Egy gyűjteménybe sokféle úton kerülhetnek kötetek. A hagyományos formák, mint aukción, internetes piactéren vagy antikváriumban történő vásárlás mellett, vannak esetek, amikor más gyűjtők felesleges duplumaikat ajánlják megvételre vagy éppen közvetlenül keres meg egy hagyatékokkal és régiségekkel kereskedő személy, mondván, „van a számomra valamilye”. Szerencsével a bolhapiacokon és apróhirdetési oldalakon is értékes könyvekre bukkanhat egy gyűjtő. A keresés, kutatás számomra, mindennapos, már-már kényszeres tevékenységet jelent. Nincs este, hogy lefekvés előtt ezt ne tegyem meg, bármennyit is kongat a falióra. Ennek ellenére van, hogy elsiklik az ember valamely régóra keresett, vagy nem ismert kötet felett. Lenkei Lajos könyve is ilyen volt. Sohasem vettem volna észre, de szerencsémre az egyik kedves olvasóm Balázs írt egy üzenetet, amelyben felhívta a figyelmemet az extrém ritka könyvre. Először azt gondoltam, ő maga az eladó és örültem, hogy ezzel szabad utat kapok a konkurencia előtt, azonban kiderült, hogy hozzáértő olvasómként csupán kedvességből jelezte nekem találatát. Emocionálisan ezek az apró momentumok és gesztusok, az ELBIDA projekt írójaként végtelenül jól esnek. A Balázs által küldött link alatt, Lenkei Lajos, „Északamerikai megfigyelések” című műve rejtőzött, meglehetősen kedvező áron, de sajnos aukciós formában. A kötet eddig egyszer szerepelt árverésen és akkor komoly áron találta gazdára, így esélyt nem láttam arra, hogy „kikiáltási” áron elhozom a kötetet. Sok kétség között, de bizakodóan megtettem ajánlatomat, bár sok reményt nem fűztem a sikerhez. Naponta többször visszanéztem, de nem ment felfelé az ár. Napról-napra nőtt a remény, majd az utolsó pillanatban kiderült, senkit nem érdekelt a könyv, így viccesen alacsony áron az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjtemény része lett a mű. Balázs éles szeme és a szerencsém egy igazán különleges kötet birtokosává tett. Lenkei Lajos 1910-ben utazott Észak-Amerikába és már az úton papírra vetette gondolatait, tapasztalatait, melyek egy részét levél formájában haza is küldött. Hazatérését követően aztán összerendezte emlékeit és könyvvé formálta úti élményeit. Az „Északamerikai megfigyelések” című könyv 1912-ben jelenik meg Pécsen, a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Részvénytársaság gondozásában. A 173 oldalas műben, 49 kép található.
Lenkei Lajos, (született Gutmann Lajos) újságíró, író, lapszerkesztő 1864. november 14-én született Pécsen. Apja a morvaországi származású Gutmann Joákim tanító és lapszerkesztő, míg anya Fuchs Regina volt. Iskoláit Pécsen végezte, az alapfokú iskola után a ciszterci gimnáziumban tanult tovább, de a rövidlátása miatt azt nem tudta befejezni. Szülei éppen ezért kereskedő pályára adták, alapvetően borkereskedőnek szánták. Először a kádár mesterséget tanulta ki, az Engel József Fia borkereskedő üzlet idősebb főnökének javaslatára. Apja korai halála azonban a borkereskedői terveket is derékba törte, hiszen a kieső apai jövedelem hiányában, neki kellett gondoskodnia édesanyjáról és testvéreiről. Egy ideig anyai unokatestvére, aki szakképzett újságíró volt, vette át a Lenkei apja halála után a Fünfkirchner Zeitung szerkesztését, majd magához vette Lenkei Lajost, hogy mellette betanuljon az újságírásba. A lap 1870 és 1906 között Pécs legfontosabb német nyelvű lapja volt, mely hetente kétszer-háromszor jelent meg, és vezércikkeiben gyakran politikai, gazdasági és kulturális témák tárgyalt. Jelentős terjedelemben foglalkozott a helyi érdekű témákkal is, valamint tárcarovatában számos szórakoztató műfaj is képviseltette magát. 1886-ban átvette az apja által alapított Fünfkirchner Zeitung szerkesztését, majd 1893-ban elindította a Pécsi Újságot is. A városban működő másik lap, az 1886-ban alapított Pécsi Napló csődbe ment. Lenkei Lajos a csődbe ment lapot megvette 7000 Ft-ért, majd egybeolvasztotta saját Pécsi Újság című lapjával, úgy hogy megtartotta a Pécsi Napló fejlécet. A fuzionált lapokból létre jött újságnak Lenkei lett a főszerkesztője.
Sokat utazott és utazásairól számos érdekes riporttal és hírrel látta el a lapot. Járt Kossuthnál a száműzetésében, találkozott Clemenceau-val, Párizsban Munkácsy Mihállyal barátkozott, Svédországban pedig Ibsen vendége volt. Beutazta teljes Európát (30-szor járt csak Olaszországban) és több nagy utazást tett az Amerikai Egyesült Államokban is. Saját lapja mellett írt bécsi és budapesti lapokba is. 1896-ban részt vett a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Részvénytársaság megalakításában. Sokáig a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének alelnöke volt, emellett a Mecsek Egyesület választmányi tagja is. Munkásságáért Ferenc József rend lovagja címmel tüntették ki. 1909. július 12-én Budapesten vette feleségül Stärk Szerénát, akivel közel 25 évig éltek házasságban, egészen Lenkei haláláig. 1933 decemberében Lenkei eltörte a lábát, amivel beszállították a pécsi sebészeti klinikára. Itt komplikációk léptek fel és tüdőgyulladást kapott, ezért átszállították a belgyógyászati klinikára. Állapota azonban romlott, végül 1933. december 29-én, 69 éves korában hunyt el.
Részlet a könyvből:
„Valahogy_össze ne tévesszen az én kedves olvasóm Stanley, Holub, Nansen, Peary vagy pláne Cooc urakkal, de még Gáspár drral se, amikor amerikai nyolcnapi kirándulasról számolok be. Semmiféle nemzeti Nobel dij, se földrajzi társulati nagy arany, vagy kis ezüst érem nem jár meg – ma már az ilyen utazásért, melynél gyönyörüségesebb és kényelmesebb utazást elképzelni nem lehet. Nehéz dolga csakis Kolumbus Kristófnak volt, aki fölfedezte Amerikát és sokat szenvedett, amig bárkájával a portugál partról ideérkezett. Hogy a Niagara tava és esése föltárult a nagy világ elött, ez pedig egy német szentferencrendi missionarius érdeme, aki indiánokat jött ide tériteni és fölfedezte a legvadabb és legfenségesebb tavat. Csak nemrégiben vésték be a fölfedező nevét a parton elhelyezett kőtáblába. És amig a régiek föltárták Európa részére Amerikát, hogy ott a vén Európában már el nem férő emberanyag elhelyezést találjon, a bevándoroltak fokonkint annyira kiszorították, vagy megsemmisítették a benszülötteket, hogy azoknak ma alig akad már itt hirmondójuk – hisz jóformán csak a mutatványos bódékban láthatók az utolsó mohikánok. A mai turisták, letelepedők és tanulmányozók a világ legkényelmesebb alkalmatosságaival jönnek ide bámulni, üdülni és szórakozni és a Niagara vizesése a környékbelieknek hüsítő, majálisozó telepe a meleg nyári napokon, mig a moneykeresők még a Niagara vizesést is ipari célokra használjak föl, mert annak dinamikai ereje nagyobb, mint amelyet bármily nagyerejü gépezet segélyével kifejteni lehetne.
A Newyorkot egyik részről környező és egyuttal a legnagyobb kikötőül szolgáló Hudson folyamon a nyüzsgő vízi helyi forgalomtól és oceánjáró hajóktól eltekintve, három és négyemeletes uszó személyszállitó paloták bonyolítják le a távolsági forgalmat egyrészt Albany, Newyork állam fővárosáig, másrészt Bostonba, Amerika legfinomabb, leginkább kulturált városába. Minden hajó tömve van utasokkal, tulnyomó részben amerikainkkal, akik üzleti utaikat is nyáron szivesebben teszik meg ezen hajók egyik kényelmes fülkéjében, elsőrangu éttermeiben, zenekiséret mellett és reggelre célnál vannak! A kirándulók és üdülök pedig a Hudson River by Daylight vagyis szabatosabban a The DayLine (nappali) vonalon utaznak föl Albany, vagy onnét Montreál városáig a Champlain taván. A nappali vonal részére a Hendrick Hudson, Robert Pulton és Albany nevü, bizonyára legnagyobb méretü folyamhajókat rendezték be, melyek Brooklynból reggeli 8 órakor kiindulva, esti 6 órakor érkeznek meg Albanyba. Az utasok száma fölfelé minden uton át mintegy másfélezer, de ezeknek egy része már a közbenesó állomásokon kiszáll.
Jól ismerem a legszebb európai rajnai utazást. Romantikától ittasult, történelmi nevezetességü vidéken, rablóvárak, a kultura régi fészkei, majd hegyszakadékok mellett vezet el a Rajnán az ut, jól esik a Loreley származási helye mellett, a fedélzeten jó társaságban finom rajnai bort szürcsölve elsiklani és hevesebben dobog a sziv ezen a költő által megénekelt szép uton, melyen megkap a természeti szépség, a viz pompázó szine, a folyam hatalmas méretei, sokszor tengernyi szélessége, a vadregényesség. De az utazás kényelme és érdekesség dolgában a Hudsonon való hajózás amazt messze fölülmulja. Igaz, hogy a missek és mississek, mihelyt a hajó elhagyja a newyorki negyedik állomást, melyen még mindig utasokat vesz föl, mindjárt a tágas irószobába rohannak és széles üvegasztalok mellett letelepednek, hogy az ingyen rendelkezésre álló ansixokon gyorsan tömegesen küldjék el üdvözleteiket és mialatt irnak és bélyeget ragasztanak, siet el a hajó a legszebb vidékek mellett! Igaz az is, hogy rajnai bort se lehet iszogatni a hajón, sőt még kaliforniait, de még amerikai sört sem, mivel a Hudson hajókon a mérséklet (temperenc) rendje uralkodik és a gyönyörü étteremben fölszolgáló négerek semmiféle szesztartalmu itallal nem kedveskedhetnek, csakis ártatlan pezsgőző lékkel és hüsitő creamekkel. Igaz az is, hogy a hajó zenekarának cincogását csakis akkor lehet elbírni, ha amerikai szokás szerint az amerikai gassenhaureket egyuttal énekkel kiséri a közönség vidámabb része.
Igaz az is, hogy a táj természeti szépségét megzavarják a parton egymás nyakára épült nagy fajégházak, melyekben két Ice Company (jégtársulat) helyezi el a Hudson jegéből kihasitott jégtáblákat, de ezen évben ezek a jégházak, miként nálunk a jégvermek, üresen maradtak, mivel a Hudson sztrájkolt és nem fagyott be. Igaz az is, hogy a máskülönben fenséges csendet és nyugalmat némikép megzavarja a Hudson partján, vagy e fölötte épült hatalmas hidakon minden öt tíz percben tovaszáguldó gyors, vagy tehervonatok robogása, de aki mindezeket észre nem veszi, nem hallja és csak a tükörsima vizet, a hullámok csobogását, erdőt, mezőt, hegyet nézi, melyek mellett elhaladunk, az a dunai és rajnai hajózás fölé helyezi a Hudsonon való utazást, mely még várja a maga Heinéjét, aki azt méltóképen tudná megénekelni. Különben árusitanak a hajón elég kottába szedett, szép képpel is ellátott Hudson dalt, de biz ezek csak amerikai nóták, melyek meg nem kapják azt, aki a zenében a zenét keresi.
Kingston, Catskill, majd Hudson az utolsó állomás. Amint szürkül, a távolból már kibontakozik Albany városa, melynek egyik csücske belenyul a Hudson vizébe. A hajó kis zenekara belekezd a legnépszerűbb amerikai nótába, melyet nálunk ,,Ujjé, a ligetben…’ kezdetü szöveggel ismernek és mely az egyedüli amerikai import, melyről épenséggel nem tudtam, hogy az! Sőt azt nálunk minden teketória nélkül annektálták! Akik a zenekar körül ültek, most már állva énekelik a nótát még amikor koffereik után sietnek is, majd szétnyilik a Hudson két partja közötti vasúti összekötő hid, hogy hajónk bejuthasson Albany kikötőjébe, ahol már összevissza kiabálják a hotelek nevét. A portások, kocsisok tolonganak az utasokért és hallhatjuk nagy bőbeszédüséggel a szállodák, vendéglők dicséretét, melyekbe a jól fizetett kikiáltók csalogatják az embereket.
A járatlannak nehéz választani a nagy kinálat miatt, de végre elhelyezkedem a Hotel Hampton omnibuszán, mert annak libériás kocsisa van s ez kiváncsivá tett. Ódon utcákon keresztül csakhamar uj épület elött áll meg a kocsi, a hallban beirják amerikai szokás szerint az utasok a vendégkönyvbe neveiket, kialkudják a szoba árát és előkelő szállodában 4 dollár (20 korona) valóban csekély összeg két személy részére, mert a szobának igen természetesen előszobája, fürdőszobája, meleg és hideg vizet szolgáltató vizvezetéke, egyszóval tökėletes lakásberendezése van. Rövid idő multával már az utcán vagyok.”
A szerző 1910-ben Hamburgból indul a „Kaiserin Auguste Viktória” nevű hajó fedélzetén az Amerikai Egyesült Államok felé. Lenkei nem ekkor utazott először Amerikába, hiszen 1893-ban volt már lehetősége egy hosszabb utazást tenni a messzi földrészre. Akkori útjáról is jelent meg írása 1894-ben „Amerikáról” címmel, de nem könyves formában, csupán időszaki kiadványban. Az 1910-es utazása során összesen hét hetet töltött az országban, elsősorban a 17 év alatt történt változások megismerése vezérelte őt, emellett a kivándorlás bizonyos nézőpontjai is izgatták. 1910-et írtunk, amikor Európa szerte komoly gondot okozott a munkaerő kivándorlása. Tonelli Sándor az „Ultonia – Egy kivándorló hajó története” című könyvének bemutatása kapcsán is említettem, hogy a tömeges kivándorlás Magyarországról az Amerikai Egyesült Államokba az 1880-as években kezdődött és 1905–1907 között tetőzött, majd az I. világháború kezdetéig csökkent. A fogadó országok adatai alapján 1871–1913 között mintegy 1.816.000 fő magyarországi bevándorlót regisztráltak. A kivándorlás pedig Európai méretű gond volt, amely háttere Lenkeit is nagyon érdekelte. 1910. július 22-én érkezett meg New Yorkba, majd onnan kiindulva beutazta Amerikát és rögzítette a látottakat, tapasztalatait és impresszióit a hatalmas országról. Lenkei művében kimondotta alapos és szerteágazó képet rajzolt az 1910-es Amerikáról, a közlekedéséről, a gazdaságáról, a vendéglőiről és kávéházairól, az öltözködésről, a társadalomáról, a színházairól, a közjótékonyságról és sok-sok egyéb izgalmas dologról. Műve éppen ezért különösen jó és értékes olvasmány lett.
Lenkei műve sok pozítivummal rendelkezik, de számomra az egyik legizgalmasabb része, az Igali (Igalics) Szvetozárral történő kapcsolatáról és találkozásáról szóló fejezet volt. Igali Szvetozár híres mezőgazdász, földbirtokos, újságíró és kerékpáros volt. Gyűjtőként régóta vadászom két egészen ritka és különleges művét, mely során kerékpáros utazásairól mesél. Igali Szvetozár miután 1884-ben elvégezte a montpellier-i egyetemet, egy velocipédet vásárolt és azzal kerekezett haza Magyarországra. 1884-ben az akkori utakon, egy nagykerekű, tömlő nélküli kerékpárral nem kis teljesítmény volt ez. Hazatérését követően úti élményeiről írta meg a „Montpelliertől Budapestig velocipéden” című könyvét. Egy évvel később a velocipéden világkörüli útra vállalkozó Thomas Stevens amerikai újságírót kisérte el Budapesttől Belgrádig. Az utazásról ez esetben is könyv született (Az ELBIDÁRIUMból mindkét könyv elérhető). Gondolom, mondanom se kell, hogy mind a két útleírás szerepel a „10 legkeresettebb könyv” listámon. Igali Szvetozárt ezen sportteljesítményei tették országosan ismertté, a magyar sporttörténet az országúti kerékpár sport első képviselőjeként tartja számon a mai napig. A kerékpáros, mezőgazdász, földbirtokos író, végül 1910-ben hajóra szállt és a kaliforniai Oaklandban telepedett le, ahol gazdálkodott, újságot írt és kerékpározott élete végéig. Lenkei művében közzé tesz egy levelet, melyet Igali Szvetozártól kapott. A levélből lényegében az derül ki, hogy amikor Lenkei 1910-ben Amerikába utazott, tervbe volt véve Igali Szvetozár meglátogatása San Franciscoban, de végül az időhiány miatt elmarad. A legtöbb Igali életrajz szerint 1911-ben vándorolt ki, de ezek szerint akkor 1910 a helyes időpont, hiszen 1910 nyarán már várta amerikai otthonában Lenkeit. A találkozó végül elmaradt, de Lenkei könyvének utolsó fejezetéből az is kiderül, hogy amikor Igali Szvetozás hazatért itthon maradt feleségéért és további három gyermekéért (egy gyermeke már elsőre kiment vele Amerikába), akkor ismét találkoztak.Igali eladott mindenét és 1916-ban már a teljes családdal visszatért Kaliforniába és soha többé nem lépett magyar földre. Nem sokkal ezt követően 1922-ben, 63 éves korában hunyt el.
Pontosan nem tudom fejben tartani az összes eddig olvasott és bemutatott amerikai utazásról szóló könyvemet, de abban biztos vagyok, hogy Lenkei Lajos műve a legjobbak közé tartozik. Remek könyv, ami kellően olvasmányos, elfogadhatóan szubjektív és maximálisan informatív. Szuper könyv, de extrém ritka is egyben. Ajánlani elméletben mindenképpen ajánlom, sőt erősen ajánlom, de sajnos szinte beszerezhetetlen ezért a gyakorlatban ajánlásom valószínűleg nem ér semmit. Elektronikus formátumban a könyv eddigi ismereteim szerint nem elérhető, de remélem idővel azzá tudom tenni, hogy mindenki élvezhesse a pécsi szerző különösen jó művét. Lenkei Lajostól még nem búcsúzunk, hiszen remélem, hogy 17 évvel korábbi Amerikáról szóló írását is egyszer birtokba vehetem, és akkor ismét visszatérhet a szerző az ELBIDA projektbe. Keresem-kutatom.
FRISSÍTÉS: (2022.11.01.) Elérhető a mű az ELBIDÁRIUMból, köszönhetően egy segítőkész olvasómnak. Köszönet neki!