A szentföldi zarándok utunk 1930

Az 1900-as évek első feléből számtalan szentföldi zarándokútról szóló munkát találhatunk. Amikor a mélységes istenhit mellé anyagi tehetősség is párosult, akkor többen döntöttek úgy, hogy zarándokúttal tisztelegnek az Úr Jézus előtt és meglátogatják mindazon helyeket, amelyeket Krisztus a születésével, az életével, a szenvedésével és a halálával megszentelt. Nem ritkán az utazások élményeit és tapasztalatait valamelyik…

Ahol Krisztus járt

Az elmúlt időszakban valahogy a sors úgy hozta, hogy a szentföldi és római zarándokutakról több érdekes dokumentumot és művet sikerült beszereznem. Az ELBIDA projektben már számos beszámolót olvashattunk zarándokok utazásairól, de a téma érdekes meglepetéseket is tartalmaz még. Az egyik ilyen különleges és ritka mű az „Ahol Krisztus járt” című Uhl Antal könyv, amely bár…

Utazás Keleten

Konstantinápoly, Szíria, Palesztina, Egyiptom, Atén, Bukarest Legutóbb Fadlallah el Hedad Mihály művének bemutatása végén jeleztem, hogy nem hagyjuk el a varázslatos keletet. 1907. március utolsó napján indult el Havrán János biduai (budvai) püspök és besztercebányai kanonok útitársaival szentföldi zarándokútjára. Az utazás 45 napig tart és érinti Törökországot, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, Görögországot és Romániát is. Pár…

Utirajzok a szentföldi utamról

A Szentföld mindig is csábító úti cél volt az utazók számára. Szerencsére közülük néhányan írásban is beszámoltak élményeikről, így a szentföldi utazások irodalma bőségesnek mondható. A Szentföldre sokan zarándoklat jelleggel utaztak, de nem mindenki, hiszen voltak olyanok is, akik klasszikus értelembe vett turistaként jártak az országban, vagy éppen vadászati céllal érkeztek oda. Az ELBIDA projektben…