Képes beszámoló a Juhari Zsuzsanna-díj átadó ünnepségéről

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetében a héten adták át ünnepélyes keretek között az idei és a tavalyi Juhari Zsuzsanna díjat, valamint az „Év ismeretterjesztő tudósa” elismerést. Mint már korábban hírül adtam, a 2021-es év Juhari Zsuzsanna díját az ELBIDA projekt kapta meg. A Svábhegyen található fantasztikusan szép helyszínen megrendezett eseményről…

Dédapám: Kőváry-Kaffehr Béla

Ismét egy mérföldkőhöz ért az ELBIDA projekt, hiszen 1965 nappal az első poszt után, most elértünk az első vendégposzthoz. Pár hete említettem „Őseink nyomában” című bejegyzésemben, hogy hamarosan valami egészen különleges következik. Akkor tudatosan nem akartam sem az érintett szerző, sem a hozzátartozó nevét említeni, de most már nyugodtan megtehetem. Ingrid Brattberg 10 éves korában…

Őseink nyomában

2015-ben mikor tervezgettem, majd 2016-ban, amikor elkezdtem írni az ELBIDA projektet, arra nézve nem volt semmi várakozásom, hogy milyen hozadéka lesz számomra a blognak. Azt biztosan tudtam, hogy egy olyan hobbi oldal lesz, amely várhatóan egy szűk célközönség számára lesz csupán érdekes, így soha nem is kalkuláltam több ezres napi látógatói létszámmal és ebből fakadó…

5 éves az ELBIDA projekt

Henry Morton Stanley, „Legsötétebb Afrikában” című könyvével kezdődött ez a történet. Öt éve, 2016. március 1-én jelent meg az első könyvbemutató bejegyzés az ELBIDA projektben. Az akkori bejegyzésem mai szemmel már megmosolyogtató, volt idő, hogy felmerült bennem újra írom és módosítom a korai bejegyzéseimet, azonban mégis úgy döntöttem így hagyom, hiszen ez is hozzátartozik a…

Vértesi Károly egyedi Amerika albuma

Aki rendszeresen olvassa az ELBIDA projektet, az bizonyára tudja, hogy Vértesi Károly művei kiemelt helyet foglalnak el a szívemben. Szeretem a könyveit és nagy vágyam, hogy sikerüljön összegyűjtenem a szerző teljes életművét. Persze a konkrét ismert könyvek mellett, minden vonz, ami Vértesi életművéhez, vagy magához a szerzőhöz valamilyen módon köthető. Nos, nem olyan rég egy…

A Kaukázusban jártam

A vizsgaidőszakom sikeres teljesítése után eljött ismét a szokásos pár napos horgásztúrám ideje, ezért a hétvégi új bejegyzés egy kicsit csúszik, de mielőtt távozom a fagyos Dráva partra, egy különleges útleírást még megmutatok. 2016 év elején, amikor az ELBIDA projekt gondolati szintű előkészítése zajlott a fejemben, meghatároztam szabályokat és kereteket, gyakorlatilag saját magamnak. Az egyik…

Bemutatom a megújult weboldalt

Bár a gyakorlatban pár hete már működik az ELBIDA Projekt új blogfelülete, de több utólagos átalakítás, bővítés és korrekció után, végre elnyerte mai végleges formáját. A 2020-as év nagy terve és vágya volt, egy talán az eddiginél tetszetősebb, jobban átlátható weboldal. A fejlesztéseknek persze nincs vége, sok terv van még a tarsolyban, de az alap…

A csukahorgász gyűjtő esete

Ismét eljött az idő, hogy visszavonuljak pár napra és az antik könyveket rövid időre elhagyva, a csukák nyomába eredjek. Persze nem kell megijedni, hűtlenségem a könyvekhez csak átmeneti jellegű lesz. Az őszi horgászatok során a csukák üldözése mindig a leginkább várt esemény. A csuka igazi sporthal, amely nagyobb példányait nem egyszerű horogra keríteni. Pergető horgászata…

Ulmtól Budapestig a Dunán

Gyermekkoromban rendszeresen utaztunk dédmamámhoz Diósviszlóra. Régen volt, így igazán csak képek villannak fel a fejembe az ott töltött napokról, órákról. Fekete fejkendős mamika, aprócska vályogház, szoba és konyha, húsleves, fánk, tyúkok és tyúkszar, pottyantós vécé és a Képes Újság. Emlékszem igazi kaland volt vécére menni, hiszen lesben állt a kakas, aki nem ritkán támadt az…

Különleges apróságok

Az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjtemény gyarapítása, folyamatos kereséssel és kutatással kezdődik. Napi rutin, hogy bújom az internetes piacterek, antikváriumok aktuális kínálatát, és amikor rátalálok egy hiányzó, vágyott kötetre, akkor az anyagi lehetőségeim függvényében megveszem azt. A vásárlást követően aztán jön az örömteli várakozás, ami egészen a postás érkezéséig tart. A folyamat a csomagbontással zárul,…