Könyvek

Az 1900-as évek első feléből számtalan szentföldi zarándokútról szóló munkát találhatunk. Amikor a mélységes istenhit mellé anyagi tehetősség is párosult, akkor többen döntöttek úgy, hogy zarándokúttal tisztelegnek az Úr Jézus előtt és meglátogatják mindazon helyeket, amelyeket Krisztus a születésével, az életével, a szenvedésével és a halálával megszentelt. Nem ritkán az utazások élményeit és tapasztalatait valamelyik zarándok hazatérését követően papírra vetette és sok ezek közül könyv formájában is megjelent. Az ELBIDA projektben, ha valaki a „szentföld” szóra rákeres, akkor több, a Szentfölddel vagy szentföldi zarándoklattal foglalkozó már bemutatott könyvet fog találni. A most következő „A szentföldi zarándok utunk 1930” címmel megjelent könyv, a szentföldi zarándokutakat bemutató könyvek közül is egy egészen kiemelkedő, különlegesen ritka kötet. Irodalmi értéke nem jelentős, ugyanakkor könyvészeti szempontból egy igazi kuriózum. A könyv 1930-ban Kupuszinán (Bácskertesen) jelent meg, vélhetően magának a szerzőnek, Mikó Pálnak a magánkiadásában. A mindösszesen 43 oldalas műben 35 oldal a szentföldi zarándokút leírása, míg a könyv további részében Kupuszina történetéről ír a szerző. Kép vagy illusztráció nem található a műben. A könyv soha nem szerepelt aukción a legnagyobb független műkereskedelmi portál archívuma szerint, emellett a Csáky S. Piroska által írt „Jugoszláviai magyar könyv 1914-1941” című monográfia sem említi a művet. A Kupuszina településről több tanulmányt írt Silling István is, egyik munkájában azt írja, hogy Mikó Pál „könyvének egyetlen példánya ma a kupuszinai római katolikus plébániahivatal tulajdona”. Ezen információ alapján tehát bátran nevezhetjük extrém ritkaságnak a könyvet. A blogbejegyzésben látható képek Pilismaróti Bozóky Gyula saját felvételeiből valók.

Mikó Pál extrém ritka könyve

Mikó Pál élete, életrajza szinte ismeretlen. Ugyancsak Silling írásaiból tudjuk, hogy Mikó Pál és neje Sóta Mária a leggazdagabb kupuszinai családok egyike volt. Mikó Pál valamikor 1875-ben született, míg Sóta Mária 1879-ben. A házaspár személye Kupuszina település életében jelentős volt, hiszen a település szakrális emlékművét egy Betlehemet, ők maguk emeltették „Isten dicsőségére” valamikor 1928 végén. A gazdag és mélyen hívő házaspár volt az, aki egy másik helyi és módos lakossal együtt részt vett a Resch Ignác dunacsébi plébános által szervezet zarándoklaton, így teljesítve ezzel a kupuszinaiak első szentföldi zarándoklatát.

Az Antónia-vár udvarán, hol Jézust halálra ítélték

Hazatérésüket követően Mikó Pál, aki vélhetően naplót vezetett az utazás során, megírja jegyzetei alapján utazásuk történetét, majd helyben, csekély példányszámban, saját költségén nyomtattatja ki azt és helybéli, hívő családok részére juttat belőle, hogy akik nem voltak jelen, ők is átélhessék a szent utazás élményeit. A házaspár sírja ma is a kupuszinai temetőben található, amelyről tudjuk, hogy Mikó Pál 1951. augusztus 26-án, 76 éves korában, míg felesége Sóta Mária, 1955. július 8-án, 76 éves korában hunyt el. Ismereteim szerint, bár az 1930-as szentföldi zarándoklatot később további kettő út követte, de Mikó Pál több utazással kapcsolatos művet már nem írt.

Részlet a könyvből:

„Reggel öt órakor értünk Zágrábba. Fél óra várakozás után már Laibach felé indultunk, ahová délelőtt tiz órakor érkeztünk meg.

Az “Adria” fedélzetén

Laibach (mai neve Ljubljana) Slovenia fővárosa, a városon keresztül folyik a Ljubljanica nevü folyócska, a városnak 53.000 lakósa van. Iparos és kereskedő város. Itt Budánovics Lajos szuboticai püspök úr vezetésével megtekintettük a város nevezetességeit, a székesegyházat, amely még a középkorban épült a Szent Ferenc rendü szerzetesek templomát, amely szintén régi épitmény. Itt különösen lekötötte figyelmünket a kalvária csoportozat. Az egyes jelenetek Krisztus Úrunk kiszenvedéséböl nem a falra vannak festve, hanem mind faragoltak. Majd megtekintettük a gyümölcs piacot, ahol sokféle, előttünk ismeretlen magvakat láttunk. Azután elmentünk a húspiacra, amely a Ljubljanica folyó partján terül el 300 méter hosszuságban. Itt feltűnt a számtalan, szebbnél szebb húsok kirakata. Nagyon tetszett a tiszta és izléses kezelés. Majd az árúcsarnokot tekintettük meg, ahol az áruk mérhetetlen fajtája és mennyisége tárult elénk. Volt itt minden, amire csak az embernek szüksége van. Fél egy órakor megebédeltünk. Két órakor pedig vonatba szálltunk és folytattuk utazásunkat.

Jaffa látképe hajónkról

A Damaszkuszi-kapunál Jeruzsálemben

A Szentsír-templom bejárata

Délután négy órakor értünk Rakek állomásra, mely a jugoszláv-olasz határon fekszik. Itt olasz határrendörök és fassiszták vizsgáltak meg bennünket. Kedves fiúk ezek, szivesen beszélgettünk volna velük, de nem tudtunk a talián nyelvet, úgy tehát csak néma játékkal fejeztük ki magunkat. A vizsgálat után folytattuk utunkat. Este 8 órakor értünk Triesztbe. Itt már a vasút állomáson várt bennünket egy Németországi származású volt török örnagy. Ő a szentföldi zarándokok vezetője. Triesztben már mindenről gondoskodott. Vonatunk már várták a teherautók, amelyekre felrakták podgyászainkat. Mi gyalog mentünk a szállodáig, mely a vasút állomástól mintegy 400 méternyire a tenger partján épült. Itt csomagjainkat elhelyeztük a hálószobánkba. Azután a Hotel Vonali szállodába mentünk, ahol megvacsoráztunk. A menü egy darab sajtból, 2 darab kenyérböl, 2 darab süteményböl állt. A vacsorát 2 deci borral öblitettem le. Mind ezért csekély 11 lirát, ami pénzünkben 33 dinárt fizettem. Vacsora után nyugovora tértünk.

Szűz Mária kútja a betlehemi országúton

A betlehemi tejbarlang kertjében

A Születési bazilika belseje Betlehemben

Reggel hét órakor szent misét hallgattunk a Szent Antal templomban. Ezen templom hatalmas nagy épület, igen régi épitmény minden cifraság nélkül. A fő oltártól jobbra és balra három-három, összesen hat kép disziti a falat. A képek Szent Antal életének egyes jelenetei ábrázolják. A szent misét velük zarándokló Budanovics Lajos szuboticai püspök celebrálta. A szent mise alatt a zarándokok közül többen megáldoztak. Doktor Resch Ugnác dunacsébi és Horváth János marjancai plébános szintén miséztek.

Rachel sírja a betlehemi úton

Ain Karim. A Vizitáció szentélye

Eliseus forrása Jerikó mellett

Mise után egy szállodába mentünk reggelizni, ahol már teritve volt a részünkre. Reggeli után megnéztük a város nevezetességeit. Nekünk dunamentieknek különösen lekötötte figyelmünket a nagy kiterjedésü halcsarnok, ahol darabolták és mérték a hatalmas tömegü halat. A tenger gyönyörü látványt nyujtott a rajta sürgö forgó számtalan apróbb nagyobb vitorlásaival. A tengerparton terül el a város amely kelet felé fokozatosan emelkedik. A várost hatalmas hegyek határolják, amelyekre sikló vasút vezet fel.

Út Jerikó felé, a Vadi-Er-Kelt környékén

Ahol Szűz Mária született

Emmausz látképe

A város megtekintése után, déli 12 órakor kimentünk a tengerpartra, hogy a hajókon elhelyezkedjünk. Hajónknak Adria a neve. Dr. Resch Ignác és német származási vezetönk nagy fáradsággal végre elhelyeztek bennünket. Egy órakor ebédeltünk. Az ebéd igen olaszos izü volt. Borjuhúst makarónival és salátával tálaltak. Hajónk délután 2 órakor indult. Csakhamar elértük Pirami és Servola városokat, amelyek Trieszttöl mintegy 2000 m. távolságra esnek. Négy órakor uzsonnát kaptunk, amely teából állott. Öt órakor Polától mintegy ezer méter távolságra haladtunk el. Este 7 órakor vacsorára gyültünk össze. Vacsora után szétválasztottak bennünket, külön a férfiakat és külön a nőket. Igy elkülönitve tértünk éjjeli pihenöre.”

A Porta Nova

Az Utolsó vacsora termének kupolája a Dormitio tornyából

A zarándoklatot Resch Ignác dunacsébi plébános szervezte. A résztvevők között Mikó Pál és neje mellett további egy kupuszinai lakos Janovics Péter volt az utazás részese, emellett pedig velük utazott Budánovics Lajos szuboticai püspök, Horváth János marjancai plébános és több szabadkai, csonoplyai, deszpotováci, rumai és egyéb településekről érkező zarándokok. A 30 fős zarándokcsapat 1930. február 25.-én indult útnak, majd Zágráb, Ljubjana és Rakek érintésével érkezett meg Triesztbe. A városban találkoznak szentföldi vezetőjükkel a németországi származású volt török őrnaggyal is. „Adria” nevű hajójukkal február 27-én hagyták el a kikötőt és március 4-én érték el Jaffa városát, de a tengeri út, a viharok és a viharos tenger a teljes zarándokcsapatot nagyon megviselte. Jaffából autóval utaztak Emauszba, majd Ejukarint követően érkeznek meg Betlehembe. Innen aztán a más művekből is már megszokott, szinte turistaprogram szerű menetrendet követve járják be a Szentföld összes, jelentős és gyakran látogatott szenthelyét. A feszes program mellett is jut idő arra, hogy kegytárgyakat, emlékeket vásároljanak, nemcsak maguknak, hanem az otthon maradott falubeli hívőknek is, akik az indulásuk előtt  tartott szentmisét követően halmozták el Mikóékat kívánságaikkal. Volt aki olvasót, volt aki keresztet, de volt aki csak egy képet kért a szentföldről. A vásárolt kegytárgyak mennyiségére utal is Mikó művében, amikor arról mesél, hogy hazafelé a jugoszláv határnál, felszálltak a vonatra vámőrök és kicsit megijedtek az utazók, hogy „azt a sok kegyszert, emléktárgyakat, amiket a Szentföldön összevásároltunk, a vámőrök megvámolják”. A vámolás végül elmaradt. A Kármel hegyének meglátogatása volt az utolsó szentföldi állomás, majd ezt követően a csapat kihajózott a Haifa kikötőjéből és ahogy odafelé, visszafelé is hat napos hajóúttal, a Korinthusi csatornán át tértek vissza Triesztbe. Triesztből vonattal utaztak két nap alatt Kupuszinába. Hazaérkezésüket követően, az állomásról egyből a templomba mentek a hazatérők tiszteletére adott misére, majd ezt követően szétosztották a hozott kegytárgyakat. Ezzel zárult a kupuszinaiak első szentföldi zarándokútja 1930. március 19-én.

A Jozafát-völgy sírkővei

A Korinthusi csatornában

Mikó Pál műve nem egy irodalmi remekmű és nem is egy izgalmas, kalandokkal tarkított útleírás. A mű egy egyszerű, naplószerű leirata egy szentföldi zarándoklatnak, amely célja csupán az volt, hogy emléket állítson az utazásnak, illetve, hogy az otthon maradt falubeliek, ha olvassák, valamelyest átélhessék az utazás szépségeit. Stílusa nagyjából olyan, mint egy osztálykirándulásról írt jobb beszámoló, dominánsan a „megtekintettük ezt vagy azt” típusú mondandóval, de néhol vannak egyéb, a látottakon túli eseményekről vagy észlelésekről szóló részek is. A könyv nem is olvasmányélményben erős kötete a gyűjteménynek. A kötet egyrészről egy fizikailag is fennmaradt bizonyítéka a falusi, erős hittel rendelkező emberek mérhetetlen istenszeretetének, hogy egy ilyen zarándoklat mekkora esemény volt az életükben (nemcsak a résztvevők életében, hanem az otthon maradottakéban is) másrészről pedig valós leirata egy 1930-ban szervezett zarándoklatnak. Hihetetlen kevés példány létezhet már csak belőle, éppen ezért nagyon értékes (nem anyagi értelemben) darabja ez az ELBIDA projekt hátterében álló gyűjteménynek. A kötet természetesen nem beszerezhető, vagy csak valami egészen nagy szerencsével, és ismereteim szerint elektronikus formátumban sem fellelhető. Az oldalon rövidesen (már csak a végső simítások folynak) elinduló elektronikus archívumban az ELBIDÁRIUM-ban, biztosan helyet fog kapni, hogy örök életre fennmaradjon a kupuszinaiak első szentföldi zarándoklatának története. Jövő héten folyatjuk az ELBIDA projektben, ha minden jól megy egy újabb extrém ritka és igazán különleges keleti utazás történetével.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment