Továbbra is maradva az időszaki kiadványoknál, most ismét felidézzük a Pilismaróti Bozóky Gyula féle zarándokutak hangulatát, Özvegy gróf Bolzáné, „Három világrészen keresztül” című útirajzának segítségével. A hölgy az 1931-es szentföldi zarándokútról hazatérve, mesélte el emlékeit és élményeit a Péchy Gáspárné Bartóky Mária által szerkesztett „Nagyasszonyok” című lapban, egy hat részes cikksorozat keretében. Az útirajz egyfajta adalékul szolgál a zichi és vásonkeői Gróf Zichy Gyula kalocsai és bácsi érsek által támogatott és a Pilismaróti Bozóky Gyula által szervezett zarándokutak világához. Az 1931-es utazás egyik különlegessége volt, hogy Isztanbulból az anatóliai expresszvonattal utaztak Syria irányába, nem pedig a klasszikus tengeri úton hajóval. A mű első része a „Nagyasszonyok” című társadalmi, szépirodalmi és háztartási lap 1931. júliusi számában jelent meg, majd havonkénti folytatás következett egészen az 1931. decemberi számban leközölt zárórészig. A mindösszesen 11 oldalas útirajz sorozatban 11 kép található.
A “Nagyasszonyok” című lap
Özvegy gróf Bolzáné utáni nyomozásom kevéssé volt sikeres. Először arra gondoltam, biztosan gróf Bolza Pál feleségéről, bojári gróf Vigyázó Jozefa Antónia Alexandriáról van szó, de végül rá kellett jönnöm, hogy az említett hölgy kizárható, hiszen ő 1912-ben meghalt, azaz gróf Bolza Pál vált özveggyé, nem pedig az ő felesége. Tovább kutattam tehát a Bolza család szövevényes családfáján, amikor is megtaláltam gróf Bolza Pétert. Első felesége Horák Anna volt, azonban az ő 1923-as halála után megismerkedett szentmiklósi és óvári gróf Pongrácz Ladislaja Mária Márta Adéllal, akit végül 1924. szeptember 29.-én el is vett Pozsonyban.
Gróf Bolza Péter és felesége Gróf Bolzáné Pongrácz Laya
Ladislaja eleinte Gróf Bolzáné Pongrácz Laya grófnő néven írt cikkeket a „Nagyasszony” című lapban, majd gróf Bolza Péter 1930 tavaszán bekövetkezett halála után Özv. gr. Bolzáné aláírással, később pedig a Bolzáné-Pongrácz Laya verziót használta. Házasságukból két gyermek születik, 1926-ban Bolza Ladislaja Mária, majd 1927-ben Bolza Márta Mária. Özvegy gróf Bolzáné 1977. augusztus 22.-én Budapesten halt meg, 84 éves korában. Életéről további információt nem leltem.
Özv. gr. Bolzáné az 1931-es szentföldi zarándokuton vett részt
A most bemutatott rövidke, de számomra kimondottan izgalmas útirajz a „Nagyasszonyok” című társadalmi, szépirodalmi és háztartási lapban került közlésre. Maga a lap a Prágai Magyar Hírlap havi mellékleteként jelent meg. A Prágai Magyar Hírlap a két háború közti csehszlovákiai magyar sajtóorgánumok közül a legszínvonalasabb és legolvasottabb lap volt. A „Nagyasszonyok” első száma 1926-ban jelent meg, majd egy kis külső megújuláson átesve 1927-ben vált igazán népszerűvé. Az ismereteim szerint 11 évfolyamot megélt havilap szerkesztője mindvégig Péchy Gáspárné Bartóky Mária volt. Kimondottan nehezen beszerezhető időszaki kiadvány, ami azonban több érdekes, még ha nem is óriási terjedelmű útibeszámolót, útirajzot tartalmaz. Reményeim szerint nem egyszeri vendégként mutathattam itt be az ELBIDA projektben a különleges és ritka újságot.
