Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából

Újabb adatok az oxus-melléki országok népismereti, társadalmi és politikai viszonyaihoz

Vámbéry Ármin 1865-ben „Közép-Ázsiai utazás” címmel megjelent nagy sikerű művéről valamint az azt követő 1867-ben bemutatott „Vándorlásaim és élményeim Persiában” című kötetről már volt szó az ELBIDA projektben. Az első mű hamar komoly nemzetközi karriert futott be, hiszen két év alatt angol, magyar, német, francia, orosz és svéd nyelvekre fordították le és a világ számos országában jelent meg. A siker Vámbéry-t is meglepte, de a pozitív fogadtatás mellett több országban kritikát is megfogalmaztak a művel kapcsolatban. A bírálatok szinte mindegyike arról szólt, hogy a szerző több ponton mellőzte a részleteket, azaz felszínesen írta le az utazása során tapasztaltakat. Éppen erre a kritikára reagálva, amolyan kiegészítő kötetként jelent meg „Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából. Újabb adatok az oxus-melléki országok népismereti, társadalmi és politikai viszonyaihoz” címmel a szerző következő műve. A kötetet Bécsben Holzhausen Adolfnál nyomtatták és 1868-ban Pesten, Ráth Mór kiadásában jelent meg összesen 385 oldal terjedelemben. A könyvben egyetlen kép sem található. Vámbéry Árminról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Közép-Ázsiai utazás” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Vámbéry Ármin

Részlet a könyvből:

„A ház, vagy állandó lakás Közép-Ázsiában ez ideig még ott sem tudott erős gyökeret verni, hol a település már több száz év óta fennáll. A népesség egy része ugyan épit házakat, de ezekről ők azt tartják, hogy mogorvák és búskomolyságot okoznak olyannyira, hogy a könnyű sátornak mindig elsőbbséget adnak. Ez okból főképen csak az özbeg lakosoknál találhatunk építményekre, miknek előállítását ők a persa őslakóktól tanulták el; minthogy pedig ez utóbbiak sok tekintetben hasonlítanak a mai Irán lakóihoz, ennélfogva Közép-Ázsia építészete a kezdetleges iráni s többnyire az uj-persához is hasonló.

Török dervis

Ha egy házat akarnak építeni, legelőbb is az arra szánt talajt szokták egy nehéz fabutykóval megveregetni s egyenlővé tenni. Alapot csak nagyobb épületeknél ásnak, mig közönséges mód szerint egy két lábnyi magas töltést hánynak fel puha sárból s miután az keménynyé száradt, a falat arra rakják, melynek közvetlen alapjául nád és fa szolgál, hogy azok a földből felszivárgó nedvességet a falaktól visszatartsák. Az utóbbiak vagy Tim-nak neveztetnek, azaz agyagból vagy kőből vannak, vagy pedig Akcsub-nak, azaz vé­kony fagerendákból állóknak, melyeket rácsalakulag állitanak fel s a közöket agyaggal és vályoggal tömik ki. A padlás szorosan egymáshoz csatolt gerendákból áll, melyek a szegényebbeknél pusztán maradnak, de a tehetősbeknél bemázoltatnak s gipszszel és mészszel vonatnak be. Az ablakok helyét apró nyilasok pótolják, melyek nyárban nyitva állanak, télen pedig olajos papirosokkal vannak beragasztva. A fedél, mint Persiában, terüfokos és a forró nyári éjeken alvóhelyül szolgál.

Táncoló dervisek

Tulajdonképeni kőmívesek nem igen vannak; mert mindenki azt hiszi magáról, hogy van annyi épitészeti tudománya, a mennyivel egy szükségének megfelelő lakást építhessen magának, s minthogy pedig a mérón még ismeretlen előttök, ne csodálkozzék rajta senki, ha a falak, melyek hol görbék, hol hajlottak és vagy nagy kidülyedésekkel vagy bemélyedésekkel vannak ellátva, elébb-utóbb összedőlnek.

Korabeli viseletek

Egy ház belső berendezése a következő : Egy szé­les kapun át, mely a főbejárást képezi, egy fedett folyosóba jutunk, melyet Dalon-nak neveznek. A kapunál jobbra két vagy három nagyobb szoba van (mihmankhane), melyek vendégszobákul szolgálnak s a mellett fegyvereket s egyéb inkább használt házi szereket tartalmaznak és ezek mellett még két kisebb kamara, élelemtárak. Balra feküsznek a kocsiszinek és istállók, mig a bejárattal szemben, a Dalon hátterében egy kis ajtó a belső szobákba vagy a háremrészekbe vezet. Ez utóbbiak többnyire Ejvan-ok, azaz olyan szobák, melyek egy vagy két oldalról egészen nyitva állanak s legtöbbször egy kertre nyújtanak kilátást. Ezeket a városokban kedvencz nyárilakokul használják és a bennök tartózkodás valóban igen kellemes, kivált éjnek idején, ha ágyunk fölébe Pésekhane-t, egy szunyoghá­lóból készült négyszögű sátrat állítunk; mert egészen a szabadban hüléseknek teszszük ki magunkat, melyek Közép-Ázsiában épen ugy, mint Persiában is, felette veszélyesek.

A nyugati és keleti irániak jellemzői Vámbéry szerint

A vidéken a házak szétszórtabban feküsznek. Minden udvar (Havli), mely több részből áll, magas, bástyaalaku védfallal van körülvéve és egy kis erőd kinézésével bir. Belseje mindig téres. Egyik felől az épületek állanak, melyek mindig alacsonyabbak, mint a védfal, másik felől a sátrak; mert az állandó lakók itt is kizárólagosan csak az állatok számára vagy éléstárakul szolgálnak. Imitt-amott a belső tér oly nagy, hogy egy kis konyhakert is elfér benne. A falon kivül, annak közelében, egy nagy viztartó van, melynek partjai platánokkal beültetve, nyáron át a legkedvesebb nyughelyül szolgálnak. Ezen fák Ázsia e részében kitűnően tenyésznek s bámulatos magasságot, szélességet és magas kort érnek el, ugy hogy nem ritkán találhatunk olyanokat is, melyek 3—400 évesek és a rekkenő nyári napokban üditő árnyékkal kedveskednek. Az özbeg órákig elalhatik ott, mert mig a sűrű lombozatú korona őt a perzselő napsugaraktól védi, addig a platánok alól soha sem hiányzó szél tovakerget minden kinzó bogarat.

Három dervis

A ház bútorzata, mint Persiában is, szőnyegekből, nemeztakarókból, nagy veresszinü ládákból, melyekben a ruhák állanak, egy néhány üstből s más konyha- és vizedényekből áll. A pompa és fényűzés teljesen hiányzik s még azon ujitások is, melyek néha napján az ablakokon és ajtókon történnek, mind Persiából származnak, honnan azokat ügyes rabszolgák hozták be imitt-amott. Európából csak ugy juthat el ide valami, ha előbb a török és persa műveltség csatornáján áthatolt. Es igy minden a maga megszokott csiga utján halad; mert valamint hogy a persa az európai intézményeket csak a törökök után majmolja, ugy látjuk, hogy Közép-Ázsia népei meg csakis azt fogadják el, mi hozzájok Persiából került.

Életkép Közép-Ázsiából

A tatárok eledele kiválólag húsétkekből áll, sőt sok vidéken a kenyér, habár nem ismeretlen, mégis ritka csemege. Legkedveltebb husnem a juhhus, aztán a kecske-, marha- és lóhus; legkevesebbre becsülik a tevehust. A lovat is Mekruh-nak (utáltnak) tartják imitt amott a kegyesebbek s húsát nem eszik, de a vidéken türelmesebbek az emberek, sőt a Torama, mely vereshagymával, sárga répával és tésztával vegyitett puhára főtt lóhusból áll, igen kedvencz ételök. Sajátságos az, hogy a lóhus első leve még a tatár gyomrokra nézve is nagyon erősnek és nehéznek látszik s csak a második levét szokták használni. Némely vidékeken a ló beleiből hurkát készitenek, mely nyalánkság gyanánt szerepel, de azt még sem tapasztaltam sehol, hogy ezen állat nemi részei oly kedvencz étek lettek volna az üzbégeknél, miként azt Persiában közönségesen állitják. A tevehust, mely mindenütt igen kemény és szivós, elébb összedarabolják s tésztatáskában megfőzik és csak azután sütik meg zsirban. Ez az étel, melyet Szomszának neveznek, nem egészen izetlen, de a mi gyomrunkra nézve olyan, mint egy ólomteher.

Bokharai dervis

A mindenfelé általán kedvelt nemzeti étel a Pilau vagy As volt s az is marad, mely a persák Pilaujával és a törökök Pilaf-jával ugyan rokon, de izletességre azokat jóval felülmulja. Sokáig táplálkoztam vele s készitéséből az európainak egy kis oktatást fogok adni. Felolvasztunk egynehány kanálnyi zsirt (Közép- Ázsiában a kövérfarku juhok fagygyát használják) egy vaslábosban, s miután az egészen forróvá lett, apróra vágott húsdarabokat vetünk bele. Miután ezek félig megsültek, három ujjnyira vizet öntünk rá s addig főzzük, mig a hus puhává lett. Ezután borsot és vé­konyra szelt sárga répát kell ráhinteni s mindezekre pedig nyálkás alkatrészeitől megtisztított rizskását kell szórni. A rizsre aztán egy harmadrésznyi viz öntetik s miután ezt az előbbi felitta, akkor a tüzet a szorosan elzárt vasedény alatt be kell fojtani és ezt addig kell a szenén tartani, mig a rizs, hus és sárga répa a gőzben kellőleg megpuhult.

Korabeli Perzsia térkép

Egy félórai gőzölgés után a fedelet föl kell nyitni és az ételt oly módon kell kitálalni, hogy a különböző rétegek a tálban is elkülönitve maradjanak. Alant fog lenni a rizs, mely zsirban úszik, e felett a sárga répa s legfelül a hus, s ennél kell kezdeni az evést is. Ez az étel kitűnő s az egyetlen, melynek ugy a királyi asztalról, mint a legszegényebbek viskójából hiányoznia soha sem szabad. Innen az afghánokhoz is elterjedett, s minthogy ez utóbbiak a persákat is megismertették vele, ez okból Iránban Kabuli-nak nevezik azt. Ha nem csalódom, a Pilau eredeti hazája Közép-Ázsia s onnan terjedett el széltében és hosszában Nyugot-Azsia felett.

Szamarkand

A tatárok második nemzeti étele a Böreg, egy levesfaj tésztatáskával, melyet apróra vágott hússal és fűszerekkel töltenek meg. Azt mondám „leves”, pedig ez az étel egymagára is elégséges egy egész ebédre, mert oly mennyiségben élvezik, hogy más ételekről könnyen lemondhat az ember. Ez az ozmanliknál is ismeretes Tatár börek név alatt.

Harmadszor Seöle, vékony rizsétel hússal s aszalt gyümölcscsel vegyítve.

Negyedszer Bulamuk, mely egyszerűen lisztből, vizből és zsírból készül.

Ötödször Mesztava, savanyu tejben főzött rizs, nyári étel, az előbbi pedig téli eledel.

Ezeken kívül készitnek még:
Jarmá-t, mely kásává őrölt búza tejben főve; Gödsé-t, mely pépforma étel Holcusorghum-ból készitve.

Általán véve a nehéz, erős és pikáns ételek a tulnyomók. Édeset nem igen esznek, mivel a czukor és méz nálok ismeretlenek; a különféle siré-k (szörpök), miket szőllőfürtökből, dinnyéből s más gyümölcsnemekből készitenek, a konyhákban felette ritkán használtatnak. A kenyeret, mint Ázsiában mindenütt, itt is csak a napi szükségre sütik. A tésztát nem nyújtják el oly nagyon lepénynyé, mint Persiában, hanem inkább hasonlít azon kerek, vastag kenyérnemhez, mely Erzerum körül található s Lavas-nak neveztetik. Ezenkivül még van egy neme a zsírba sütött kétszersültnek is, melyet utazáskor használnak.”

Bokhara

Vámbéry népszerűsége első műve utána akkora volt, hogy művei felolvasásából többen próbáltak hasznot húzni. A szerző a mű előszavában kettő ismert esetet említ is. Az egyik Angliában történt, ahol is Mr. Walker olyannyira igyekezett magát Vámbérynak kiadni, hogy még sántított is ballábára a felolvasásokra menet. A másik eset Németországban történt, amikor egy magát Professzor William Davidnek nevező személy Vámbéry könyvéből tartott felolvasást, mintha személyes élményeiről számolna be. Pechére 1868 januárjában berlini felolvasásán jelen volt Vámbéry két tudós barátja, akik leleplezték a csalót.

Vámbéry Ármin

„Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából” egy nagyon izgalmas mű. Több olyan részlettel bővíti Vámbéry eddigi beszámolóját, amely valóban érdekes ismereteket ad az olvasó számára. Részletesen ír a híres inkognitójáról, bemutatja Bokharát, a közép-ázsiai irodalmat, az ott élő népek lakásviszonyait, étkezési szokásaikat és ruházatukat, a derviseket és hadzsikat valamint Oroszország és Anglia vetélkedéséről is érdekesen beszámol. Akinek tetszett bármelyik Vámbéry mű, annak ez a könyv is kedves lesz. A kötet alapvetően ritkának számít és amennyiben valakinek sikerül egy példányt találni, annak azért a zsebébe kell nyúlni, de azt gondolom a 19. század egyik legismertebb magyar tudósának a műve megéri a befektetést. Aki azonban csak olvasni és nem birtokolni szeretné a könyvet, annak is szerencséje van, hiszen a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából elektronikus formában itt ingyenesen le lehet tölteni, így bárki számára elérhető a mű. Az ELBIDA projektben a harmadik Vámbéry kötet bemutatása után sem búcsúzunk a szerzőtől, hiszen hamarosan ismét érkezik egy izgalmas művével, amelyet bár saját maga nem tartott a legjobban sikerült munkájának, én mégis azt gondolom, egy különleges kötet mely nem maradhat ki a blogból. Rövidesen tehát Vámbéry Ármin segítségével ismét keletnek vesszük az irányt.