Ahol Krisztus járt

Az elmúlt időszakban valahogy a sors úgy hozta, hogy a szentföldi és római zarándokutakról több érdekes dokumentumot és művet sikerült beszereznem. Az ELBIDA projektben már számos beszámolót olvashattunk zarándokok utazásairól, de a téma érdekes meglepetéseket is tartalmaz még. Az egyik ilyen különleges és ritka mű az „Ahol Krisztus járt” című Uhl Antal könyv, amely bár nem egy kiemelkedően lebilincselő olvasmány, a szerző személye miatt, mégis rendkívül izgalmas mű. Uhl Antal és a 27 fős „rendkívül kedves és elit magyar útitársaság”, 1930. szeptember 11-én indult el a Szentföldre. A csapat egyetlen papjaként, amolyan lelki vezetőként kísérte végig az utazást a szerző, aki hazatérését követően írta meg útirajzát. A könyv 1931-ben jelent meg Pécsváradon, a szerző magánkiadásában. A 124 oldalas, számos képpel illusztrált könyv teljes bevételét „szentföldi célokra” ajánlotta fel Uhl Antal.

Uhl Antal 1902. január 16-án született Mohácson. Édesapja Uhl József kötélgyártóként dolgozott, míg édesanyja Gundrum Ilona háztartásbeli volt. Gimnáziumi tanulmányait a pécsi ciszterci gimnáziumban végezte, de ezzel párhuzamosan a pécsi kisszeminárium hallgatója is volt. Németül és horvátul már gyermekként megtanult, majd a gimnázium alatt elsajátította a francia nyelvet is. Érettségi után a pécsi nagyszemináriumban folytatta tanulmányait, majd 1924. június 22-én szentelte pappá Zichy Gyula püspök. Felszentelését követően egy kis Baranya megyei faluba, Bakócára helyezték káplánnak. Három évet töltött itt, amely idő alatt a Majláth kastély könyvtárában tökéletesítette francia nyelvtudását.

Itt ismerkedik meg Fekete Istvánnal a későbbi neves íróval, aki ekkoriban gróf Majláth György segédtisztje volt. Kapcsolatukból életre szóló barátság született. Irodalmi tevékenysége is ezekben az időkben kezdődött, 1927-ben adta ki a „Jézus Szíve gyöngyök” címmel írását, melyben a vincés nővéreknek tartott lelkigyakorlatos beszédeit gyűjtötte csokorba. 1927-ben Hőgyészre, majd még ugyanebben az évben Pécsváradra helyezték szolgálni. 1930 őszén a Szentföldre utazik, amely élményeiből 1931-ben adja ki „Ahol Krisztus járt” című szentföldi útirajzát. A szentföldi utazás eredményeként, 1931-ben Luigi Barlassina jeruzsálemi latin pátriárka felvette a neves egyházi lovagrendbe, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendbe. 1932 januárjában a Franciaországban szolgáló Kozma Ferencet Párizsba helyezték, így megüresedett egy francia vidéki lelkészi állás. gróf Mikes János szombathelyi püspök és a Külügyminisztérium javaslatára, a franciául kiválóan beszélő Uhl Antal került a helyére. Az 1929-es világválság eredményeként sok magyar hagyta el a hazáját munkavállalási célból, így Franciaországban is egy jelentős magyar kolónia alakult ki, amely szükségessé tette a rendszeres lelkipásztori szolgáltatás biztosítását. Uhl Antal bár papnak ment, de munkája ettől sokkal szélesebb körű volt. Lelki vezetői munkája mellett, tolmácsolt, munkahelyet keresett az ottani magyaroknak, részt vett különböző érdekvédelmi feladatokban és segítette a kapcsolattartást az anyaországban maradt rokonokkal. 1932-ben útjára indult a „Párisi Katholikus Tudósító” című folyóirat, amelyben Uhl Antalnak is kulcsszerepe volt.

Kilenc év lille-i szolgálatot követően a Párizsban szolgálatot teljesító Kozma Ferenc hazatérését követően Uhl Antalt kérték fel a párizsi magyar lelkipásztori munkakör betöltésére, így 1940 őszén Párizsba folytatta munkáját. Franciaország német megszállása alatt közel 1200 zsidó családot mentett meg az internálástól. A „Zöld notesz”-ébe bejegyzettek számára menlevelet vagy a Párizsi Magyar Misszió tagsági könyvét állította ki, amely tanúsította, hogy az igazolvány birtokosa a misszió tagja, tehát katolikus keresztény. Emiatt, valamint a Magyarországról becsempészett „kisegítő” iratok miatt letartóztatási parancsot adtak ki ellene. A Gestapo 1942. október 11-én megjelent párizsi otthonában, letartoztatták és házkutatást tartottak nála. A házkutatás során találtak egy névjegyet, melynek hátuljára egy Robert Schulze nevű német ejtőernyős feleségének a lakcíme volt felírva. A Gestapo faggatni kezdte a névjegyen látható írásról, mire Uhl elmondta, hogy Ő nem csak zsidóknak segített, hanem ha kellett német katonáknak is, így a francia fogságba került ejtőernyősnek is 1940-ben Lille-ben. Ennek a német kapcsolatnak köszönhetően feltételesen szabadlábra helyezték. (A megmentett német katona sok év múltán meglátogatta Baranyaszentgyörgyön Uhl Antalt)

