Nem egyszer jártam úgy, hogy az éppen aktuális szerzőtől könnyes búcsút vettem bejegyzésem végén, mondván nincs további önálló műve, így az ELBIDA projektben többet nem találkozunk már vele. Persze volt, hogy tévedtem, és az elbúcsúztatott szerző újabb előkerült művével ismét visszatérhetett a blogban. Autodidaktaként keresem, kutatom az 1945 előtti útleírásokat, amely egy olyan terület, ahol…
A zarándokutak világához hasonlóan különleges utazási forma egy tanulmányút is. Egy ilyen utazás több mint egy egyszerű társasutazás, ahol a látvány, az élmény és a kikapcsolódás az elsődleges szempont. „Nem szégyen attul tanulni, aki többet tud, szégyen megkötni tudatlanságban magát s nem tanulni.”, mondta Zrínyi Miklós hadvezér, költőnk, akinek ezzel az örökérvényű mondásával lehet talán…
1858. február 11-én Bernadette Soubirous a Gave de Pau folyó közelében, egy sugárzó fehérbe öltözött női alakot látott, aki semmi mást nem tett, mint szótlanul rámosolygott. Bernadett ezt követően még 17 alkalommal látta a női alakot, aki a harmadik alkalommal meg is szólította és azt kérte a lánytól, hogy keresse meg a falu papját és…
Az ELBIDA projekt sok értékes emberi kapcsolatot adott számomra. Az egyik ilyen Brunszkó László illusztrátorral való ismeretségünk. Sokáig csak online formában beszélgettünk útleírásokról, a könyvek fontosságáról, olvasmányélményeinkről, a blogról és természetesen Laci képeiről. Pár hete azonban érkezett tőle egy nagyon kedves meghívás a Hadik Kávéházban rendezett „Történetek a Sarkvidékről” című kiállítására, így lehetőség nyílt végre…
Az ember életében vannak olyan pillanatok, amelyek meghatározó jelentőséggel bírnak a teljes élethossz tekintetében vizsgálva. Sorsszerű találkozások, véletlen impressziók vagy váratlan események néha radikális fordulatot hozhatnak egy egyén vagy egy közösség életében. Sokszor persze ezeket a fordulópontokat csupán a távolból visszatekintve tudjuk igazán értelmezni, elemezni, eredményét is csupán idővel észleljük. Egyszer ha visszavonulok a világ…
Amikor egy optimista gyűjtő, mint például én, egy könyv beszerzésére csekély esélyt lát, az a normál, józan szóhasználatban, gyakorlatilag az esélytelent jelenti. Gyűjtőként sokszor reménykedek, de az ismereten alapuló racionalitásnak kevéssé barátja a remény. Évek alatt rájön az ember, hogy lesznek könyvek, amelyek talán sohasem lesznek a gyűjteménye részei. Számomra két féle „szinte” beszerezhetetlen kötet…
Éreztetek már valaha olyat, hogy valamit görcsösen akartatok, kerestetek, de nem ment, majd végül amikor gondolatban elengedtétek akkor meg bumm, ott lett hirtelen a megoldás vagy a lehetőség? Magánéletem, hivatásom és gyűjtői tevékenységem során is többször átéltem ilyen helyzeteket. A könyvkereső létem kezdete óta, bár hullámzó intenzitással de időről-időre rákattanok egyes szerzők műveinek a beszerzésére…
Szeretem, ha egy könyv különleges valamilyen szempontból. Elkápráztat, amikor egy ritkán látott kötésváltozat vagy egy épen maradt védőborító kerül a kezembe, de lenyűgöző érzés az is, amikor egy kevesek polcán előforduló, extrém ritkaságot végre a kezembe vehetek. Az ilyen könyvek mindig kiemelt helyet kapnak a polcon. Vannak persze olyan könyvek is, amelyek különlegességét valamely hozzájuk…
Amikor gyűjtő barátaimmal beszélgetek, azon szoktam gondolkodni, hogy vajon egy külső szemlélő mit gondol felnőtt férfiak ilyen szintű lelkesedéséről. Vajon értheti-e valaki, aki nem élt meg hasonlót, vajon nem gondolja-e elmekórtani esetnek az érzékelhető hevületet. Hasonló „fura” figurák, mint én, azonban értik, sőt megélik mindezt. Egy ismeretlen, vagy addig nem ismert kötet előkerülése teljesen lázba…
Sokan szerették Petolót a pécsi újságírót. Olyan népszerű volt, hogy eljegyzése és házassága is hírértékű volt a helyi lapban, sőt kollégája Honthy István még verset is írt róla. Petoló becsületes neve, Dömötöri Németh Péter volt, aki az utazási irodalom szempontjából kevéssé ismert személy, pedig több izgalmas mű is kötődik a nevéhez. Nemrég végre sikerült fellelnem…