Snark – Kirándulás a föld körül

Gyermekkoromban édesapám rendszeresen vitt minket testvéremmel moziba. A kaposvári „Vörös Csillag Filmszínház” jó hely volt és még pattogatott kukoricát is lehetett kapni előtte egy bódéban, ami akkor gyermekként különösen csábítóvá tette a mozit. Persze a popcorn mellett a filmélmények is komoly hatást gyakoroltak rám. Egy Bruce Lee film után karateharcos, egy Star Wars film után…

Elkapott sugarak

Pár napja 2021. december 7-én temették újra Slachta Margitot. A hír hallattán felrémlett bennem, hogy az első női képviselőnek, a Szociális Testvérek Társaság alapítójának van egy könyve, ami nekem is a könyvespolcomon pihen. Itt az idő gondoltam bemutatni a művet. A gondolat tettre is sarkalt, de váratlan kihívást jelentett megtalálni jelentékeny méretű gyűjteményem kötetei között…

Skandináviai uti emlékek

Jaj, ismét december. Az év utolsó hónapja nem egy „ELBIDA barát” hónap. Ilyenkor a legtöbb az elfoglaltságom, így néha nagyon nehéz tartani az ütemtervet. Igyekszem, de ahogy a héten is, előfordulhat, hogy néha egy kis csúszásra számítani lehet. Kapossy Endre könyvének bemutatása is egy hét csúszással, de végül megérkezett. Kapossy könyvét régóta kerülgettem, de igazán…

Zarándok út Rákóczi sírjához

Zarándoklatról vagy zarándokútról már többször volt szó itt az ELBIDA projektben. Általában a fogalomhoz valamiféle vallásos tartalmat társítunk, ami nem csoda, hiszen zarándoklatokat tipikusan vallásos indíttatásból egy szentnek tartott helyszínre szoktak szervezni. Vannak azonban nem tipikus zarándoklatok is, erre kiváló példa Szentesi-Tóth Kálmán ritka műve, amelyben egy olyan zarándokútról mesél, ahol az úti cél II.…

Argentínában

Náday Ferenc a kor sikeres színésze 1863-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz, melynek haláláig tagja is volt. Csathó Kálmán könyvében szellemes, könnyed eleganciájú, hódító és elbűvölő egyéniségként jellemezte, akit életében óriási népszerűség, halálában pedig túlzott nimbusz övezett. Felesége az ismert és sokakat elbűvölő operaénekesnő, a szépséges Vidmár Katalin volt.  A párnak két gyermeke született, Béla és…

Egy hadifestő emlékei 1914-1918

Vannak könyvek, amelyeket amikor először sodor elém a sors, azt gondolom róluk, hogy ez nem passzol a gyűjtött témámba, így nekem ez nem kell. Az online könyvvásárlások alkalmával természetesen nincs lehetőség beleolvasni, belelapozni a könyvekbe, így ezen döntések sok esetben megérzés alapján, nem ritkán pedig, ismerethiány birtokában történnek. Gyűjtés közben tanul a gyűjtő. Zádori István…

Miksa bajor királyi herczeg utazása keleten 1838-ban

Gyermekkoromban nem volt akkora választék a tévécsatornákból, mint ma. Volt egyes-kettes (TV1-TV2) aztán talán két osztrák csatorna, amit azért szerettük, mert néha volt rajta Tom és Jerry mese, valamint még emlékeim szerint horvát csatornákból is lehetett fogni ugyancsak kettőt. Ünnepnapokon vagy hétvégente volt film is, a magyar csatornán. Az egyik ilyen akkor gyermekként kedves film…

Szentföldi utam

Gyűjteményemben található könyveimre sokféle jelzőt írhatnék. Szép, olvasmányos, ritka vagy ha fokozni szeretném akkor extrém ritka, különleges, izgalmas, kalandos és folytathatnám napestig. Nyilván a jelzők nem mindegyike érvényes minden műre, de mindig van valami, ami megragad egy könyvben. Viszont amit ritkán említek, az a szerző személye. Élményt kereső olvasóként, vagy ritkaság után kutató gyűjtőként kevéssé…

Kane a sarkutazó

Múlt heti ígéretemhez híven, egy különlegesen ritka könyv segítségével, a messzi és fagyos sarkvidékre utazunk. 1845-ben, majd azt követően sok-sok évig jelentős figyelmet kapott John Franklin sarkvidéki felfedezőútja, pontosabban Franklinék nyom nélküli eltűnése. Számos mentőexpedíció indult keresésükre, köztük a Henry Grinnell, amerikai milliomos által szervezett keresőutak. Grinnell az 1850-es években két expedíció finanszírozásával segítette Franklin…

Észak szigetei

Jankovics Marcell, Jankovics Marcell, Jankovics Marcell és Jankovics Marcell. Négy generáció, négy Jankovics Marcell. Időben a hozzánk legközelebbi a kiemelkedő magyar rajzfilmrendező, grafikus, író és kultúrtörténész volt, aki idén májusban hunyt el 79 éves korában. Az ő apja egy banktisztviselő volt, akinek apja és nagyapja is szintén Jankovics Marcell volt. A felsorolás első helyén mai…