Könyvek

Nyár van. Sokan ilyenkor szabadidejüket töltik a vízparton, s közülük is egyre többen ma már egy rövid utazás után az Adriai-tenger partján pihenik ki az év fáradalmait. A tengerre érkező magyarok közül egy viszonylag kicsi és jómódú réteg saját vagy bérelt vitorlás hajóján járja be az azúrkék vizet. A vitorlázás egyre népszerűbb sport napjainkban, de nem volt ez másként az 1900-as évek elején sem. Az ELBIDA projektben most következő kötet írója Herczeg Ferenc is szenvedélyesen szeretett vitorlázni. A saját korában nagy népszerűségnek örvendő szerző egy egész nyáron át tartó adriai vitorlás útjáról számolt be, lebilincselő stílusban a „Szelek szárnyán” című művében. A szerző népszerűsége mára megkopott, de ezen kötete a vitorlázás szerelmeseinek alapművévé vált. A könyv 1905-ben jelent meg Budapesten az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. gondozásában. Az 1905-ös kiadás valójában ajándék volt az „Az Ujság” című, 1903-1925-ig megjelenő napilap előfizetőinek. A könyv összesen 111 oldal terjedelmű, melyet számtalan illusztráció és köztük Basch Árpád több csodálatos műve díszít.

A nagyméretű könyv díszes borítójú

Herczeg Ferenc (Franz Herzog) színműíró, újságíró és a Horthy-korszak legnépszerűbb írója, 1863. szeptember 22.-én született Versecben. Ősei sziléziai katolikus emigránsok voltak, akiket a hét éves háború idejében Mária Terézia király telepített a délvidékre, ahol selyemgyárakat és több gyógyszertárt alapítottak. Apja Herzog Ferencz József verseczi polgármester volt és a legelőkelőbb sváb polgárok közé tartozott. Herczeg Ferenc német nevelést kapott, magyarul csak akkor tanult, mikor a verseczi községi iskolából elvitték a temesvári piaristákhoz. Onnét Szegedre, majd Fehértemplomba ment és itt végezte 1881-ben a gimnáziumot. Katonai pályához volt kedve, de szülei kívánságára a budapesti egyetemen jogot végzett, és mint ügyvédjelölt Temesváron, majd Budapesten dolgozott. 1887-ban kardpárbajt vívott egy katonatiszttel, aki sebesülés következtében a párbaj színhelyén meghalt. Herczeg emiatt Vácon 4 hónapnyi börtönt kapott. Itt írta meg „Fenn és lenn” címmel első regényét.

A szerző arcképe

1891. március 12-én Rákosi Jenő felfigyelt az „Egy kard affaire” című tárcájára, majd a Budapesti Hírlaphoz szerződtette, mint állandó tárcaírót. 1891-ben a Petőfi-társaság, 1893-ban pedig a Kisfaludy-társaság megválasztotta tagjának. Rendkívül gyorsan népszerű lett. Novellák és vígjátékok helyett történelmi drámákat, regényeket kezdett írni, később azonban vissza-visszatért ifjúkori sikereinek műfajához. A Nemzeti Színház 1893. március 10-én mutatta be „A dolovai nábob leánya” című első drámáját, mely az év során még huszonötször került előadásra. 1896. december 16-tól az Új Idők című irodalmi hetilap alapító szerkesztője lett. 1896-ban Versec városnak lett országgyűlési képviselője szabadelvű párti programmal. Az 1901.választásokon azonban kisebbségben maradt, ugyanakkor az 1904-05. évi időközi, 1905-06. és 1910-18. évi általános választásokon a pécskai kerület megválasztotta országgyűlési képviselőjének. 1903. december 16-tól 1910. december 31-ig belső munkatársa volt a Tisza István gróf által alapított „Az Ujság” című napilapnak. Tisza István már miniszterelnökként kérte fel arra, hogy vezesse a Hadsegélyező Hivatalt, ahol 1914 augusztusától 1916-ig dolgozott. 1916-ban Berlinben volt politikai megbízott. 1919 májusában a tanácskormány őrizetbe vette, mint „ellenforradalmárt” és a Markó utcai fogházban zárták el. 1927 és 1945 között a felsőház tagja volt. A magyar revíziós mozgalom egyik vezéralakjaként ismerték. Az irodalom vérkeringéséből lassan kikerült, a második világháború után már visszavonultan élt és nem publikált. 1949 után műveit évtizedekig nem adhatták ki Magyarországon sőt, 1949-ben eltávolították a villájából, csak akkor kapta vissza egyik szobáját, amikor egy szovjet íróküldöttség tett ott látogatást. 1954. február 24.-én halt meg, 91 éves korában Budapesten.

