Napsütéses Indiában

Gyűjtőként nyilván lázba hoz egy-egy ritka mű, de az útleírás szerelmeseként számomra az olvasmányélmény is kiemelten fontos. Vannak az 1945 előtti magyar utazási irodalomban olyan művek, amelyek beszerzése nem jelent valójában kihívást, egyáltalán nem számítanak ritkának és áruk sem magas, ugyanakkor olvasmányélmény szempontjából egészen kiemelkedők. Erdősi Károly „Napsütéses Indiában” című könyve pontosan egy ilyen mű. A szerző jóbarátjával, az egykori miniszterelnökkel, dr. Simonyi Semadam Sándorral utazik 1926-ban Indiába, majd hazatérését követően írja meg a nagyjából négy hónapos utazás során átélt élményeit és tapasztalatait. A könyv 1927-ben jelenik meg Budapesten a Szent István Társulat gondozásában. A mű az elkövetkező években több kiadást is megér. A gyűjteményemben található 4. kiadás 366 oldal és 181 fantasztikus fotó található benne.

Erdősi Károly katolikus pap, egyházi író 1873. május 12-én született Budapesten. Apja, idősebb Jedlicska Károly kocsifényezőként dolgozott, míg édesanyja Kepes Mária volt. 1890-ig Erdősi Károly vezetékneve is Jedlicska volt. Apja egyházi pályára szánta fiát, ezért az esztergomi érseki papnevelő intézetbe íratta, ahol teológiát tanult. 1896-ban szentelték pappá. 1896-1906 között Budapesten dolgozott hitoktatóként és 1898-tól a Szent Szív Zárda azaz a Sacré Coeur lelkésze is volt. 1906-tól a Szent István Társulat igazgatója. 1906-1914 között a Központi Katolikus Legényegyesület másodelnöke volt.

1914-ben címzetes apát lett, majd 1923-ban pápai prelátússá nevezik ki. Egyházi élete mellett jelentős civil tisztségeket is elátott élete során. 1931-től a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének a tiszteletbeli elnöke, 1933-tól a Stephaneum nyomda vezérigazgatója, majd 1934-től 1935-ig az „Élet” című hetilap szerkesztője volt. Elsősorban egyházi témájú írásai jelentek meg, de úti élményeiről is népszerű könyveket írt. 1945. december 4-én, 72 éves korában, Budapesten hunyt el.

Részlet a könyvből:

„India életében a rajputana fejedelmek olyan szerepet játszanak, mint Európa történetében a hatalmas várurak. Rajputana, a hercegek országa, maga is kis ország Indiában. Lahoretól Haiderabadig terjed s 19 fejedelemségre oszlik, ezek a fejedelmek a maharadzsák. Mindegyik saját területén élet és halál ura, mindegyik évezredekeig visszamenő ősökkel dicsekszik, mindenkinek megvan a maga vára és kastélya s mint a középkori hűbérurak, ők osztogatják a földeket, házakat alattvalóiknak.

A mohamedán invázió őket is leigázta, de mint dzsungelben gazdag földjeik tigrisei, csak félrehúzódtak és állandóan lesben állottak. Eldugják sziklafalak közé váraikat, de amint a vaskéz szorítása megszünt, újra künn vannak a síkon. Van bennük sok harciasság, de sok enerváltság is. Az angol imperium alatt kezes bárányok, mert az bölcsen nem avatkozik belső ügyeikbe. cserébe azután postát, vasutat és közigazgatást szívesen átadnak az angolnak. Ha az öreg maharádzsa meghal s a fiatal még kiskorú, az ellen sincs kifogásuk, hogy a gyám az angol király legyen, akit persze kormányzó helyettesít. A fő, hogy a maharádzsa továbbra is maharádzsa marad.

Ezeknek a hercegségeknek sokaságából Jaipur esett útunkba. A város egyike a legnagyobbaknak s urai, a Singhek (oroszlán-dinasztia) a rajputana hercegek között a legértékesebbek. Talán még bennük volt a legtöbb gerinc, aminek bizonyosága a jaipur felett épült fellegvár, Amber is. Eldugták a hegyek közé, de mégis csak felépítették még a nagy mogulok alatt.

