Emlékek római utamból

A blog hátterét biztosító gyűjtemény gyarapítása aprólékos munka. Aukciókon, antikváriumokban, internetes piactereken és még számos egyéb lehetséges lelőhelyen folyamatosan vadászok a különleges példányokra. Minden érdekel, ami 1945 előtti és passzol a meghatározott témába, de különösen izgatottá tesz az, amikor ismeretlen vagy kevéssé ismert művet sikerül fellelni és beszerezni. Az ELBIDA projektben most következő mű is…

Három főváros

Berlin, Kopenhága, Drezda Legutóbbi Vértesiről szóló bejegyzésemet azzal zártam, hogy a blog hátterét adó gyűjteményemből kifogytak a szerző művei, így új kötetének a bemutatása csak akkor lehetséges, ha sikerül azt beszereznem. Nos, a szerencse rám mosolygott és sikerült fellelnem egy hiányzó és nagyon ritka művét Vértesinek, így folytatom is kedvenc szerzőm életművének a bemutatását. A…

Utirajzok a szentföldi utamról

A Szentföld mindig is csábító úti cél volt az utazók számára. Szerencsére közülük néhányan írásban is beszámoltak élményeikről, így a szentföldi utazások irodalma bőségesnek mondható. A Szentföldre sokan zarándoklat jelleggel utaztak, de nem mindenki, hiszen voltak olyanok is, akik klasszikus értelembe vett turistaként jártak az országban, vagy éppen vadászati céllal érkeztek oda. Az ELBIDA projektben…

A nagy számok honában

Múlt héten azzal köszöntem el, hogy visszatérünk Amerikába, mégpedig egy szinte ismeretlen női szerző művének a segítségével. Jakabffy Istvánné olyannyira ismeretlen szerző, hogy életéről csak egészen minimális információval rendelkezünk. Egy biztos azonban, hogy szerzőnk valamikor az 1890-es évek elején elhatározza, hogy fia vizsgája után elindulnak Amerikába. A tervek szerint fiával beutazza az Egyesült Államokat a keleti…

Levelek Amerikából – Kirándulás az Egyesült Államokba

Dobieczki Sándor most következő műve sem tartozik a gyakori kötetek közé, ahogy maga a szerző sem igazán útleírásairól ismert. Mérnök volt és országgyűlési képviselő, aki az 1904-es interparlamentáris kongresszus magyar csoportjának tagjaként utazik Amerikába. Élményeit a „Levelek Amerikából – Kirándulás az Egyesült-Államokba” című művében írja le. A különálló kötetként ritka mű, 1904-ben jelent meg Budapesten…

A Kárpát-medencei Magyarok Baráti Társaságánál

A Kárpát-medencei Magyarok Baráti Társaságának meghívására ez alkalommal, „Magyarok a nagyvilágban – Kárpát-medencei tazók az 1945 előtti magyar utazási irodalomban” címmel tartottam előadást, a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központban. Damaszkin Arzén, Vértesi Károly, Almásy László, Báró Nopcsa Ferenc és Vojnich Oszkár mellett még számos szerző kalandos letét és írói munkásságát mutattam be. Bízom benne, hogy…

Uti levelek

Annak idején, amikor az ELBIDA projekt még csak tervek szintjén a fejemben élt, már akkor azt gondoltam, hogy nem kizárólag az élvezetes olvasmányok bemutatását tervezem, hanem minden olyan a tematikába illő művet, amely az 1945 előtti időpontban jelent meg. Természetesen ez óriási és vélhetően hiánytalanul soha meg nem valósítható feladat, de akkor azt gondoltam, amennyiben…

Utazás Norvégia végvidékére

Régóta vadásztam egy szép példányt a most következő ritka és izgalmas útleírásból. Chernelházi Chernel István Dezső Ákos Elek híres ornitológus az „Utazás Norvégia végvidékére” című könyve, igazi alapmű egy útleírásokat gyűjtő számára. A szerző 1891. június 4.-én indult feleségével útnak, a cél pedig Norvégia legészakibb vidékei voltak, ahol a Magyarországra északról érkező vándormadarakat saját környezetükben…

A Magyar-Török Baráti Társaságnál

Budapesten a Nemzetek Házában, a Magyar-Török Baráti Társaság tagjai számára tartottam előadást tegnap, „Török földön – Törökországi utazások az 1945 előtti magyar utazási irodalomban” címmel. Minden olyan lehetőségnek örülök, amikor az ELBIDA projekt az online térből ki tud lépni egy kicsit a személyes kapcsolatok világába, így Szabó István elnök úr meghívásának nagy örömmel tettem eleget.…

Úti képek Olaszországból

Ismét egy Vértesi mű, akarom mondani Virter. Aki rendszeres olvasója az ELBIDA projektnek az biztosan emlékszik rá, hogy Vértesi Károly a bácskai ügyvéd és útirajz író, az eredeti Virter családi nevét csak 1885-ben változtatta Vértesire. Addig kiadott két könyve Virter Károly szerzői név alatt jelent meg. E kettő műből következzék most az „Úti képek Olaszországból”…