Könyvek

Nagy kedvencem Vértesi (akkor még Virter) Károly, „Úti képek Olaszországból” című könyvében meséli el Kossuthnál történt látogatásának élményeit. Vértesi megérkezik Kossuth házához Collegno al-Barraconéba, ahol a bebocsájtás előtt a ház előcsarnokában kellett várakoznia Kossuth a száműzetésben is hű barátja, Ihász ezredes érkezésére, aki amolyan titkárként szervezte a volt kormányzó programjait. A várakozás perceiben az előtérben nézelődött Vértesi, aki a látottakról könyvében be is számol. A történet szerint, amikor megérkezik Ihász, Vértesi éppen a czeglédi küldöttség csoportképét nézegette. Mivel nem tudtam mi volt az a ceglédi küldöttség, így barátomat a Google-t segítségül hívva, rákerestem. Ekkor szembesültem vele, hogy egy csapat ceglédi 1877-ben meglátogatta Kossuthot, sőt azt is megtudtam, hogy az utazásról könyv is megjelent. Azóta töretlenül keresem a ritka művet, amelyet végül sikerült beszereznem, így ma a „czeglédi százas küldöttség” történetéről és utazásáról olvashattok. Az „A czeglédi százas küldöttség Kossuth Lajosnál Baracconeban, Olaszországban” című könyv mely 1877-ben jelent meg Budapesten, annyiban is különleges, hogy nincs egy ténylegesen megnevezett szerzője, így a blogbejegyzések megszokott felépítése annyiban változik, hogy a szerzői életrajz helyett a küldöttség és az utazás létrejöttéről mesélek. A 96 oldalas könyvben néhány kép is található.

Kossuth köszönti a küldöttséget

1876. december 3-án Simonyi János, Cegléd város országgyűlési képviselője váratlanul és fiatalon elhunyt. A helyére új képviselőt kellett választani, ezért a városi választó kerület központi bizottsága, 1876. december 27-ére, amolyan időközi választást írt ki. Az akkori ceglédi politikai helyzet miatt borítékolható volt, hogy a függetlenségi párt jelöltje fog nyerni, legyen az bárki is, hiszen a városban a kormánypárt hívei csekély számban voltak jelen. Cegléd a függetlenségi párt egyik központja volt. December elején az „Egyetértés” című lapban jelent meg Kossuth Lajos, Simonyi Ernőhöz írt levele, melyben a keleti kérdésről fejti ki véleményét. A levél hatására tapasztalt általános lelkesedés eredményeként, a helyi függetlenségi párt néhány vezéralakja, Molnár Samu, Szalay Lajos és Szohár Péter azzal az ötlettel állt elő, hogy a párt jelöltje a december végi választáson legyen maga Kossuth Lajos. A legtöbben sejtették, hogy Kossuth Lajos ezt nem fogja elfogadni, de úgy gondolták, bármi is lesz, emiatt mindenképpen napirenden lehet majd tartani Kossuth keleti politikáját. Kossuth természetesen magánúton értesült a tervről. Gyorsan megfogalmazott levelében arra kéri Simonyi Ernőt, hogy beszélje le a Ceglédieket tervükről, de mire már a levél megérkezik túl késő, a szervezés olyan előrehaladott állapotban van, hogy nem fordítható vissza. 1876. december 27.-én Kossuth Lajost nagy többséggel Cegléd országgyűlési képviselőjének választják meg. Kossuth bár nem Cegléden született, de egyszer az „én városomnak” nevezte azt, amely élénken megmaradt a helyiekben. A város és Kossuth kapcsolata a szabadságharccal kezdődött és a dualizmus idején mélyült el. A Kossuth iránt érzett szeretett még sok-sok évvel a szabadságharc bukása után is rendkívül erős volt a városban, így a választás eredménye senkit nem lepett meg.

