A Bodensee partjairól

Az időszaki kiadványokban megjelent különböző terjedelmű útleírások, útijegyzetek és útitárcák mennyisége beláthatatlan, szinte felmérhetetlennek tűnik. Természetesen ez a helyzet nem veti vissza lelkesedésemet, így folyamatosan vadászom ezekre az írásokra is. A könyv formában kiadott ritkább műveknél is nehézséget jelent néha, hogy a szerző életére vonatkozó információkat találjak, de az időszaki kiadványok esetében ez még inkább…

Szentföldi zarándok út 1929 – Útikalauz

pilismaróti Bozóky Gyula neve az „A Szentföld lelke” című műve kapcsán már ismerős lehet az ELBIDA projektet rendszeresen olvasóknak, de érintőleg Özv. Gr. Bolzáné útleírása kapcsán is említést tettünk róla, hiszen Bolzáné műve egy Bozóky által szervezett zarándokútról szólt. Mindkét bejegyzésben utalást teszek egy ritka, sőt bátran mondhatom, hogy extrém ritka útikalauzra, melyet Bozóky Gyula…

Három világrészen keresztül

Továbbra is maradva az időszaki kiadványoknál, most ismét felidézzük a Pilismaróti Bozóky Gyula féle zarándokutak hangulatát, Özvegy gróf Bolzáné, „Három világrészen keresztül” című útirajzának segítségével. A hölgy az 1931-es szentföldi zarándokútról hazatérve, mesélte el emlékeit és élményeit a Péchy Gáspárné Bartóky Mária által szerkesztett „Nagyasszonyok” című lapban, egy hat részes cikksorozat keretében. Az útirajz egyfajta…

Észak-Amerikai utam vonala

A periodikákat rendezgettem a könyvespolcomon, amikor a kezembe akadt a „Népszerü Természettudományi Előadások Gyüjteménye” című kiadvány egyik kötete. Az 1876 és 1885 között megjelent tudományos kiadvány, a Magyar Királyi Természettudományi Társulat gondozásában jelent meg Budapesten. Az érdekes időszaki kiadványból ismereteim szerint összesen 51 szám létezik. Különböző izgalmas és érdekes természettudományi előadások leírása olvasható bennük, a…

Betekintés a román Dobrudsába

Zsadányi és törökszentmiklósi Almásy György visszatérő vendég az ELBIDA projektben. Legnagyobb művét, mely 1903-ban jelent meg „Vándor-utam Ázsia szivébe” címmel, már bemutattam a blogban, de annak idején is jeleztem, hogy az időszaki kiadványokban megjelenő útleírások feldolgozása során vissza fog térni a szerző. Almásy György szoros kapcsolatban állt a Chernel családdal, amelynek vélhetően köszönhető, hogy érdeklődése…

Három hónap Afrikában

Régen látott szerző érkezik újra az ELBIDA projektben. Cserkúti Nendtvich Károly Miksa kémikus, „Amerikai utazásom” című ritka könyvét még 2017 nyarán mutattam be a blogban, de már ott jeleztem, hogy a szerzőnek van további izgalmas útleírás az életművében, bár az nem jelent meg soha könyv formájában. Az új weboldalon elkezdtem az időszaki kiadványokban megjelenő művek…

Útiemlékeim Afrikából

Többször ígértem már, hogy az új weboldal megszületését követően, elindul az időszaki kiadványokban megjelenő útleírások bemutatása is. Ezek jellemzően olyan útleírások, amelyek önálló könyvként soha nem jelentek meg, maximum csak különlenyomatok készültek belőlük, esetleg évtizedekkel később reprint kiadások. Az évek alatt sok rendkívül érdekes és ritka útleírást sikerült így összegyűjtenem, de ettől függetlenül sem volt…