Könyvek

Négy zarándokutam emléke

Pilismaróti Bozóky Gyula a blog tematikájához kapcsolódó munkásságának bemutatását nem lehet mással kezdeni, mint a „A Szentföld lelke” című művével. Vitathatatlanul a legjelentősebb könyve Pilismarótinak, még akkor is, ha az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben van olyan műve a szerzőnek, amely különlegessége, ritkasága messze felülmúlja a „A Szentföld lelke” című munkát. Pilismaróti Bozóky Gyula művében négy zarándokút élményeit meséli el, elsősorban azzal a céllal, hogy rávilágítson arra, egészen más mélységű lelki értelemben egy zarándokút, mint egy egyszerű turistautazás. Az élménybeszámoló mellett egy külön részt szentel a Szentföld általános bemutatásának, illetve többször olvashatunk benne a térséghez, vagy adott városhoz kapcsolódó történelmi utalásokat is. A könyv 1933-ban jelent meg Vácon, a szerző saját kiadásában. A 637 oldalas művet a váci Kapisztráni Nyomdában nyomtatták, melyben 181 kép és 5 szövegvázlat található.

Pilismaróti Bozóky Gyula nyugállományú vezérkari ezredes, szentföldi Confráter és a jeruzsálemi Szentsír-lovagrend csillagkeresztes lovagja 1878. április 6-án született Nagyváradon. Apja Bozóky Alajos a nagyváradi jogi akadémia igazgatója, míg anyja Hoványi Mária Emerika volt. A párnak összesen hét gyermeke született, melyből Bozóky Gyula az ötödik volt. Alsó és középfokú iskoláit Nagyváradon végezte, ahol már tehetséges gyermekként tartották számon. Az iskolák elvégzése utána Bozóky Gyula a katonai pályát választotta. 1900-ban avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián, majd elvégezte a Bécsi Vezérkari Iskolát (Kriegschule) is.

Pilismaróti Bozóky Gyula

Ezt követően tanárként dolgozott a nagyváradi, majd később a pécsi Honvédapród Iskolában. 1908-ban feleségül vette Nemes Mártonffy Gabriellát, akitől négy gyermeke született. Az első világháborúban őrnagyként harcolt az orosz, majd később az olasz fronton is. Sebesülten és betegen tért haza a háborúból 1915 körül. Felgyógyulását követően 1916-ban, mint vezérkari őrnagyot kinevezték az Erdélyi Hadtest vezérkari főnökének. A petrozsényi bányász sztrájk idején, saját felelősségére addig halasztotta a résztvevőkre kimondott halálos ítélet végrehajtását, míg ki nem sikerült harcolnia a kegyelmi döntést, megmentve így számos bányász életét. A román betörés idején tevékenyen részt vett Erdély védelmének megszervezésében. A vörös uralom kezdetekor nyugalomba vonult és számos megpróbáltatáson ment keresztül, hiszen nem volt hajlandó letenni a románok által kívánt hűségesküt.

