottak a kezdetleges kalyibák, hogy a füst szétrebbenhessen. Hanyatfekve láthatják a csillagokat a felső nyiláson keresztül. Az egész sátron legértékesebb az a kopott posztó féle szövet, mely azt boritja; foldozzák, a mig lehet. A sátrakban tisztaságot ne keressünk, kóborcigányoké ilyen piszkos, rendetlen. Középen, a szolgafáról láncon ereszkedik le az öblös, szinültig telt bogrács, éppen forr benne a hig levü, egyszerü vacsora, férfi főzi azt. Felcsap az illata, már akinek illat az. Kóstolása közben cigányutra tévedt egy-két csöpp, akár nálunk, mikor folyó partján körülálljuk a bográcsot, izleljük a halászlét. Azt hiszem tarándszarvas-tej az eledel főalkatrésze. A sürü, zsiros tejet vizzel eresztik fel. A másik sátor bográcsában zabliszt keverék eperbogyóval. Asztaluk nincs, még sem esznek a földön. Fahéjra, vagy a nagy keztyükre – melyeken csak a hüvelykujjnak van ujjtokja – helyezik a fatányért. Kosztjuk tápláló lehet, de jó nem, hogy mégis izlett nekik az eledel, abból látom, hogy ajkukkal csettegettek; a lenyelt falatra egynek kicsordult a nyála, valamennyi, ujjával szárazra mártja a tálat. A nők nem ehetnek mindenből, de a kávéra rákaptak. Száraz halbőrön szűrik meg. Evőkanál, tarándszarvas csontból, az mindig velük van. Nyelvük végzi rajta a viz és törülőruha szerepét. Ha a kis lapp rászolgál, anyja, fogait összeszoritva, olykor önuralmát is elveszitve, a keze ügyibe hamar akadó kanállal puffogtatja meg a lurkó fejét. Eljegyzéskor, a gyűrü mellé kanalat kap a leány a völegénytől, jeléül, hogy eltartja. Bőrövükben a kanál mellett kés és pohár van, no meg az elmaradhatatlan dohányzacskó, mert törökök módjára férfi és nő versenyt pipál, adjuk hozzájuk a gyermekeket is, mert ezek nemkevésbé bőven eregetik a füstöt. Egyszer az egyik, azután a másik túrja szét a hamut, keres pipájába parazsat.

A Károly János ut és a királyi palota
Krisztiánia. Akerhus
Fatemplom Bygdö félszigeten

Füst bőven, mondjuk felhőnyire gyülemlik meg a sátorban, melyen a bemeneti nyilás sem nagy. Kóbor szellő kis ajtaja, akárhány van ezen kívül rajta. A klima nehéz, a tüz mindig ég. Párolgó ételszag. A milyen a lakásuk, olyan az egyéniségük, ütött, kopott, szegényes, – szivünk a szánalomtól tulárad – de azért egyik a másik sátrát szent helynek tartja, beletörődve fásultan az élet nyomoruságába, a sokágu nélkülözésben, legnagyobb szükségben sem tulajdonitanának el egymástól egy rongyos tutyit sem.

Néptánc
Néptánc

Szemem kémlelve kutat. A hitvány füsthajlékban, füstfelhőben, egykedvüen, füle bojtját se mozgatva, ringatja a széles képü anya, a szőrös tarándszarvas-bőrbe burkolt, a harántfekvő sátorfán egy óriási papucs, inkább bocskor forma zacskóban szögre akasztott csecsemőjét, a gyenge emberpalántát; ugylátszik nem akar elaludni, gőgicsél, nyivácskol. A másik bölcső nyárfából van kivájva, mohhal bélelve. Egy karika van a bölcső fölött kifeszitett zsinóron, hogy a kis lapp, ha elunja magát, játszhassék. Mindkét formáju bölcsőn kötél van alkalmazva, hogy az anya, nyakába is akaszthassa a bölcsőt gyerekestől. A teher az anya keresztcsontján nyugszik s a gyerek nyugtalansága esetén könnyen ringathatja vizszintes irányban. Az anyának, kinek orrát nátha csavargatja, olyan tehénszerü a nézése. Annál barátságosabb nézésü a kis lapp; mikor friss arcát cirogatom, boldog öntudatlanságban mosoly csillan meg kis ajakán; ugylátszik ritkaság számba menő hallgató jó gyerek. Ha az anyát kérdezed, akkor bizonyára minden gyermek okos és jó. A lappocskának az anyja, önérzetes büszkeséggel párosult jósággal, egy kissé kihámozza a kötelékből és a saját életerejéből szivárogtat tápot a kicsike véredényébe. Anyai szeretet, természet elemi törvénye. A lapp gyermek szép, arcban üde, később csunyul. A házasélet villámháritója elszunynyasztva, bölcső mellett őrködik a rókaorru, bozontos szőrü házi kutya. Irigységgel nézi a fajbelijét, mely az egyik sarokban lerágott csontot harapdál. A kutyáknak ugylátszik nemcsak helyük, de fekhelyük is van a sátorban. Néhány szopós most is nyivákol. A kutyákat a kutyabarátnép azért is becsben tartja, mert őrzik a tarándszarvas nyájat, elő hajtják a legeléskor tova iramodó iramszarvasokat, becserkelik helyüket. Szagló szervük kitünő, folytonos csaholásukkal távol tartják az éhes ordasokat, sőt azokat megrohanják. Szimatoló vizslák szolgálatát végzik. Az őrebek télen jó szolgálatot tesznek, huzzák a kunkorodott orru török cipőhöz hasonló szánkót, mely most ágy vagy tarándszarvas bőrraktár. A sátor oldalán, egyes faszegből álló fogason lóg a rén-ködmön, fóka-kámzsa, néhány pár megviselt, talpnélküli lappcipő s egyéb apróság, szerszám, rén-kantár. Jegyzőkönyvbe veszem a mit látok, Nem járok ugy mint Szegeden a nagy árviz után egy hevenyészet sátorban jegyezgetve, a hol azt mondta a menyecske: Itt hiába is ir fel az úr valamit, nem birunk mi fizetni.