Nagyon érdekes már a hozzá vezető út is. jaipurt elhagyva, eleinte még az indiai síkságon visz útunk. Gyönyörű paloták, eldugott kertek között, majd mesterségesen készült tó partján haladunk. De már itt találkozunk a pusztulás nyomaival. A tó félig kiszáradt s látszik, hogy nincs senkinek gondja arra, hogy megint feltöltsék. Az iszapból fekete fatönkök merednek felénk, de közelebb jutva, látjuk, hogy azok bizony alligátorok. Nyugodtan ott sütkéreznek a napon s ha közeledik valaki, undok szájukat lassan tátják ki. Csunyán fehérlenek ki nagy éles fogaik, de azért nagy nyugalmukban van valami kedélyesség is. Persze megint hindu földön vagyunk s itt minden állat szent. A krokodilus különösen az s úgy etetik, mint a szent Márk-téren a galambokat.

A nyálkás, hináros tó közepén nagy palota düledezik. Valamikor a maharádzsa vadászkastélya volt, a víz egyszerre csak elfogyott alóla, építettek hát helyette újat. A maharádzsák országában ez könnyen ment. Kő van a jaipuri bányákban elég.

Egyre több rombadőlt ház előtt haladunk el. Mind üres, legfeljebb egy-két majom dugja ki az ablakon vigyorgó pofáját és Shiva szent madara, a páva sétál a romok között. A pávák úgy szaladgálnak itt, mint nálunk a csirkék s autónk óvatosan kerülgeti őket. Egyszer meg is áll. Keressük az okot, hát az út közepén egy nagy sárga kutya alszik a legnagyobb nyugalommal. Hiába tülköl a soffőr, álmosan felpislog, azután tovább alszik. A hindu soffőr leszáll, gyöngéden eltolja a kutyát az útból s azután tovább megyünk. Indiában vagyunk!

A hegyek közelednek, mindeniknek erősség s egyszerre teljesen összeszorulnak. Óriási nagy várkapu mered elénk s utána szűk sikátor. Hosszú, kanyargós, emelkedő út van előttünk; jobbra, balra meredek sziklafal. Egyszerre kitárul a szoros s mi hegyektől koszorúzott gyönyörű síkon vagyunk. A domboldalak telehintve házakkal s az egyik hegy ormán áll az amberi vár.

Óriási, imponáló fellegvár. A hegy meredekebb helyein aláfalazásai nyolc-tíz emelet magasságúak s fenn a tömör várépület kastélyszerűen van kiépítve. Kupolák, oszlopok, nagy móríves ablakok sora mindenütt s a felkanyarodó hegyi úton három várkapu emelkedik egymás után.

A várba elefánton megyünk fel. Nem volna ugyan semmi szükség rá, mert parkokon, terraszokon keresztül gyönyörű hegyi sétaút is vezet fel, de kocsival felhajtani tilos, gyalog pedig európai nem járhat Indiában. Felkapaszkodunk hát egy kiérdemesült öreg állat hátára, amelyik engedelmesen letérdel elénk. De még így is létrával kell felfelé igyekeznünk s helyet foglalni a kényelmetlen falócaszerű ülésen.

Lassú imbolygással indul meg a nagy kolosszus s mi úgy nézünk a mélységbe, mintha valami emeletes ház erkélyén ülnénk. Nem is kellemetlen utazás; a lassú, rítmikus mozgás olyan idegnyugtató orvosságféle s mi amellett páholyban ülünk. Mélyen alattunk vannak paloták, parkok, halastavak s a vár szédítő arányai egyre impozánsabbakká válnak.”

