2015-ben mikor tervezgettem, majd 2016-ban, amikor elkezdtem írni az ELBIDA projektet, arra nézve nem volt semmi várakozásom, hogy milyen hozadéka lesz számomra a blognak. Azt biztosan tudtam, hogy egy olyan hobbi oldal lesz, amely várhatóan egy szűk célközönség számára lesz csupán érdekes, így soha nem is kalkuláltam több ezres napi látógatói létszámmal és ebből fakadó bármiféle bevétellel. Ma sem célom ebből üzletet csinálni, sokkal inkább igyekszem az oldalt ismeretterjesztésre és a hozzám hasonló utazási irodalom iránt érdeklődőknek, egyfajta információbázisként kínálni. Hétről-hétre írtam a bejegyzéseket és egyszer azon kaptam magam, hogy új embereket ismerek meg a blog által. Gyűjtőket, kutatókat, diákokat, akikkel élénk eszmecserét tudtunk folytatni egyes kötetek kapcsán. Volt akinek én tudtam segíteni és volt aki nekem segített fontos ismeretekkel. Ezen kapcsolatok, hol egyszeri, hol rendszeres levelezést eredményeztek, de a blog indításakor ezzel a csodás „profittal” valójában nem számoltam. Gondoltam, hogy kapok véleményeket, kritikát és dicséretet, de ilyen mélységű párbeszédekre nem számítottam. Örömmel töltött és tölt el ma is minden ilyen megkeresés, mindig nagyon izgalmas hasonló érdeklődésű emberekkel beszélgetni közös szenvedélyünkről, és nem ritkán, sokat tanulok is ezen eszmecserékből. Álmomban sem gondoltam azonban, hogy a megkeresések egy nem is csekély része, az általam bemutatott kötetek szerzőinek a ma is élő leszármazottjaitól fog érkezni. Ma róluk mesélek, annyit, amennyit egy tipikusan privát levelezésből nyilvánosan meg lehet osztani.
Kanitz Fülöp Félix
Az első ilyen üzenet, Kanitz Fülöp Félix vér szerinti leszármazottjától jött. A Balkán Kolumbuszaként ismert híres magyar származású osztrák művészettörténész, térképész, régész és etnográfus könyvének bemutatása után nem sokkal jött a levél, melyben a családkutatással is foglalkozó hozzátartozó mesélt a Kanitz család egyik ágáról, saját történetéről és az általa ismert leszármazottak további életútjáról. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban megjelent Fehér Géza műből azt tudni lehet, hogy Kanitz Fülöp Félixnek összesen 9 testvére volt, 4 fiú és öt lány. Az ismert kereskedőcsalád életében a kereskedői véna generációkra visszavezethetően jelen volt, de mellette a művészi hajlam is több ponton megjelent a Kanitz családban. Voltak gyermekek, akik a hagyományoknak megfelelően kereskedők lettek, de például Kanitz Fülöp Félix is elsőként művészként szerzett magának ismertséget. A „Balkán Kolumbuszának” mind a zenei, mind a rajztehetsége már egészen fiatal gyermek korában kiemelkedő volt. A nekem írt levélből az is kiderült, hogy a Kanitz-ok későbbi története sok szálon haladt tovább. A család egy része kitelepült Brazíliába, ahol le is telepedtek és 1884-ben egy szappan és kölnigyárat hoztak létre, mely még ma is egy jól jövedelmező kozmetikai kereskedelmi vállalkozás a Dél-Amerikai országban. Az engem megkereső leszármazott is Brazíliában élt és a család azon ágából egyedüliként települt vissza Magyarországra, ahol jelenleg is él. Családfakutatási szenvedélye során egészen a 13. századig visszavezette a Kanitz család történetét. Ő a Kanitzok tehetségéből a zeneit „örökölte”, ennek köszönhetően komolyzenei előadóművészként csinált karriert. Levele az első ilyen jellegű megkeresés volt, de nem az utolsó.
Nogely szerkesztette sorozat ritka kötete
Nogely István római katolikus pap, kanonok, képzőintézeti igazgató tanár, szentszéki ülnök és szerkesztő neve többször szerepelt már az ELBIDA projektbe. Ő maga nem volt híres utazó, ugyanakkor vallási témájú lapok szerkesztőként azt gondolta, hogy az általa vallástalannak és erkölcstelennek tartott művek terjedésének a megakadályozására jó út lehet, ha missziós utazások történetéről sorozatot indít, és ilyen úgymond „jóirányú műveket” juttat az olvasni szerető közönség kezébe. Tévedett, hiszen az „Idegen országok és népek” című sorozata végül két kötet után megbukott. Bár a sorozat ritka művei már megjelentek a blogban, de Nogely neve biztosan elő fog még kerülni, hiszen az időszaki kiadványok bemutatása során a „Katholikus Hitterjesztés Lapja” mellett, ha régi útleírás a téma, akkor nem lehet elmenni. Nogely egyik ma élő rokona ugyancsak szenvedélyes családfakutatóként talált rá az ELBIDA projektre, majd ezt követően írt nekem. Szerette volna élőben megtekinteni a köteteket, mert a „minisorozat” ritka művei számára nem voltak meg. A találkozó egyeztetése során akkor ért meglepetés, amikor kiderült, hogy hozzám igen közel él Nogely István rokona. A személyes találkozó végül sajnos nem valósult meg, de jó tudni, hogy az 1839-ben, a Pozsony vármegyei Rétén született római katolikus pap, szerkesztő leszármazottja szinte a szomszédomban él.
Maderspach egyik különösen izgalmas könyve
Maderspach Viktor könyvének bemutatása után egy nagyon kedves hangvételű levéllel keresett meg az ismert mérnök és vadászati szakíró hozzátartozója. Maderspach könyvei személyes kedvencem, egy egészen különleges ember remek írásai. Bár minden művét még nem olvastam, de amit eddig igen, az alapján bátran állíthatom, hogy kiemelkedik az átlag közül, a szerző írásaiban van valami olyan mélyről jövő hitelesség amit nehéz elmesélni, de olvasás közben remekül átjön. Hosszasan nem leveleztünk Maderspachról, de az kiderült, hogy keveset lehetet tudni a szerzőről még a hozzá közel állóknak is, hiszen nem szeretett magáról beszélni. A Retyezát szeretete azonban úgy tűnt a levélből, hogy egy generációkon átívelő szerelem lett. Még mindig tartozom, a már akkor is ígért következő Maderspach művel, de most már tényleg rövidesen érkezni fog az ELBIDA projektben.
A keresett ritka kötet
A leszármazottak között vannak olyanok, akik miután megismerték ősük írói munkásságát sok esetben be is szeretnék szerezni azok műveit. Többen ez ügyben kerestek meg. Közöttük volt Ivanyos Lajos unokája is, aki olvasta az ELBIDA projektben a Molnár Mária leveleiből összeállított „Hét év a kannibálok földjén” című könyvről szóló bejegyzést és szerette volna a könyvet megvenni, hogy elolvashassa. A könyv nem egy gyakori darab, így aktuálisan nem tudtam ebben segíteni, de megbeszéltük, hogy gyűjtői böngészéseim során, ha ismét a kezembe kerül egy példány, akkor jelzek neki. Ivanyos Lajos egy református lelkész volt, aki rendszeresen foglalkozott írásaiban a külmissziók történetével és ennek keretében dolgozta fel és mutatta be Molnár Mária, felemelő és egyben tragikus történetét. Remélem, hogy idővel szerencsém lesz és tudok a beszerzésben segíteni.
Oleják extrém ritka műve
Ugyancsak beszerzési kérdéssel fordult hozzám, Oleják Károly leszármazottja is. A szerző 1923-ban egy német vállalat megbízásából, már nyugállományú katonatisztként biztosított fegyveres kíséretet a vállalat két dolgozójának Albániában. Oleják már nem először járt, az akkoriban még elég „kalandos” országnak számító Albániában, így helyismerete és tapasztalat miatt szívesen fogadták vezetőnek. Az utazásról hazatérve, megírta az „Utazásom Középalbániában” című könyvét, mely a ritkán utazott térségről egy kiváló útleírás lett, azonban ma már egy egészen ritka és szinte beszerezhetetlen mű. Éppen ezért ez esetben sem tudtam valós segítséget adni, sőt még bíztatni sem sok eséllyel, a beszerzést illetően a leszármazottat. Azt azonban öröm volt megtapasztalni, mind Oleják Károly, mind Ivanyos Lajos esetében, hogy a leszármazottak aktívan foglalkoznak ősük munkásságával.
Vértesi Károly a Niagara vízesésnél
Van olyan megkeresés is, amikor pár levélváltást követően sem zárul le a könyvek/szerzők miatt létrejött ismeretség, hanem valódi, élő kapcsolat alakul ki, még ha mindez csak online is történik. Vértesi Károly egyik kedvenc szerzőm esetében is ez történt. Rövidke levélben jelentkezett nálam Vértesi hozzátartozója, majd beszélgetésünk sokfelé elkalandozott. Nagyon élvezem az ilyen új ismeretségeket és értékesek számomra ezek a beszélgetések. Vértesiről alkotott képemet érdemben formálta a róla hallott történetek, a család további sorsáról is sok fontos ismeretet tudtam meg, de mindemellett egy olyan online ismerőst szereztem, akit nagyon megkedveltem és időről-időre írunk is egymásnak, könyvekről, Vértesiről, régmúlt történetekről és a jelen gondolatairól. Bár több ezer kilométer van közöttünk, de szerencsére az internetnek köszönhetően nem jelent kommunikációs akadályt mindez.
Hamarosan kiderül ki a titokzatos szerző
Végül utolsóként még egy történet. Nemrég Svédországból keresett meg valaki, jelezve, hogy tévesen írtam a születési helyét hozzátartozójának a blogban. Hálás vagyok mindig az ilyen jellegű visszacsatolásért, hiszen korántsem biztos, hogy pontos információkat lelek egy olyan kevéssé ismert szerző esetében, mint akiről most is szó van. Tudatosan nem írom le persze, hogy kiről beszélek, mert nem szeretnék spoilerezni. A kapcsolatfelvétel eredménye egy hosszabb levelezés lett, majd megismertem egy rendkívüli embert, aki komoly energiákat fektetett be azért, hogy megismerje dédapja történetét. Meglepő dolgokat tudtam meg, a most még meg nem nevezett szerzőről és ha minden igaz, hamarosan maga a hozzátartozó fogja családfakutatása során szerzett ismereteit elmesélni mindenkinek, egy vendégposztban, itt az ELBIDA projektben. Nagyon várom a történetet, több szempontból is. Egyrészről az első vendégposzt lesz a blogban, aminek személyesen nagyon örülök, másrészről pedig egy különleges szerző életét ismerhetjük meg olyan mélységben, ahogy eddig nem tudtunk róla. Fantasztikus látni, hogy egy több évtizede külföldön élő dédunoka milyen fontosnak tartja családjának és benne a még meg nem nevezett szerző életének és örökségének az ápolását. Példaértékű és kivételes történet lesz, ha sikerül, annyit ígérhetek.
Zárógondolatként pedig csak annyit, hogy csodás dolognak és igazi ajándéknak érzem, hogy egy eleinte anonim blogként működő hobbioldal élő és aktív emberi kapcsolatokat segített kialakítani az életemben, nem beszélve pedig a sok-sok ismeretről és emócióról, amit az évek során általa szereztem. Egy blognak indult, de nekem, ma már éppen az ilyen történetek miatt egy kicsit több annál.