Könyvek

Egy kis technikai szünet után folytatódik az ELBIDA projekt egy már jól ismert személyes kedvencemmel. Vértesi Károly a zombori születésű jogász rendszeres szereplője a blognak, persze nem véletlenül, hiszen kiváló és termékeny útirajzíró volt. Emlékeim szerin legutoljára a „Több országból” című ritka kötetét mutattam be a blogban. A most következő „Spanyolország, Portugália” című könyv a szerzőtől már megszokott magas színvonalú munka, melyben, az 1898-as címben is szereplő országokba tett utazásáról számol be. A gyűjteményben található könyv gyűjtői szempontból is egy igazi gyöngyszem. Csodálatos díszes bőrkötés, aranyozott lapszélekkel és mindemellett fantasztikus állapot 112 éves kora ellenére is. A kötet mely 1906-ban jelent meg Budapesten, Szilágyi Béla könyvkereskedésének gondozásában összesen 608 oldal terjedelemű. A hetvenkét tárcacikkben megírt műben, 105 izgalmas kép található. Vértesi Károlyról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Az éjféli nap országában” című művének bemutatásakor már megtettem, így ott az elolvasható.

Ritka kötésváltozat

Csodásan aranyozott lapszélek

Részlet a könyvből:

„Korábban, az éjfél vasnyelvü megkondulása után egy órakor hagytam el a San Fernando teret. Tehát nem az este, reggel. Tizenegy és egy óra között nem vettem észre a különbséget. A nap múltját és jövőjét összeolvasztottam. Nem csak azért tértem előbb csendes lefekvésre a tegnapról mára viradó éjjelen, mert a San Fernando tér pálmáiról leröppenő nyájas szellők ringattak álomba, hanem azért is, mert a világhírű Sevillában, a mandula vágásu, a tüzet szikrázó fekete szemű szép senoriták és senoráknak, mondjuk a magasra fésült barna szépségek városában több nevezetesség van, több egyet-mást kell még megnéznem. Erre idő kell.

Granada az Alhambrával, háttérben a Sierra Nevada

Madridban hiában fogadkoztam, Sevillában újból megkísértettem a mások és a magam kedveért egy bikaviadalt végig nézni. Nem csak azért, mert a corridán összegyűlve lehet látni a város szépeit, hanem főleg azért, mert valamikor, valamiként a nyomozó kínvallatásnak, ugy a bikaviadalnak is Sevilla, volt az ősi fészke, kiinduló pontja. Csak nem sikerült, mások kedveért sem bírtam végig nézni, ezt, a mi érzésünkkel ellenkező vad játékot, vérfürdőt, kegyetlen dolgot. Nem mulatság az, mikor az ember meg-megremeg.

A királyi palota Madridban
Gibraltar

Szép, a renaissance ízlésben épült bikaszínkör, harminc oldalas polygon, mely csaknem egészen uj, (1870) az átmérője 76 méteres. Elfér benne 18.000 ember, tehát valamivel nagyobb, mint a madridi, ha Sevilla ezidőben nem is fővárosa Spanyolországnak, de a legnagyobb Plaza de los toros-a van. Azelőtt a bikaviadalok legnevezetesebb helye volt, de mióta a bikacsordák vasúton szállíthatók, mégis csak Madridban vannak a leghíresebb bikaviadalok.

Andaluziai lószerszám

Különös, hogy husvétvasárnapján, mikor föltámadott az, ki szelídséget tanított, jámborságot hirdetett, a sevillaiak éppen ezen a tavaszi legnagyobb ünnepen tartják a legünnepélyesebb viadalt. A székesegyház közelében van a bikaszínkör, oda látunk belőle, az ablakrózsára és Giraldára.

Manola a sétán

Ha Spanyolország — mint untig tudva van — az ellentétek országa, akkor Sevilla kétszeresen az ellentétek városa.

