Előző bejegyzésemet azzal az ígérettel zártam, hogy a rövid kitérő után, visszatérünk az útleírások világába. Nos, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő kötete a„Levegőben… homokon…” című Almásy mű útleírás, mégpedig a „jobbik fajtából”. A szerző harmadik és egyben utolsó kötete ez az MFTK sorozatban, amely gyakorlatilag az előző „Ismeretlen Szahara” című kötet folytatása. A…
Egy igazi kakukktojás MFTK kötet következik az ELBIDA projektben, amely önállóan soha nem került volna a blogban bemutatott könyvek listájára (mert nem útleírás), ugyanakkor mivel a sorozat része, így természetesen itta helye. A „Felfedezők lexikona” című kötet, ahogy azt a címe is jelzi egy lexikon, amely nem tesz mást, mint betűrendben bemutat a szerkesztő általmeghatározott…
Az 1933. évi Tucci-féle Nyugat-Tibeti tudományos kutatóút krónikája A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban egyetlen olyan kötettel találkozhatunk, amelyet nem egy szerző, hanem egy szerzőpáros jegyez. A „Kincses Tibet” című mű, ez a kötet. Giuseppe Tucci híres olasz orientalista és Dr. Eugenio Ghersi orvos közös 1933-ban indult Nyugat-Tibeti expedícióját mutatja be a könyv, egyfajta útinapló…
Sven Hedin az MFTK sorozatban megjelent negyedik kötete „Ma Csung-Jin menekülése” címmel jelent meg. A kötet egy három műből álló sorozat első része. A teljes útirajz a szerző 1933-1934-ben megtett Észak-Nyugat Kínai utazását írja le, melyből az első kötet fókuszában az a véres háború áll, amely Szinkiangot az 1931-1934-ig időszakban pusztasággá változtatta. A könyv 1936-ben Budapesten…
Három kutató utam Ázsia szívében és Kína északnyugati tájain Stein Aurél a Magyar FöldrajziTársaság Könyvtára sorozatában megjelenő harmadik és egyben utolsó kötete az „Ősi ösvényeken Ázsiában” címmel jelent meg. A szerző ezen művében három kutatóexpedíciójának történetét mutatja be, bár elmondása szerint csak „tömör foglalatban”. Stein számára ezek az utazások melyek összesen hét évig tartottak, bármilyen…
A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő kötete Leidenfrost Gyula a „Keserű tenger” címmel megjelent műve. A szerző az egyik legismertebb magyar tengerkutató, aki az első és a második Magyar Adriakutató Expedíció tagjaként komoly kutatómunkát végzett.Ezen expedíciók eredményei és tapasztalatai több művének is, így a jelen kötetnek is, adta a gerincét. A könyv 1936-ban Budapesten…
Az ELBIDA projektben augusztus elején az olvasók már találkozhattak Keöpe Viktorral szerzőként a Magyar FöldrajziTársaság Könyvtára sorozat bemutatása során. Első kötete a „Cejlon, az éden szigete” című, ázsiai utazása első megállójáról Ceylonról szólt. A szigetet elhagyva utazása következő állomása Jáva volt melyről Keöpe így írt: „Cejlonnak ennek az istenáldotta földi paradicsomnak csak egy párja van…
Bánhidi Antal útinaplója 1933. február 19.-én Bánhidi Antal és társa Bisits Tibor a HA AAI lajstromjelű Gerle 13 fedélzetén felszállt és elindult 12 258 kilométer hosszú repülőútjára. A Magyar FöldrajziTársaság Könyvtára sorozat következő kötete a „A Gerle 13 útja” című ezt a Földközi tenger kerülő repülését mutatja be. A több mint 1 hónapig tartó repüléssel…
Az öt folyó országa Baktay Ervin nem ismeretlen az ELBIDA projekt rendszeres olvasóinak, illetve a téma iránt érdeklődők számára. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban a szerző harmadik megjelent kötete „A Pandzsáb” című mű. Baktay az egyik legismertebb orientalista szerelmese volt Indiának. Jelen kötetében India egy kis északi szegletét mutatja be a tőle megszokott izgalmas…
Hans W. Ahlmann kutató útja az északi jégvilágba A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat most bemutatott kötete az 1931. évi svéd-norvég artikus expedíció történetét meséli el. A mű érdekessége, hogy a szerző Dr. Vörös Márton valójában csak megírta az expedíció történetét, de azon nem vett részt. „A szerencsés expedíció”című mű alapjául szolgáló kutatóút vezetője Hans…
Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.