Uti vázlatok 1836-ból

Bár az ELBIDA projekt előre megy és nem hátra, de most ettől függetlenül, mégis vissza kell egy kicsit lépnem. Csupán csak két hetet az időben. Az akkor bemutatott Budapesti Árvízkönyv nem csak Trefort Ágoston különleges útleírását tartalmazza, hanem Pulszky Ferencz ,,Uti vázlatok 1836-ból” című művét is. Az ELBIDA projekt rendszeres olvasói már találkozhattak Pulszkyval korábban is, hiszen egy ugyancsak „Uti vázlatok” című művét évekkel ezelőtt már bemutattam a blogban. A címazonosság megtévesztő, de két teljesen különálló utazásról van szó. A korábban bemutatott Törökországot, Görögországot és Olaszországot érintő keleti utazás 1875-ben kezdődött, amikor Pulszky nagyjából 60 éves volt, majd az utazást bemutató mű, csupán 1888-ban jelent meg az “Ábránd és valóság” című trilógia harmadik részeként. A Budapesti Árvízkönyvben megjelent „Uti vázlatok 1836-ból” című mű, már magában a címében jelzi az utazás időpontját. Pulszky Ferencz 22 éves korában 1836-ban, nagybátyjával, Fejérváry Gáborral utazott Nyugat Európába. Bár eredetileg ekkor is keleti utazást terveztek, de az éppen akkor a térségben tomboló kolerajárvány végül újratervezésre késztette őket, így módosították a tervüket és nyugatnak vették az irányt. A hosszú körút élményeit a hazatérést követően megírta a szerző, majd amikor Eötvös anyagot gyűjtött a Heckenast Gusztáv megsegítésére tervezett árvízkönyvhöz, akkor ezt a művet ajánlotta fel Pulszky, így végül a Budapesti Árvízkönyv első kötetében jelent meg 1941-ben útleírása, Heckenast Gusztáv kiadásában Pesten. A 103 oldalas műben illusztráció nem található. Pulszky Ferenczről ebben a bejegyzésben nem írok újra, hiszen ezt az „Uti vázlatok” című művénél már megtettem így ott az elolvasható. Rendhagyó módon, azonban most útitársa kap helyet a bejegyzésben, hiszen Fejérváry Gábor a kor ismert archeológusa és Pulszky életének meghatározó személye volt.

Komlóskeresztesi Fejérváry Gábor archeológus, 1780-ban született Komlóskeresztesen. Apja a híres régiséggyűjtő Fejérváry Károly volt, míg a nővére Fejérváry Apollónia (később Pulszky Károlyné Fejérváry Apollónia), aki révén lett unokaöccse, Pulszky. Jogi tanulmányokat folytatott, majd ügyvédi vizsgát tett. Egy rövid ideig báró Brudern József megbízottjaként dolgozott, majd úgy döntött, hogy felhagy a jogi pályával. 1830-ban egy bécsi bankházzal közös vállalkozásban 15 évre bérbe vette a kamarától a vörösvágási opálbányákat, majd 1831-ben a bányákhoz közeli Eperjesre költözött sógora, id. Pulszky Károly házába. Eleinte egyedül, majd 1836-ban unokaöccsével Pulszky Ferenczzel járta be Europát és útjai során a kor legnevesebb műkereskedő cégeitől vásárolta gyűjteménye darabjait. Fejérváry számára az opálkereskedelem nagyon jelentős jövedelmet termelt, melyből létre hozta egyészen páratlan gyűjteményét az Eperjesen töltött közel két évtized alatt.

Eperjes akkoriban az észak felé vezető borút egyik fontos pontja volt, így Fejérváry az opálbányájából származó jelentős jövedelmét tovább növelte azzal, hogy az északra irányuló borexportból is jelentősen kivette a részét. Az 1840-es évek közepére, végére, már több mint ezer, különböző korból és vidékről származó tárgyból állt gyűjteménye. A művészetek elkötelezett támogatójaként, mecénáskent ő finanszírozta Markó Károly festő külföldi tanulmányait is. Páratlan gyűjteményét végrendeletében, szeretett unokaöccsére, Pulszky Ferenczre hagyta. 1851. november 2-an, 71 éves korában hunyt el, Pesten. Halála után a gyűjteményt végül kívánságának megfelelően, az akkor már idehaza fő- és jószágvesztésre ítélt, londoni emigrációban élő Pulszky Ferencz kapta, akinek végül  sikerült is magához vennie a páratlan örökséget, benne a gyűjtemény talán legkülönlegesebb darabjával, a Fejérváry–Mayer-kódex néven ismert közép-mexikói kódexxel együtt.

Részlet a könyvből:

„Dublinban nem soka mulattam, az ország inkább érdekelt, mint a város, bar ez is széles útczáival, mellyek közt a nagyszerü Sackville Street, Nelson doriai emlékoszlopával kitűnik, szép hidjával a Liffeyen át, görög ízlésben emelt köz épületeivel, nagy piaczaival, s a lakosok élénk, gondolatlan mozgékonyságával délszaki égaljra emlékeztetve, erősen különbözik az angol városok komolyabb s csendesebb külsejétől. A harsány kiabálás, a rongyokban jó kedvű pornép, s a tisztátlanság valóban pillanatokra Nápolyba varázsoltak, de a középületeknek hyperboreus esőzésektől megfeketült oszlopzatai, s a némberek angol szépsége, csak hamar Irland nedves éghajlatára emlékeztetett, melly a gyepnek s némber arcznak olly élénk s ifjonti kinézést ád, míg a görög oszlopok összehangzását fekete foltokkal elrontja. A csatornán túl csak a góth épület phantasticus gazdagsága egyezik meg az égaljjal.

Első kirándulásunk délfelé volt irányozva, Wicklow regényes megyéjébe, mellynek bájvidéke egész Britanniában híres, mióta Avoca völgyét Moore Tamás egy szép dallal dicsőíté. A szüntelen eső ezüst fátyola eltakarta előlünk a távolabb kinézéseket, de nem takarhatá a lakosok sajnálásra méltó állapotját. Csak kétszer derült ki az ég, midön Lord Powerscourt szép parkjában mulattuk, s midön Seven Churches nyomorúlt faluban a régi Glendalough romjain sétaltunk. Magas szikláktól körülvett sötét tó végen állnak itt hét templomok maradványai, a sűrű repkény közt alig haladhat előre az ember lába, a romok közé, mellyek legnagyobbika körül régi temető terül, egy régi ír királyi nemzetség temetője. Közel hozzá találtatik egy azon Irlandnak sajátos kerék tornyai közül, melly 100 lábnál magasabb, néhány öllel a föld felett emelt ajtóval, négy égsark fele irányzott ablakokkal; a legrégibb idők emléke, hasonló azokhoz, mellyekről az utazók Persiában emlékeznek, s bizonysága azon népregének, melly az íreket Ázsia közepéből származtatja.

Kedvezőbb volt az idő Irland éjszaki részében, mellyannál inkább érdekelt, minél ritkábban látogattatik idegenektől. S még is ritka a tengerpart, melly a látogatást annyira megérdemlené, mint Antrim s Derry megyékben, hol a sötét basalt formatio merész phantasticus sziklái a dühös tengertől csapkodtatnak. A híres Giants Canseway volt kirándulásunk fő czélja, azon basalt alkatu sziklasor, mellynek szabályszerűsége a regét eredteté, hogy az óriások, Irland első lakói, oszlopokból gyalog utat építettek tengeren át a közel Skócziába, de munkaközben a bevándorlott írektől meggyőzetve, kiirtattak.

Útunk a Boynei csatatéren, az ír Mohácson vitt át, hol a Stuart házhoz hív írek meggyőzettek, azután Droghedán, s Belfaston keresztül, Ballyecastlebe, hol a basaltoszlopok kezdődnek. A vidék mindenütt szép, mívelt, a városokban sok egyenruhás katona tűnik szembe, mitől Angolhonban egészen elszoktunk; a törvény mostohasága, s a szabadság hiánya szuronyokat tesz nélkülözhetlenekké. A postakocsin a legkülönbözőbb emberekkel akadtunk öszve, most vastag anglikánussal, ki az írt, vallása miatt kárhoztatá, sőt neveltetését is leletetlenek állítá melly t. i. bibliaolvasáson nem gyökereztetik, mint az angol; most sötéten villogó szemű repealerrel, ki hazája szerencsétlenséget mélyen érezve erősen O’Connellel tart, bár hibáit ismeri. Ezen izgató, igy szóla, időnk Mirabeauja, merészsége s erkölcstelensége nélkül, sőt külsejében is hasonlít a nagy forradalmi férfihoz az érzéki száj s erös nyakszirt. De el sem titkolhatá hogy az O’Connell által annyira követelt testületi rendszer meg nem szüntetheti Irland békétlen, törvenykivüli állását; százados nyomoruság egyszerre meg nem szűnik, s ha meg szünnék is, el nem felejitetik.  Larne mögött, hol a gyönyürü út kezdődik, mellyet a parliament temérdek költséggel a sziklaparton Londonderryig építetett, hogy akkori pillanatban az éhenhalóknak munkát s kenyeret, a kereskedésnek állandóúl közlekedést szerezzen, egy orangisticus nyugalmazott ezredes szegődött hozzánk, ki O’ Connelt minden repealerekkel együtt, mint hűteleneket a towerbe záratni kivanta, mert a köz nyugalomnak beszédekkeli háborítása, s a felekezetesség támasztása, melly annyira ment, hogy az egész szigetben nincs ember, ki neutralis maradhatna, itélete szerint legalább is illyen büntetést érdemel. S a mint így declamált, észre sem vette, hogy az út mellett nedves sziklaüregekben, ablak, ajtó, s kémény nélkül, vadakként, emberek laktak, s hogy az ólakhoz mint házakhoz hasonlóbb kunyhók sokkal erősebben izgatnak, mint O’Connell minden beszédei.

A mint előre haladtunk a tenger partján, hol a basaltformatio mindig szabályosabban s merészebben emelkedik, útitársaink elhagytak, s a természet nagyszerű szépsége időt sem hagyott emlékezni a politikai villongásról, melly a szerencsétlen országot szétszaggatja. Ballycastle mögött mindig vadabb a part s a fekete basaltszirtek szép ellentételben állnak a csapkodó habok fejér tajtékával. Különös, s vadságában vonzó képet ád  Carrik a Rede, egy fekete szirtsziget közel a parthoz, mellyhez könnyü kötélhid csatolja, széltől rázott, s ingadozó, ha az ember lába tapodja, 80 lábbal a zajgó habok felett, hol gyászhangú fejér sirályok a tajtékot szárnyaikkal letörlik. A part regényessége méltó előjátéka Giants Causewaynek, hol a basalt, legszebb s szabályosabb alakjában Iepi meg az útazót.

Midőn e természetcsuda közelébe értünk, egy csoport ír vett körül szolgálatit ajánló, s helyben talált ásványokkal meg kináló. Négyet választánk közülök, a csólnakot evezendőket, mellyen, nyugtalankodó tengeren a szép Dunkerry barlangba úsztunk. Hatvan láb magasságra huszonhat láb széles üreg nyílik itt a fekete sziklába, óriasi kapuként, melly mögött a szirtek körülvonva zöldellő mohhal, míg alól tajtékzó habok a barna hínárt ingatják, mindinkább öszszeszorúlnak, s a barlang végét eltakarják, de a habok zajlása még meszsze hallik.

Innét a Causewayt magát látogattuk, harminczezer alacsony basaltoszlop itt három tengerbe-nyúló gátokat formál, a közepső 950 láb hoszszú, a többi kettő 500 láb. Az oszlopok különbfélék, 15 egész 36 láb magasak. 15- 26 hüvely atmérőjök, a háromszegtől a kilenczszegig változik felületök, s olly szorosan egymáshoz ragasztvák, hogy a kés-él alig fér el köztök, csoportozatjaik különös alakokat képeznek, a mint különböző magasságra a habok s kiváncsi utazók által eltördeltettek, s a néphitben nagy szerepet játszanak. Itt van p, o. sós tenger legközelebbi szomszédságában, egy kitört oszlop helyén, azon édes vízforrás, mellyből éjjelenkent a lelkek, mellyeknek holt teste, ha két halott egyszerre temető felé vitetik, az ajtóhoz később ért, vizet meríteni kénytelenek, míg más lélek által fel nem váltatnak, s ezért az illy esetet mindig kikerülik az írek, s ha mind a mellett nagyobb városban a törtenet két holtat a temető előtt öszszehoz, a vérengzès atyjokfia közt bizonyos. A Causewayt elhagyva a kitűnő szépségű Pleaskin öbölbe eveztünk, melly szabályos félkörhöz hasonló. A sötét sziklatalap felett, mellyet tajtékzó habok körülszegzenek, zöld pázsit húzódik fel, meredek emeléssel, közel kétszáz Iáb magasságra, hol veres érczmészréteg felett gyönyört basaltoszlopsor egyenesen emelkedik; szabálytalanúl fekszenek rajta fekete szirtek, mellyek felett egy hatvan láb magassagú oszloptornácz az egészet koronázza, egy fényes Amphitheatrumot. Szabálytalanabb a kisebb Bengore Head öble, de formái merészebbek, felhevült képzelődés itt különbféle alakokat lát, templomot s férfit, koronás föt s farkast, míg végre egy patkóforma öbölben a szabályos basaltformatio végződik. Míg ebben mulattunk, a tenger nyugtalanabb kezde lenni, s a habok, mellyek Amerika partjaitól semmi akadályra nem találva, itt magasabbra torlódtak, olly különösen zajogtak, hogy hozzájok többször lehajoltam, nem hoznak-e valami izenetet a távol nyugotból, de nem értettem szavokat. Evezőink közül egy megértette, mert midőn a palaczkot, mellyből távol kedveseinkért a xeresi bort harsány kiáltással hörpentettük, neki nyújtottuk, ő a vallásszabadság megnyerésére üríte, s az ürest háromszor hármas örömriadásunk alatt a habokba veté.”

 

Pulszky és nagybátyja először Törökország felé tervezte az utazásukat, de a Konstantinápolyban az út tervezési fázisában éppen tomboló kolerajárvány végül változtatásra késztette őket, így egy nyugat-európai utazás mellett döntöttek, s annak az útnak a megszervezésébe fogtak bele gőzerővel. Az utazás valamikor 1836-ban (talán áprilisban) vette kezdetét. Az első állomás Prága volt, majd onnan a szerző által magasra értékelt minőségű úton mentek tovább Szászország fővárosába Drezdába. Innen gyors kocsin utaztak Lipcsébe, majd Potsdam-on át Berlinbe. Szinte minden városban az egész út során ugyanaz volt a program. Könyvtárak, múzeumok és különböző műgyűjtemények megtekintése, illetve kirándulás a térség földrajzi látványosságaihoz. Hamburgnál érték el a tengert, majd innen gőzhajóval „Angolhonba” utaztak. Az első benyomások nyomasztóan hatottak Pulszkyra, de végül számos csodás napot töltöttek az országban, amit alaposan be is utaztak. Anglia után, ahogy Pulszky írta, “Irland” következett. Dublinban megdöbbentő szegénységgel találkoztak. Olyan kunyhókban éltek emberek: „mellyeknél hazánkban a nyomorult czigánykunyhók sem rosszabbak”. Dublinból észak felé vették az irányt, hogy az ország azon részét is megismerjék, amelyet ritkán lát utazó. A vulkáni tevékenység eredményeként létrejött, körülbelül 40 000 bazaltoszlopból álló, „Az óriás útja” néven ismert hely megtekintése után Skócia felé utaztak tovább. Edinburgh érezhetően tetszett Pulszkynak, majd innen lóvasúton utaztak Dalkeith-be. A vasút leejtőnek szabadon gurult, dombnak felfelé azonban már a ló húzta. A 16 fő utassal „megrakott” szerelvényt egy óra alatt tíz angol mérföldre vontatta az elé kötött ló. Dalkeithből Hullba utaztak, ahol hajóra szálltak és elhagyták Angliát.  A könyvből a tengeri út hossza és története nem derül ki, de Pulszky és Fejérváry utazásának a következő állomása Rotterdam volt. Vélhetően rövid időt töltöttek csak itt, majd továbbutaztak Hágába, onnan Amsztredamba, majd végül Kölnbe. Hollandiába a hágai gyűjtemények, valamint az Amszterdam körüli kirándulás kapott komolyabb figyelmet Pulszky beszámolójában. Kölnben ismét csupán pár órát töltöttek, majd postakocsival Bonnba mentek, ahol ismét hajóra szálltak, és a Rajnán folytatták az útjukat. Két nap felfele Mainzig, majd egy nap alatt vissza Kölnbe. Innen az utazás utolsó állomása következett Belgium. Brüsszelben a Bellevue Hotelben szálltak meg és járták a várost, megnézték nevezetességeit. Brüsszelből egy nap gőzkocsival Antwerpenbe kirándultak, ahol a képtár volt az elsődleges cél és az ott látható Rubens és van Dyck képek. Pulszky úti vázlatai ezen a ponton érnek véget, így az nem derül ki a műből, hogy itt véget is ért az utazás és innen egyből hazatértek, vagy hazafelé még érintettek egyéb úticélokat is. A műben nincsenek dátumok, így az utazás konkrét időtartamát megbecsülni nem egyszerű, de vélhetően a teljes utazás hónapokban volt mérhető. Amit biztosan lehet viszont tudni, hogy az ekkor 22 éves Pulszky számára a nagybátyjával megtett utazás felejthetetlen volt és alapjaiban határozta meg későbbi életét és látásmódját.

Fejérváry Gábor és Pulszky Ferencz története kapcsán nem lehet elmenni a Fejérváry-Mayer Kódex mellett. Ahogy említettem már, Pulszky örökölte nagybátyja páratlan gyűjteményét, a benne található rendkívül ritka közép-mexikói kódexxel együtt. Ezeknek a kódexeknek az elsődleges témája a vallás volt. Ismereteink szerint papok használták jósláshoz és az istenek akaratának értelmezéséhez. A kódexeket a szakértők különböző csoportokba osztották. A Fejérváry-Mayer Kódex a Borgia-csoportba tartozik, melybe összesen öt kódex található. Ezen kódexek közös jellemzője, hogy a spanyol hódítás előtti időkben készítették, mindegyik állatbőrből készült, harmónikaszerűen hajtogatták őket össze és a szimbolikájuk rendkívül összetett. Vélhetően a Borgia-csoportba tartozó kódexek, 1200-1300 körül készültek. Tartalmuk a 260 napos rituális naptár ciklusaival állnak kapcsolatban és valószínűleg jóslásra használták őket. Mire 1851-ben Pulszky Ferencz megörökölte nagybátyjától a gyűjteményét és vele együtt a kódexet, addigra már Pulszky önmaga is jelentős gyűjtő hírében állt, aki londoni emigrációja során szoros kapcsolatokat épített ki a tudományos élet szereplőivel, nem egyszer a saját régészeti gyűjteményét is bemutatta az érdeklődő szakmai közönség részére. Így kapcsolatai révén értékesítette a gyűjtemény egy részét, közte a kódexet is, amelyet néhány elefántcsont faragvánnyal együtt Joseph Mayer liverpooli gyűjtő vásárolt meg 1855-ben. Mayer 1867-ben  a Liverpooli Múzeumnak adta teljes gyűjteményét, köztük a Fejérváry-Mayer néven ismertté vált kódexet is. A Fejérváry-Mayer kódex egy szarvasbőr pergamenre hajtogatott harmonika módra készült kódex, ami összesen 23 lapból áll, melyek közül 22 lapjának mindkét oldala festett. Mérete mindösszesen 16,2 x 17,2 centiméter, a teljes hossza kihajtogatva pedig 385 cm. A híres kódex napjainkban is a Liverpooli Múzeumban található.

Pulszky korai útleírása nem a legjobb amit valaha olvastam, ugyanakkor a szerző személye, a írásaiból áradó különös lénye nagyon szerethetővé teszi az első magyar nyelven megjelenő írását. Pulszky rendkívüli ember volt, fantasztikus életúttal és ehhez kapcsolódóan sok izgalmas életeseménnyel. Szeretem az olyan műveket, ahol vagy a szerzőjének vagy magának a könyvnek különös története van. Pulszkynál és az Árvízkönyvnél is megvan ez a faktor, így az útleírás okozta olvasmányélmény már csak másodrangú. Még véletlenül se gondolja azonban bárki, hogy rossz a mű, csupán csak nem nyújt kiemelkedő olvasmányélményt. Az azonos című, de időben több mint 40 év különbséggel megjelent két Pulszky útleírás között is óriási különbség van, a későbbi sokkal finomabb, sokkal érettebb, míg a most bemutatott, amolyan szárnypróbálgatása a szerzőnek. Gyűjtői szempontból imádnivaló darab és alapvetően ritkának is nevezhető. 1914-ben Pulszky születésének 100. évfordulóján, a Magyar Tudományos Akadémia, műveiből egy válogatást adott ki „Pulszky Ferencz kisebb dolgozatai” címmel, melyben a most bemutatott “Uti vázlatok 1836-ből” is helyet kapott. Az alapvetően ritka mű ezen kiadása könnyebben elérhető, de aki nem akar sokat keresgélni az elérheti Pulszky korai művét elektronikus formátumban a ELBIDÁRIUMból is, valamint a későbbi másik művét is, így a szerző mindkét műve pár kattintással hozzáférhető. Mindenképpen ajánlom, hiszen a mű magán hordozza a korai útleírások izgalmát, kitekintést ad az 1836-os Európára, még akkor is, ha ezt a képet olvasóként a fiatal Pulszky szemüvegén keresztül érzékelhetjük. Pulszkyt olvasni mindig nagy élmény, így egy kicsit sajnálom, hogy búcsúzunk tőle az ELBIDA projektben. Bár voltak még utazásai, mint például 19 éves korában az olaszországi útja, de ismereteim szerint további útleírásai nem születtek. A reformkor számos utazással kapcsolatos művet rejt még, így hamarosan újabb igazi kuriózummal térünk vissza ebből az időszakból, itt az ELBIDA projektben.