Bozóky Gyula és családja

A háború után egy ideig még Nagyváradon élt a családjával, ahol kézzel írt és illusztrált könyveinek eladásából éltek. 1922-ben kénytelenek elhagyni Nagyváradot. Eladják házukat és Felsőgödre költöznek. Hithű katolikusként aktív résztvevője volt az egyházi életnek. Katolikus nagygyűléseken szónokolt és szentföldi zarándoklatokat szervezett, valamint vezetett. A Magyar Szentföldi Egyesület egyik alapítója. Bozóky Gyula életének egyik legmaradandóbb műve a felsőgödi Katolikus templom létrehozása, hiszen a tervezés és építés jelentős részét ő szervezete és irányította. Pénz nélkül, komoly hittel és lelkesedéssel vágott neki a tervének és amellett, hogy a helyi lakosságot sikerült aktivizálni a munkálatok során, a szükséges forrásokat is megszerezte adományokból. A „Felsőgöd módra” építeni fogalommá vált az egyházban. Bozóky például a cél elérése érdekében a világ összes püspökének írt adománykérő levelet. A fantasztikus szervező munkának köszönhetően az 1923 tavaszán megkezdett építkezés végül mindössze 33 hétig tartott. Az év decemberében a toronyra a keresztet is elhelyezték. 1926-ban gyermekparalízisben szenvedő fiával és családjával a Lourdesi kegyhelyre utazott, ahol a Lourdesi Szűzanya segítségét kérte fia gyógyulásában. 1927, 1929, 1931 és 1932-ben a Szentföldre zarándokol. 1944-ben családjával együtt a közeledő front elől nyugatra menekülnek és csak 1946-ban térnek haza Felsőgödre. A szovjet megszállás nem kímélte a Bozóky villát sem. Állategészségügyi Ambulanciát rendezett be a szovjet sereg a házban, a bútorokat tönkre tették és ezzel gyakorlatilag teljesen lelakták a házat. A hazatérést követően, míg ismét lakhatóvá nem tették a házat, a család egy része máshol szállt meg. A helyreállított villa kényelmét azonban nem sokáig élvezhették, hiszen 1950-ben államosították a házat és csupán egy lakrészt hagytak meg Bozókyéknak, a többi részre, rászoruló családokat költöztettek be.

Pilismaróti Bozóky Gyula emléktáblája

Nyugdíjasként, az emlékiratain dolgozott, festett, rajzolt és kiváló kertészként egyedül gondozta a közel 6000 m2 kertjüket. 1954. április 6-án, 76. születésnapján, hosszú betegség után halt meg Felsőgödön. Mivel sem fivéreinek, sem pedig két fia egyikének sem született utódja, így a Pilismaróti Bozóky család kihalt. Özvegye, Mártonffy Gabriella 1978-ban hunyt el.

Részlet a könyvből:

„A tengeri utazás kedvelt és várva-várt napi programmjához tartozott a szebbnél szebb naplementék szemlélése is, mert ez a gyönyörű természeti tünemény mindig más és más változatban mutatkozik, a párázat és felhőzet minősége szerint, mivel a nyilt tengeren ezek a tényezők befolyásolják a napsugarak színezését valamint a háttér szeszélyes, bizarformájú alakzatait. Tündéri látványt nyújt a percről-percre változó nagyszerű színjáték; mikor a nap hanyatlani kezd és ragyogó arany sugarait szétömleszti a tengeren, úgy néz ki, mintha olvasztott aranyban úszna tovább a hajónk. A aranyszínben ragyogó égbolt, lassan narancssárgába majd bíborvörösbe és végül lilás színbe megy át; a háttér párázata és felhőzete sokszor a csalódásig hű hegyvidék legfantasztikusabb képét mutatja a legváltozatosabb ragyogó színárnyalatokkal és mindezekkel a fluoreszkáló meleg színekkel, éles ellentétet alkot az előtérnek hideg acélkék majd sötét platinaszínű ezüstje. Legérdekesebb a végső pillanat, mikor egyszerre bukik alá a nap óriási korongja és mielőtt végleg eltűnik, egy csodálatos zöld sugarat lövel ki magából, melyet nem mindig, hanem csak igen ritkán lehet megfigyelni. A nap sokszor felhők mögé bújva nyílegyenes és legyezőszerűen szétágazó fénykévéket lövel az égboltra, mint ahogyan a szentképeken szokták azt ábrázolni. Ha nem is olyan színpompás, de nemkevésbbé nagyszerű látványt nyújt a hold fölkelése a tengeren, melyben szintén sokat gyönyörködtünk szép utazásaink alatt.

Názáreth, vízhordó gyermekek Mária kútjánál
A galileai Kána látképe

Azt persze mondanom sem kell, hogy a legnagyobb érdeklődéssel kísértük figyelemmel a rádión érkező híreket, melyeket napjában kétszer függesztettek ki a hajón; a hivatalos híreken kívül még privát rádiógrammok is érkeztek a fedélzetre, melyeknek legnagyobb részét a cionista kivándorlók vezetősége, valamint a hajón tartózkodó három amerikai újságíró kapta. Ez utóbbiakat egy fotoriporter kíséretében a cionisták amerikai központi irodája küldte Palesztinába, amit persze nem ők árultak el nekem, hanem útleveleikből állapítottam meg, melyeket a hajó kommisszáriusa nekem megmutatott. Kezdetben igen nagy érdeklődést tanúsítottak irántunk, résztvettek a zászlószentelés! ünnepélyünkön is sőt még fotoriportot is küldtek rólunk az amerikai lapok számára, de azután mikor a kölcsönös nézetváltások folyama alatt kitűnt, hogy nem nekünk való társaság, lassan megszakítottuk velük az érintkezést és ők is elmaradtak, mert hát mi keresni valójuk is lenne a zsidó világsajtó exponenseinek a katolikus szentföldi zarándokok társaságában? Még ha legalább az európai zsidók pártján állottunk volna az arabokkal szemben, akkor bizonyára tovább fűzték volna a barátságot, hogy tőkét kovácsolhassanak ebből is, a palesztinai zsidók „rettenetes sérelmeinek“ még színesebb kidomborítására, mi azonban erősen az arabok pártjára állottunk, ami azután sehogyan sem tetszett nekik.

A Galileai tenger
Drúzok a Jordán eredeténél

A nyilvános rádió híreken kívül a kivándorló zsidók magatartásából is következtethettünk a palesztinai helyzet mibenlétére, mert ha vígak voltak, tudtuk, hogy nincs semmi baj. így volt ez mindjárt az első este is, mikor nagy kurjongatás kíséretében tapsolva és énekelve táncolták körül az egész fedélzetet, majd pedig mélabús ének és harmonika kíséret mellett órákon át ropták a sajátságos mozdulatú zsidó és lengyel táncokat, a kivándorló fiatal emberek és leányok, de azonnal szomorúvá lett az egész társaság, ha rossz híreket kaptak. Az egész tengeri út alatt így váltakozott a lehangoltság a vidámsággal és egyik este különösen rossz híreket kaphattak, mert nagyon leverteknek látszottak és rabbijok elnöklete alatt komoly tanácskozásra gyűltek össze; az ablakon keresztül néztem be a terembe és ha nem is értettem, hogy mit beszélnek, de a megdöbbent kétségbeesett arcok, a könnyes szemek elárulták, hogy igen komoly kérdésekről volt szó. Később azután mégis megtudtam, hogy tömeges zsidó mészárlásról valamint arról kaptak hírt, hogy el kell készülniök arra, hogy esetleg partra sem szállhatnak Palesztinában.

Erzsébet főhercegnő és udvarhölgye
Baalbek. Az Akropolis nagy udvarában

A rádió útján még azt is megtudtuk, hogy az osztrák zarándokok, kiknek szintén a mi hajónkon kellett volna utazniok, azért nem indultak el, mert a pápa az előtte tisztelgő olasz zarándokok előtt úgy nyilatkozott, hogy most nem tartja kívánatosnak a Szentföldre zarándoklást. Mindezek a hírek természetesen miránk is nyomasztóan hatottak, úgyhogy most, már magam is kénytelen voltam alapos megfontolás tárgyává tenni, hogy mit tegyünk abban az esetben, ha tényleg nem szállhatnánk partra.

Jeruzsálem. A Jaffa-kapunál
Jeruzsálem falai alatt

Két tervet is kidolgoztam, sőt már részben elő is készítettem, nevezetesen arra gondoltam, hogy esetleg fölmegyünk a szíriai Beirutig, hol egy-két napot eltöltve, a Libanon-hegységen át meglátogatjuk Baalbeket, Damaszkust abban a reményben, hogy addig a helyzet tisztázódni fog és akkor majd tovább folytathatjuk utunkat a Szentföldre. Másik tervem pedig az volt, hogy Beirutból csupán autó kirándulást teszünk Baalbekbe, Damaszkusba, azután viszatérve hajónkra lemegyünk Alexandriába és Kairóba és ott várjuk meg, az eredeti programmunk szerint szeptember 19-én Európába visszainduló hajónkat; ez esetben felső Egyiptomba is ellátogattunk volna. E második terv szerint is meg volt a lehetősége annak, hogy alkalmas időben vasúton a Szentföldre mehessünk. De e tervek mellett sem szűntünk meg bizakodni abban, hogy mégis csak be fogunk tudni mehetni a Szentföldre, mely forró vágyunkért imádkoztunk mindennap.

A Via Dolorosa az V. állomás közelében
A panaszok fala

Közben még az a kellemetlen hír is befutott, hogy az angol kormányzóság autóinkat is lefoglalta és angol hadihajók indultak a palesztinai partokra. A hír első része igen kellemetlenül érintett, mert hiszen egész utunk ezekre az autókra volt fölépítve, miért is azonnal rádiógrammot küldtem az autó- vállalkozónak és fölvilágosítást kértem szeptember 4-re a hajó födélzetére, hogy mikor a palesztinai partokat elérjük, teljesen tisztán láthassam a helyzetet. Nagyon hosszúra nyúlna, ha naplószerűen akarnék beszámolni a tengeri útnak minden szép élményéről, tehát csak egészen röviden vázolom a további utunkat. Hajónk Brindisiig teljesen behozta az indulásnál szenvedett csaknem 4 órás késést, úgyhogy augusztus 31-én reggel 6-kor futottunk be az érdekes kikötőbe, hol három teljes órát töltve legtöbben ki is szállottak, hogy kocsival bejárják a híres Via Appia végpontján épült és a keleti forgalomban már az ókorban híres volt 30,000 lakosú kis várost, melyet 1348-ban Nagy Lajos magyar király pusztítóit el, évszázadokkal később pedig borzalmas földrengés temette romjai alá a lakosságot.

Szűz Mária sírjának lejárata
Beduinok a Ghor-sivatagban

Mihelyt a hajó kikötött, az árusok egész raja lepte el a fedélzetet és megindult a színes vásári forgalom; a tengeri kagylótól a borotvapengéig és a nyakkendő tűtől a fogkeféig mindent lehetett itt kapni. Igen érdekes képet nyújtott az öbölbe való érkezésünk, mert nemcsak a keleti forgalomban közlekedő hidroplánoknak van itt a kiinduló állomása, hanem az olaszoknak nagy hadikikötője is. Egy alkalommal ugyancsak harcias képet élveztünk itt végig, csakúgy röpködtek fejünk fölött a hidroplánok és dobálták le vaktöltésű bombáikat és működésbe léptek a parti erődök ütegei is; láttunk néhány tengeralatti naszádot is továbbá egy olasz hadi flottát kifutni a kikötőből, amint a tengeren úszó céltáblákra lövöldöztek.

Jeruzsálemi asszonyok
Heródes-kapu Jeruzsálemben

Pont 9 órakor hagytuk el Brindisit abban a hitben, hogy most már búcsút mondunk Európának is, de csakhamar kellemesen csalódtunk, mert megtudtuk, hogy eltérően a rendes útiránytól, nem kerülünk le Kréta-szigete és Afrika közé, hanem a korinthusi csatornán át fogunk irányt venni egyenesen Jaffának. Nagyon örültünk a hírnek, mert a korinthusi öblön és csatornán átutazni valóban nem mindennapi élmény.

Emmausz, a német Hospitium
Arab gyermek ferences ruhában

Az otrantói tengerszoroson áthaladva inkább a görög partokhoz tartottunk közelebb és így egész napon át élvezhettük a távoli kék hegyek szép vonulatát, igen sok színes vitorlájú halászbárkával és kisebb hajóval találkoztunk ezen a vidéken, melyek mind igen kedves festői képekkel gazdagították nemcsak amatőr fényképészeink készleteit, de szép utazásunk összbenyomásait is.