Három hónappal később ismét beidézték és bíróság elé állították, ahol öt hónap szigorított börtönre ítélték. A bíró azonban négyszemközti beszélgetésre magához kérette, ahol jelezte neki, hogy felmentette volna, ha nem hangsúlyozza folyamatosan zsidómentő tevékenységét. Mindenáron segíteni szeretett volna a bíró, így végül ideiglenesen, míg megkezdi a börtönbüntetését ismét szabadlábra helyezte és gyakorlatilag jelezte neki, hogy meneküljön haza Magyarországra, ha teheti. Binder Károly főkonzulnak és a Kállay kormánynak köszönhetően 1943. február 7-én el tudta hagyni Párizst és hazatért Mohácsra. Két hónap pihenő után Baranyaszentgyörgyre helyezték, ahol egészen haláláig szolgált. Szeretett volna kétszer is visszatérni Párizsba, de végül ez nem sikerült neki. 1971-ben Cserháti József püspök érdemei elismeréséül a vaskaszentmártoni prépostság címzetes prépostjává nevezte ki, 1974-ben pedig aranymiséje alkalmából táviratot kapott VI. Pál pápától. A pápai áldásban három erényét emelték ki: kitartás, serény munkásság és állhatatos hűség. Nyolcvan esztendős korában, 1982. április 10-én hunyt el Baranyaszentgyörgyön Uhl Antal az embermentő „munkáspap”.

Részlet a könyvből:

„Szept. 13-án reggel a távolból feltűnnek az albán hegyek és később Korfu szigete. Boldogult dicső Erzsébet királynénk választotta ki magának e szigetet és Achilleion nevű hófehér márványnyaralójában vigaszt keresett megtört szívére. Visszajövet alkalmunk lesz megtekinteni a kastélyt. Santa Maura kopár, sziklás szigetéről kimagaslik az egyetlen életet jelentő világító torony. A sok apró, kietlen és vegetációt alig mutató sziget közül kiválik Ithaka és Kefalónia.

Még a délután folyamán befordulunk a korinthusi öbölbe. A bejáratnál jobbra hosszú sávban Patras városa fekszik. Elég nagy görög kikötő. A peloponesusi hegylánc fölött ragyogó aranyfényben búcsúzik a letünő nap. Az egész vidék sárga-lila, bordó-kék szinben fürdik, Tiszta szép naplemente. A fedélzet korlátjáról gyönyörködöm benne. Mindinkább leszáll a hegyek mögé. Mi itt már szürkülő alkonyatban vagyunk, de ott a hegyek mögött még a nap fénylő birodalma hivogat magához.

Patrassal szemben valamivel beljebb az öbölben a tengeri ütközetéről híres Lepantó. Míg elhaladunk előtte, összegyűl az én kis nyájam, a 27 személyből álló rendkívül kedves és elit magyar útitársaság, melynek mint egyedüli pap lelkivezetője vagyok. Esténkint feljövünk e fedélzetre és elmondom velük a rózsefűzért rövid buzdító beszéd kiséretében, hogy méltó előkészülettel járuljunk Krisztus Urunlk szentélyeihez. A ma esti rózsafűzérájtatosságunknak különös aktualitást adott Lepantó. Mielőtt elkezdtük, ismertettem az 1571. október 7-én lefolyt tengeri ütközetet, amelyben az egyesült spanyol-velencei és pápai haderők Don Juan d’Austria vezérlete alatt fényes győzelmet arattak az óriási török sereg felett, és ettől kezdve mindinkább elhalványult a félhold.

Az ütközet napján V. Pius pápa udvara és a földkerekség buzgó keresztényei a rózsafűzér Királynéját ostromolták, és a szent Szűz csodálatosan meghallgatta kérésüket. Ennek örök emlékére minden évben október 7-én a rózsafűzér Királynéja ünnepét üljük. Mély meghatottsággal ostromoltuk mi is az egek királynéját az ütközet szinhelyénél zarándoklatunk lelki sikeréért és drága hazánk szebb jövőjéért. Tekintve, hogy a korinthusi öbölben járunk és már közeledünk Korinthus városához és a vele szemben tündöklő fürdővároshoz, hallgatóságomnak bemutatom szent Pál apostolt, ki erre járt, itt hitközséget alapított és két levelet intézett a korinthusiakhoz. A két levél hit- és erkölcstani tartalmát vázolom előttök és már eleve felhivom figyelmüket a pár nap mulva megtekintendő syriai Damaszkus városára és az ott történt szentpáli eseményekre.