Kossuth Lajos képe, köszönőszöveggel

A választással szinte egy időben ifj. Borka János felvetette, hogy a képviselői megbízást egy ceglédiekből álló küldöttség vigye ki személyesen Kossuth Lajosnak. A párt támogatta a javaslatot, így egy rendkívüli közgyűlés keretében jelentkezési lapokat adtak körbe a tagok között, hogy összeálljon a Kossuth-hoz utazó küldöttség. A résztvevők saját költségükön vállalták az utazás. Összesen 192 ceglédi polgár jelentkezett, az eredetileg 20 forintos költséggel járó utazásra. Hamar kiderült azonban, hogy nem 20 forintba kerül az út, hanem 56 forint 35 krajcárba, amely jelentős összeget tett ki. A drágulás miatt, aki akart még visszaléphetett az úttól. A párt végül úgy döntött, hogy egy 100 fős küldöttség utazzon a polgármester vezetésével Kossuth-hoz Olaszországba. Bár Kossuth a megnyert mandátumot nem kívánta átvenni és ezt hivatalosan jelezte is, sőt a résztvevők többsége azt is tudta, hogy Kossuth Lajost nem lehet hazahozni, az utazást mégsem fújták le. 1877. január 20-án 101 ceglédi és további 13 nagykőrösi résztvevő indult el Ceglédről, majd a tényleges utazás végül 1877. január 24-én vette kezdetét.

A czeglédi százas küldöttség

A résztvevők pontos nevét és számát két forrás őrizte meg. Egyrészről maga az 1877-ben megjelent „A czeglédi százas küldöttség Kossuth Lajosnál Baracconeban, Olaszországban” című könyv, másrészről egy 1881-ben a résztvevők saját aláírásával készült lista. Az utóbbi vélhetően a helyes, hiszen a könyvben szereplő névsorban van olyan név, aki végül nem is volt jelen az utazáson. A könyv szerint 115-en, a később írt lista szerint 114-en utaztak. Az utazók sokfélék voltak. Földművesek, kereskedők, ügyvédek, mérnökök, tanítók és még számos egyéb szakma képviselője, de túlsúlyban a földből élők voltak, amely nem meglepő, hiszen Cegléd egy jellegzetes mezőváros volt akkoriban. A küldöttséget Simonyi Ernő, Kossuth régi barátja vezette és velük tartott Chorin Zsigmond a Magyar Hírlap szerkesztője is.

Részlet a könyvből:

„Már közel 10 óra lévén este, midőn a küldöttség útnak indult s a sötétségben nem lévén alkalom a táj nézésére, az utazók csendesen beszélgetve azzal foglalkoztak, hogy kiki a körülményekhez képest magának az éjjeli nyugalomra egy kis kényelmet szerezzen.

Ezen békés foglalatosság közben a vonat Promontorra érkezvén, az ottani vasútállom ásnál összegyűlt nép fáklyafénynyel és hangos éljenzéssel fogadta a küldöttséget s annak szerencsés utat kívánt.

Kossuth háza

A tétényi állomásnál több százra menő csaport éljenkiáltással vonta magára az utazók figyelmét. Az összegyűlt nép nevében Kálday ügyvéd beszédet tartott a küldöttséghez, annak szerencsés utat s feladatában sikert kívánt. Megható volt, midőn a vonat elindulásakor egy őszbe borult öreg ember, kiválva a többiek közül, azt kiáltotta a küldöttségnek: De hozzák ám haza Kossuth apánkat!

Már 11 óra elmulván, nem igen kellett attól tartani, hogy télnek idején, az elutazásáról különben is semmi hirt nem adott küldöttség még ezután is más hasonló fogadtatással találkozzék, a vonat minden említésre méltó körülmény közbejötte nélkül a Balaton mellett elhaladva, reggeli 5 óra előtt N.-Kanizsára érkezett.

Ihász Dániel háza

Sokan csak itt tudták meg kávézás közben, hogy Steinbrück mellett, Stájerországban hegyomlás következtében a vonat nem a rendes utón Pragerhoffnak, hanem a magyar államvasuton Zákánynak Zágrábba s onnan a déli vasút vonalán fog Steinbrückbe menni.

Ezen kerülés jelentékeny késedelmet okozott a küldöttség utjában, sőt voltak, kikben némi aggodalmat ébresztett az, hogy Zágrábban mily fogadtatásban fognak részesülni. Zágrábba érkezvén, ezen aggodalom alaptalannak bizonyult. Az állomáson levők szívesen fogadták az utazókat és lassanként hire futván a városban is a küldöttség megérkezésének, néhány ember a városból az állomáshoz sietett, köztük volt két magyar születésű szerzetes is, kik nagy örömöt tanúsítottak ily számos honfitársuk látásán és kölcsönösen kezet szorítva, szívesen üdvözölték egymást.

A zágrábi állomáson történetesen találkozott három török is, kik megtudván, hogy a vörös-fehér-zöld színekkel föltollazott utazók magyarok, kik Kossuth tiszteletére mennek Olaszországba, rokonszenvüknek és örömüknek mindenféle jelekkel adtak kifejezést és ölelkeztek s barátságosan kezet szorítottak a küldöttség tagjaival, a kikkel beszélni nem tudtak.

Kossuth Lajos dolgozószobája

Zákánytól Zágrábig rendkivüli lassúsággal haladt a vonat és elég alkalmat nyújtott a vidék megtekintésére, ám bár itt nem sok látnivaló van. Sokkal szebb a vidék Zágrábon tul, a mint a vasút a Száva völgyébe kanyarodik és belemerül Stiria hegyei közé.

Steinbrückbe 21-én délután 3 óra tájban érkezett a vonat és a küldöttség éhes tagjai azonnal körülvették az asztalokat. A steinbrücki étterem tudvalevőleg egyike a legjobbaknak a bécs-triesti vonalon.

Étkezés után sokan elmentek a körülbelül egy negyedórányi távolságban történt hegyomlás megtekintésére. Ez már két-három nappal előbb történvén, részben már eltakarittatott. A hegy alatt, honnan a nagy földmennyiség, mely 2 millió köbméterre becsültetett, leomlott, közvetlenül megy a vasút, e mellett pedig a Sann föltűnően sebes folyású hegyipatak folyik. A leomlott földtörmelék nem csak a vasutat temette el, hanem magát a pataknak itt több mint két öl magasságú partjait is megtöltvén, a viz folyását megakadályozta; a meder rögtön megtelt s a keskeny völgyben áradást okozott és a folyó partján egy magasan fekvő olajgyár épületeinek első emeletéig hatolt.

Bem tábornok érdemrende

A sikamlás nagy erejéről tanúskodott azon körülmény, hogy a vasútról fölszakgatott sinek s talpfák a folyón túl a part másik oldalára sodortattak.

A vasút e helyen m ég mindig eltemetve lévén, ez okozta, hogy Pragerhoff helyett Zágrábnak kellett kerülni.

Steinbrückből 7 órakor este indult a vonat. A sötétség nem engedte láthatni a gyönyörű vidéket, melyen a déli vaspálya elvonul. Laibachnak csak kivilágított ablakai voltak láthatók s az alföldi utasok nem is gyanították, mily meredek fölött haladnak el, midőn a remek müvü franzdorfi felleguton sikamlott át a vonat. A vonat igen lassan haladt, különösen a hegynek fölfelé és 5 óra volt reggel, midőn Nabresinába érkezett.

Bethlen G. díszkardja

Nabresinában a társaság reggelizett, néhányan a czeglédi még mindig jól töltött tarisznyákhoz látván, mások az étteremben kávét vagy egyebet rendeltek.

A tarisznyákról lévén szó, itt megjegyezzük, hogy ezek még mindig jól el voltak látva az e czélra tartott disznótorból elvitt ízletes falatokkal, kalács és pogácsával stb., de a kulacsok legnagyobb része már üres volt és az utazók közül többen a nabresinai étteremben újra megtolták a kulacsokat. Itt a főpinczértől néhányan némi olasz pénzt is váltottak, hogy a nem sokára átlépendő olasz határon túl is el legyenek látva. A z utasok itt figyelmeztettek, hogy pár óra múlva átlépik az olasz határt és jól lesz különösen dohánykészletüket úgy megosztani, hogy sok egynél se találtassák, mert a vámolok különösen ezt keresik s erre a legszigorúbbak. Megmagyaráztatván nekik továbbá röviden az olasz pénzérték, figyelmeztettek arra is, hogy a vásárlásoknál vigyázok  legyenek, mert az olasz nép rokonszenvez ugyan a magyarral, de mindenek fölött szereti a pénzt és ha lehet, még az apját is megcsalja s igen közönséges eljárás náluk, hogy az eladásra kínált árukért 4— 5, sőt többszörös értéket is kérnek.

Nabresinából 22-én reggel 8 órakor elindulván, az alföldi utasok nagy meghatottsággal és bámulattal szemlélték a tengert, mely a pálya bal oldalán rövid ideig a magaslatról látható. A pálya a kopár sziklák közül nem sokára Görz mellett elhaladva, eléri Cormonst, az osztrák birodalom határát.

Megérkezés Kossuth-hoz

Az olasz vám Udineban van, a hol a vámtisztek megtudván a czeglédi küldöttség utazási czélját, nagy udvariassággal kijelentették, hogy a magyar utazók podgyászaik átkutatása nélkül szabadon tovább utazhatnak. Ezen előzékenységet az utasok «éljen Olaszország» «éljen Viktor Emánuel!» kiáltásokkal viszonozták.

Délben a vonat Mestrebe érkezett. Az ebéd, melyben utasaink részesültek, nem nagy dicséretet érdemel. Alig egynehányan voltak képesek az olasz módon és roszul készitett ételeket enni, de azért a fizetés oly nagy volt, hogy a legdrágább vendéglőben is megsokalható lett volna. Így például a kőrösiek egyike egy tányér levesért öt lírát, vagyis két forintot volt kénytelen fizetni. Itt tapasztalták utazóink először az olaszok kapzsisága iránt Nabresinában tett figyelmeztetés valóságát.

Mestreből vagy egy órai mulatás után tovább utaztak. Az elindulás előtt azonban némi zavart okozott azon körülmény, hogy a vasúti hatóságok kérelmére beleegyeztek a küldöttség vezetői, hogy a Budáról hozott kocsik helyett olasz vasúti kocsikba szálltak át az utazók. Ez azért történt, mert Olaszországban gyorsvonattal utazván, a Magyarországból hozott kocsik sokkal nehezebbek lévén, az utazás gyorsaságát hátráltatták volna.

A küldöttség vezetője: Simonyi Ernő

A vonat minden fenakadás nélkül tovább ment s 5 óra tájban Veronába érkezett, honnan félórai szünet után tovább ment. A vidék a sötétség miatt látható nem volt. Így az utazók elmentek Peschiera erőditései és Desenzanó között a Garda tó partjain ugy mint Brescia és Bergamo szép városok mellett a nélkül, hogy a tájkép szépségeit és nagyszerűségeit láthatták volna. 11 óra 20 perczkor este érkezett a vonat Milanóba. Innen a vonat csak másnap reggel 7 óra 45 perczkor indulván Turinba, a küldöttség kénytelen volt az éjjelt itt tölteni.

Nem kis föladat volt 115 embert minden előre való megrendelés nélkül éjfélkor elszállásolni, a mi azonban mégis a vasút közelében fekvő három vendéglőben nagy nehézség nélkül sikerült.

A küldöttségnek amúgy is szándékában lévén a milánói domot, mint a maga nemében unicumot, visszajövet megnézni, igy meghálni lévén kénytelen Milanóban, abban történt megállapodás, hogy a reggeli 7 óra 45 perczkor induló vonattal csak Simonyi Ernő menjen Turinba és onnan Baracconeba, ott megbeszélendő a küldöttség fogadtatásának idejét és módját. A küldöttség tagjai pedig csak 11 óra a 20 perczkor indulandnak útra, addig megnézvén a várost s a domot.

Az idős Kossuth Lajos

Január 23-án a mig a küldöttség Milano nevezetességeit szemlélgette, csoportos megjelenése, sajátságos öltözete s idegen nyelve által nem csekély föltünést okozott, a lakosság kíváncsian csoportosulván körülötte; de midőn kilétük s utazásuk czélja tudva lett, mindenki részéről rokonszenves fogadtatásban részesült. Simonyi Ernő a reggeli vonattal elutazott s délután 1 órakor Turinba érkezett, ott a pályaudvarban találkozott régi barátjaival, Ihász ezredessel és Menyei Ferenczczel. Ez utóbbi hazánkfia az olasz éjszaki vaspályatársulatnak főpénztárnoka.

Ihász ezredes, a kit Simonyi ez iránt már előbb levél utján fölkért, minden intézkedéseket megtett a küldöttség tagjainak elszállásolása végett. Főhadiszállásnak a Dogana Vecchia volt kiszemelve. A küldöttség tagjai azonban hat fogadóban voltak elszállásolva.

Most Ihász és Simonyi a délután 5 órakor érkezendő küldöttség fogadtatása és omnibusokban a fogadókba való szállításuk végett intézkedvén, délután 3 órakor Baracconeba mentek, hol Kossuth-ot a kertben sétálva találták.”

Kossuth Cegléden 1848-ban

A könyvből való szó szerinti idézetet tudatosan itt hagytam abba, ugyanakkor még a következő mondatot gyorsan ideillesztem. „Kossuth haragosan és szemrehányásokkal fogadta Simonyit, hogy miért nem beszélte le a czeglédi küldöttséget a jövetelről.”. Kossuth nem tett mást, mint a történet kezdetétől fogva jelezte, hogy nem kívánta sem a választást, sem az utazást. Megtisztelő volt számára és hálájának többször is hangot adott, viszont nem gondolta, hogy volna értelme a visszatérésének. A küldöttségnek részére tartott beszédében is említi, hogy bár beletanulna ismét a szónoklás mesterségébe, talán még fel is szólalhatna és talán még figyelemmel is hallgatnák, de leszavaznák, és nem történne semmi változás. Nem hitt már abban, hogy változást tudna elérni, sőt attól tartott, hogy lejáratná magát és megalázó helyzetbe kerülne csak. Kossuth tiltakozását természetesen az utazók többsége is tudta, sőt sejtették, hogy hazatérésről szó sem lehet, de utazásuk nem halasztották el, amelynek elsősorban belpolitikai oka volt. A választóik egy jelentős része támogatta az utat, sokan ténylegesen reménykedtek közülük, hogy Kossuth hazatér még valamikor. Az ő számukra egyfajta reményt adott az utazás megvalósulása, még akkor is, ha ez csak illúzió volt. Ezt pedig tudta a függetlenségi párt, így az utazást miután bejelentették, mindenképpen meg akarták valósítani. Emellett persze a belpolitika középpontjában éppen a keleti politika állt, amely témában Kossuth által megfogalmazott út melletti kiállásra is egy tökéletes lehetőség volt az olaszországi utazás. A politikai okok mellett azonban nem lehet elmenni az utazás valódi érzelmi háttere mellett. Az utazók mindegyike, de az itthon maradottak közül is nagyon sokan, valóban szerették, őszintén szerették Kossuthot. A küldöttség látogatása, és a beszédek érzelmi hatása Olaszországban is jelentős volt, ami a könyvből egyértelműen kiderül. Az itthoni közvélemény Kossuth iránti szeretetét pedig a mezőtúriak táviratában írott, ismeretlen szerzőtől származó Kossuth nóta is jól tükrözi.

A sokat mondó Kossuth nóta

Az utazás és látogatás összeségében csupán pár napot vett igénybe. A küldöttség 1877. január 27-én este haza is ért. Az utazás története jól bemutatja az akkor még élő Kossuth kultuszt Magyarországon. Érdekes könyv és ritka, amely nehezen beszerezhető, de szerencsére elektronikus formátumban a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban fellelhető, így ott bárki elolvashatja azt. A Kossuth-tal kapcsolatba hozható utazások sora azonban még biztosan nem ért végett itt az ELBIDA projektben, hiszen az emigráció során őt követők közül többen megírták utazásuk történetét, amelyekből több már szerepelt is a blogban és biztosan a jövőben is elő fognak kerülni újabb művek. Jövő héttől azonban minden reményem szerint már az új weboldalon köszönthetem az olvasókat, amely remélem, elnyeri majd a tetszéseteket. Az ELBIDA projekt új oldalán folytatom a különleges és sokszor ritka 1945 előtti útleírások bemutatását.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címed nem lesz nyílvános. Kötelezően kitöltendő mező *

Elküldöm