Az autó Jerikóba ereszkedik alá
A Jordán

Másnap reggel már bent voltunk a korinthusi öbölben, mely mint egy nagy alpesi tó terült el körülöttünk és mindig volt valami a mi figyelmünket lekötötte; a bejáratnak szeszélyes alakú sziklaszigetjei, az északi és déli partnak égbenyúló hegy óriásai, a parti városkák, pirosfedelű szép villák és ház csoportok, a hajónkkal versenyt futó és csak játéknak föltűnő vasutak stb. stb. tették felejthetlenné ezt a szép útszakaszt.

A Holttenger vizében nem lehet elmerülni
Eliseus forrása Jerikó mellett

De legérdekesebb volt az átkelés a csatornán, mely egész Európában ritkítja párját. A korinthusi öböl mintegy 250 km mélyen nyúlik be a szárazföldbe és a keleti végén az Ageitengertől csupán egy 6 és félkilométer széles és a tenger színe fölé 78 m magasra emelkedő földsáv választja el, melyet már az ókorban megpróbáltak átvágni, de a kellő technikai eszközök hiányában nem tudtak megbirkózni a különben puha kőzetű földszorosnak igen kemény mészkőrétegeivel. Az Isthmus átvágása Türr István magyar tábornok nevéhez fűződik, ki magyar mérnökeivel 1891-ben fejezte be a nagy művet.

Datolyakostoló a Ferencesek jerikói kertjében
A Földközi tenger szintjét jelző tábla a Holttengernél

Éppen a déli órákban érkeztünk a csatorna bejáratához, hol meg kellett várnunk, míg a kelet felől jövő hajó a csatornából kijött, mert a csatorna szélessége mindössze 22 méter. Már messziről végig lehet látni a nyílegyenes átvágáson, melynek közepetáján vasúti híd köti össze a mintegy 70 méter magas oldalfalakat. Sajátságos szép látványt nyújtott a csatornának smaragd zöld sávja a korinthusi öböl ragyogó ultramarin kék színű vize fölött. „Carnarónkat a kis Türr“ gőzös vette kötélre, mert a nagy hajók gépjeinek nem szabad a csatornában dolgozniok. Mindnyájan a hajó hátsó födélzetén állottunk mialatt szép csendesen áthaladtunk a csatornán; a fényképező gépek egész légiója intézett támadást a csatorna érdekes oldalfalai, be és kijárata ellen, sőt még a fölöttünk szédületes magasságban feszülő vasúti hidat is megostromolták amatőrjeink. A szép fehér sirályoknak sűrű rajai kóvályogtak a folyosószerűen bevágott csatornában és ha a hajó hátuljáról egy-egy kenyérdarabot dobtunk be a vízbe, erős szárnycsapkodásokkal vetették rá magukat a zsákmányra, hogy kihalásszák. Nagyobb hajók áthaladásánál még külön óvintézkedésekre is van szükség, hogy a partok és a hajó megrongálásának elejét vegyék: így volt ez akkor is, mikor 1931 tavaszán a 13,000 tonnás „Tevere“ hajónk csaknem teljes szélességében elfoglalta a csatorna víztükrét, úgy hogy jobbról és balról alig 1 — 1 méter hely maradt szabadon a csatornából.

Ain Karim. Kilátás a Vizitáció szentélyéből a Sion-telepre
Rachel sírja a betlehemi úton

A hajó mindkét oldalához láncokkal oda csatolt parafa tutajok voltak hivatva arra, hogy az esetleges odaütődéseket megakadályozzák. Valóban bizarr látványt nyújt egy ilyen nagy hajó a szűk csatorna meredek oldalfalai között. A csatorna mindkét végét nagy köralakú mólók védik a hevesebb hullámok romboló hatása ellen és végig mindkét oldalon keskeny járda is vezet, melyeken rendszerint baksist kérő gyerekek szokták ordítozva a hajót végigkísérni a közel egy órát tartó hosszú úton, melyek nem kevesebb mint 350 km. utat takarítanak meg az által, hogy nem kell egész Görögországot körülhajózniuk.”

Szűz Mária kútja a betlehemi országúton
A tejbarlang szentélye Betlehemben

Bozóky Gyula művében négy zarándokútjának élményeit meséli el. 1927-ben, 1929-ben, 1931-ben és 1932-ben jut el zarándoklat keretében a szentföldre. A négy út közül az 1929-es utazás adja a könyvben a keretet, azaz lényegében ezt az egy utat meséli el, de beleszövi a további három út élményeit és tapasztalatait is. A négy zarándokút útvonalát ábrázoló térképet is megtalálhatjuk a könyvben, amelyből kiderül, hogy az útvonalak minden út során eltérőek voltak. Volt olyan, amikor Isztambul, Szófia és Belgrád érintésével, vonattal tértek haza és volt olyan is, amikor Isztambulból Kis-Ázsián átvágva értek a Szentföldre. Az 1929-es és 1932-es út során domináns közlekedési eszköz a hajó volt, míg a többi két út során jelentős szárazföldi szakaszok is voltak a zarándokútba tervezve. Az 1932-es út volt az egyetlen, mely során oda és vissza is azonos nyomvonalon utaztak. Bozóky Gyula híres volt aprólékos és mindenre kiterjedő útiterveiről, melyek megalkotása nem csupán fejben történt meg, hanem útikalauz formájában is, mely a résztvevők számára nyomtatásban is elérhető volt. Az ELBIDA projektben hamarosan bemutatásra kerül egy ilyen Bozóky-féle útikalauz, melyben látható lesz, hogy ha aprólékosságról és alaposságról beszélünk az mit is jelentett a szerző esetében.

Szűz Mária fája Matarich-ben
Érseki vezérünk a piramisoknál

Saját korában szerették úgy hirdetni bizonyos újságok a „Szentföld lelke” című művet, hogy a kritika a nagy szenzációt keltett könyvet osztatlan lelkesedéssel és elismeréssel fogadta, azonban a valóságban voltak olyanok is, akik negatív véleményt is megfogalmaztak a műről. A legfőbb kritika a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy többen feleslegesnek vélték az első fejezetet, valamint hogy túl terjengős Bozóky leírása a könyvben. Az első fejezetben a szerző a Szentföldet mutatja be általánosságban, mintegy 23 oldal terjedelemben. Tény, hogy aztán a második és harmadik fejezetben is, amikor már az élményeiről és magáról a látnivalókról mesél, újra és újra ad némi általános adalékot az aktuális települések vagy épületek kapcsán, ugyanakkor emiatt szerintem nem válik feleslegessé, a többek által kritizált első fejezet. Más téma a kritika másik nagy eleme, a terjengősség. Valóban igaz, hogy a szerző egészen aprólékosan, mindenre kiterjedően meséli élményeit, ami nem egyszer olyan hosszassá teszi az események leírását, hogy már-már valóban zavaróvá válik. Csökkenti az olvasmányélményt az is, hogy a szerző erős hite miatt, számos ponton bibliai idézetekkel vagy a hithez kapcsolódó általános gondolatokkal szakítja meg az élménybeszámolóját, így néha nem könnyű nyomon kísérni mindazt.

A lépcsőpiramis Sakkarában
Térképvázlat a zarándokutakról

Összességében mindenképpen izgalmas és érdekes mű, de nem egy klasszikus útleírás, sokkal inkább egy nagyon erős hittel átszőtt, úti élménybeszámoló. Pilismaróti Bozóky Gyula műve nem nevezhető extrém ritkaságnak, ugyanakkor ez esetben sem egy bármely pillanatban és könnyen elérhető műről beszélünk. A könyv online felületen elektronikus formátumban az MTDA Digitális Könyvtárból ingyenesen elérhető, így annak is lehetősége van bepillantani a szerző sajátságos világába, akinek nincs birtokában a könyv. A számos kép és illusztráció nagyban növeli a könyv élvezeti értékét, hiszen ezek, mind a zarándokúton készült eredeti és meglepően jó minőségű fényképek. A szerzőtől nem búcsúzunk, hiszen Bozóky Gyulával, ahogy azt már korábban is említettem, találkozni fogunk még itt az ELBIDA projektben, egy nagyon különleges útikalauz és egy érdekes különlenyomat  kapcsán is.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment