Szerelmes kalandok a legsötétebb Afrikában

Robban a szerelembomba az ELBIDA projektben. Néhány bejegyzéssel ezelőtt, Rougemont Lajos könyve kapcsán említettem, hogy hamarosan érkezni fog Stanley és Emin pasa különleges, a valóságtól jócskán elrugaszkodott története. A walesi utazó újságíró és a német orvos kormányzó története nem először kerül az ELBIDA projekt olvasói elé. Stanley 1886-ban indított expedíciót, hogy „megmentse” Emin pasát, a dél-szudáni Equatoria kormányzóját. Komoly nehézségek és jelentős emberveszteség árán végül 1888-ban megtalálta Emint, eközben pedig felfedezte a Rwenzori-hegységet és az Edward-tavat. Mai Stanley és Emin történetünk, azonban elrugaszkodik a valóságtól, sőt talán még ennél is kicsit tovább megy és néha már-már komikus formát ölt. A „Szerelmes kalandok a legsötétebb Afrikában” című könyv szerzője Vicomte Letorières azaz becsületes nevén Ilosvay Hugó magyar hírlapíró, aki könyvében azt állítja, hogy napló adatok átdolgozása nyomán írta művét. Bevezetője szerint a történetet a „kutatók”, azaz Stanley és Emin pasa, a titkos naplójuk legtitkosabb lapjain írták meg és nem a nyilvánosságnak szánták. Ilosvay ezt a „titkot” fedi fel és teszi mindenki számára ismerté főhőseink eddig ismeretlen afrikai kalandjait. Sokfelé kerestem külföldi forrást, gondolván Ilosvay csupán fordította a művet, de ilyet nem találtam, szinte biztos tehát, hogy a művet Ilosvay maga írta. A történet leegyszerűsítve egy szerelmi kaland Snifa és Emin között, miközben Stanley éppen meg kívánja Emint szabadítani. Az utazási irodalomhoz semmi köze a műnek, ugyanakkor pokoli ritka és Henry Morton Stanley története is előkerül benne nyomokban, így érdekességként mégis a bemutatás mellett döntöttem. A könyv 1891-ben jelent meg Budapesten, Gerő és Kostyál kiadásában. A mindössze 52 oldalas könyvben illusztráció nem található.

A szerző életéről egészen keveset tudunk, szinte csak címszavakban lelhető fel életének egy-egy momentuma és sajnos, bár sokfelé kerestem, arcképét sem leltem sehol Ilosvaynak. Amit biztosan tudunk, hogy Ilosvay Hugó (szül: Pollák Hugó) hírlapíró, műfordító 1867. május 16-án született Pesten. Apja Pollák Gusztáv, míg anyja Neumann Berta volt. Iskoláit Pesten végezte, majd rövid ideig színészként dolgozott, végül hírlapírói pályára lépett. Több fővárosi és vidéki újságban írt cikkeket, emellett színdarabokat is írt és műfordítóként is működött. Rendszeresen írt Vicomte Letoriéres álnév alatt. A városligeti színkörben több színdarabját is játszották. 1908-ban pár hónapig a Kedélyes Színház Cabaret vezetőjeként is dolgozott. 1897. június 24-én feleségül vette Cservári Irma színésznőt. 1933. március 20-án szívszélhűdés következtében, 66 éves korában, Budapesten halt meg.

Részlet a könyvből:

„A Nyam-sassie melleti szabaditó tábor felszedte sátorfáját es a benszülöttek nem csekély boszankodásara gyors lépésben indult tovább. A szegény nyam-sassiejaiak már azt hittek hogy helysegükből világváros lesz; a rendőrfőkapitány már a közlekedés rendezesen müködött, az omnibuszokat letiltotta a főutakról, a konfisoknak meghagyta, hogy vak lovakkal ne merjenek közlekedni; az utakat, utczákat tereket folyton öntözgették, óriási sárt idézve elő, midőn az idegenek háladatlanul hátat forditottak a leendő világvárosnak.

S hová mentek? Emin után? Dehogy! Killnga-Longa tábora felé, a Bodó erődhöz irányozták lépteiket. Stanleyt e visszatérésre Stairs egy levele birta, mely többek között e sorokat tartalmazta: halálra unjuk itten magukat, ha csak a legközelebb kezdődő nyári meeting nem fog egy kissé szórakoztatni. Nyári meeting! A vezér kebelében erős harcz kezdett dulni: Snifa és a sport! Utóvégre azonban két szenvedély között a könnyebben kielégithetőnek hódolunk és igy Stanley Bodó erőd felé tartott.

Verőfényes vasárnapi délután volt, a nyári meeting első napja. A versenytéren óriási a tolongás, a környék haute-voléja egybegyűlt, hogy lazult idegeit kissé izgassa. Stanley tisztjei kiséretében szintén megjelent. A mérlegelőben együtt vannak a versenyzők: versenyfutó rabszolganők, kiket a boldog tulajdonosok Afrika minden részéröl hoztak ide.

Öltözetük annyi sincsen mint nálunk a lovaknak; bemázolt melleiken viselik a tulajdonosaik szinét, a súlyegyenlites alkalmával kapják aztán egyedüli öltözetdarabjukat, az Európából nem rég áthozott tournuret, mely szükseg szerint ólommal lesz bélelve. Eladók versenye! nevezve: Patti, Bismark, Ábránylúm, Fejérváry stb. Stanley favoritja Patti, egy tüzes szemű, magas termetű, szeles csipőjü zanzibar rabszolganő.

Távolság 1000 méter, a nyerő elárvereztetik. Mikor a lovakat.— pardon! — a versenyzőket a pályára bocsátották, óriási moraj támadt. Mindenki lökdolödött, mindenki rohant a totalizatőrhöz, a book-makerek neveket kiáltoztak, gyermekek ugráltak, asszonyok sipongtak, férfiak gorombáskodtak és e babyloni zürzavarból csak egyes nevek hangzottak, mint: Bismark, Fejerváry, Patti stb. A jatékszenvedély ezen vidéken óriási mérveket oltott, öt-hat gyermek társult, és csakhogy betétjük meglegyen: asszonyok férjeiket, pénztárosok gazdáikat lopták meg és vitték a pénzt a totalisateurhöz, ennek pedig örült a pénzügyminiszter, lévén ez az állam egyik legjobb jövedelmi forrása, mely meg a kis lutrin is túltesz.

A starter kivezette a versenyzőket a pálya végére, a jelt megadtak, a totalisateurnél le-, a birói páholyban becsengettek, a versenyzők pedig végig száguldoztak a porondon azon biztos tudatban, hogy nyerés esetén megszabadulnak jelenlegi gazdáiktól, vesztés eseten pedig kikapnak tőlük. A tulajdonosok szine es a tournure a levegőbe rebdesett, a nézők elfojtott lélekzettel bámultak, majd halk moraj futott végig a tömegen, mely orkánszerüleg nőtt, azután ezer meg ezer torok kiáltá; „Patti!” Tényleg Patti nyert. Azon boldogok kik vele együtt nyertek, a totalizateurhöz rohantak, Stanley pedig az árverés helyére sietett. A vásárló kedv nem volt nagy, az árverők száma sem és igy Stanley olcsón jutott Pattihoz, kit diadalmasan vezetett táborába. Mire Bodó erődbe értek, a nap már rég lenyugodott es az emberek is nyugalomra tértek.

Mindenki aludt, csak a vezér nem és az a néhány, a töltéseken járkáló őr. Stanley nyugtalanúl sétált fel és alá sátra előtt, melyben Patti (Családi nevén Pepeka) pihent. Agyában a gondolatok kergettek egymást, testen időnkint hideg borzongás futott keresztül. Végre ő is a sátorba lépett, a bejárat függönyeit lebocsátva maga után. Reggelre ébredve Stanley izgatottabb volt, mint előző napon. Mellette Pepeka oly hangosan horkolt, mint egy afrikai elefánt és e horkolással kikergette gazdáját a sátorból. A vezér elégedetlen volt, elégedetlen sorsával, mely Afrika belsejébe hozta, elégedetlen expeditiójával, mely eddig kevés eredményt mutatott fel, de legelégedetlenebb Pepekával, kit igen …fáradtnak talált.

• Oh,Snifa! sóhajtott a megkinzott ember,minö más lény vagy te! S az a török ha meggondolom,…Eh, tenni kell!

Azonnal felkereste Nelson századost.

• Sir, adja ki a parancsot a rögtöni induláshoz. Az erődőt le kell rombolni. Visszatérünk az Albert-Nyanza partjaira. Törik, szakad de nem várok tovább! Felkeresem Emint és Jepsohnt, aztán megyünk haza.
• És ha Emin nem akarna jönni?
• Akkor bolond! Az ellenkező bolondokat pedig, kik magukban és másokban is kárt tesznek, kötözni kell!
• Értem sir!

Néhány órával később útra készen állott minden, csak Pepeka feküdt és horkolt még mindig ugyanazon helyen, ugyanazon hangnemben, pedig azóta feje fölött a sátort is lebontották.

• Mi történik e rabszolganövel? kérdé a hadnagy.
• Önnek ajándékozom.
• Köszönöm sir.”

1876-ban Equatoria tartomány kormányzója Charles George Gordon nevezte ki Emint a tartomány tisztiorvosának. Emin megérkezését követően Gordon diplomáciai feladatokkal is megbízta a német születésű orvost. A csendes, szerény és filozofikus Emin, tökéletes nyelvismeretének és stílusának köszönhetően hamar népszerű lett a helyiek körében. 1878-ban Egyiptom khedivéje Gordon utódjául Emint nevezte ki és a „bej” címet adta neki. A hatalmat sugárzó cím ellenére Eminnek kicsi volt a hatásköre, hiszen katonai erejét mindössze néhány ezer katona alkotta és ők is csak egy néhány kilométernyi területet ellenőriztek. Az 1881-es Muhammad Ahmad féle lázadás egyre inkább erőre kapott, így 1885-ben Eminnek és csapatainak délre kellett vonulnia. Északról teljesen elvágták a külvilágtól, de Emin levélben továbbra is kapcsolatban tudott maradni támogatóival. Barátja Wilhelm Junker segítségével levelei Európába is eljutottak, ahol helyzetének nehézségét kellően értékelték, így expedíciót szerveztek megmentésére. Az Emin pasa kiszabadítására indított expedíciót, Henry Morton Stanley vezette. A mentőexpedíció a Kongó-folyón hajózott fel a II. Lipót belga király által felajánlott gőzhajókon, majd rendkívüli nehézségek között áthatolt az Ituri-esőerdőn, hatalmas emberveszteségek árán. Stanley 1888 áprilisában talált rá Eminre, akit nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy hagyja el a térséget. Több hónap várakozás és számos bonyodalom után, végül sikerült Emint meggyőzni, hogy induljanak útnak a tengerpart felé. 1890-ben érkeztek meg az Indiai-óceán partján fekvő Bagamoyóba. A megérkezésükre rendezett ünneplés során Emin súlyos balesetet szenvedett, amikor rendkívül rossz látása miatt egy üvegablakot, tévesen átjárónak hitt és kilépett rajta. Két hónapot töltött kórházban, így Stanleynek úgy kellett távoznia, hogy nem volt módja Emint hazavinni. Emin ezután a Német Kelet-Afrika Társaság szolgálatába lépett, több expedícióban részt vett, míg 1892 októberében elárulták és megölték.

Emin és Stanley közös, kalandokkal tarkított történetét számos mű dolgozta fel, melyek közül sok szerzője valóban jelen volt és részt vett az expedícióban. A mentőakció és az arról készült korabeli művek nagy ismertséget hoztak Stanleynek és Eminek is a világban. Nevük és történetük bármilyen formában is feltűnt, komoly érdeklődést váltott ki. Ezt a helyzetet természetesen többen ki is használták, hiszen Stanley és Emin neve eladhatóvá tette azokat a műveket is, amelyek akár az eredeti történetet dolgozták fel újra, de azokat is, amelyeknek valójában köze sem volt a valós eseményekhez. Ilosvay Hugó könyve is vélhetően ezen könyvek közé sorolható.

Ilosvay egy könnyed kis szerelmi történetet írt, a Stanley sztoriba burkolva. Az alapsztori nem túl bonyolult. Stanley éppen Emin nyomát keresi, amikor egy Emin által írt levélre bukkan, melyből kiderül, hogy a pasa fülig szerelmes Snifába, a Zanzibár kávéház pénztárosnőjébe. Emint megtalálja Stanley, aki persze Snifa miatt nem akar Európába menni szabadítójával. A nő, aki Stanleyt is megbabonázza, végül lelép egy török tiszttel, Abdul Val effendivel és ezzel összetöri Emin pasa szívét, így végül a pasa követi Stanleyt Bagamoyóba. A fiktív szerelmi történetben megjelennek azonban valós szereplők is. Arthur Jermy Mounteney Jephson, Thomas Heazle Parke vagy éppen William Grant Stairs mind részesei voltak a valóságban Stanley expedíciójának, és Ilosvay történetében is helyet kapnak. A szerelmi történet mögött zajló eseményeknek és történetben megjelenő helyszíneknek is van köze a valósághoz, csupán az alaptörténet, Emin és Snifa szerelme a fikció. A könnyed kis cselekményénél, már csak a mű stílusa könnyedebb. Történetvezetése, karakterei és a szereplők párbeszéde nagyon egyszerű, már-már túlzottan is az. Ugyanakkor a nagyjából fél óra alatt kiolvasható apró könyv számtalanszor csalt mosolyt az arcomra.

A könyvben felbukkanó márkanevek okozták nekem a legtöbb derűt. Nem tudtam eldönteni, hogy a burkolt reklám rejtett bájával van dolgom, vagy maga Ilosvay szerette annyira az adott termékeket, hogy beleszőtte történetébe. Lássunk egy-két példát. Snifa a Zanzibár kávéház pénztárosa a történet szerint. Nos, hogy is nézet ki 1888-ban Közép-Afrikában egy pénztár?  Ilosvay történetében a Zanzibár kávéház pénztára egy budapesti Hunyady János-forrás kiviteli láda volt, mellyen keresztbe tett lábakkal várta Emint a kis Snifa. A Hunyady János keserűvíz valóban népszerű magyar termék volt az 1880-as évek végén. Saxlehner András volt az, aki felfedezte a Buda környéki keserűvíz-forrásokat, majd 1863-ban megalapította a Hunyadi János keserűvíz-telepet. Olyan nagy népszerűségnek örvendett a termék, hogy 1889-ben már évente 6 millió üveg Hunyadi János keserűvizet hozott forgalomba a cég idehaza és külföldön egyaránt.

A Zanzibár kávéházba megérkezve, természetesen fogyasztott is Emin és Stanley. A pasa rumot rendelt magának, Stanley inkább konyakot ivott. Ha pedig valaki 1888-ban Közép-Afrikában konyakot rendelt, akkor csakis a legjobbat kapta és természetesen Keglevich féle konyakot szolgáltak fel neki, ahogy Stanleynek is. A Gróf Keglevich István Utódai Cognacgyár Részvénytársaságot 1882-ben alapították, az osztrák-magyar monarchia legnagyobb és legjelentősebb konyakgyára volt, akik hatalmas forgalmat bonyolítottak. A Keglevich-féle konyakot akkoriban úgy hirdették, hogy a kiemelkedő minősége mellett, nem csupán remek élvezeti ital, hanem a legkitűnőbb gyógyhatású ital is, amely mindenféle gyomor-, tüdő-, mell- és ragályos betegségre gyógymódot jelent és az influenza ellen is kiváló hatású gyógyszer.

Ilosvay Hugó Stanley történetének megmosolyogtató elemekkel tűzdelt „fel-átdolgozásának” az irodalmi értéke csekély, az utazási irodalomhoz semmi köze, ugyanakkor pokolian ritka könyv. Árverésen csupán egyszer fordult elő, így bátran mondható igazi különlegességnek a könyv, éppen ezért minimális eséllyel lehet beszerezni is azt. Nem szeretném azonban, hogy valaki ebből a „remek lávsztori”-ból kimaradna, csak azért mert beszerezhetetlen a mű. A Balaton parton, az árnyékban fekve, az okostelefont nyomkodva, csak néhány kattintás és az ELBIDÁRIUMból elérhető, Ilosvay Hugó örökérvényű „Szerelmes kalandok a legsötétebb Afrikában” című műve.  Ajánlom mindenkinek. A szerzőtől azt gondolom búcsúzunk az ELBIDA projektben, hiszen alapvetően nem volt köze az utazási irodalomhoz, de még ilyen szinten kapcsolódó műve sincs több mint a most bemutatott Stanley, Emin, Snifa sztori volt. Jövő héten már visszaszállunk a realitások talajára és valami „igazi utazással” folytatjuk tovább.