Nyolcévi Csendes-óceáni hajózás a „Tolna” yachton Ahogy azt az előző bejegyzésem végén jeleztem, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő, azaz VI. kötetében sem hagyjuk el az óceánok világát. Az „Emberevők között” című kötet a szerző gróf Festetics Rudolf utazását és kalandjait mutatja be, mely során a gróf, az első házasságából származó hozományból építtetett 76…
Az Északi sarktengeren 1899-1900 A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat IV.-V. kötete a Savojai (Szavoyai) Lajos Amádé által írott, „Az Észak Csillaga” című mű. A sorozat első kétkötetes műve mely 1904-ben jelent meg Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadásában 196+175 oldal terjedelemben. Olaszból Dr. Darvai Móric fordította. A MFTK…
A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat harmadik kötete a Chun Károly által írott „Mély tengerek világa” című mű. A könyv 1902-ben jelent meg Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadásában 278 oldal terjedelemben. A művet Dr. Szilády Zoltán a Bethlen kollégium tanára dolgozta át és fordította le magyarra. Ismét egy…
A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat második köteteként 1902-ben jelent meg, Lóczy Lajos, „A mennyei birodalomnak története” című műve. A kötet kimondottan ritka, nehezen beszerezhető a gyűjtők számára. A mű Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadásában 288 oldal terjedelemben jelent meg. Gyűjteményemben egy képes borítójú kötet található, amely mint…
Különleges utazást ír le Rudolf trónörökös „Tizenöt nap a Dunán” című műve. A könyv valójában egy 1878-ban történt 15 napos al-dunai vadászat történetét meséli el, de mindeközben egy csodás útleírás is a Duna déli szakaszáról. A kötet Budapesten 1890-ben jelent meg, Rudolf trónörökös halálát követően, a K.M. Természettudományi Társulat kiadásában. A Természettudományi Könyvkiadó Vállalat 1872-ben…
Ahogy azt az elmúlt bejegyzésben ígértem megkezdjük a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat köteteinek a bemutatását az ELBIDA projektben. Az első bemutatott mű az, amely az MFTK sorozatban is elsőként jelent meg, Sven Hedin „Ázsia sivatagjain keresztül” című műve. 1902-ben jelent meg Budapesten, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadásában.…
A jelenlegi bejegyzés nem egy különálló kötetet mutat be (ahogy eddig azt megszoktátok az ELBIDA projektben), hanem egy könyvsorozatról szól, amelyről nehéz elfogulatlanul írnom. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára (MFTK) sorozat az, amely egy életre az antik útleírások rabjává tett. A 2. bejegyzésben bemutatott Stanley mű dicsekedhet az „első” jelzővel, míg a MFTK sorozat tagjait…
Erődi Béla királyi tanácsos, tankerületi királyi főigazgató, a Ferencz-József nevelő-intézet ideiglenes kormányzója több művével fog szerepelni az ELBIDA projektben. Első műve amelyet bemutatok „A fáráok országában” címmel jelent meg 1897-ben. Klasszikus, objektív útleírás Egyiptomról mely olyan sikeres volt, hogy 1910-ig további két kiadást élt meg. A mű 229 oldal, amelyet Budapesten Lampel Róbert (Wodianer F. és…
Nagy-Turán földrajzi ábrázata A címben szereplő mű a szerző, Dr. Prinz Gyula 1906-os és 1909-es ázsiai barangolásait mutatja be. A könyv elsőként 1911-ben jelent meg (Budapest, Kertész József Könyvnyomdája, 333 oldalon), majd a szerző 1945-ben újra kiadja. Az előszóban Prinz azzal indokolja az újbóli kiadást, hogy „arra is gondoltam, hogy a magyarságnak szüksége van reá.”…
Bánó Jenő könyve igazi különlegesség az antik útikönyvek piacán, így egyértelmű volt, hogy része lesz a bemutatandó könyvek között az ELBIDA projektben. Bánó híres utazó, akinek több az amerikai kontinenst bemutató útleírása jelent meg a 19-20. század fordulóján. A „Mexico és utazásom a tropusokon” című kötet 1896-ban jelent meg Budapesten a „Kosmos” Műintézet Kő- és…
Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.