Részlet a műből:
„Elbűvölő látvány tárul most szemeink elé. Az egykori török főváros: Konstantinápoly. Egy darab világtörténelem. Az európai parton a Stamibulnak nevezett városrész bontakozik ki, lankás hegyoldalban karcsú minarettjeivel és imaházainaik kupoláival.
“Tevere” expressgőzös, mely a zarándok csapatot szállította
Velence – Doge-palota
A nagy hídon túl, az Aranyszarvon pedig Galata és Pera, az európai városrész fekszik, a hires galatai kilátótoronnyal. (Egyes utitársaink abban reménykednek, hogy még a mai nap folyamán följutnak a kilátóba, pedig, amint később látni fogjuk, örültünk, midőn, fél 9 óra lévén, szállásunkra érve, megpihenhettünk!)
Brindisi. Olaszország hadi és repülő kikötője
Zarándokzászlónk a tengeren
Az ázsiai parton látjuk Skutari barna faházait föltűnni. És mindezt a szép panorámát mintegy beszegi a tenger fodros hullámjátéka és az alkonyat ezernyi színárnyalata… Végre kikötünk. Nagy ceremónia ez, úgy látszik, itt is és a török hivatalnokok, többnyire katonaság, mogorva kinézésű, mosdatlan muzulmánok lepik el hajónkat. De a nagy izgalom közepette, amely ilyenkor, kiszállás előtt egy ilyen nagy hajóm az utasok közt uralkodik, nagy öröm is ér: magyar szó üti meg fülünket – a kis hajólépcsőn följönnek hozzánk Páter Vendel János jezsuita atya és a kis Rády Gedeon, cserkész, a magyar kolónia kiküldöttei gyanánt, hogy elsőnek üdvözöljenek bennünket a messze Keleten – magyar szóval, magyar szívvel! Leírhatatlan öröm ez számunkra! A kérdések egész özönével árasztjuk el drága honfitársainkat, ők pedig szintén látható meghatottsággal mondják el nekünk, hogy az újságból értesültek mindig utunk egy-egy szakaszáról, és most vártak bennünket. Lent pedig, a kikötőben, a rakparton vár a többi magyar testvér! Miután még soká tert az utasok igazoltatása stb., a hajó fedélzetéről integetünk nekik, majd, kezdeményezésemre, kibontjuk a piros-fehér-zöld Szűz Anyás lobogónkat és fölhangzik a „Boldogasszony Anyánk“ örökké szép – mélabus dallama a kis magyar csapat ajkáról. . . Fölhangzik az ének és halk zokogás kiséri, szem nem marad szárazon, szív nem marad megindultság nélkül… Végre (este 7 óra lett) itt van a partraszállás pillanata. Minden el van intézve. — A hajólépcső legfelsőbb fokán jobbról-balról két török altiszt áll és szúrós szemmel, szinte fogcsikorgatva nézik az odanyujtott útlevelet és összehasonlítják az utast az útlevél, fényképével!
A “Tevere” a Korinthusi csatornában
Athen. Erechteion, az Akropolison épült jón stílusú templom
Jaj annak, aki régebbi fényképet használt e célból — gyanús lesz és sok kellemetlenségnek lehet kitéve. Szerencsére, a mi irataink mind a legnagyobb rendben vannak. Ellenben egy szegény török, vagy görög nőt, aki egy gyermekkel utazik s az nincs útlevelén föltüntetve, gyermeke nélkül akarják csak partra engedni. Nagy a sirásrivás, orditozás. Végre győz a fölháborodott közvélemény s velünk együtt szállnak partra. A kikötőben vezetőnk, Bozóky ezredes tart megható beszédet utunk céljáról. Szállásunkra érve pedig figyelmeztet a Keleten szükséges óvatosságra, úgy az egészségügyi szempontból, mint pl. a kereskedelmi üzletek megkötésénél, valamint vásárlás stb. Három napot töltünk itt az egykori török fővárosban és részben autón, részben gyalog járjuk be annak nevezetesebb helyeit. Megtekintettük az építészet remekmüveit, ezek közül a leghíresebbet, az Aja Szófiát, melynek remek konstrukciója, valamint anyagának nemessége és szinpompája lenyűgöző hatással van a müvelt ember lelkére. Hatásban határozottan fölülmúlja a római Szent Péter-bazilikát is. Idegenül fest csupán a mozlimok által piros stráfokkal ellátott fasszádja, amely mintegy rabruha benyomását teszi, és a négy sarkában hozzáépített négy minarett, mely a kupola nagyszerűségének benyomását lényegesen megzavarja.
