Könyvek

Gyűjtői szempontból rendkívül izgalmas, amikor sikerül beszerezni egy régóta keresett ritka könyvet. Tény azonban, hogy a ritkaság mértéke nincs összefüggésben az adott mű olvasmányértékével. Könnyen beszerezhető kötet is lehet lebilincselő, és pokoli ritka könyv is lehet élvezhetetlen. A most következő könyv nem különleges ritkaság, csupán egy egyszerű útinapló, amely sok újat sem nyújt, ugyanakkor jó volt olvasni. A blogban már nem egyszer megjelenő, szinte tipikusnak nevezhető Egyiptom, Szentföld útvonalat akkor járja be társaival a szerző, amikor Howard Carter éppen Egyiptomba érkezik és készülődik kibontani Tut-Ankh-Amen szarkofágját. A körutazásról történő hazatérést követően aztán Kelemen Andor plébános megírja, a „Tut-Ankh-Amen földjén” című, klasszikus útleírását. A szerző kaposvári kötődése és a mű szerethetősége miatt, ma ez a könyv került le a könyvespolcról és egy bejegyzés erejéig az ELBIDA projekt oldalára. A kötet 1927-ben Budapesten jelent meg, a Szent István Társulat gondozásában. A 216 oldalas műben számos kép található.

Kelemen Andor 1891. december 24-én született Zágrábban. Kaposváron tanult és érettségizett, majd Innsbruckban végezte teológiai tanulmányait. 1914-ben szentelik pappá, majd 1916-ban doktorál teológiából. Először Koppányszántón, majd Pakson teljesít szolgálatot, ezt követően 1919-ben Pécsre kerül, ahol 1921-1967-ig belvárosi plébánosként szolgál. Szeretett utazni. 1924-ben Amerikában járt és közel 7 hónapot töltött ott, majd 1925-ben bejárta Egyiptomot és a Szentföldet, de többször utazott Európa országaiba is. Belgiumban és Hollandiában például a harangjátékokat tanulmányozta több hetes útja során.

Egyiptom térképe

1937-ben eljutott Kelet-Ázsiába is, a Manilai Eucharisztikus Kongresszusra utazó magyar küldöttség tagjaként. Utazásáról Pécsen számos előadást tartott.  1931-ben a Katolikus Karitász egyházmegyei biztosa lett, majd 1935-ben siklósi címzetes apát. 1921-ben Gergye Győzővel a Pécsi Katolikus Tudósító felelős szerkesztőjeként, 1929-1931-ig a Pécs-belváros Egyházközösségi Értesítőjének a szerkesztőjeként, majd 1940-ben pedig a pécs-belvárosi plébánia, „Várostemplom” című lapjának kiadójaként is dolgozott. Egyházi témában is jelent meg műve, de utazásairól is szívesen tartott előadás, egyiptomi útjáról pedig könyv formájában is beszámolt. 76 évesen, 1967. október 14-én, Pécsen hunyt el.

Részlet a könyvből:

„Négy napi luxori tartózkodás után az ötödik nap, miután már 883 kilométert tettünk meg Afrika belseje felé, a reggeli gyorsvonattal megindultunk útunk legdélibb pontja, Assuan felé.

A “Vienna” nevű hajó

Kairo és Luxor között a rendes nagyságú vágányokon közlekedő vonatok minden kényelemmel el vannak látva, majdnem minden gyorsvonatnál étkezőkocsik, sőt a főszezonban rendszeres hálókocsijáratok is vannak. Luxornál azonban véget ér a rendes nagyságú pálya s innen már csak keskenyvágányú vasút vezet tovább. 1926 őszén azonban már ezt is megkezdték rendes nagyságú vágányúvá átalakítani, s azóta valószínűleg már teljesen el is készült, de ott-tartózkodásunk alkalmával csak a keskenyvágányú vasút közlekedett.

Kairo látképe, háttérben az “alabastrom-mecset”

Kairo – A Mokattam-hegy

A kocsik, tekintettel a tropikus hőségre, mind tiszta fehérek, az ablakok nemcsak zöld üvegekkel vannak ellátva a vakító napfény ellen, hanem dupla zsalukkal is, de mindez csak gyenge védelmet nyújt a sivatag homokja ellen. Már a kairo-luxori úton is volt részünk bőségesen a sivatag homokjából, de az csak előjáték volt ahhoz képest, amit ezen az úton élveztünk.

Kairo – Arab temető

Kairo – El Muaijad-mecset belseje

Ez ellen nincs védekezés, a sivatag homokja beszüremkedik mindenütt s alig múlik el egy-két perc, már mindenütt fellelhetők a finom porszemecskék s hiába van majdnem minden kocsinak egy-egy nubiai szerecsen tisztogatója, rövid idő mulva az üléseket újjnyi vastagságban borítja a por, illetőleg a sivatag homokja, s az ülésekkel együtt a finom porszemecskék belepik az utasok ruhájának minden redőjét, kezét, arcát s nem hiszem, hogy valaha is nyeltünk volna annyi homokot, mint a Luxor-Assuan közötti útvonalon.

Kairo – Mameluk-sírok és a Zitadella

Körülbelül 7 óráig tartott az út s ezalatt bőven van időnk a vidék megtekintésére. A vidék képe is kezd átalakulni, főleg azonban új embertipusokkal találkoztunk.

Kairo – A kalifa-sírok

Jobbról a Nilus, balról pedig az arab-sivatag nyújt látnivalót. Érdekes megfigyelni, mint mindenütt a Nilus völgyében, itt is minden átmenet nélkül vannak egymás mellett a duzzadó élet és a kietlen pusztaság. Ameddig elér a Nilusnak termést adó iszapja, addig van élet, de mihelyst ez megszűnik, azonnal, minden átmenet nélkül kezdetét veszi a kopárság, a teljes pusztaság, ahol csak kő és homok terem.

Cipőtisztitó fiúk pihenés közben

Kairo – Bennszülött nők csoportja

Vonatunk állandóan a sivatag szélén halad. Valahogy másnak gondoltam a sivatagot! Hosszú, végnélküli sárgás homoktengernek, amelyen mélyen belesüppedve cammognak a hosszú tevekaravánok s a sivatag homokja felett kérlelhetetlenül ontja perzselő sugarait a nap. Vannak ilyen sivatagok is és én előttem a sivatagnak ez a képe volt, de arra igazán nem gondoltam, hogy a sivatagban sziklákra, kövekre is lehet akadni. Sőt, itt általában a kő, a szikla van előtérben a homokkal szemben.

Kairo – Arab kávéház

Kairóból a piramisokhoz vezető fasor

Temetőkkel is elég gyakran találkozunk. Egyszerűbb temetőt már el sem lehet gondolni. Valami kevés kis földemelkedés, olyan sírhalom féle, rajta egy-két nagyobb fehéres színű kődarab: ez az egész. A legjobb esetben az újabb sírokon itt-ott találunk egy-egy agavet, de ez is csakhamar elhervad a sivatag forró levegőjében. Közben egyik-másik temetőben kisebb moschszerű épületeket is látunk. Ezek az előkelőbbek, a gazdagok síremlékei. Azonban nem mindig pihen az illetőnek a holtteste is itt, nagyon gyakran emlékül állítanak híres embereknek ilyen kenotaphiumokat, ahova az illető névünnepén az egész falu odazarándokol. Ilyenkor van az elhunytat dicsőítő beszéd, ami után az ünnepség főpontja, a halotti tor következik. Gyümölcs, főzelék, néhány bárány, ezek szolgáltatják a halotti tor főfogásait.

Nilusi tájkép áradás idején, háttérben a piramisokkal

Vonatunk szép lassan halad, óránkint 30 km-es sebességgel s megáll minden kis állomásnál. Egyszerű, szegény kis épületek. Utas van elég, de még több az állomáson a bámészkodó nép. Mind bennszülöttek.

A sphinx a restaurálás előtt

Edfu, Kagug következnek egymásután, majd Kom Ombo, mindenütt érdekes látnivalók, főleg a régi birodalom legszebb, legtökéletesebb állapotban megőrzött építészeti emlékei.

A sphinx az 1925-26-iki restaurálás után

Lassankint feltünedeznek az assuani vidéket jellemző gránittömbök s négy óra felé járhatott az idő, mikor vonatunk megérkezett az egyiptomi vasút végállomására: Assuanba.

A Cheops-piramis kövei

Ami legelőször is feltünt Assuanban, az európaiak megfogyatkozása, mondhatnánk teljes eltűnése. Látszik, hogy 1200 km-nyire vagyunk már Afrikában. Autó azonban van elég. Úgyszintén hotelekben is lehet bőségesen válogatni, fel is vonultatja mindegyik a maga emberét, a konkurencia oly nagy, hogy az utasokat nemcsak az állomáson várják, hanem a vonat elébe is mennek egykét állomásig, s ott beszállva a vonatba, igyekeznek szállodájuk számára elhódítani az utasokat. Különösen három nagy, előkelő, igazi luxus-hotel van Assuanban, amelyek bármely világvárosi hotellel is felveszik a versenyt minden tekintetben.

Egyptomi tájkép pálmaligettel

A Nilus partján haladó tevekaraván

Programmunk kész. Délután a város, főleg pedig a bazárok megtekintése. Másnap kora reggel autóval a Nilushoz s onnan a Philae szigetére. philae, az assuani nagy vízgyűjtőmedence gátja s onnan csónakon a Nilus kataraktáin keresztül vissza Assuanba. Délután a gránitbányák, bischarin tábor és Elefantine sziget és egy rövid kirándulás a sivatagba.”

Karnak – Az Amon-templomhoz vezető utat szegélyező sphynxek

A királysírok völgyének vége. Háttérben a természetes piramis

1925. október 16-án, „pont déli egy órakkor” veszi kezdetét Kelemen Andor és társai egyiptomi és szentföldi kirándulása. A csapat a Lloyd Triestino társaság 10.000 tonnás, „Vienna” nevű hajójával három nap alatt szeli át a Földközi-tengert, úgy, hogy csupán Brindisiben állnak meg egy kis pihenőre. Egyiptomban összesen két hetet töltenek, majd ezt követően a Szentföld felé veszik az irány, ahol az osztrák-magyar zarándokházban volt az szállásuk. A nyolc napig tartó szentföldi utazás alatt bejárják, Jeruzsálemet, Betlehemet, ellátogatnak a Holt-tengerhez, Jerikóba, Názáretbe és számos ismert szent helyre. A Szentföldről ismét hajóval indulnak tovább, és négynapi tengeri út után érkeznek Capri szigetére, majd Nápoly, Sorrentó, Pompeji után utazásuk utolsó tervezett állomására Rómába. A szerző által 12-14.000 kilométeresnek becsült utazás során utaztak, hajón, autón, keskenynyomtávú vasúton, nílusi csónakon, tevén és szamáron. A 6 hetes kirándulásra Visnya Ernőné a kincstári főtanácsos neje, Pilch Andor műépítész és neje kísérte el dr. Kelemen Andort.

Thebe – A Memnon-szobrok

Assuan – Részlet a bischarin táborból

A könyv egyik érdekessége, hogy a teljes utazás bár 6 hétig tartott, a szerző művében csupán a Szentföldre történő indulásig meséli élményeit, majd ott lezárja. Lehetséges, hogy csak úgy, mint például Vértesi Károly, aki annak idején több részre tagolva hasonló utazását (Keleti ég alatt – Egyiptomban, Keleti ég alatt – Palesztinában, Konstantinápoly), több könyvben számolt be arról, talán Kelemen is arra készült, hogy utazásának egyiptomi szakaszát bemutató könyve után, a szentföldi részről is ír egyet. A feltételezésemet semmi nem támasztja alá, hiszen ismereteim szerint Kelemennek nem jelent meg több utazással kapcsolatos könyve, ugyanakkor érdekes, hogy pont a szentföldi részt hagyja ki, amely szívéhez oly közeli volt. A történet központjában tehát az egyiptomi rész áll. A szerző és társai bejárják Alexandriát, majd Kairó következik, természetesen megtekintik a piramisokat, majd Luxor felé veszik az irányt és végül egészen lemennek Assuánig. Az út során látottakról, az átélt élményekről pedig részletesen és élvezetesen számol be könyvében a szerző.

Assuan – Elefantine sziget

A sivatag hullámai

Számomra szerethető volt a mű. Semmi különös, de mégis élvezetes. A korabeli kritika azonban több dolgot is említett negatívumként a mű kapcsán. Egyrészről azt fogalmazza meg, hogy a történelmi említések mellett, nem sok figyelmet fordít a szerző a földrajzra, ami tényszerűen igaz, ugyanakkor a színes és érdekes leírások, élménybeszámolók értékéből ez vajmi keveset von le az olvasó szemszögéből, kivétel, ha csak nem földrajztudós az illető. Gyakorlati problémaként említi azt is a kritika, hogy nagyon vastag papírra nyomták a könyvet, emiatt nehéz azt forgatni, valamint túl sok benne az idézet idegen nyelven, amelyet illet volna legalább magyarul is beilleszteni, hiszen az olvasók nem mindegyike tud németül, franciául vagy angolul. A vastag lap problémája valóban igaz, meglepően vastagok a lapok és tényleg megnehezíti olvasás közben a lapozást, ugyanakkor az idegen nyelvű idézetek száma  szerintem nem olyan mértékű, hogy komoly értékcsökkenést eredményezne a mű élvezetében. Összességében, egy klasszikus, Egyiptomot bemutató útleírás Kelemen Andor könyve, amely nem számít különösen ritkának, így az ára is tolerálható sávban marad, ugyanakkor olvasmányélmény tekintetében mindenképpen az ajánlott kategóriába tartozik. A könyv ez esetben, elektronikus formátumban, bárki számára látható vagy elérhető felületen sajnos nem található, így aki el kívánja olvasni annak meg kell vásárolnia azt, de szerencsére nem az elérhetetlen kategóriába tartozik. Kelemen Andortól most azonban búcsúzunk, de említés szintjén biztosan megjelenik még a neve, hiszen a már említett Manilai Eucharisztikus Kongresszusra utazó küldöttség útjáról is létezik korabeli útleírás, amely már a gyűjtemény része, így valamikor biztosan megjelenik az ELBIDA projektben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címed nem lesz nyílvános. Kötelezően kitöltendő mező *

Elküldöm