Erdősi Károly művének előszavából kiderül, hogy Indiába régi álma volt eljutni a szerzőnek és útitársának, dr. Simonyi Semadam Sándor volt miniszterelnöknek is. 1925-ben egy közös tengerparti séta során döntötték el, hogy amennyiben módjuk lesz rá, elutaznak közösen Indiába. Az álom végül megvalósul, így 1926 őszén kezdetét vette a négy hónapos utazás. Nápolyból a 10.500 tonnás „Hakone-Maru” nevű hajó fedélzetén indultak el, majd tizenhét napi tengeri út után Colomboba, Ceylon fővárosába érkeztek. Innen a Nyugat-India Gibraltárjaként emlegetett Singapore érintésével Jáva szigetére hajóztak. Itt egy tizenkétnapos autótúra során járták be a különleges szigetet. Jávából Kalkuttába utaztak, majd innen tovább Darjeelingbe, Benaresba, Agraba, Delhibe s végül Bombayen keresztül Egyiptom érintésével tértek vissza Európába a 8.500 tonnás „Pilsna” nevű hajó fedélzetén. A teljes utazás során 35.000 kilométert tettek meg, 53 napot voltak tengeren, 6 különféle óceánjárón utaztak, 33 szállodában laktak és 76-szor pakoltak és csomagoltak, amely Erdősi szerint az utazás egyik legnagyobb tehertétele volt.

A nagy utazás 1927. február 2-án ér véget Velencében, majd onnan vonattal tér vissza Erdősi Károly Budapestre. Élményeit hamar elkezdi papírra vetni, hiszen 1927 decemberében, közvetlenül karácsony előtt már meg is jelent a ”Napsütéses Indiában” című könyv. Nem vagyok tisztában teljesen a mai könyvpiaccal, de vélhetően ma is nagy teljesítmény lenne, ha olyan ütemben fogyna valaki könyve, mint 1927 decemberében Erdősi Károly műve.  A megjelenéstől számított két hét alatt, könyvügynöki közreműködés nélkül is több mint 2500 példány fogyott belőle. Az elkövetkező másfél évben a könyv népszerűség továbbra is töretlen olyannyira, hogy ez idő alatt három kiadást ér meg, majd 1929-ben jelenik meg a bővített, negyedik kiadás. Az 1929-es kiadást ifjúsági kiadásnak nevezte a szerző, mert a korábbi kiadások sikere miatt a kiadónak lehetősége volt, az előzőekhez hasonló minőségben, de jóval alacsonyabb áron piacra dobni a könyvet, így az ifjúság számára is, anyagi szempontból könnyebben elérhető lett a mű. A kiadások között minimális különbséget fölfedezhetünk, elsősorban a könyvben található képek között, ezeket kiadásonként némileg cserélgette a szerző. A képek jelentős részét a szerző készítette, a 181 kép közül csupán 9 darabot vett át, Dahlmann „Indische Fahrten” című művéből.

Erdősi Károly műve egy könnyed, de mégis lebilincselő útleírás. A címe annyiban megtévesztő, hogy nem csupán Indiáról van benne szó, hanem az út során érintett egyéb vidékekről is. Ceylon és Jáva kimondottan komoly részt képvisel a műben, szinte külön könyvet érdemlő részletességgel ír ottani élményeiről. A könyv egy igazi szubjektív útibeszámoló, amelyben nem törekszik a szerző arra, hogy telepakolja művét történelmi, néprajzi, statisztikai vagy egyéb adatokkal, „csupán” egyéni megfigyeléseit, tapasztalatait és a helyszínek különös hangulatát írja le, kellemes, színes és néha humoros formában. A képanyaggal együtt kiemelkedő élmény a könyv.  Bátran ajánlom mindenkinek a művet, amely bár elektronikus formátumban nem elérhető, ugyanakkor az ELBIDA projektben ritkán előforduló módon, a legtöbb internetes piactéren vagy antikváriumban olcsón megvásárolható, így fizikai valójában is könnyen elérhető a mű. Erdősi Károlytól most csak átmenetileg búcsúzunk, hiszen szerzőnk nem egykötetes szerző az útleírások tekintetében, így rövidesen a másik fantasztikus műve kapcsán ismét találkozni fogunk vele itt az ELBIDA projektben.