Sevillai táncosnő

A népszínházakban 8 órától 11-ig éjjel, mindig lehet jegyet váltani, uj és rövid darabok megnézésére, ki és be törekednek, nézegetnek az emberek. Embere válogatja, kit és mit nézzen meg és hallgasson. Hosszú szünetet nem tűrnek, kézzel, lábbal, bottal zajt csapnak, míg a kezdést jelző harang megkondul. Manzanilla-bort hordanak a közönség között poharakban, táblákon. A sevillainak kedvenc itala ez. Ize, mint az almaboré, savanyu.

Bolero tánc
V. Károly bebalzsamozott holtteteme

Nem dolgozni, öltözködni minél díszesebben, kisétálni, mulatni, ez a sevillai nők szokása. Nem akarnak ausztráliai nők módjára a munka terhe alatt elfonyadni, éltük harmincadik évében meghalni. Itt is van patio, udvar, mennyi, de mennyi! Milyen kedvesen hangzik ez a szó annak, a ki ezekbe az oszlopcsarnokos, cserépvirágos rózsaligetkékbe, narancsudvarkákba – a könnyű csipkefüggöny félre tólva – betekintett és azokban virágszálat, élő rózsát, annyi leányosan finom arcot, sok szép nő silhouettejét látta. Nappal, világosságtól beragyogott, este vörös üveg gömbü lámpák által világított helyek. Alacsony kerevetek. A bemenet, fénymá­zas, tarka színekben ragyogó cserépfalak között van. A córdobai leírásból ismerjük már ezeket a részben födött, vagy fölül teljesen nyitott, virá­gos, kedves udvarokat, tarka falu csarnokokat, melyek Sevillában néha egy sort ké­peznek a házban befelé. Az egyik patioból, elér a kiáradó, túlhaladott illat. A másikból hegedű által kisért gitárhang üti meg a fülemet. Látok félig nyitott ajkat, félig zárt fogsort, gyöngysort. Szép, szép, minden szép, de a szép spanyol nőknek, kár, hogy csunya kezük van.

Escorial
A madridi bikaszínkör

csevegését. Nem a szerelmeskedést, vérlüktetést értem, mert az amorosa szülőinek a házába járni addig, mig fejkötö alá juttatja, tiltja a spanyol illemszabály, udvariasság. Mindennek meg van a miértje. De a ház előtt gitárt pengetni, a szeretet után sóvárgó szívnek mélyén olyan dalt fakasztani, mely a másik szívet rezgésbe hozza, a sötétben az ablakhoz, az ajtóhoz lopózni, oda lapulni, kivenni szemből az álmot, helyette, lángoló, lobogó érzelemben reménynek az álmát szőni, a rácson keresztül csókot nyomni a kezére, vagy azt kérni az ajakáról, egymás hátán emelkedve följutni az ablakig, szerető szavakat mondani, sugdosni a fülébe, az, az nagyon szabad. Hajtja, ösztökéli őket az ifjúság hevülete. Nem szeretnek bucsuzatlanul lefeküdni. A fiatalok eszményvilága vérük lángolásában szárnyat ad az ifjúkor éveinek, jól tudjuk. Bejutván a fiatallány-, kívánatos testű szép asszony kegyeibe, szeretnek vetni, aratni boldogságot. Mi maradjunk a — kapuban.

A bika megtámadja a picador lovát
Puerta del Sol – Madrid főtere

Az aranyozott vas rács kapu itt is megvan, szabadon lehet bekukucsálni, akár kettőt köhinteni, anélkül, hogy tolakodónak tartatnánk. Ők, — a világ legkacérabb női — téve-tagadva, maguk akarják, hogy lássuk őket, nézzük meg tehát a fénylőket, telt idomokkal ékes teremtéseket, mikor elbájoló varázst vetnek ránk, megállnak vagy jelentős sietséggel előttünk tovább haladnak.

Harangozás Sevillában
A toreadorok fölvonulása a portugál bikaviadalra

Az egyik, választékos izléssel öltözködő, tükör előtt, mely a csipkés ruháját veri vissza, őt magát, ki most tűzi feje búbjára a vörös szegfű csokrot, veszi azután kezébe a koket mintájú selyem zacskót. Fekete hajából fehér gyöngy ragyog ki. Homlokán, a spanyol nők büszkesége honol. Éget szemének a sugarával. Fekete színű ruhája kiálltó ellentétben van az andalúziai nap sütésével.