Részlet a könyvből:

„Reggel tíz óra felé hagytuk el a Sirállyal a fiumei Baross-kikötőt, hogy útra keljünk Dalmátország felé. Tonio és Zepe csónakba szálltak és vontatni kezdték a Sirályt és a hajó lassan siklott a fakikötő bejárata felé. Öreg vitorlánk bágyadtan csüngött alá; a Monte Maggiore tájékán azonban már biztatóan feketéllett a Quarnero. Onnan közeledett a reggeli maesztrál.

Fiume

Tegnap délután öt órakor a budapesti lakásomon ültem, az íróasztalom előtt. Nagy sebbel-lobbal egy cikket kellett még befejeznem. A fogadószobámban félóra óta egy érett korú hölgy ült, aki a fejébe vette, hogy a Nemzeti Színház igazgatója csak az én ajánlatomra vár, hogy őt drámai szendének szerződtesse. Odakünn az előszobában egy mély basszushang feleselgetett a legényemmel. Engem pedig írás közben hirtelen rémülettel töltött el a gondolat, hogy két rendkívüli fontosságú levél hever az íróasztalomon, melyekre elutazásom előtt még válaszolnom kell… És ekkor belépett a legényem.

A könyvben számos csodás szöveg közti illusztráció található

– A fiumei vonat egy óra mulva indul… Nem tetszett még megmondani, hogy mit csomagoljak… És egy úr van odakünn, aki iskolatársa volt a tekintetes úrnak… A levélhordó kéreti, hogy tessék aláírni a tegnapi ajánlott leveleket… A kiadó úr pedig sürgősen kéreti a telefonhoz…

Arbe szigete ma már Rab szigetként ismert

Letettem kezemből a tollat. Emberi számítás szerint ki van zárva, hogy én holnap reggel Fiuméban lehessek. De azért mégis ott leszek!

És most itt vagyok. Hajnal óta vágtató sietséggel jártam be különféle raktárakat és boltokat, hogy beszerezzem mindazt, amire több heti útján szüksége lehet a Sirálynak. A sok pléhdoboz, faláda, csomag és palack mind ott hever még a födélzeten. Mikor már indulófélben voltunk, a komámnak, aki útitársammá szegődött, eszébe jutott, hogy elfelejtett magyar mustárt venni. A kis keresztfiam pedig a koronát, melyet egyik bőkezű nagynénje adott neki útravalóul, mindenáron csokoládéba akarta befektetni. Én azonban nem engedtem őket többet partra szállani.

Margitay Tihamér festménye

Előre, előre a terzatói Boldogasszony nevében! Ki a Quarneróból, ki a tengerre, ahol nincs nyomda, nincs telefon, nincs posta és nincs színház!

Zára ma már Zadarként ismert

Cihelődés közben elmondtam az idei útitervet. A morlák csatornán át Arbeba vitorlázunk, onnan – mindig a dalmát partok mellett portyázva – Zárába, Szebenikóba, Trauba, Spalatóba és Raguzába. A Bocche di Cattaro lesz utunk legdélibb pontja. Visszajövet kikerülünk a nagytengerre és sorra bekalandozzuk a szigeteket. Egyebekben azonban semmiféle előzetes megállapodáshoz nem kötjük magunkat. Ott kötünk ki, ahol kedvünk tartja. Addig maradunk egy-egy helyen, míg jól érezzük magunkat.

Ezek után kihirdettem vendégeimnek a hajótörvényeket:

  1. A vitorlázást nem szabad utazásnak tekinteni, hanem csak a hajón való tartózkodásnak. Ezért a türelmetlenségnek mindenféle megnyilatkozása tilos.
  2. A hajón tilos politikáról, irodalomról és művészetről beszélni.
  3. A kikötőkben, hol megfordulunk, nőknek sem tréfából, sem komolyan nem szabad udvarolni.
  4. A kosztot és az időjárást csakis dicsérő jelzők kíséretében szabad bírálgatni.
  5. Ha valaki közülünk fordítva teszi fel a sapkáját, az azt jelenti, hogy nem óhajt beszélgetni.

Azzal fordítva tettem fel a sapkámat és a kormány mellé telepedtem.

.

Zaravecchia mely Biograd olasz neve

A Sirály egyébként azért indult a fakikötőből, mivel el akarta kerülni a fiumei nagy gőzösök szomszédságát. A pernyeeső, mely szakadatlanul aláhull az óriás kürtőkből, megszeplőzteti a vitorlák szűzies fehérségét, ennél nagyobb bánat pedig alig érheti a yacht-embert.

Busila

A móló végében nagyobb trabakolók rakodtak tölgyfadongákkal. Egy Colombina nevű szirakuzai boros suner pedig éppen szembe jött velünk. Tonio megcsáklyázta a Colombina farát, hogy utat adjon a Sirálynak és a szépnevű talián hajó ekkor dühösen elkáromkodta magát. Azaz nem is a Colombina káromkodott, hanem a tüskés bajszú, ragyogó szemű emberi fej, mely most kibukkant az árnyékvető ponyva mögül. A következő pillanatban úgy hullott az olasz szitok a Sirály födélzetére, akár a kopogó jégeső. A szirakuzai padrone, magyarán szólva, annyi becsületet sem hagyott rajtunk, mint a hajóhúzó lovon.

Mendlik Oszkár festménye

Azt hiszem, ha sejthette volna, ki lappang a Sirály konyhájában, kétszer is meggondolta volna a dolgát. Ott lenn volt a magyar-horvát tengerpart legnagyobb szájú embere, népies nevén a sánta generális, ki az első matróz tisztjét viselte. A generális a következő pillanatban már kiperdült a csapóajtón és farkas- nem! tigrisszemet nézett a borpancsolóval. A megpukkadásig teleszívta magát levegővel, mint a duda, majd bivalytüdejének minden tartalmát borzalmas olasz szitkozódások formájában a boldogtalan Colombina felé zúdította. És miként az egyszeri kovácslegénynek is derogált tizenkettőnél kevesebb szabóval kikezdeni, úgy a sánta generális sem elégedett meg egy árva olasszal, hanem haragjának ciklonjával végigsöpört annak egész családfáján, nem feledkezvén meg a szirakuzai keresztkomaságról sem, végül nekiesett Dante egész nemzetének, tiszta foltot nem hagyván annak becsületén.

A generális trombitálása fölverte az egész kikötőt. A veszteglő bracerák megelevenedtek, a mólón szaladva közeledtek a naplopók, hogy néhány corpo di bacco segítségével résztvegyenek az ütközetben. Luigi pedig, a fiumei kikötő ismert éjjeli csendháborítója, akit egyébként gyöngéd kötelékek fűztek a Sirályhoz, mivel ő volt állandó bárkásunk, most gyors evezőcsapásokkal sietett a segítségünkre. Horvátok és fiumei olaszok talán a velencei háborúk óta sem küzdöttek ennyi lelkesedéssel a magyar zászló becsületéért.

A Colombina megsemmisítő vereséget szenvedett. A padrone bekapta tüskés fejét a ponyva alá és a Sirály kevélyen kilebegett a kikötőből. Odakünn a generális privátszorgalomból még folytatta volna a veszekedést, mint a megbomlott óra, ha el nem állítjuk a nyelvét. Én addig mindig azt képzeltem, hogy a magyar lovasság elsőrangú káromkodókat nevel. Ámde nem áltatom már a nemzeti hiúságomat, mert belátom, hogy az otthonvalók csak műkedvelők a tengerészek mellett.

Sebenico azaz Sibenik látképe

Miközben a maesztrált várjuk, bemutatom olvasóimnak a Sirályt, legénységével és utasaival egyetemben.

Trau ma már Trogirként ismert

A Sirály negyventonnás yawl. Négy esztendővel ezelőtt épült a legmodernebb amerikai tervek szerint, melyeket a newporti hajógyárból lopatott el Spaics Garibaldi, a tiszteletreméltó isztriai hajóépítő és irredentista. Spaics szerint a versenykutterek terveit másképp nem is lehet megszerezni, mivel a yankeek ezerötszáz dollárt is elkérnek egyért. A meglopott hajómérnök büszke lehet rá, hogy a Sirály mindjárt az első esztendőben megnyerte a polai regattát.

A hajó főárboca húsz méter magas. Van egy hatalmas öregvitorlája, három ormány-, egy szép időre való csúcs- és egy segéd- vagy pillangóvitorlája, melyet csak akkor feszítünk ki, ha szél előtt járunk. A hátsó árbocán csak egy vitorlája van. Összesen háromezer négyszöglábnyi vászonnal vitorlázunk.

Margitay Tihamér festménye

Egy kis csónakot is vontat maga után, melyet a laikus mentőcsónaknak, a tengerész pedig jolle-nak nevez.

Mendlik Oszkár festménye

Ami a hajó belső berendezését illeti, van két kétágyas kajütje, egy csinos szalónja, abban a hosszúnövésű legény is majdnem kiegyenesedhetik, van továbbá mosdója és egy kevésbé csinos legénységi kajütje, az utóbbi egyszersmind konyha is. A kormányfödélzet alatt van egy igen kitűnő helyiségünk, szertár és éléstár; oda csak négykézláb lehet bemenni.

Spalato ma már Splitként ismert
Raguza azaz Dubrovnik

Legkedvesebb tartózkodóhelyünk a kormányfödélzet. Ha háborog a tenger, akkor ugyan végigvágnak rajta a hullámok, rendes időben azonban ebédlőnk és nappali szobánk. Árnyékvető ponyvát is lehet föléje feszíteni.

Raguza mai nevén Dubrovnik látképe

A Sirály egyébként jó karban van. A vitorlái újak, árbockötelei acéldrótból valók, hajóteste ragyog a hófehér angol yachtmáztól, minden rézszerszáma úgy csillog a napon, mint a színarany. Mivel fel van véve a csász. és kir. yachthajóraj lajstromába, megvan az a privilégiuma, hogy hadilobogó alatt vitorlázhat.

Lacroma szigete

Most pedig bemutatom a yacht legénységét, mely negyedfél emberből áll.

Donje Obuljeno az Ombla folyó torkolatánál

Tonio a kormányos. Neki újabban a kapitányi címet adományoztam, a taksák elengedése mellett. Lusszini ember, tehát kitűnő tengerész és furfangos eszű legény. Ha muszáj, akkor három ember helyett is dolgozik; ha azonban nem muszáj, – és a Sirályon többnyire nem muszáj! – akkor naponta húsz órát alszik. Hidegvérű, elszánt ember, ügyes mint egy akrobata. Mindig jókedvű és mindig udvarias. Van azonkívül egy megbecsülhetetlen tulajdonsága: olasz vérének minden cseppje muzsikális és Tonio pompásan tud bánni a baritonhangjával meg a mandolinjával.