Istambul, Dolmabache a szultán nyári palotájának kapuja a Boszporusz partján
A “Taurus” vadregényes vidéke
Végigjártuk a hires keleti bazárokat, zajos, színes sokféleségében gyönyörködve, kirándultunk a Boszporusra s az Aranyszervon végighajóztunk. Voltunk az egykori Hypodrom helyén, ahol most fü nő, s láttuk a híres Konstantin-oszlopot, mely dicsőségét hirdeti annak, akinek nevét viseli még ma is a város: Nagy Konstantin császárét! Még sok-sok mindent kellene itt felsorolnunk, amit láttunk a Janicsár-muzeumtól az Északi-Szerájig, a szultán palotájának s mesébe illő kincses kamráinak sokaságát, a Héttorony romjait, az Eyübi-temető festői szépségét, Dolma Bagtehé tiszta márványból készült szultáni nyaralót stb., de ezek nem képezték utunk célját, csak átutazóban hamarosan néztük meg s így nem is időzök tovább e képeknél. E három nap alatt a „Magyar Körben“, a „kolónia“ klubhelyiségében volt a legszivélyesebb vendégszeretetben részünk. Egyes hölgyek el-elkisérgettek, kalauzoltak, azok, akik férjük hivatásánál fogva, már régebben időznek ott, perfekt beszélnek törökül. Fájó szívvel búcsúztak el tőlünk, nemcsak és elsősorban azt irigyelve, hogy hazatérünk Magyarországra, hanem a Szentföldi szép utunk iránt is a legélénkebben érdeklődve. Távozva, ezeket a benyomásokat vittük magunkkal az első keleti állomásokról: nagyon sok természeti szépség van itt, a főváros fekvése festői, rengeteg történelmi műemlék s kincs; modernebb, mint ahogy elképzeltük, de a nagy zsivajt, tarka uccai életet s a keleti szokásokat meg kell szokni.
Genezáreth tava a magasból
Názáreth, a zarándokház (Casa-Nova)
Napsütéses tavaszi délután van, kis propellerrel átkelünk a Haydar Pasha ázsiai vonatállomásra — onnan indulunk Syriába. Ázsia földjére léptünk! Különös érzés fog el bennünket, midőn az anatóliai expresszre szállva, bucsut intünk ismerőseinknek. Itt van Konstantinápoly pátriárkája, Gregorius della Tolla titkárja kíséretében és Szaffjedin Baha, a török magyar követség első fordító titkára is.
Tiberias, a genezárethi tó partján
Jeruzsálem – Szentsír-bazilika
Fütyül a vonat – s indulunk. Hatvan óráig megyünk most majdnem szakadatlanul robogva, vadregényes vidéken, a Taurus hegységen át, Syria felé.
A zarándokok a Via Dolorosán
Szentföldi zarándokok. 1931. április 14 – május 23. (Özv. gr. Bolzáné az első sorban balról a negyedikként látható)
Bolzáné egy huszonhét fős csapat tagjaként indul a Szentföldre, 1931. április 14.-én. A zarándokcsapat vezetője személyesen gróf Zichy Gyula kalocsai és bácsi érsek és Pilismaróti Bozóky Gyula nyugalmazott vezérezredes volt. A csapat Budapestről vonattal utazik egészen Triesztig, majd innen a 13000 tonnás „Tevere” nevű expresszgőzössel indulnak tovább. A korinthusi csatornán áthajózva április 18-án kötnek ki Athénba. Egy kirándulás erejéig megtekintik a híres görög várost, majd indulnak tovább, hogy másnap elérjék Isztanbult. A Boszporusz partján elterülő városban 3 napos pihenőt tartanak, így lehetőségük van alaposabban megismerni a megannyi érdekességet tartalmazó egykori fővárost. Ahogy már említettem az 1931-es út igazi érdekessége, hogy nem a tengeren folytatta utazását a zarándokcsapat, hanem az anatóliai expressz vonattal, mintegy 60 órás utazással, keresztül a Torosz-hegységen, indultak el Syria felé. Aleppo, Damaszkusz majd Názáret érintésével érkeznek meg végül Jeruzsálembe, 1931. május 1.-én. Az egy hét Jeruzsálemi tartózkodás alatt, a Sion hegyen található apátságban egy kis kápolna felszentelésén vesznek részt, elutaznak Betlehembe, a Holt-tengerhez és Jerikóba is, valamint részt vesznek egy tábori misén, a Jordán partján. Jeruzsálemből május 7.-én indulnak tovább Kairóba, majd onnan Alexandriába ahol hajóra szállnak, majd Nápoly, Róma és Pádua érintésével érkeznek vissza Triesztbe.
Az első csoda emléktemploma Kánában
Kaifás háza a Sion hegyén
Pilismaróti Bozóky Gyula neve nem ismeretlen az ELBIDA projektet rendszeresen olvasók számára, hiszen „A Szentföld lelke” című, 1933-ban megjelent műve már bemutatásra került a blogban. A könyvben az általa szervezett négy szentföldi zarándokút emlékeit meséli el, gazdag képanyaggal illusztrálva. Bozóky Gyula 1927, 1929, 1931 és 1932-ben vezetett zarándok csapatokat a Szentföldre, minden utat alaposan megtervezett, sőt még egészen különleges útikalauzt is készített hozzá. A gyűjteményem része egy az 1929-es útról származó ilyen útikalauz, amely az extrém ritka kategóriát képviseli. Hamarosan az ELBIDA projektben, egy bejegyzésben be is mutatom és akkor válik igazán érzékelhetővé, Bozóky számára mit is jelentettek ezek a szentföldi zarándokutak.
Cairo – Sphinx a Pyramisokkal
Róma – Szent Péter templom
Bolzáné Pongrácz Laya írása egy egyszerű és jól megírt útirajz. A cikksorozat végén olyan érzésem volt, hogy rászóltak a szerkesztők a szerzőre, hogy ideje befejezni ezért gyorsan összecsapta azt. Az út első fele a Szentföldig kellő alapossággal leírt, majd hirtelen, egy két bekezdéssel haza is térnek, miközben a kairói és alexandriai élmények vélhetően papírra kívánkoztak volna. Özvegy Bolzáné írása számomra nem is kizárólag beltartalma miatt érdekes. Az időszaki kiadványok között kimondottan ritkának számító „Nagyasszonyok” című lap és a benne hiánytalanul megjelenő útirajz megléte is igazán boldoggá tesz. Beszerezni nem egyszerű ezt a periodikát és elektronikus archívumban sem érhető el ingyenesen, ezért saját példányomat összeszerkesztettem és elektronikus formátumba elérhetővé tettem, hogy aki kíváncsi Bolzáné zarándokútjának történetére, az bele tudjon pillantani. A jelenleg birtokolt évfolyamokban találtam további érdekes útibeszámolót, így biztosan találkozni fogunk a „Nagyasszonyok” című lappal még az ELBIDA projektben.