Portugál népviselet
Coimbra vidéki pórnő

A másik, bodros tájfodru galambnak a lágy hangját hallom. Nagyon szépen, csengőn hangzik a spanyol nyelv. II. Fülöp mondása szerint „nagyon méltó arra, hogy Istennel beszéljünk vele.” Sevillában többször használják a mássalhangzókat, mint az uralkodó kasztiliai spanyol nyelvben, valószínűleg az arabos kiejtés szerint van ez, el is harapják szó végén az „s” betüt.

Portugál nő, ünneplőben

Van a patioban, az édes anyja körül csöppködö kicsike, meg a nagyobbacska, virágzó fejlődésben, feslő bimbó és fejfátyolban járó kinyílt rózsa, végre a szirmait már hullató. Elvirul nyár alatt a legszebb rózsa is. Elfonyadnak a karok, tél jön a kebelre tanyázni. Az andalúziai nőknek szívét hő nyár emészti. A hő nyárban sötét szemük csillaga villámot szór, vakit. Látomány számba megy az egynémelyik patioba való betekintés. A látott szebb alakokat, emlékezetem bűvlámpája előtt most is végig járatom. Rajtuk virulás és élet volt, velők az a bizonyos ezer reménység, mely a leányoknál a szirmok hullatásánál fogy, fogy, fogy.

A Portugál Földrajzi Társaság épülete
A Szabadság-ut Lisszabonban

Az ifjúság mesgyéjén jóval tullevő, sőt a Balsac korát is meghaladó nénikék, idős asszonyoknak a telt, szabályos arcán, fejalakzatán is fellelhetők az ős eredeti szépségnek a nyomai, de a tűz, mely másokat melegített, elhamvadt. Szépségük romokban fönmaradván, nem esnek nagyon kétségbe az idők múlásán. Nem akarok udvariatlan lenni, ha ki is hull a fog, nincs miatta csorba, tudják pótolni, szebbel, mint a kiszolgált valódi volt.

IV. Pedro tere. A lisszaboni nagy színház
A Commercio-tér Lisszabonban

A köznép is szép. Fajuknak a kiváltsága, vesztegető kincse. Könnyen kiforgatják valakinek az eszét. Spanyol nő, spanyol bor . . . naplómban maradt sok szép sor . . . Megtörténhetik azután, hogy „a vőlegény olyan malomba megy őrölni, melyben már mások is őröltek.” Shakespeare mondja. No, de most a spanyol nők szépségéről van a szó. Ugy tudom, hogy a kaukázusi georgiaiak után, a déli napfény által megbarnított arcukkal az andaluziak következnek a föld összes szépeinek a versenyén. Ilyen bársony fényű fekete szemek pedig sehol máshol. Szívük, lelkük szemünkben. Csupa ideg és tűz. Halántékaikon huncutkákat hordanak, ők maguk . . . nagy hírüket igazolják. Eris almájával a kezükben, korán, ifjúságuk hamvas bájában övezi fejüket a mirtus koszorú. A forró vér, mennyi anyagot nyújt azután regényírásra, tudja mindenki, ki a spanyol irodalomban kevéssé is jártas.”

A Tejo partja Lisszabonban
Lisszaboni halárusitó nők. Varinák

Vértesi Károly művei személyes kedvenceim. Bár a teljes életműve még nincs meg a gyűjteményben, de már nagyon közel járok e vágyott cél eléréséhez. A szerző stílusa és a könyveinek a kivitele is lenyűgöz. Különösen érdekes tartom, hogy mennyire eltérő méretben jelentek meg a művei. „Az éjféli nap országában” című könyvek egészen apró méretű kötetek, a most bemutatott „Spanyolország, Portugália” vagy a „Körutazásom Amerikában” szinte lexikon vastagságú és méretűek, míg például „A keleti ég alatt” című könyvei gyakorlatilag A/4-es méretűek. Egyéb könyvei pedig az említett szélső pontok között, de eltérő méretekben jelentek meg. Egy szerző esetében kimondottan ritka, hogy ennyire széles határok között mozognak a különböző kötetek mérete.

Eltérő méretű Vértesi kötetek

Visszatérve a kis apró “alaki” kitérő után a most bemutatott kötet belső tartalmához, érdemes pár szót ejteni a könyv korabeli fogadtatásáról is. Vértesi népszerű író volt, kötetei kellő példányszámban keltek el ahhoz, hogy rendszeresen publikálja úti élményeit. Írói képességét ritkán vonták kétségbe, valószínűleg nem véletlenül választották a Bács-Bodrog Megyei Irodalmi Társaság elnökének sem. Ennek ellenére a földrajztudósok oldaláról néha-néha kritika is érte, nem is akármilyen. Vértesi Károly, ahogy több műve esetében is, küldött egy tiszteletpéldányt a Magyar Földrajzi Társaságnak, amely kiadta a Földrajzi Közlemények című folyóiratot. 1905-ben Cholnoky Jenő szerkesztésében jelent meg az a szám, amelyben a tiszteletpéldányként küldött „Spanyolország, Portugália” című mű értékelése, kritikája olvasható volt. Cholnoky Jenő aki maga jegyezte a kritikát, erőteljes hangvételű cikkében ezt írta:

„Mondom, nem vagyok illetékes annak megítélésében, hogy Vértesi könyve milyen szépirodalmi termék, ítéljék meg azok, akik értenek hozzá. De felkérjük Vértesi urat, hogy ne kívánja azt, hogy mint geográfiái műveket ismertessük könyveit, geográfiái működését pedig csak — folytassa.”

Cholnoky véleményem szerint pikírt megjegyzése azért érthetetlen, mert Vértesi soha nem is állította, hogy “geográfiai” szempontból tudományos értékű művet írt volna, bármely kötetéről is beszéljünk. Az útleírásnak, mint műfajnak azonban nem kritériuma a tudományos jelleg, lehet az irodalmi igényű írás is. Vértesi művét olvasva, pedig igen is széleskörű információt és képet kapunk a korabeli Spanyolországról és Portugáliáról. Sajnos nem sikerült nyomára bukkannom, de meggyőződésem, hogy valami egyéb a háttérben húzódó tény (személyes ellentét) lehet a szokatlan kritika oka, hiszen a korabeli földrajzi közleményekben rendszeresen bolyongva, nem emlékszem hasonló kritikára, Vértesi művéhez nagyon hasonló élménybeszámolószerű útleírások esetében sem. Mindettől függetlenül saját korában a mű népszerű volt az olvasók körében, és igazából a kritikának és a fanyalgóknak talán ez volt az egyik legjobb viszontválasz.

A biarritzi tengeri fürdő
A baszkok

Vértesi műveiben számomra pontosan az a csábító, hogy kilóg egy kicsit a sorból. Stílusa egyedi és furcsa humorral teli, de mindez nem csökkenti a mű útleírás jellegét. Részletesen beszámol mindenről, amit látott, átélt vagy éppen megtapasztalt, olyan képszerűen, hogy szinte úgy érzi az olvasó, mintha útitársa lenne a szerzőnek. Sajnos azonban ez esetben sem egy könnyen elérhető műről van szó. A gyűjteményemben található kötésváltozatban extrém ritkának számít, de a gyakoribb kötésváltozat is ritka és drága. Szerencsére a Debreceni Egyetem elektronikus Archívuma ez esetben is lehetőséget ad bárki számára, hogy ingyenesen letöltse elektronikus formában a művet és elolvassa azt. Kimondottan az ajánlott kategória a mű személyes véleményem szerint, hiszen Vértesi Károly szépirodalmi értékkel is bíró útleírásait olvasni mindig igazi élmény. Az ELBIDA projektben ez a kötet volt a hatodik Vértesi mű, de hol van még a vége. Mivel a blogot nem Cholnoky Jenő szerkeszti (Vértesi szerencséjére☺), így hamarosan újra jön Vértesi Károly egy újabb számomra nagyon kedves művével.

 

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment