Dzsung-hajóval Khínán keresztül

A most következő Kompolthy Jób kötetre régóta vadásztam, de mindig alul maradtam az aukciós liciteken. Pár hete azonban fordult a gyűjtői szerencsém és rátaláltam egy állapotát tekintve restaurálásra szoruló külsejű, de belül sértetlen, hiánytalan példányra, viccesen alacsony áron. A külső helyrehozatala még egy kicsit várat magára, de a kötet bemutatása az ELBIDA projektben már nem. A „Dzsung-hajóval Khínán keresztül” című könyv a tengerésztiszt szerző első komoly műve, melyben a kínai tengerészeti vám és postaszolgálat tisztjeként szerzett hajós élményeiről és utazásairól számol be. A kötet 1910-ben Budapesten a Franklin-Társulat gondozásában jelent meg, összesen 102 oldalon. A könyvben 14 kép található.

A szerző arcképe a könyvben

Kompolthy Jób tengerésztiszt, utazó, író 1879. január 23.-án született Budapesten. Apja, Kompolthy Tivadar a híres nyomdatulajdonos és hírlapszerkesztő a Fiumei Hajózási Kereskedelmi Növeldében végzett, majd Iconia nevű német szövetségi briggen átvitorlázott Észak-Amerikába, később megfordult Dél-Amerikában és Afrika partjain is. Fia Jób követte nyomdokait és ő is elvégezte a fiumei tengerészeti akadémiát, majd egészen fiatalon az Adria hajóstársaság szolgálatában, mint kereskedelmi tengerészzászlós, vitorlás hajón kétszer körül hajózta a földgömböt. Földkerülő utazása során sok vidéket bejárt, de legjobban Kína az egykori “Mennyei Birodalom” és Japán ragadta meg. 1902-ben, huszonhárom éves korában megvált az Adria Társaságtól és az ausztriai Lloyd Társaság „Silesia” nevű gőzhajóján indult útnak azzal a tervvel, hogy mint tengerésztiszt Japán szolgálatába áll. Japánba érve azonban az a csalódás érte, hogy a japán kormány beszüntette az idegenek hajóstisztként való felvételét. Ellátogatott Tokióba majd Kínába hajózott, ahol az akkor újjászervezett kínai posta tisztje lett. Hivatalában gyorsan emelkedett, rövidesen a kínai császári posta tartományi igazgatójává nevezték ki. 1908-ban Hangkouban, 1910-ben Kiang-hsziban, majd Szecsuanban nevezték ki postaigazgatónak.

Kompolthy Jób

Megbízatása a legnagyobb kínai folyó, a Jangce partvidékének tartományára szólt. Állása “mandarin” ranggal, üveggombos kalappal járt. Megtanulta a kínai nyelvet, a Jangce melletti tartományokban pedig megszervezte a postaszolgálatot. Hivatala az egyik legnagyobb kínai városhoz, Sanghajhoz, majd Szecsuan tartomány fővárosához, Csengtuhoz kötötte, de részben hivatali útjai, részben egyéb utazásai során óriási területeket járt be lóháton, vitorlás kínai “dzsunk” hajón vagy gyaloghintón, “palankin”-on, melyet négy szolga, kuli hordozott. Az 1911. évi kínai köztársasági forradalom megdöntötte az évezredes kínai császárságot, ő azonban még továbbra is szolgálatban maradt. 1913-ban azonban már érezhető volt a küszöbön álló első világháború kitörése, ezért másfél évi szabadságot kért. Sanghaj, Hong Kong, Singapore, Colombo, Aden és Port Said kikötők érintésével, Trieszten át érkezett meg Budapestre, ahonnan Balatonalmádiba utazott.

Kompolthy Jób

Szándékában állt újból Kínába menni, de ebben az első világháború megakadályozta. Katonai szolgálatának letelte után saját hajózási vállalatot alapított és részt vállalt a magyar folyami hajózás újjászervezésében. 1923-ban, kilencévi késéssel kapta kézhez a Kínai Köztársaság adományozta Csia-Ho rendjelet. Az 1920-as évek végén ismét tengerre szállt, majd Horthy Miklós kormányzósági hivatalában teljesített szolgálatot. Élményeit két nagyobb műben írta meg, valamint a Kiang-hszi tartományról térképet is készített. 1938. december 26.-án, 59 éves korában hunyt el Budapesten. Sírja ma is, a Balatonalmádi Pinkóczi temetőben található.

Részlet a könyvből:

„Nankingnál egy hatalmas úszó pontonhoz kötöttünk ki s így hamarosan véget ért a ki- és berakodás. Másfél óra múlva már tovább is indultunk.

A parti ültetvények pompás panorámájában nem igen lehetett gyönyörködni, mert pocsék idő volt, szakadt az eső s erős északnyugati szél dühöngött. Felhasználtam az alkalmat a hajó berendezésének megtekintésére.

A Ngankin 16 év előtt épült Angolországban. Nagy, erős, 1800 tonnás hajó, kettős géppel s ugyancsak kettős csavarral, melylyel aztán le is győzi a Jang-ce hullámainak ellenrohamát. Sebessége 20 kilométer óránkint.

Ju-sao-pa falu

A berendezés kifogástalan; első pillanatra meglátszik rajta a felülmúlhatatlan angol technika. Az európai utasok számára — kizárólag az intelligens osztályhoz tartozván azok — természetesen csak I. osztály van. A kabinok tágasak, az étterem és szalon fényesen s minden kényelemnek megfelelőleg vannak berendezve. Minden helyiségben pazar villamvilágítás s tekintettel az abnormis nyári hőségre, az összes helyiségei villamos ventillátorokkal szellőztethetők. E kabin-sorok után, jobbról a különféle műhelyek, balról a hajóstisztek pompás kabinjai vannak. Ez összes helyiségek mind a felső fedélzeten épültek.

Az alsó födözeten, hátul, vannak a kkinai utasok részére berendezett helyiségek s itt már L, II. és III. osztály van. A két első osztály még csak megjárja, hanem hogy a harmadik hely, melyen a szegény kuli-nép utazik, kényelmes vagy csak némileg is tiszta lenne, arról nem tudok egy jó szót mondani.

A fujtató sziklaszoros

A khínai nép, melynek a tisztaságról abszolúte fogalma sincs, rövid idő alatt a legtisztább helyet is valóságos kloakává változtatja át s ezért a gyakorlott hajóépítők a harmadik osztályt az alsó födözet leghátsó részén helyezik el. Az ágyak (mondjuk: vackok) hat sorban, kettőnként egymás fölött vannak felállítva s számuk ötszáz. De nem 500, hanem sokszor 1000 ember is szorong itt egymás hátán, kor- és nemkülönbség nélkül.

Szirtes folyami részlet

Nem lehet pedig e valóban ázsiai állapoton segíteni, mert e III. osztályok, régi szokás szerint, üzérkedő khinia vállalkozóknak vannak bérbe adva s ezek természetesen annyi szegény ördögöt préselnek azokba, a mennyit csak lehet. S ha már most tudjuk, hogy minden utas egy-egy nagy csomó kacatot is hoz magával, elképzelhető, hogy minő állapot lehet az ilyen «osztály »-ban?!

A nagy Jen-tan zuhatag

Az átható bűz, a piszok leírhatatlan! A folytonos pöködés, mely a kulik főmulatsága, s a ledobott mindenféle ételmaradékok oly síkossá teszik a padlót, hogy csak fogózva járhat ott az ember. A kulik s némbereik nagyobb része folyton ópiumot pipál s ez az isteni élvezet oly irgalmatlanul undorító bűzt terjeszt, hogy hápogva-prüsszögve menekül e Pandora-szalonból minden jótétlelkű európai. Minden út után a matrózok valóságos vízzuhataggal öblítik tisztára a bestiális helyet, azonban az csak addig tart, míg abba a következő kuli-szállítmány be nem fészkeli magát.

Hogy még az intelligensebb khínaiaknak is minő fogalmaik vannak a tisztaságról, annak meglepő bizonyságát adták a «Tuekwo» mintagőzösnek első jang-eei útja alkalmával. Ez a hajó 1903-ban épült Angliában s két év előtt tette első útját Hankouba. Kernek nagy gőzös s mintahajónak készülvén, több milliónyi költséggel a legpompasabban rendeztetett be. A khínai I. osztályban is drágaművű villamcsillárok, gyönyörű selyemcsipke függönyök, mór szövésű pompás szőnyegek s a legdrágább majolika-mosdók s csiszolt kristály toillette-kancsók voltak. Öröm volt ezt az úszó paradicsomot látni.

A Csin-t’ an zuhatag

Hanem ugyancsak csúful ütött ki a pompás «Tuckwo» első nászutazása! Mikor a hajó Hankouba ért: a csillárok összetörve-maszatolva: a hófehér selyemcsipke kárpitokon ezernyi zsíros kézjegy, a mórszőnyegek szivárványszín virágait összetaposott ételmaradékok födték s a drága majolika-lavoirok s kristály edények látható undok nyomát viselték annak, hogy nem mosdásra használták azokat.

Mikor a kapitány s a hajótisztek e vandalizmust meglátták, oly határtalan düh fogta el őket, hogy halálra keresték a ronda utasokat. Volt, a ki revolverrel utána lövöldözött a mólón tovasiető passaséroknak.

Tao-ista templom

A khínai nép piszok-voltát különben már régebbről ismertem. Valami nyolc évvel ezelőtt, mikor a triest-—jokohamai vonalat járó «Marquis Bacquehem» Lloyd-gőzös má­sodik tisztje voltam, Penang szigetén mintegy 1200, a Sundaszigetekről hazatérő khínai kulit vettünk fel a hajóra, hogy azokat Hongkongba szállítsuk. Valamennyit nem tudtuk elhelyezni a fedélzetközön s így ötszáz kulit a födözet alatti első emelet raktáraiban szállásoltunk el. Mikor reggelenként néhány matróznak le kellett szállani e pestises gyehennába, hogy a tisztogatást megkísértsék, a hajóorvos karbolos vattát kötött mindeniknek az orra alá, hogy a fojtó bűztől el ne ájuljanak. Mikor tíz nap múlva a kulik Hongkongban partra szálltak, 10—15 centiméter magas piszkot hagytak maguk után s a matrózok csak az erős sugarú tűzoltó fecskendőkkel voltak képesek az Augiász-istállót valahogy rendbehozni. Emlékük bűze azonban még két hét múlva is fintorította orrunkat.

Zárom e témát, nehogy a szíves olvasó tengeri betegséget kapjon. Menjünk tehát föl a födözetre. Itt a legfelső fedélzet, az úgynevezett commandeur-dock, a hajó aljától számítva a negyedik emelet. Elől van a parancsnoki híd, tágas szép terrasz; mögötte a nagy kormányház a delejtű- bussolával s a khínai pilot (hajókalauz) fülkéje. Az európai pilot lakása a tisztek kabinsorában van.

Tung-ling sziklaszoros

E helytől kezdve egész a hajófarig, szabad sétatér az egész fedélzet s az utasoknak valóban minden comfortot nyújt ez a nagyarányú hajó-esplanade. A hajóoldalakról, hatalmas vasdaruk csigakötélzetén lóg a víz fölött a négy nagy mentőcsolnak s a két gig, teljesen felszerelve, minden pillanatban készen arra, hogy az első vészjelre vízrebocsáttassanak.

A hajólegénység, a matrózok és fűtők természetesen khínaiak s csak a kapitány és három tiszt, négy gépész s a főkalauz európaiak. Az őrség-szolgálat itt lényegesen különbözik a tengeri szolgálattól. A tisztek ós őrségeik itt nem négy-, de hat óránként váltják egymást s folyton egy-egy pilot van melléjük beosztva. Nappal a khínai s éjjel az euró­ pai főkalauz tart őrséget, ki különben elsősorban felelős a hajó vezetéseért. A parancsnok csak akkor megy a parancsnoki hídra, mikor kikötőbe ér, vagy abból kiindul a gőzös, máskor nem is látni. Haj bizony, nincs jobb dolguk az indiai maharadzsáknak!

Kikötött dzsunkok a zuhatag alatt

Délután kissé kitisztult. Az eső elállott, de a nap, bárhogy erőlködött is, nem bírt kibújni az ólomszürke felhő­ kárpit alól. Az idő meglehetős hűvös, noha nyár derekán vagyunk, de hát annak csak örültünk a hetekig tartó tikkasztó hőség után.

Négy órakor Vu-huba értünk. Ez a Jang-ce-kiangon a harmadik nagyobb kikötő s forgalma, különösen a rizs­ évad alatt igen jelentékeny. A folyami hajókon kívül sokszor harminc nagy, óceánjáró gőzös is horgonyoz a kikötőben. Most is 16 nagy tengeri gőzös rakodott itt s nagy volt a sürgés-forgás az egész kikötőben. A város lakosságának száma 85,000.

Az első kisebb zuhatag

A folyami hajók itt is rendes pontonok- vagy «hulk»-okhoz kötnek ki; ezek azonban nincsenek a parthoz áthidalva. A távoli partot innen nem is látni az ezer meg ezer tutajtól, melyek mérföldnyi széles sávban borítják itt el a tengerszéles folyamot. A közép Jang-céről leusztatott tutajok ugyanis kivétel nélkül itt kötnek ki s itt is adatnak el. Tulajdonosaik aztán, szép vagyonnal zsebükben, gőzhajón utaznak vissza szülőföldjükre.

A misszionáriusokon kívül, mindössze 20 európai s yankee lakik Vu-huban. «Settlement» vagyis idegen városrész itt nincs s az európaiak kénytelenek a piszkos khinai városban lakni. Az egyedüli tisztességes, európai formájú ház a vámigazgatóé; a többi vámtisztek khinai házakban vannak elszállásolva. Úgy élnek itt e jó emberek, mint a számkivetettek s menekül e piszokfészekből mind, a ki csak teheti.

Veszedelmes hajóvontatás

Egy órai veszteglés után tovaindultunk s éjjeli 12 órakor Ta-tung előtt vetett horgonyt a gőzös. Ez csak afféle megállóhelye a hajónak, minő a nagy kikötők között hétnyolc helyen is van. Nappal nem is áll meg itt a hajó. nem is vet horgonyt, hanem csak egy harmad gőzzel dolgozik az ár ellen, minek következtében mindig egy helyben marad. Ekkor a part felől nagy bárka törtet a hajóhoz s melléje köti magát. A kiszálló khinai utasok most egymáson keresztül taposva-ugrálva, hanyatthomlok bukfenceznek le a dereglyébe, utánuk repülnek a bugyrok, kosarak, kacatok s mikor már semmi kidobni való nincs, a bárka elereszti magát, az őrtiszt jelentést tesz a kapitánynak s a gőzös teljes erővel tovaindul.

Ha azonban éjjel érkezik ily megállóhelyhez a gőzös, akkor horgonyt vet s az előbbi jelenet ismétlődik. Persze, az ily helyeken kiszállók mind khínaiak s ha néhanapján mégis idejő egy-egy európai, azt már — előrevaló jelzés után — külön csolnakkal várják az ottani európaiak.

Ngankin, Anhui tartomány fővárosa

Ta-tungban mindössze két európai van : egy posta- s egy vámtiszt, s e két száműzött lélek valódi testvéri szeretettel csügg egymáson. Dolguk persze nem sok van s így ősfoglalkozást űznek. A nap legnagyobb részét halászattal, vadászattal töltik el, estenden aztán főznek, sütnek, esznekisznak s atléták lévén, sziesztakép nagy szivesen vagdossák egymást a földhöz. Havonként egy-egy napra lerándulnak Yuhuba, hogy fehérarcú embert lássanak s aztán visszatérnek csendes Ördögszigetükre, melyet már úgy megszoktak, hogy — incredibile, ma pur vero ! — nem is kivánakoznak már el onnan. Tökéletes ős boldogságuknak csak egy híja van — a feleség! Hát persze . . . persze . . .”

A Pionner gőzös, melyen a boxer lázadás alatt az európaik Icsangba menekültek

A „Dzsung-hajóval Khínán keresztül” című könyvre nem kizárólag gyűjtőszenvedélyem miatt vágytam. Kompolthy Jób élete, tizenegy Kínában töltött éve és az ott végzett munkája miatt egyértelmű volt, hogy az általa írt könyv is izgalmas olvasmány lesz. Nos, nem csalódtam. Egyedi, különleges és nagyon olvasmányos műről van szó, bár terjedelmét tekintve rövidnek mondható, ami miatt az amúgy kitűnő stílusban megírt könyv hamar kiolvasható, ami az egy “negatívuma” a szerző első komoly írásának. A Jangce folyó mentén élt, amely vidéken több hosszabb-rövidebb utat tett meg eljutva egészen a Tibeti határig. Olyan helyeken hajózott és olyan területeken járt, ahol őt megelőzően európai ember is csak ritkán járt. Elsősorban gőzhajókkal és dzsunkákkal járta az óriási folyónak jóval több, mint a fele hosszát. Körülbelül 3000 kilométeren hajózott fel, egészen Csungking városáig, azaz viszonyításként, hosszabb út volt ez, mint a Duna teljes hosszúsága, forrásaitól a tengerig. Őt megelőzően Lóczy Lajos és Cholnoky Jenő is hajózott a folyamon, amelyről egyöntetűen úgy vélték a világ egyik legszebb vízi útja. Kompolthy rendszeresen feljegyzéseket készített útjai során, különösen részleteset például Csungking vidékéről valamint a Pojangi-tó és a Tunting-tó környékéről. A feljegyzések valamint az átélt élmények képezték aztán művei alapját.

Kuei-csau-fu melletti szoros

A nehezen beszerezhető, ritka és sokszor drága kötetek esetében mindig fenn áll annak a veszélye, hogy nagyon kevés olvasóhoz tud eljutni a mű, akármennyire is izgalmas, érdekes vagy olvasmányos az. Jelen esetben is, mint már párszor az ELBIDA projektben, lehetőség van a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából ingyenesen letölteni és elolvasni a művet. Így amennyiben kedvet csináltam Kompolthy Jób művéhez, akkor csak néhány kattintás és máris olvasható a „Dzsung-hajóval Khínán keresztül” című könyv. Ajánlom jó szívvel.