A piramisok hazájából

Múlt heti északi kalandozásaink után ez alkalommal visszatérünk Egyiptomba. Számos útleírást mutattam már be az ELBIDA projektben, ahol az úti cél a fáraók országa volt, ugyanakkor a térség oly népszerű volt az utazók körében, hogy több egyiptomi utazás történetét elmesélő kötet nyugszik még a könyvespolcomon, így időről-időre vissza fogunk térni ebbe a különleges országba. A…

Egy utazás emlékei

1930 nyarán Stockholmban tartotta meg kongresszusát a Federation International Pharmaceutique, azaz a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség. Az északi utazáson résztvevő magyar mini csapat egyik tagja volt Löcherer Tamás budapesti gyógyszerész, aki hazatérését követően úti élményeiből megírta az „Egy utazás emlékei” című könyvét. Löcherer ekkoriban már elismert szakírónak számított, amely jól érzékelhető a könyv olvasása során is,…

A Brit Birodalmon keresztül

Nemrég Kecskeméthy Aurél könyve kapcsán említés szintjén előkerül ismét gróf Hübner Sándor neve. Az utazó diplomata az ELBIDA projekt olvasóinak nem ismeretlen, hiszen a „Séta a világ körül” című fantasztikus műve már szerepelt a blogban. Az a bejegyzés némileg rendhagyó volt, mivel az Élet és tudomány című hetilap LXXIV. évfolyamának 14. számában megjelent írásomat közöltem, így némileg eltért a…

British India

Burma, a Maláji félsziget és Siam Elfogult vagyok Vojnich Oszkárral. Imádom a könyveit és mindig igazi örömünnep a lelkemnek, amikor sikerül beszereznem egy, még hiányzó művét. Vojnich könyveit hiánytalanul összegyűjteni nem kis kihívás, de nyilván gyűjtőként ez nagyban növeli is a beszerzés élményét. Nemrég, mikor kézbe vettem az újonnan fellelt könyvét a szerzőnek, ismét átélhettem…

Éjszak-Amerika 1876-ban

Bölöni Farkas Sándor nevéhez kötődik az első magyar útleírás Amerikáról, amely megjelenésekor nem csupán irodalmi, hanem politikai esemény is volt. A reformkorban többen is követték Bölöni Farkast és amerikai utazásukról írásban is beszámoltak (Rosti, Haraszthy, Xántus, Nendtvich), majd a dualizmus korában, mind az utazók, mind az utazásukról útleírás formájában beszámolók köre is jelentősen bővült. Mai…

Uti tárcza

Az ELBIDA projekt rendszeres olvasói biztosan emlékeznek, hogy pár hete Gorove István, „Nyugot” című könyvét mutattam be a blogban. Gorove amikor 1842-1843-ban bejárta Európát, nem utazott egyedül, hiszen elkísérte barátja Tóth Lőrincz is. Az utazás élményeit, tapasztalatait az útitárs is megírta, azaz ennek az európai barangolásnak megszületett egy Tóth Lőrincz féle olvasata is. Az „Uti…

Vándor-utam Ázsia szivébe

Az Almásy név ismerősen csenghet az ELBIDA projektet rendszeresen olvasók, vagy a téma iránt érdeklődők fülében, hiszen a zsadányi és törökszentmiklósi Almásy-család több tagja is jelentős szereplője volt a magyar földrajztudománynak. A blogban már több kötettel is szereplő Almásy László Ede a híres sivatagkutató, a család egyik legismertebb szereplője, de László apja Almásy György és…

Kóborlások itthon meg idegen földön

A sok ritkaság után jöjjön ismét egy könnyen elérhető, olcsó, de semmiképpen nem félredobandó útirajz. Rákosi Viktor írói életműve egészen lenyűgöző, műveinek száma túllépi a hatvanat és köztük meghúzódik egy olyan is, amely tökéletesen illeszkedik az ELBIDA projektbe. A „Kóborlások itthon meg idegen földön” címmel megjelent mű nem egy nagy utazás története, hanem több, a…

A Szaharában

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga, mely a több mint kilencmillió négyzetkilométernyi területével mindig is vonzotta az utazókat. Az Észak-Afrikában található hatalmas kiterjedésű terület nagyobbik része kő és sziklasivatag, míg a további kisebb része csak a képeken oly gyakran látható homoktenger. Alvincy Sándor öt hetet töltött barátjánál az algériai Constantin városában, majd az itt szerzett…

Utazás Keleten

Konstantinápoly, Szíria, Palesztina, Egyiptom, Atén, Bukarest Legutóbb Fadlallah el Hedad Mihály művének bemutatása végén jeleztem, hogy nem hagyjuk el a varázslatos keletet. 1907. március utolsó napján indult el Havrán János biduai (budvai) püspök és besztercebányai kanonok útitársaival szentföldi zarándokútjára. Az utazás 45 napig tart és érinti Törökországot, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, Görögországot és Romániát is. Pár…