Napkeleti képek

Bárki, aki nyilvánosan ír vélhetően reménykedik, hogy valakik olvassák is írását. Személyesen is így vagyok ezzel, bár most kicsit speciális a helyzetem. Reményeim szerint ismét sokan olvassák majd a bejegyzésem, de abban is reménykedek, hogy lesz egy ember, akihez nem jut el a friss bejegyzésem híre. Nem más ő, mint az egyetemi konzulensem. Már javában a „A korai anya-gyermek kapcsolat jelentősége a személyiségfejlődésben” című szakdolgozatomon kéne dolgoznom, ezzel szemben én blogbejegyzést írok. A viccet félretéve, konzulensem remek ember és bízik ígéretemben, hogy határidőre elkészülök, teljesíteni is fogok, de egyszerűen egy nemrég vásárolt könyvemet, be kell mutatnom, mert annyira izgatottá tett a sikeres beszerzés. Pokoli régóta kerestem, nagyon pici esélyt láttam rá, de végül sikerült. A szerző már szerepelt itt a blogban, de most jöjjön egy egészen korai és különlegesen ritka műve Szöllősy (Szőllősi) Ferencznek.

Különösen ritka könyv

Szöllősy 2019-ben bemutatott „Kossuth és a magyar emigrátió török földön” című könyve számomra az egyik legnagyobb hatású mű volt az ELBIDA projekt történetében. A szerző Kossuth elnöki titkáraként jelen volt a hosszú emigráció kezdetén Törökországban, lényegében Kossuthhal együtt menekült. Az emigrációról írt könyve rendkívül izgalmas olvasmány, de nem csupán az utazás leírása miatt, hanem a Kossuthhal való kapcsolatának és Kossuth viselkedésének a leírása miatt is. Szöllősy olyan gondolatokat fogalmazott meg, olyan eseményeket mesélt el, amely nem fért össze az akkor az országban uralkodó közfelfogással, Kossuth személyét illetően. Kossuth neve akkor egyet jelentett a szabadsággal és még távollétében is formálta a magyar politikai életet. Szöllősy sokszor kritikus könyve éppen ezért, csupán halálát követően 16 évvel, 1870-ben jelenhetett meg és akkor sem idehaza, hanem Lipcsében egy ismeretlen kiadó gondozásában. A mű megjelenése komoly port kavart, sokan kritizálták az akkor már halott szerzőt, akinek azonban nem az volt az egyetlen műve. Még jóval a szabadságharc kitörése előtt jelent meg a „Napkeleti képek – eredeti rajzokban” című, ma már extrém ritka könyv. A szerző 1829-ben Törökországban, mint táborkari tiszt harcolt az orosz-török háborúban, majd Fevzi Ahmed rendkívüli követet kísérte el Szentpétervárra. Oroszországi feladataik ellátását követően visszatértek Konstantinápolyba. Megérkezésüket követően röviddel, Kis-Ázsiába küldik azzal a céllal, hogy az ott található bányák állapotát vizsgálja meg. A kis-ázsiai megbízatása teljesítésé után aztán Albániába küldik, hogy szervezze meg az ottani csendőrséget.

Moszkva, Vörös tér

Moszkva, Petrovsky palota

A könyvben, ebben a közel 7 éves időszakban átélt élményeket, tapasztalatokat és utazásokat meséli el Szöllősy, a mai olvasó számára meglehetősen nehezen olvasható nyelvezettel. A szerző végül 1836-ban tér vissza Erdélybe, ahol engedély nélküli kivándorlása miatt „criminalis kereset alá vétetett”. A per közel három éve alatt írja meg, a „Napkeleti képek – eredeti rajzokban” című könyvét, mely végül 1838-ban Kolozsvárott jelenik meg, Tilsch és fia gondozásában. A 275 oldalas műben illusztráció nem található. Szöllősy Ferencz életéről ebben a bejegyzésben újra nem írok, hiszen a „Kossuth és a magyar emigrátió török földön” című könyve kapcsán már megtettem, így az ott elolvasható.

Részlet a könyvből:

„A sok lakomák s fényes táncz-mulatságok egymást érték; illy egymást fölváltó örvendezések között azonban a visszatérés ideje következett. A követi segédek egy egy arany burnótos szelenczét vagy szép gyűrűt nyertek ajándékul; mivel kereszteket nem viselnek. Menetelünkhöz hasanlólag tértünk visszafelé.

Szentpétervár

A szentpétervári piac

Moszkvába érkezvén, mulatásunk ideje alatt lakomás múlatságokba hívattunk. A ki Pétervárt látta, Moszkvában nem sok nevezetest talál, már magának a városnak fekvése egyenetlen, kiterjedése roppant; nagy templomai számosok. A czárok ösi laka s a kremel, igaz, pompások, de koránt sincsen bennök a pétervári kedvesség. Utszái közt legnevezetesebb a kithai gorod vagy is a chinai város; itten a chinailag kifestett boltok s raktárok azon minden közösüléstől elzárt roppant birodalom terméseit mutatják. A hadi fegyvertár tömérdek fegyverekkel rakva, ezek koránt sincsenek olly mesterségesen helyeztetve mint Bécsben. Sok helyen az 1812-ki égés most is látszik. Ezt szántszándékkal hagyják emlékűl. Van e roppant terjedésű városban valami ezer kőpalota; a több házok fából valók.

Szentpétervári kikötő

Péter-Pál Erőd, Szentpétervár

A borodini és smolenski ütközetek helyeit megvizsgálván, Kalugára, onnan Tulába értünk, itten a birodalom anya-fegyvergyárait megjárván, Orelen, Kurszkon keresztül Khárkovba értünk, itten a fő egyetemet gyönyörrel nézegettük; onnan Pultovára mentünk; azon a helyen, hol Xll-dik Károly megveretett, egy csúcsoszlop vagyon. Baltára érvén, kevés pihenés után a hajdon olly nevezetes két város Bender és Hotin közt a Pruthon Szkulennél átmenvén, a sáros piszkos Jássziba érkeztünk. Moldovai herczeg Sturzó mindent elkövetett fogadásunkra. Innen Fólsánon keresztül, a nagy de dancs Bukarestbe érkeztünk. Oláhországi herczeg Ghika jól fogadott. A Bukarest kivűlről fény-űző, de házi körökben tisztátalan népitől megválva, Gzsurdzsonál a dunán átmenve Ruscsukra érkeztünk. Az itteni élelem-tárok megvizsgálásakor egér-ette kölesnél, s haszonvehetetlen kétszer-sűltnél egyebet nem láttunk, lehetetlen leirni, mit éreztünk, a két császárság hadi ereje lényegességinek megtekintésekor! mert, nagyon is igazok maradnak nagy Fridrik ezen szavai: ,,Wenn man eine Armée bauen wolte, man von dem Bauche anfangen müsse, weil dieser der Fundament davon wäre”. Az egyik félnél már maga a szabályos erő s bővség tiszteletet s félszet, másiknál a rendetlenség, pusztaság, végromláshozi közeledést s szánakodást gerjesztének. Még maga a követ is így sóhajtott fől: „Ádzsépa biz nezemán ádám oládzsáisz?” (Vallyon mi mikor leszünk emberekké?). A porta kedvenczei között illy gondolkodású nem sok van.

A Szentháromság híd, Szentpétervár

A Nyári Palota Szentpétervárott

Ruscsukhoz Sztámbul meg százhusz óra. A kocsivali kényelmes utazásnak vége lévén, lóra kerekedtünk, s hatodik nap már Sztámbulban voltunk. Utunkban egy furcsa eset a követet nagy búba ejtette; midőn Sumláról Karnabát felé egy erdőn mennénk keresztül, egy róka a követ elibe áll, ez midőn pisztolyát kirántaná, annak veres posztó belső tokját elejti, a róka hideg vérüleg a felfalt tokot egy bokor tövibe akarja ásni, ezen a babonások annyira megrettennek, miszerint szavak is elállott; csakugyan magokhoz térve, rivallani kezdenek; én, Mehmed ali ezredessel beszélgetve a rivallást hallván, elő vágtatok s kérdem: mi baj? egy Juszuf nevű legény, a még mindég kaparó rókára mútatván, Séitani bák (nézd az ördögöt,) csak annyit mondhata s mindnyájok csak Esztáführ alláh! Esztáführ alláh! szavakot ismételheték; erre én pisztolyt rántván a rókára lövök, de lovam nyughatatlansága mián nem értem; fegyverem roppanására a többek lelkesedvén, több sikeretlen lövést tettek, a róka a sürübe ugrott. Karnabátra érvén, vacsora felett a követ Müfti Hadzsi Iszmail Effendinek a dolgot előbeszélte, a mély tudákosságot árulgató Müfti komolyan azt a bölcs feleletet adta: „Uram, azon rókabőrbe öltözködött, valamellyik ördöngös hatalommal bíró nagy ellenséged vólt”. A rosz róka két hónapig sem ment ki a követ fejéből; sokszor mondotta: „Száz aranyot jó szívvel adtam volna megölöjének”. Valamelly szokott házi róka lehetett. A törökök, mivel náluk a természettani vizsgák (physicai experimentum) még csak embriok, nagyon babonások, ha útra-induláskor egy nyúl, vagy egy asszony megy útjokon keresztül, az őket fenyegető szerencsétlenség elkerüléseért visszatérnek.”

Konstantinápoly látképe

Látkép a Karacaahmet temetőből

Szöllősy Ferencz 1829-ben kerül Törökországba, ahol az orosz-török háborúban vett részt. A könyvben olvasható történet is ekkor veszi kezdetét, melyben végig kísérhetjük a szerzőt a háborúban, egészen a drinápolyi békekötés pillanatáig. Ezt követően a török történelemből ismert mozgalmas időszak következett, amelyben katonai minőségben folyamatosan jelen volt Szöllősy. Ezután jön a könyvben az oroszországi utazása Fevzi Ahmed követ segédtisztjeként. A történet szerint, mivel csak ő tudott franciául ezért I. Miklós cár vele beszélgetett Szentpéterváron és oly nagy kegyben is része volt, hogy kezet csókolhatott a cárnénak is. A török segédtisztek pedig, akik anyjuk keze után ekkor csókoltak először asszonykezet, értetlenül álltak azelőtt, hogy a cár miért engedi, hogy „nője testét más illesse”. Szentpétervárról kocsival utaztak egészen Ruscsukig (Rusze), majd ott lóra váltottak, ahonnan 120 óra alatt tértek vissza Konstantinápolyba. Ez követte a kis-ázsiai bányákba kapott megbízatás, amely során Diyarbakır melletti rézbányák és az Eufrátesz mellett fekvő ezüstbányák megtekintése volt a feladata. A könyvben ez az epizód meglehetően röviden tárgyalt és maga az utazás is csak felszínesen érintett. Visszatérése után az utolsó megbízatása jött az albániai küldetés, amely során Shkordrába (Szkutari) küldték, hogy „szabályozott rendőrséget” állítson fel. Az utazás kezdetén sem volt már túl jó véleménnyel a helyben élőkről, aztán kitört a lázadás, körbe vették a várost, melyben így lényegében ott ragadt Szöllősy is.  Nehéz napok, hónapok következtek, de végül közel 4 hónapig sikeresen kitartottak, majd jött az Oszmán Birodalom serege és elfojtotta a lázadást, így szabadult Szöllősy is. A szerző törökországi kalandjai ezzel érnek véget, ezt követően tért vissza Erdélybe, valamikor 1836 februárjában.

Ahmed szultán kútja

Konstantinápolyi életkép

A könyvnek azonban ekkor még csupán a felénél járunk. Szöllősy kalandjai és utazásai leírását követően, amolyan általános képet rajzol a kor Törökországáról. Mesél a török csecsemőkről, házasságról, iskoláról, orvosi tudományról, a török asszonyokról, a körülmetélésről, a török böjtről, a kávéházakról, temetkezési szokásokról, vendégszeretetről és megannyi izgalmas dologról, végül pedig a vallási és erkölcsi törvényekről is. A könyv első része is remek, de különösen érdekes a második rész, hiszen széles körben és személyes élmények és tapasztalatok alapján kaphatunk képet az 1830-as évek Törökországáról. Szöllősy műve, a megjelenést követően alapvetően pozitív kritikát kapott, értékes műnek minősítették, csupán nyelvi hibáit rótták fel kritikusai. A szerző német, latin, angol, francia, olasz, török és perzsa nyelven is beszélt, de kritikusai szerint helytelenül, azonban amit még ennél is inkább súlyosnak ítéltek az, hogy tőgyökeres erdélyi magyarként anyanyelvét sem használta megfelelően.

Konstantinápoly látképe

A Kız Kulesi torony

Szöllősy Ferencz könyve hatalmas örömet okozott nekem, amikor sikerült beszereznem. Nagyon korai utazással kapcsolatos könyv, ami extrém ritka és számomra a szerző személye miatt is, különösen értékes. Egy igazi ékköve lett az ELBIDA projekt hátterében álló gyűjteményemnek. Olvasói szempontból azonban már nem ilyen fényes a helyzet. Nagyon érdekes, de nehezen olvasható a nyelvezete miatt. Persze vannak részek, amelyek könnyebben érthetők, de vannak olyanok is, ahol többször vissza kellett térnem, hogy megértsem miről is van szó. Éppen emiatt a folyamatos és lendületes olvasás nehézségbe ütközik és ez bizonyos mértékig csökkenti az olvasmányélményt. Természetesen egy 184 éve megjelent könyv esetében ez nem kritikaként hangzik el, csupán ténymegállapításként és emellett, még így nehezen olvashatóként is különleges olvasmányélményt jelent a könyv. Ajánlom is nagy szeretettel mindenkinek, legalább a beleolvasás szintjéig. Szöllősy mindkét műve elérhető az ELBIDÁRIUMból, akár a már régebben bemutatott „Kossuth és a magyar emigrátió török földön” című, akár a most bemutatott „Napkeleti képek – eredeti rajzokban” című könyv. Szöllősy művei a különösen ajánlott kategóriát képviselik. A szerzőtől most búcsúzunk itt az ELBIDA projektben, hiszen több a blog tematikájába illő műve nem jelent meg. Reményeim szerint, a jövő héten, a szakdolgozatírás közbeni apróbb pihenőkben, sikerül megírni egy régi, szeretett és sokszor már látott szerző, eddig még be nem mutatott művét. A szerző korai anya-gyermek kapcsolatáról nincs információm, de legújabban beszerzett könyve, ahogy a többi is, igazi remekmű. Szóval, reménykedem és lopom a perceket, hogy érkezhessek a jövő héten is.