Elhagyott kastély
Cattaro ma Kotorként ismert

Első matrózunk a fenntisztelt sánta generális. Szelcei morlák és mint ilyen természetesen lelkes híve az Obzor-pártnak. A nevét a katonás külseje, a peckes tartása és a bicegő lába után kapta. Horvátul és olaszul egyforma folyékonysággal tud káromkodni és ennek a tulajdonságának nem egyszer hasznát vettük már a révhatóságokkal folytatott tárgyalásaink alkalmával. Őt a silói tonhalászoktól csaltam el, amivel igen nagy örömet szereztünk a silóiaknak. Azt beszélték róla, hogy a magyar-horvát tengerpart leglustább embere. Én azonban sohasem tudtam megérteni ennek a megkülönböztetésnek az értelmét, mert hiszen a partvidéken minden fiatalember lusta, ott egyáltalában csak az öregek és az asszonyok dolgoznak. Azt hiszem, a generális sok életpályán szenvedett már hajótörést. Hogy Magyarországon is járt már, azt abból az odavetett megjegyzéséből következtetem, hogy Illaván nagyon szép park van. Az igazi hivatását akkor ismerte fel, mikor velünk találkozott. Ő minden rendes munkától irtózott, de a kalandos naplopásnak az a módja, melyet én nyáron át folytatni szoktam, roppantul ínyére való. A keresztfiam társaságában napestig is gázolt a lagunákban, mindenféle tengeri limlomra vadászgatva; egy-egy cifra kagyló- vagy egy tengeri csikóért pedig a bőre épségét is veszélyeztette. Egyébként igen arcátlan legény volt. A szivarjainkat is sűrűn dézsmálta. Hogy mért vittük mégis magunkkal? Mert szerettük. Régi tapasztalás, hogy vonzalmunkat nem a legérdemesebbekre szoktuk pazarolni.

Második matrózunk, egyszersmind a hajó szakácsa, az öreg Zepe. Fölötte rokonszenves és okos ember. Olyan jól főz, hogy bármely nagyobb fogadó chef de cuisine-je lehetne. Az öreg bejárta már az egész világot és folyékonyan beszél öt nyelven, ami egyébként nem ritkaság a vén matrózok közt. Szóval: valódi mintaember lenne, ha hetenkint egyszer-kétszer le nem inná magát a sárgaföldig, illetően a hajó fenekéig. Részegségének legbiztosabb szimptomája, ha elkezd franciául beszélni. Első stádiumában igen szolgálatkész és udvarias. A második stádium már kevésbé kellemes, és sajnálatos, hogy Zepe rendesen a második stádiumon kezdi. Mikor egyszer komoly szemrehányást tettem neki a rút szenvedélye miatt, a következő válasszal fegyverezett le: – Hiszen ha én nem innám, uram, akkor most nem volnék a Sirályon, hanem konyhafőnöke volnék valamelyik nagy óceánjárónak. – És ebben igaza is volt.

San Nicoló

Emlékezzünk meg a hajó utasairól is. Rajtam kívül hárman vannak: a komám, keresztfiam és Cézár. A komám szenvedélyes vadász és műkedvelő fotográfus. A keresztfiamról azt hittem, hogy kisdiák, nemrégiben azonban megláttam a névjegyét és azóta tudom, hogy m. kir. állami főgimnáziumi második osztályú hallgató. Ez a fiú kétféle nevelést kap. Télen át az édesanyja és a tanárai azon fáradoznak, hogy szelíd, szorgalmas és istenfélő embert neveljenek belőle, nyáron át pedig az Adria hableányai szilaj és vakmerő vízi csirkefogóvá formálják át. Van az édesanyja éléskamrája mellett egy polcos fülke, sorba állított és felírásos dunsztos üvegekkel, melyek teli vannak spirituszba rakott tengeri csudákkal. Ennek a gyűjteménynek a gazdagítása a Sirály nyári expedíciójának egyik legelőkelőbb feladata.

Vis szigete régen Lissa néven volt ismert

Ami a fentebb említett Cézárt illeti, ő tulajdonképpen a keresztfiam fekete uszkárkutyája volna, ha egy idő óta meg nem feledkezett volna kutyavoltáról és nem bitorolná a családtag jogait. Cézárért meglehetősen drága útipénzt fizetett a gyerek. Karácsonykor azt találtam neki mondani, hogy adok neki, amit kíván, ha év végén tiszta jeles bizonyítványa lesz. Megvallom, én ezt a lehetőséget kizártnak tartottam. A gyereknek azonban csakugyan kitűnő bizonyítványa lett. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor csak annyit kért tőlem, hogy Cézár vele utazhassék a nyáron. Én olyasmitől féltem, hogy egy uháciusz-ágyút fog követelni, mert újabban semmi sem érdekelte annyira, mint az ágyú.

De elég ebből ennyi! A szél belefeküdt már a vitorláinkba, a Sirály a kormányoldalnak dőlve, fehértajtékos csapást hasít a Quarnero vizén. Kifeszítettük a pillangóvitorlákat is és a yacht most óriás fehér madárhoz hasonlít, mely gyorsan száll a sötétkék vizen.

Hamarosan elhagyjuk a rozsdavörös kőbányákat, melyeknek szikláiból a fiumei mólókat építették, majd elhaladunk a portorei fehér nagy Frangepáni-kastély alatt, hol most Stroszmayer-párti jezsuita atyák dicsérik az Urat. Előttünk a Maltempo-szoros, azon át jutunk a morlák csatornába.

Fölöttem azúrkék az ég, alattam indigókék a víz. Künn, mindenütt a messziségben, finom pára borul a gyöngyszínű tengerre. És hogyan süt a nap! Ha hangot adnának a lángoló sugárkévék, akkor most Fiumétól Korfuig orgonazúgás töltené be a szigeteket és az öblöket. A nap keresztültűz a ruhámon, keresztül a testemen. Ami homály és hidegség volt a lelkemben, az megenyhül, kiderül és fölenged, tüzelni és világítani kezd.”

Herczeg Ferenc úti és hajónaplója természetesen nem tartózik a szerző fő művei közé, de mindenképpen figyelemre méltó része az amúgy mai napig sokat vitatott Herczeg életműnek. Budapestet odahagyva unokaöccsével a mediterrán térségébe utazott, ahol aztán 40 tonnás, „Sirály” nevű hajóján vitorlázták végig az Adriai tengert. A mű egy sok humorral megírt útinapló, amely hamar magával ragadja az olvasót. A korabeli kritikák azonban nem fogadták egyértelműen pozitívan a művet. Karinthy Frigyes 1910-ben a Nyugatban például így ír: „Kedves, derűs, üde és kellemes olvasmány; erről a könyvről például nehéz volna akár egy betűvel is ennél többet írni…”. Karinthy szerint „Herczeg Ferenc könyvében tiszta és szuggesztív képet kapunk mindenről – csak arról nem, amiről a könyv beszél: az Adriáról”. Nos, abban van igazság, hogy ez nem egy tudományos alapossággal megírt könyv az Adriáról, ugyanakkor valószínűleg nem is annak készült. A mű azonban jól visszaadja a korabeli tengeri vitorlázás hangulatát és hiteles képeket „fest” a tengerparti városokról is. Mindemellett megismerjük a „Sirályt” és vidám lakóit valamint egy picit átérezhetjük milyen is lehet ebéd után lepihenni egy hajón és gondtalanul ringatózni a tengeren. A szerző rendkívüli népszerűségének köszönhetően olyan dolgokat is megengedhetett magának, amit más korabeli író nem, amely növelte irigyeinek a számát. Például ő volt az egyetlen magyar író, akinek volt luxushajója a századfordulón. A legtöbb magyar író nem rendelkezett ilyen lehetőségekkel és nem élt ilyen előkelő életet, hanem sokkal inkább füstös kávéházakban vagy éppen kispolgári lakásokban alkotott. Természetesen a kritikusok mellett voltak, akik elismerően beszéltek Herceg művéről, sőt korszakos műnek vélték az Adriáról szóló munkáját. Egy dolog biztos, hogy laikusként, egy igazán izgalmas, olvasmányos és magával ragadó művet ismertem meg a „Szelek szárnyán” című kötetben. Kimondottan vonzó mű lehet azoknak, akik szeretnek vitorlázni, pláne azoknak, akiknek maguknak is van lehetősége az Adriai tengeren űzni e sportot. A művet így széles olvasótábornak tudom jó szívvel ajánlani, bár az 1905-ös szépen illusztrált kiadást nem könnyű beszerezni. A mű természetesen több kiadást is megért, melyek könnyebben beszerezhetőek, valamint ez esetben is elérhető online felületen is a mű. Az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus könyvtárából ingyenesen letölthető itt. A szerzővel először és utoljára találkoztunk az ELBIDA projektben, ugyanakkor hajónapló típusú útleírással a blogban még több esetben fogunk találkozni, magyar és külföldi szerzők tollából egyaránt.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment