Éreztetek már valaha olyat, hogy valamit görcsösen akartatok, kerestetek, de nem ment, majd végül amikor gondolatban elengedtétek akkor meg bumm, ott lett hirtelen a megoldás vagy a lehetőség? Magánéletem, hivatásom és gyűjtői tevékenységem során is többször átéltem ilyen helyzeteket. A könyvkereső létem kezdete óta, bár hullámzó intenzitással de időről-időre rákattanok egyes szerzők műveinek a beszerzésére és szinte kényszeresen kutatom azokat. Ilyenkor természetesen a legtöbbször sikertelenül, majd amikor belefáradok a napi szintű éjszakai kutatásba és lélekben elengedem egy időre az aktuális kiszemeltet, akkor egyszer csak derült égből villámcsapásként ott van előttem a lehetőség a beszerzésre. Az utóbbi hetekben több ízben jártam így és olyan műveket sikerült a gyűjtemény részévé tennem, amelyek esetében már a birtoklás tudata is mosolyt csal az arcomra. Az egyik ilyen kötet, Vojnich Oszkár egy eddig hiányzó műve volt, „A Vesuvion”. Bár sikerült ennél ritkább könyvet is beszereznem, de a világutazó vadász örök kedvenc és szimbolikusan most igazán aktuális egy morajló vulkán az életemben, így a választás, a különösen remek szerzemények közül ma, erre a műre esett. A szerző rendszeresen foglalkozott különböző tudományágakkal, bár sokszor csak érintőlegesen, de kimondottan lelkesen. Érdekelte őt az állattan, a néprajz, a földrajz és a vulkanológia is. 1906 elején Nápolyban tartózkodott, majd onnan utazott a Vezúv lábához, amely éppen ekkor rendkívül aktív volt. Az elkövetkező hetekben háromszor járt a Vezúvnál, így végigkísérte a kitörést megelőző és kitörést követő jelenségeket, mégpedig nem is csupán egyedül, hiszen barátja Lóczy Lajos is a helyszínre sietett a vulkán aktívitásáról hallott hírek hatására. A mű ennek a pár hétnyi vulkánmegfigyelői időszaknak a rövid naplószerű kivonata. A könyv 1906-ban jelent meg Budapesten a Pallas Részvénytársaság nyomtatásában. A mindösszesen 31 oldalas műben számos remek kép található. Vojnich Oszkárról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, hiszen az ELBIDA projektben a „Budapesttől Sitkáig” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.
Vojnich ritka könyve
A szerző által dedikált példány
Részlet a könyvből:
„A Vesuvio kráterétől körülbelül két kilométerre, az állami megfigyelő állomás (Observatorio) tőszomszédságában levő szálloda alkalmazottai a következőképen adják elő a Vesuvio április 8-iki nagy kitörésének utolsó szinjátékát: «Április 7-én estétől olyan nagy mérvet öltöttek a kitörések, hogy a legrosszabbra elkészülve, ruhástól dőltünk le ágyainkra. Éjfélután pár perczre erős lökésre ébredtünk. A szálloda kulcsra bezárt nagy ajtaja kivágódott. Kiszaladtunk. A kráter felől szakadatlan morgás, ágyúzás hallatszott és három helyről lövelte szökőkútként a tüzes lávát és köveket. A lehulló kilövelt anyagtól köröskörül égni látszottak a hegyoldalak. 8-án reggel két óra tájban kigyuladt a sikló (funicola) alsó állomása. Három óra után a kövek már a szállodán is tulrepültek és hamueső esett; a föld rengett a kitörésektől: ekkor hanyatt-homlok menekedtünk. A lehulló kövek törték körülöttünk a fák ágait, de szerencsésen megérkeztünk a hegy lábánál, a tengerparton fekvő Pugliano városba. Matteuci professor, az Observatorio vezetője, segédje és az Observatoriohoz kirendelt carabinierik szintén menekedtek, de más uton és egy útba eső házban várták be a nagy kitörés végét és az első napi hamu csendesedtét. Salvatore Coletta, az Eremo szálloda főszakácsa, úgy okoskodván, hogy a Vesuvio egyhamar meg nem ismételheti az éjjel végzetteket, már 8-án reggel 6 órakor visszament segédjével a szállodába és kitartott ott mindvégig, söpörve és söpörtetve az időközben megkerült hat munkással a háztetőkről a nehéz vulkanikus homokot (hamut).»
Pompei egy utczája
A Casa dei Amorini Dorati
A 8-iki nagy kitörés utáni hamuesők alatt a Vesuviot homály fedte …. A nápolyi Cook utazási irodától vett hirre, hogy április 21 -étől megnyílt az Eremo-szálloda a Vesuvion és a villamosközlekedés a fenti állomásig, visszatértem Nápolyba.
Az Eremo-szálloda és az observatorio -A hamuesők előtt (1906. márczius 25-én)
Az Eremo-szálloda és az observatorio -A hamuesők után (1906. április 25-én)
25-én reggel kocsin indultam el Nápolyig a Vesuvio harmadszori látogatására. Nápoly utczái, házai még piszkosak voltak a hamuesőtől (eruptív, vulkanikus por); az utak mentén nagy halmokban hevert a hamu; mégis, a bekerített, szélmentes, gyepes helyek után ítélve, ahol a lehullott vulkanikus por érintetlenül maradt és nem szaporodhatott , a házakról lepergő tömeggel, nem merném itt az átlagos hamuesőt 3—4 cm.-nél többre tenni. Hogy a vásárcsarnok összedőlt, nem szól ellene, mert Nápoly vidékén havazásra nem számítva, a tetők gyengén épülnek.
A Vesuvio 1906 márzius 17-18-án – A kitörés első pillanata
A Vesuvio 1906 márzius 17-18-án – A kitörés fejlettebb stádiuma
Nápoly után, a Vesuvio lábánál egymást követő tengerparti városok járdáin, falakat képez az összesepert vulkanikus por. A tenger felőli oldalon a legnagyobb hamu nyugat felé Pugliano, és Resina községekben esett: itt az átlagos esés 8— 10 cm.-re tehető. Torre del Grecoban kevesebb hamu esett; dél felé, Torre del Annunciatában, Pompeiban, Bosco di Trecase és Realában pedig alig van nyoma a szél hozta kevés hamunak.
A Vesuvio régi krátere – Az Eremo-szálloda altánjáról (márczius 17.)
A Vesuvio uj krátere – Az Eremo-szálloda altánjáról (április 26.)
Bosco di Trecaseba Torre del Annunciatából menve, az április 8— 9-iki lávapusztitás színhelyére érünk. Egyik lávafolyó völgyön át érkezve, elöntött egy körülbelől 4— 500 m. széles és 1 km. hosszú területet és Torre del Annunciata temetője falán áttörve, megállott. Ezen nagy lávamezőn máris rögtönöztek a gyalogjárók számára utat, amelyen a kiváncsi és tudni vágyók tömege le-fel hullámzik, lépten-nyomon beleütközve a lávadarabokat áruló tolakodók- és kéregetőkbe. A párolgó, sötét lávamezőt, felperzselt, eldöntött, dűlőiéiben levő házak és derékon elégetett és eldöntött zöld koronáju pinusfák tarkítják.
A Cook-féle funicula alsó állomása a Vesuvionon (márczius 18.)
A funicula alsó állomásának romja (április 29.)
A Torre del Annunciatából Bosco di Trecaseba rögtönzött ut a Circum Vesuviana vasút egy kis, lávával körülfolyt őrházánál végződik. Az őrháztól egy szőlők közötti vasúti bevágáshoz jutunk. Ide szorult be egy második lávaág, amely Bosco di Trecase fő utczáját elpusztítva, a bevágásban megállóit, maga alá temetve egy vashidat, a második alól pedig szépen elsimult felülettel kerülve ki. Daczára annak, hogy a lávafolyó egy méterrel magasabban járt a vasúti bevágás nyújtotta medernél, nem ömlött le oldalt, békén hagyva a zöldleveles szőlőlugasokat. Ezen lávaág közel a partokhoz a folyás irányában, hosszrepedéseket és elválást mutat; vagyis a partok mentén gyorsabb levén a lehűlés, az olvadtabb anyag a középen feltornyosult és gyorsabban folyhatott. A láva sok, a kráterből kidobott követ hozott magával, a házak eldöntött falait azonban jó részben eltemette. Bosco di Trecase fő utczáján csak néhány ház állta ki a forrón hömpölygő láva rohamát, de ezekben is a tűz martalékává lett, ami éghető anyagból volt, a falak pedig megrepedeztek és dűlőiéiben vannak a melegségtől. A főtemplomnak úgy a bejáratán, mint a sekrestyéjébe behatolt a tüzes folyó és a küszöbnél megállott. A sekrestye kigyulladt a hőségtől, a csillárok lehullottak a templomban, a márványoltárok megrepedeztek, de a főoltár feletti nagy olajfestményépen maradt.