Gudvangen Sognfjordban
A trondhjemi dom
Norvég népviselet

A lappok házieszközeiket maguk készitik. A bárdolatlan kezekből durva munka kerül ki. Butoraik, árverező hiénák etetésére nem alkalmatosak, minden nagyon szegényes. Éléstáruk a fán van, a nyúzott hust is ott tartják. A sót, azt meg a búvár madár bőrében. Félig ősi állapotok, nyesetlenség, melyhez járul az erkölcstelenség és babona. Bűn és az emberi gyarlóság közel fér hozzájuk, rájuk süti a szégyen bélyegét. Rossz hirük árnyékként követi őket.

Külső szolgálatban
Svolvaer

Nősüléskor nem néznek a szépségre. Ezt annál könnyebben tehetik, mert egyforma csunya mind. Arra néznek, hány tarándszarvas jut ki a leánynak? Ha ezeket megkapja, megnövekszik a legény vonzalma s nem csupán az első hevületek idejében, mikor szerelemmel emeli rá szemét és a csóknak kéjét élvezi, hanem egész életében derült bizodalommal „madárkám”-nak szólitja a hitvesét, aszerént alakul élete boldogsága is. A mint látjuk, nem a megmérhetetlen boldogság tölti el a lapp embernek a szivét, hanem, a megmérhető, a tarándszarvasokkal megmérhető boldogság. Mégis a jó férfinak, Keleten lovat, szamarat, tevét kapnak nősüléskor. Éjszakon tarándszarvast. Az ember mindenütt ugyanaz, csak a kapzsi kéz nyúl mindig más után. Ha fiu születik, egypár tarándszarvast különitenek el a részére, mire megnő a gyermek s önállóvá lesz, beleül a gazdaságába, gondtól ment lesz élete. A cseléd is tarándszarvasban kapja a fizetését, egy évre 5-6 darabot a férfi, 3 darabot a nőcseléd. Másfélszáz tarándszarvasból ötös családnak csak szegényen lehet megélni, négyszáz darab jó módot ad, ezer darab gazdagságot nyújt. Dúsgazdag, a kinek 5000 darabja van. Én százezret se tartanék boldogságos állapotnak, ha élni ott kellene.”

Lapp család
Lapp jegyespár
Tromsöi lapp halászok

Vértesi Károly e művében is hozta a tőle megszokott magas színvonalat, amely köteteinek mindegyikét jellemzi. Színes, részletes, képszerű és sokszor humoros leírásai magával ragadják az olvasót így nem könnyű letenni a kis kötetet. A szerző műveinek bemutatása során látni fogják az olvasók, hogy micsoda méretbeli különbség van a kötetek között. Például az Egyiptomról vagy Palesztináról szóló kötete éppen csak odafér egy klasszikus könyvespolcra magassága miatt, aztán Spanyolországról és Portugáliáról szóló kötete nem magasságával, hanem vastagságával lóg ki a sorból, míg a „Éjféli nap országában” című mindkét kötete pedig apró mérete miatt különleges. Az apró méret azonban nem jelenti azt a „Norvégországot” bemutató kötet esetében sem, hogy az olvasónak hiányérzete maradna, hiszen olvashat itt a Kis Chicagoról, egy korabeli zárdáról, különös építkezésről, államadósság mentességről, vikingekről, a fjordokról, a királyi palotáról, a lappokról, a német császár nyaralásáról és egy bálnavadászatról is. Vértesi Károly még azelőtt járt az országban, hogy megtörtént volna a történelmi szétválása a két országnak. Norvégia 1905. június 7-én vált el békésen Svédországtól az követően, hogy az államformáról döntő népszavazáson a monarchia többséget kapott a köztársasággal szemben. Az ezt megelőző időszakban már érezhető volt a két ország közötti feszültség, amelyet maga a szerző is több ponton említ is a műben: „a svéd és norvég nem békül egységbe, sőt haragot tartanak szivökben”. Vértesi azonban úgy gondolja, a két nép közti dacpolitika, nem befolyásolja az utazót, hogy jól érezze magát. A két ország helyzete sokban hasonló volt a korabeli Ausztria és Magyarország folyamatos zsörtölődő viszonyához, ugyanakkor a szerző úgy vélte, Magyarországon nem volt olyan szabadság soha, mint Norvégországban.

Az éjféli nap Nord Capnál

A Svédországról szóló kötet esetében volt lehetőség elektronikus formában elérni a könyvet, itt azonban nincs, pedig az előző műhöz hasonlóan ez is a különösen ajánlott kategóriát képviseli. Vértesi Károlytól azonban nem búcsúzunk végleg, hiszen hamarosan ismét találkozni fogunk az ELBIDA projektben, egy következő csodás útleírásával.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment