1838 januárjában jelentős mennyiségű hó esett a Duna felső szakaszán, ami március elején hirtelen olvadásnak indult. A folyó zajlani kezdett, de a Pest feletti folyószakaszon olyan jégtorlaszok alakultak ki, amik jelentősen felduzzasztották, az amúgy is jelentős vízállású folyót. Március 13-án érte el az árhullám Pestet, akkor még csak a város alacsonyabban fekvő részeit árasztotta el, majd tovább emelkedett a víz, egészen a március 15-én bekövetkezett tetőzésig. Az 1775-ös árvíz után épített gátak átszakadtak és elöntötte a várost a jeges ár. Óriási volt a pusztítás. A korabeli adatok szerint közel 2300 ház pusztult el és 800 fölött volt a megrongálódott házak száma a pesti oldalon. Az épen marad házak száma nagyjából 1200 volt. A budai oldalon jóval kisebb volt a kár, hiszen ott sok ház magaslatra épült. Összességében azonban több, mint 2500 ház pusztult el és a becslések szerint 20 ezer fölött volt a mindenüket elvesztett emberek száma, emellett 50-60 ezren váltak gyakorlatilag hajléktalanná. A 153 halálos áldozatból 151 volt pesti lakos. Az árvízben mások mellett nagy károkat szenvedett a kiadó, könyvtáros Heckenast Gusztáv is. A magyar írók egy jelentős csoportja fogott össze megsegítésére, így írásaikat beadva a „közösbe”, a fiatal Eötvös József szerkesztésében jelent meg a Budapesti Árvízkönyv.
1838. évi árvíz a fővárosban
Heckenast Gusztáv
Az öt kötetes antológia első kötete 1839-ben került ki a nyomdából, majd 1841-ig eltérő időközönként jelentek meg a következő részei. A „Budapesti Árvízkönyv” elnevezés önmagában is érdekes, hiszen egyfajta módon megelőlegezi a város későbbi nevét, hiszen 1839-ben csupán Pestről és Budáról beszélhettünk még, bár a reformkortól kezdve már emlegették Pest-Budaként vagy Buda-Pestként is. A Heckenast megsegítésére összefogó szerző köre bátran nevezhető impozánsnak, hiszen ott volt Tóth Lőrinc, Vachott Sándor, Czuczor Gergely, Vajda János, Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós, Fáy András, Gaal Mózes, Szemere Pál, Szontagh Gusztáv, Garay János, Jósika Miklós, Kazinczy Gábor, Kölcsey Ferenc, Pulszky Ferenc, Trefort Ágoston és Erdélyi János is többek között. A szerkesztő Eötvös József volt, akinek a „A karthauzi (A Carthausi)” műve, mely talán a legjelentősebb állomása a magyar szentimentalizmus és romantika prózájának, is itt jelenik meg elsőként. Szóval nem semmi antológiáról beszélünk. Az öt kötetes gyűjtemény bátran nevezhető ritkaságnak, jó pár éve vadásztam is rá, elsősorban egyetlen írásért. Bár az sorozat első kötetében Pulszky Ferenc „Úti vázlatok 1836-ból” című műve is megjelenik, de valójában az igazi vonzerőt a negyedik kötetben megjelenő Trefort Ágoston „Utazási töredékek” című írása jelentette. A szerző még 19 éves korában, 1836-ban, egy közel egy éves nyugat-európai utazást tett, melynek élményeiről és tapasztalatairól ebben a műben számol be és ismereteim szerint az írás később sehol másutt nem jelent meg. Az öt kötet 1839 és 1841 között jelent meg Pesten, Heckenast Gusztáv gondozásában. Az összeségében 1568 oldalas antológiában illusztráció nem található.
A Budapesti Árvízkönyv
Trefort Ágoston különleges műve
Trefort Ágoston Homonnán született 1817. február 7-én vallon eredetű, katolikus családban. Dédapja Belgiumban volt ügyvéd, majd a katonaorvosként dolgozó nagyapja 1770-ben jött Magyarországra. Édesapja Trefort Ignác neves sebészorvos, míg édesanyja Beldovics Tekla a homonnai sótárnok lánya volt. Trefort Ágoston iskoláit 1822-ben Homonnán kezdte. 1826 novemberében az eperjesi katolikus főgimnáziumba került, majd a sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumba íratták be. Az 1831. évi kolerajárványban szüleit elveszítette, ezért testvérével, Csáky Petronella grófnő gyámsága alá kerültek. Ekkortól Trefort Ágoston az egri érseki líceumban folytatta az iskolát. Eger után az 1833-1834 tanévben a pesti tudományegyetem jogi karára került, amit 1836-ban fejezett be. 1836 áprilisától 1837 februárjáig egy nyugat-európai utazást tett. Hazaérkezése után, dicséretes eredménnyel tette le ügyvédi vizsgáját, majd állami szolgálatba állt, és 1837. április 17-én a budai udvari kamaránál ingyenes gyakornokká nevezte ki Keglevich Gábor kamaraelnök.
Trefort Ágoston
Tagja lett a Nemzeti Kaszinónak, ami fontos baráti kapcsolatokat hozott számára. Itt ismerkedett meg többek között Eötvös Józseffel is 1837 őszén, akivel életre szóló barátságot kötöttek, majd később már rokoni szálak is összekapcsolták őket, hiszen mindketten a Rosthy családba nősültek be. 1839-ben Trefort felhagyott az állami szolgálattal, és kizárólag a tudományos, irodalmi munkásságnak élt. A Magyar Tudományos Akadémia 1841-ben levelező tagjává választotta. Zólyom szabad királyi város követeként bekapcsolódott az 1843-1844. évi országgyűlés munkájába, tagja lett a kereskedelmi ügyek tárgyalására kiküldött bizottságnak is. 1847. március 14-én vette feleségül Rosthy Albert Békés vármegyei másodalispán lányát, Ilonát, akitől hat gyermeke született. 1848. március 16-án kinevezték a helytartótanács ideiglenes sajtórendészeti osztályába, a pesti nemzetőrségben pedig tiszti rangra emelkedett. 1848. április 27. és szeptember 28. között Klauzál Gábor mellett földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi államtitkár volt. A forradalmi események elől családjával együtt Bécsbe, majd Münchenbe menekült és csupán 1850 szeptemberében tértek vissza Pestre. Ekkortól került szorosabb kapcsolatba Békés vármegyével, hiszen a Rosthy örökösök 1851-ben felosztották a vagyont, Ilonának a csabacsűdi és az adóssággal terhelt, 500 holdas szentetornyai birtok jutott. Treforték Békésbe költöztek, és a közügyektől teljesen visszavonulva itt töltötték a Bach-korszak éveit. 1860-ban tért vissza a közéletbe. 1860. május 15-én megszervezte a Békés Megyei Gazdasági Egyesületet, amelynek alelnöke és egy személyben a statisztikai és közgazdasági szakosztály elnöke lett. A vármegye közigazgatásából is kivette részét, az 1860. december 11-én tartott tisztújítás alkalmával őt választották meg közakarattal, az első alispánná. Néhány hónap múlva aztán a gyomai kerületben országgyűlési képviselővé választották.
Trefort Ágoston már miniszterként
A 60-as években bekapcsolódott a kiegyezést előkészítő politikai körbe. 1867 után meglazultak Békés megyei kapcsolatai, felesége halála után végleg Pestre költözött. 1872-ben már Sopronban választották meg országgyűlési képviselővé. 1871-ben meghalt Eötvös József, akinek személyében igen közeli barátját veszítette el. Azonnal felajánlották neki a vallás és közoktatásügyi miniszteri pozíciót, ám ezt csak 1872-ben, másodszori felkérés után fogadta el, így a Lónyay-kormány tagjaként kezdte meg működését. Ezzel párhuzamosan ideiglenesen földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterként is dolgozott. Egészen haláláig, 1888-ig ült a miniszteri székében. 1888. augusztus 22-én hunyt el, 71 éves korában, Budapesten.
Részlet a könyvből:
„A hotel du nord második emeletében szobát bérlelvén azonnal az ablakhoz siettem, s egy pillanat a roppant kiterjedésü városra eltörlé az első kellemetlen benyomást. Moskwa több, a Kreml mint legmagasb körül csoportozó domokon s azokat elvalasztó völgyekben építve levén, a kilátás számtalan helyeken gyönyör, így ablakonból is a város nagy részét s 174 kúpot s tornyot láthattam. Moskwában több 300 templomnál vagyon, részint byzanczi, részint orosz-tatár stylusban, mindegyiken 8 sőt 10 tölcseralaku zöldre festett, vagy aranyozott kúp emelkedvén, s sokan közöttök fákkal, s a város külön részeiben fekvő paloták kertekkel körözve levén, az egész egy fölötte festői látvány, s a város külső physiognomiája másokhoz képest, mi egy puszta folyam az árboczhajókkal behintett Themséhez. – Ebéd után lépéseimet mindjárt a Kreml felé irányzám. Ez nagyságára nézve Budavárunk mintegy harmada, templomokat, monostorokat, palotákat s kormányépületeket foglal magában. Hajdan erőség, góth falai – mult idők tanui – még most is állanak; míg az árkok hoszszában, mint egy jeléül, hogy ezen ős falak tornyaikkal s őrzött kapuival előbbi jelentékenységöket elveszték, kies kertalkatok terjednek.
A Rumyantsev Obelisk Szentpéterváron
A Kremlben magában mindenek elött szembe tünik, a négy egy más mellett ugy állitott templom, hogy a közöttök levő tér majdnem egy négyszeget képez; de ki ezeket leírni akarná új nyelvet kénytelenítetnék feltalálni. Ki tehát ezen építeszet neméröl magának fogalmat szerezni kiván – minden szabályozatlan levén – képekben keressen menedéket. Ez egy kúpok erleje és e templomok egyikének sőt teteje is aranyozott. Bár sokban különböznek egymástól, közös bélyegök a szorongató kicsinység, sötétség és szabályozatlanság. Belsejök a legbarbarabb freskokkal vagyon kifestve, oldalt mindenféle alaku kápolnák terjednek. Az iconasztasz felette gazdag, az ereklyék tömegei mind aranyba foglalva s gyöngyökkel vannak kirakva. Nem képzelhetni egy gazdagabb s képtelenebb labyrinthust. A sz. Mikós templonára támaszkodik a Veliki Iván tornya, egész magassága 291 lábnyi, a kinézés pedig a város s vidék bájos panorámja. E templom közelében vagyon a nagyharang 30 lábnyira a földben, magassága 21, átméröje (diametre) pedig 23 lábnyi. Mi módon jutott mostani helyére, sötétben vagyon; az egyik monda szerint ugyan ezen helyen öntetett, mások szerint pedig, kik hasadékára hivatkoznak, a villám által tornyából sujtatott le, mi azonban a kremli tornyok minőségével meg nem egyezik. E harang is, minden rendeltetés nélkül, csak az orosz hetvenkedni szeretetének bizonyítványa. Ennek ellendarabja az Oranaja Palota-nak nevezett történeti museumnak egy neme. Itt yagyon Kazan, Asztrakan, Siberia, Georgia s Polonia koronája. Ellenben az orosz nagy és kis uralkodok majd nem egész ruhatára s lovainak szerszámai szinte itt diszelgnek. A szép fegyvereket s sok drágaságokat foglaló öt teremben számos történeti émlékü tárgyak is találtatnak, de a még nagyobb számu haszontalanságoktól elnyomasztván, s a tárgyak franczia nyelven közrebocsátott névsora az új elrendelés előtt szerkesztve levén s még most is a felügyelőktől eladatván, a történeti museum eszme eltünik, az egész gyermekjátékká s felfuvalkodás szinhelyévé válik. E gyűjtemény kétszer hetenként a közönségnek nyitva állván, ezerek csordulnak e napokon oda, e tárgyakat korántsem parasztos tompasággal, de élénk tudnivágygyal nézegetvén, mit kétség kivül az orosz nemzet alsó osztályai képező tehetségének világos jeléül tekinthetni. A császari új palota sem épitészetére sem egyéb tekintetben nem nevezetes.
A Palota tér
Szembetünő ellentétet képez e romai architecturával a régi czárok palotája góth-byzanczi stylusban. E három emeletü épület ugy vagyon építve, hogy a második emelet nem az első falainak folytatása, hanem az épület belsejéből emelkedik, igy szinte a harmadik is, mi által a második sokkal kisebb az elsőnél, s a harmadik a másodiknál, minden emelet egy széles karzattól körözve levén.
A Palota rakpart
Ha a Kremlből a Szent-kapun lemégy, a szép piaczra jösz. Itt vagyon Minin s Pojarszky emléke. E két hazafi, az egyszerü polgár, s a hatalmas herczeg szabadítá meg a várost a lengyelektől, kik a XVII. század kezdetén a hamis Dömötörök idejében Oroszhonban szörnyen zsarnokoltak, királyok fiát az oroszokra czárul rátolni akarván. E kétszláv törzsök közti harcz amaz időszakaszban olly fordulatot veve, hogy az orosz lengyel általi elnyomatással veszélyeztetett; de a végzet máskép akará. A szomorú játék folytattatott, s csak napjaink láttak végét az előbbeni győző vesztével. Az orosz történetek e jelentékeny pillanata itt e két hazafi által van személyesitve. Minin a kiewi kereskedő, az öreg visszavonult hőshez jő, neki esdeklendő, hogy Moskwa megszabadításához siessen. A haza veszélye, ama férfiu könyörgései új erőt adának az ösz katonának, ki szemeit ég felé fordítván, nyugvó helyéről emelkedik a harczba menendő. A gondolat szép, s kivitele mintegy ellenhatás a tatár-orosz építészet iránt. A hősök öltönye római, fegyverök római, paizsokon pedig Krisztus képe vagyon. Ugyan ezen piaczon van az Őrző-szűz egyháza ,,Wassilij Blagenoi” a moskwai templomok legkülönczösebbike. Magas csucsos tornya körül 16 külön nagyságu s alaku kúp csoportozik. Számos alblaka hol gömbőlyü hol csucsos hol négyszegü; oszlopokon álló lépcsők vezetnek a belsőbe; különféle karzatok terjednek az ablakok előtt, s minő formákat az építész lázas képzelődése az architectonicus ékességeknek csak adhat, illyenekkel vagyon e templom megterhelve. Az egész olly valami különös, hogy képtelensége daczára is mindenkit bámulásra készt. Belseje két emeletü s húsz nagyon apró kápolnára vagyon elosztva. Iwan Wassiliewits a szörnyeteg építtette e templomot, s a monda szerint az építészet megvakíttatta, hogy a világ e legnagyobb csodáját másutt ne építhesse.
Ünnepség Szentpéterváron
Moskwa az európai polgárisodás utolsó állomása, tudományos s jótévő intézeteket bir, hasonlólag más európai fővárosokhoz; de amazok utánzásai mintáikat még el nem érék. A lelencz s árvák háza egyetlen a maga nemében. A ház magában egy kis város 6000 lakossal. Ezen intézetben minden gyermek bár lelencz, árva, vagy törvényes házassági s életben levő szülők gyermeke legyen, felvétetik. Egy hónapi házban tartás után a gyermek falura adatik, nyolczadik éveig künn maradandó. A lelencz-házba visszatérvén iskolba jár s tehetségeinek foka most jövendőjét elhatározza. A legképezhetőbbek tudós nevelést kapnak, orvosok, tisztek s tanitok leendők; kik mechanicus ügyességgel bírnak, Polytechnicumba küldetnek, a többiek pedig a koronagyarmatokra szállítatnak, házzal s gazdasággal elláttatnak, az első három évben minden ado s tehertől szabadok. A leányok pedig szinte tehetségeiknek minősége szerint, nevelőnéknek, bábaknak, varrónék s szolgálóknak neveltetnek. A ház igen tisztán tartatik, a gyermekek jól tápláltatnak s ruháztatnak. Az intézetben magában 1500, gyermek van, az intézet gondviselése alatt levők száma 13000 felülmul. Ezen intézettel szülház is vagyon össze kötve.
A Vasilievsky-sziget látképe
E kérdés, valljon a lelenczházak a nép erkölcsiségére nézve, jótevö vagy kartékony befolyással vannak-e, gyakran vitattatott. A francziák theoriai s gyakorlatilag pártfogói, a németek pedig buzgos ellenzői. Mind a két fél egyenlőleg alapos okokkal harczol, de Némethonban hol lelenczházak nincsennek, a gyermekgyikolat ritkább levén mint Francziaországban, hol ellenben kevesebb házasságonkivüli gyermek születik mint Némethonban, a felek főbizonyitó okai elidálják egymást. Ezen intézetek szükségessége helybeli körülményektől függ, s Oroszhonban igen jótékony, a felvett gyermekek sorsát jóbbá alakítván, mint ha szülöiknél maradtak, vagy törvényes házasságban születtek volna, s szabad emberek számát szaporítván.”
A Téli Palota
Trefort Ágoston 1836. április 3-án indult útnak, először Kassára ment, majd onnan postakocsival Pestre és aztán pedig Bécsbe utazott. Bécsben egészen május elejéig maradt, mert sok időt vett neki igénybe, míg a tovább utazásához szükséges papírokat beszerezte. 1860. május 9-én folytatta útját. Prágába ment gyorskocsival, majd Tepliczén át Drezdába utazott, aztán Lipcse, Berlin és Hamburg következett. Az eredeti tervei szerint innen egyből Angliába utazott volna, azonban meggondolta magát és úgy döntött, itt a lehetőség, hogy bejárja az „északot”. Lübeckbe ment, majd gőzhajóval Pétervárra és onnan Moszkvába. (Utazása ezen, oroszországi szakaszát dolgozza fel az „Utazási töredékek” című művében.) Az oroszországi napok után, Finnországon és a balti öblön át Stockholm, Göteborg és Koppenhága érintésével tér vissza Hamburgba. Innen a kis északi kiruccanást követően már az eredeti terveknek megfelelően folytatja útját. 1860. augusztus 2-án érkezik meg Londonba. Anglián belül sokat utazik, összesen két hónapot tölt itt. Októberben Hollandiába és Belgiumba ment, aztán a Rajnán felhajózva Mainzba, majd Frankfurt, Mannheim, Heidelberg, Stuttgart, Karlsruhe, Strasbourg bejárását követően érkezik meg Párizsba. Lyon, Arles, Nimes, Montpellier, Aixon és Marseilles megtekintése után gőzhajóval Genovába ment, ahonnan Milánó és Velence megtekintését követően Trieszten át tér haza. 1837. február 7-én, pontosan a 20.-ik születésnapján érkezik meg Pestre. Az eredeti útiterv szerint Amerikába is el kívánt menni de végül ez nem jött össze. Először Angliából kívánt áthajózni Amerikába, de akkor inkább Hollandia és Belgium mellett döntött és a tavaszra halasztotta az amerikai átkelést. Mire azonban koratavasz lett, már délen volt, így az amerikai tervei végül nem valósultak meg, de sokkal inkább saját döntése miatt, nem pedig valami akadályozó külső körülmény eredményeként.
A Néva partján
Trefort Ágoston útibeszámolója bevezetéseként ismerteti is az olvasóval, hogy miért döntött az oroszországi utazás mellett. „”Az európai nyugot a XVIII-dik század emberszerető philosophiájának mértékét nemzetekre, mellyek a polgárosodás más fokán állanak s életök más alakban nyilatkozik, kiterjesztvén, Oroszországot elménczkedése s gúnya czélpontjául tevé. E hont s politicáját történeti szempontból tekintvén, s hivén, hogy a vélemények labyrinthusából a színhely ismerete tisztába jöni segítend, oda kirándulni magamban eltökélem.” Ez a fajta nyitottsága persze nem eredményezte azt, hogy ott-tartózkodása alatt különösebb szimpátiája alakuljon ki a cári oroszországgal, sőt több ponton kritikával is illeti azt. Elsősorban az egyediség és szabadáság hiányzik neki Oroszországban, amit lényegében a cári autokratizmusnak tud be és bár útibeszámolóját azzal zárja, hogy örült, hogy személyesen szerezhetett benyomást az országról, de boldog, hogy „nem vagyok kénytelen e honban élni”.
Szennaja téren
Trefort műve igazán különleges csemege gyűjtőként, de érdekes olvasmány olvasóként is. Az 1840-es időszak egyik hátránya, hogy az akkori nyelvezet, a mai olvasó számára, bár érthető, de talán nehezebben fogadható be, mint a mai írások. Ettől az apró nehézségtől eltekintve azonban remek, Trefort oroszországi utazásának leírása. A szerző a kor bevett gyakorlatát követve, fiatalon utazni kezdett, hogy tapasztalatokat szerezzen a világból és az ott szerzett ismereteit és ott is formált gondolkodását aztán hazatérve, hasznosítsa azt az ország javára. Utazásának egy apró töredékét az oroszországi kiruccanást, vélhetően Eötvös József barátjának kérésére veti papírra, konkrétan azért, hogy a Budapesti Árvízkönyvben meg tudjon jelenni és ezzel segítse Heckenast Gusztávot. A nehezen elérhető mű, szerintem a ma olvasójának is mesél érdekeset, így akinek kedve van Trefort északi utazását olvasgatni, az most az ELBIDÁRIUM-ból letöltheti és szabadon elolvashatja azt. A szerzőtől, Trefort Ágostontól most búcsúzunk, hiszen ismereteim szerint további az ELBIDA projekt szempontjából is fontos műve nem született, ugyanakkor a reformkor utazóinak még nem értünk a végére, így az 1830-as és 1840-es évek, még rendszeresen visszaköszönő időszakok maradnak itt az ELBIDA projektben.