Uti levelek

Annak idején, amikor az ELBIDA projekt még csak tervek szintjén a fejemben élt, már akkor azt gondoltam, hogy nem kizárólag az élvezetes olvasmányok bemutatását tervezem, hanem minden olyan a tematikába illő művet, amely az 1945 előtti időpontban jelent meg. Természetesen ez óriási és vélhetően hiánytalanul soha meg nem valósítható feladat, de akkor azt gondoltam, amennyiben…

Utazás Norvégia végvidékére

Régóta vadásztam egy szép példányt a most következő ritka és izgalmas útleírásból. Chernelházi Chernel István Dezső Ákos Elek híres ornitológus az „Utazás Norvégia végvidékére” című könyve, igazi alapmű egy útleírásokat gyűjtő számára. A szerző 1891. június 4.-én indult feleségével útnak, a cél pedig Norvégia legészakibb vidékei voltak, ahol a Magyarországra északról érkező vándormadarakat saját környezetükben…

Úti képek Olaszországból

Ismét egy Vértesi mű, akarom mondani Virter. Aki rendszeres olvasója az ELBIDA projektnek az biztosan emlékszik rá, hogy Vértesi Károly a bácskai ügyvéd és útirajz író, az eredeti Virter családi nevét csak 1885-ben változtatta Vértesire. Addig kiadott két könyve Virter Károly szerzői név alatt jelent meg. E kettő műből következzék most az „Úti képek Olaszországból”…

Törökország fővárosa

A blogban bemutatott Törökországot érintő útleírások közül régóta Jancsovics István 1864-ben megjelent, „Kirándulás Istanbolba” című könyve volt a legrégebben megjelent térségről szóló mű. Egészen mostanáig, hiszen a most következő báró Horváth Miklós, „Törökország fővárosa” című műve megtöri Jancsovics eddigi „uralmát”. A könyvben a szerző az 1850-es években tett törökországi utazásának élményeit örökíti meg, azon belül…

Keleti ég alatt – Palesztinában

Előző bejegyzésemben Vértesi Károly utazásának az első szakaszát leíró, „Keleti ég alatt. Egyiptomban” című művet mutattam be. A szerző keleti ég alatti utazása azonban Egyiptomban nem ért még véget. Az afrikai partokat elhagyva a következő úti célja Palesztina volt. Az út ezen szakaszáról jelent meg a „Keleti ég alatt. Palesztinában” című mű, mely első ránézésre nagyon…

Keleti ég alatt – Egyiptomban

Vértesi Károly az ELBIDA projektben már hat kötettel szereplő író, egy újabb könyvét mutatom ma be. Pontosabban könyveit, hiszen ismét egy hasonló dupla kötetről van szó, mint Vértesi egy korábbi úti beszámolója esetén. A blogban már bemutatott „Az éjféli nap országában” könyvek esetében is, az első mű Svédországról, míg a második Norvégiáról szólt. Jelen esetben…

Kossuth és a magyar emigratió török földön

Kossuth Lajos és vele együtt több magyar menekült 1849. augusztus 17-én lépte át a török határt Orsovánál. Szöllősy Ferencz, Kossuth elnöki titkáraként jelen volt a hosszú emigráció kezdetén Törökországban. Feljegyzéseiből és leveleiből aztán, halála után 16 évvel jelenik meg, a „Kossuth és a magyar emigratió török földön” című érdekes munka. Különös és a maga nemében…

Törökországi kalandok a világháborúban

Egy rövid drávai horgászkirándulásról visszatérve ismét itt az ELBIDA projekt. Utolsó bejegyzésemben zárásként azt ígértem, hogy egy világháborús törökországi kalandról szóló kötettel folytatom a blogot. A szerzőnk, dr. Vidéky Emil gépészmérnök, aki az első világháborúban először a budapesti katonai gépkocsi póttár és javítóműhely vezetőjeként, majd 1917-től Konstantinápolyban, egy török hadiiskola gépkocsi oktatójaként szolgált. Itt átélt…

A török harctérről – haditudósítások, élmények

Rudolf trónörökös fantasztikus keleti utazását követően, mostani bejegyzésemben egy rendhagyó úti beszámoló, akár úgy is mondhatom, hogy egy harctéri útinapló következik. A szerző Simon Vilmos, haditudósítóként érkezik az első balkáni háború kitörése előtt pár nappal Törökországba. Élményeit, beszámolóit aztán hazatérését követően „A török harctérről – haditudósítások, élmények” címmel könyv formájában is megírja. Tény, hogy a…

Utazás a Keleten

3 éves az ELBIDA projekt. Az évforduló alkalmából mindenképpen egy kiemelkedő munkát szerettem volna bemutatni, pláne azok után, hogy az előző bejegyzésben Szőgyi Gusztáv műve nagyon alacsonyra vitte az olvasmányélmény szintet. Rudolf trónörökös általam régóta vadászott első magyarul megjelent úti beszámolója azt gondolom éppen megfelelő az évforduló alkalmából. Minden tekintetben fantasztikus kötet, mely a gyűjteményem…