Hamu-kupaczok Resina utczáin
A hamueső alatt beszakadt templom S. Giuseppeben
Bosco di Trecasebol kelet felé, Scafate és Trezigno községek után a sürü hamueső és lapilli (kavicsszerü eruptív kövecskék) esés körébe érünk. Itt, az utón összehalmozott vulkanikus por és lapilli közlekedési akadály. A háztetők beszakadtak a súlyos por nyomása alatt. St. Gioseppeben (kb. 6 km.-re a krátertől) és a hozzá közel fekvő Ottajanoban érte el a hamueső a maximumot, kb. 20— 25 cmt. Csaknem minden házban a tetőtől a pinczéig leszakadtak a boltozatok. Igaz, hogy a cseréptetők csakhogy épen összetákolvák, a szobák, pinczék pedig czementtel összetapasztott kis kövek és kavicsokból álló bolthajtással vannak fedve s igy egy jó havazást sem álhattak volna ki, de erősen fedett épületek is csak ugy birták volna bizton el itt a lapilli és hamuesőt, ha közben söprik; erre azonban nem volt munkáskéz, mert a hamuesővel hulló lappillik és kövektől ijedten futott, ki merre látott. Akik pedig maradtak és a templomba menekültek, jórészben elpusztultak.”
Egy lávával félig elöntött ház Bosco di Trecaseban
Séta a láva-mezőn Bosco di Trecaseban
Vojnich Oszkár a vulkán fokozódó aktivitásának hírére, 1906 februárjában Nápolyból érkezett először a Vezúvhoz. Bár a vulkanológia különösen izgatta, azon belül is elsősorban a működő vulkánok érdekelték, de olyan sokrétű volt érdeklődése, hogy sohasem merült el egy tudományterületen igazán. A nagy kitörés évének februárjában, amikor a helyszínre érkezett, a Vezúv már haragos kedvében volt. Szinte minden percben jelezte az érdeklődőknek, hogy működik. A szerző több alkalommal is megközelítette a morajló vulkánt, sőt volt alkalom, hogy vezetőivel a felső állomáson éjszakázott, amely nem volt veszélytelen. Sokat fényképezett, de végül a képek nem úgy sikerültek, ahogy azt várta, sőt sok kép esetében a jelentős mennyiségű füst értékelhetetlenné tette azokat. Így elhagyta a helyszínt. Március közepén tért ismét vissza a hegyre, ekkor már bőkezűen szórta láváját a Vezúv. A láva és kőhullás kilövellésének veszélyessége miatt lezárták a hatóságok a hegyet, így csak 180 méterre jutott Vojnich a krátertől, de így is volt alkalom, hogy négy lépésre tőle landolt egy jókora lávadarab. Lelkesen fényképezte a folyamatot és ekkor már sikerült számára is tetszetős képeket készítenie. Senkit nem engedtek föl a kráter pereméig, de Vojnich ezt nehezen viselte, ő fel akartr jutni. Végül sikerül neki némi pénz segítségével az őröket megvesztegetnie, így többször feljutott a kráterhez akkor is, amikor másnak erre már nem volt lehetősége. Az eredményesnek ítélt túra után ismét elhagyta a helyszínt, ami mint később kiderült, azt okozta, hogy az április 8-i nagy erupcióról lemaradt. A kitörés utáni hatalmas hamuesők teljesen elfedték a Vezúvot, de amikor hírt kapott Vojnich, hogy április 21-én megnyílt az Eremo szálloda, azonnal tervezni kezdte a visszatérést. 25-én indult Nápolyba, majd onnan ismét visszatért a még mindig látványos és aktív Vezúvhoz.
Bosco di Trecase egyik utczájában megfeneklett mellék láva-ág
A kráterből kilövelt bomba a láva-mezőn
A kitörés híre természetesen Európa szerte felkeltette a földrajz tudósok figyelmét. A kor egyik legnagyobb magyar földrajz tudósát, Lóczy Lajost, húsvét nagyhetén a cattarói öbölben érte a Vezúv kitörésének a híre. Éppen egyetemi hallgatóival volt tanulmányúton, amikor értesült róla, majd a hír hallatán azonnal Budapestre sietett, ahonnan pedig egyenesen Nápolyba ment. Április 25-én már Nápoly közelében járt, amikor a hajnali ködön keresztül először megpillantotta a vulkánt. Barátja, Vojnich Oszkár ekkor már a helyszínen várta. A megérkezést követően több alkalommal együtt mászták meg a füstölgő hegyet és közösen figyelték meg a Vezúv működését. Volt alkalom, hogy több mint két órán át ültek a kráter peremén és szemlélték a ritka jelenséget. Lóczy az áprilisi kitörés után több hetet töltött megfigyelésekkel és térképezéssel a tűzhányón, s a következő tanévben már jelen volt a tanrendjében is a vulkánokról szóló előadása, heti egy órában. Lóczy Lajos megállapítása szerint az 1906-os kitörés nem volt komoly katasztrófa, Vojnich leírása szerint nem volt „elsőrangú” kitörés. Távol volt az erupció mértéke a Pompejit eltemető nagy kitöréstől, nagyjából az 1872-es eseményekhez volt hasonlítható. Akkor jóval több láva folyt ki és abban az évben a láva sokkal több kárt is okozott, míg az 1906-os kitörés esetében a hamueső mértéke volt jelentős, körülbelül akkora volt, mint az 1631-es robbanás hamumennyisége. Vojnich Oszkár vulkanológiai kalandja végül 1906 májusában befejeződött a Vezúvon és elhagyta a térséget.
A vashíd alatt elsimult láva-folyó
A szőlők közötti vasuti bevágásban megállott láva-ág
Nyughatatlan útkeresése során 1907-ben már a Csendes-óceán szigetvilágában találjuk a szerzőt. Amikor a Fidzsi szigetcsoport fővárosába, Szuvába ért, a helyi lapban olvasta, hogy a Tonga szigetek mellett kitört egy tengeralatti tűzhányó. Ismét felszínre tört a vulkanológus belőle és azonnal a helyszínre sietett. Az ELBIDA projektben már bemutatott „Csendes óceán szigetvilága” című művében részletesen ír ezen élményeiről, valamint a Földrajzi Közlemények XXXV. kötetében megjelent „Utazások Óceánia tűzhányói közt” című írásában minimális szövegeltéréssel önmagában is olvasható a Tonga szigeteki vulkanológiai megfigyelések tapasztalata. Mindkét említett Vojnich írás elérhető az ELBIDÁRIUMból.
Az uj kráter részletei – 1906 április 29-én
Az uj kráter részletei – 1906 április 29-én
Vojnich Oszkár az egyik nagy kedvencem. Különös vonzalmat érzek könyvei iránt, amely érzésben bizonyosan fontos szerepe van a szerző karizmatikus személyiségének, különleges életének és szomorúan magányos utazásainak is. Minden műve önmagában egy remekmű, az illusztrációként használt képek egyediek, stílusa remek, így könyvei nem csupán gyűjtőként, hanem olvasóként is a vágyott kötetek kategóriába tartoznak. „A Vesuvion” talán annyiban kivétel a többi Vojnich könyvvel összehasonlítva, hogy rendkívül szűk terjedelmű, így olvasmányélmény tekintetében, bár a stílusa remek, időben nem nyújt hosszú élményt az olvasónak. A beszerzése kizárólag gyűjtőknek ajánlott, hiszen a lap/ár összevetésben meglehetősen elől szerepel, és akkora élményt nem nyújt, hogy csupán olvasóknak jó szívvel ajánljam a beszerzését. Az olvasásra pedig ott van az ELBIDÁRIUM, ahonnan a szerző ezen műve is szabadon elérhető. Régóta célom az utazással kapcsolatos teljes Vojnich életmű megszerzése. A most bemutatott „A Vesuvion” beszerzése nem volt egyszerű falat, hiszen kimondottan ritkának számít, de végül sikerült, így mára már csak egyetlen kötet maradt a teljességhez. Mondanom sem kell persze, hogy Vojnich legritkább műve az. Ez csupán annyit jelent, hogy most még utoljára nem búcsúzunk a szerzőtől az ELBIDA projektben, hiszen gyűjtői optimizmusom azt erősíti bennem, hogy meg fog az érkezni, amikor eljön annak az ideje. Az elmúlt hetek során a sok kihívás mellett, olyan kötetek is érkeztek a gyűjteménybe, amelyekre lényegében minimális matematikai esély volt, aztán egyszer csak a kezembe fogtam őket. Gyűjtőként tehát hiszem, hogy hamarosan visszatér utolsó művével Vojnich Oszkár.