Messziről fénylik a nevezetes korinthusi csatorna világító tornya. Már Néró császár törte a fejét, miként lehetne a korinthusi öbölt az égei tengerrel összekötni, hogy ne kelljen az egész peloponesusi félszigetet körülhajózni, de bezzeg sok évszázadnak kellett elvonulnia, míg a mult század második felében (úgy tudom, magyar mérnökök zsenialitásával, főképen Thürr István tábornok közreműködésével) átvágták e csatornát. Mondhatom grandiózus alkotás. A bejáratnál hajónk a csatorna elenyésző mélysége miatt beszünteti működését, kicsiny vontatógőzös siet hozzánk és mint valami lomha hullát cipeli a majd 7 kilométer hosszú csatornán végig. Messziről úgy tűnik fel a csatorna hosszú kétoldali villanysora, mintha az esti Budapest Rákóczy-útján haladna végig ez az égő girland. A távolban az összekötő hídon keresztülfutó autók fénye repül tova. Ámulva szemléli az összes utas ötnegyed órán át a helyenkint 80 méter magas part között elhúzódó 22 méter széles csatornát. Hajónk lassan, csendben követi a kis gőzöst. A kiváncsian betekintő hold tejszínű fénye még inkább emeli a hatást.

Ötnegyed órai hosszú menetelés után kiérünk a szabad égei tengerre. egy visszapillantás a csatornára és éjféli egy óra lévén, mindenki siet a kabinjába nyugovóra térni. Otthon persze még 12 óra van, mint hogy itt már a keleteurópai zónában vagyunk. Másnap 14-én vasárnap tíz órakor a fedélzeten ájtatosságot tartunk. Evangeliumos könyv hiányában memóriámból mondtam el az aznapi evangéliumot és prédikációt intéztem a kis hívősereghez.

A nap folyamán állandóan, görög szigetek között hajózunk. Méltóságteljesen elvonulnak előttünk: Egino, Serpho, Siphano, Sicino, Nio, Santorin, Anaphi, többékevésbbé terméketlen, kopár szigetek. Távcsövünkkel szemléljük őket, de legfeljebb csak cserjéket, bozótokat, itt-ott egyenesen égfelé nyúló ciprusokat, sziklákon fecskefészek módjára épült falvakat ismerhetünk fel. A búcsúzó nap feltűnő sokszögletes formában szép lassan alámegy a tengerbe, mintha kedve támadna megfürödni a tenger vizében.

Hajónk sirályok kisérik. Hófehér testük és fehér szegélyes fekete szárnyuk erőd kontrasztként messziről ragyog. A hullámok felett vidám repülő halak incselkednek. Felbukkannak, egyet-kettőt röpködnek és eltűnnek a vízben. Estefelé, mire összejövünk a szent olvasó elmondására, megpillantjuk a Ródus szigeti világitó torony vörös és fehér fénypontjait. Ismertetem Ródus és az azt egykoron uraló johannita keresztes lovagrend történetét és felgyullasztom hallgatóim szívét a Szentföld szeretetére. Most már elhagytuk az égei tengert és vele a görög szigetvilágot, igazán kiérünk a Földközi tengerre. Szept. 15-én szemünk csak egy széles, kerek, redős kék korongot lát. Mindenütt tenger és tenger. Általános a panasz a meleg miatt. Nem lehet csodálkozni, hiszen jól lenn járunk a Földközi tengeren. Közeledünk Ázsiához. Holnap reggel 5 órakor Jaffához, a Szentföld kapujához kell érnünk.”

Uhl Antal és a 27 fős zarándokcsapat Triesztig vonattal utazott, majd onnan az „Adria” nevű hajóval folytatták útjukat. Indulásuk után Brindisiben még egyszer kikötnek, aztán tovább utaznak a Korinthusi szoroson át egészen Jaffáig. 1930. szeptember 16-án érkeznek a városban, majd ezt követően kezdetét veszi a közel két hetes szentföldi zarándoklat. Jaffából Haifába utaznak, ellátogatnak a Kármel hegyre, majd tovább utaznak Názáretbe. Rövid kirándulást tesznek a Galileai-tengerhez (Genezáret-tó), majd Tiberiason és Damaszkuszon keresztül Jeruzsálembe mennek. A városban több napot töltenek és minden az ilyen zarándokutak alkalmával megtekinteni szokott szent helyet végig látogatnak. Jeruzsálemből Betlehembe utaznak. A Holt-tenger mellett ellátogatnak a Jordán folyóhoz és Jerikóba is, majd Aim Karem után visszatérnek Jeruzsálembe. Innen vonattal Kairóba mennek és ezt követően térnek hajóval ismét vissza Triesztbe.

Uhl Antal könyve alapvetően egy jól megírt útirajz. Semmi különleges nincs benne olvasmányélmény tekintetében, bár ez nem jelenti azt sem, hogy rossz lenne. Egy zarándoklat élményeinek a leírása, amelyet terjedelme miatt gyorsan el lehet olvasni. A könyvet a szerző személye és a ritkasága emeli a gyűjteményem kedves és megbecsült kötetévé. Nyilvánvaló, hogy a zarándokutak jelentős része hasonló módon zajlott, hasonló úticélokat látogattak meg és hasonló útvonalon jártak. Nem is szabad e tekintetben újat várni egy ilyen könyvtől. A szerző tolla és szeme az, ami egy szentföldi zarándokút leírásának olvasmányélményét fokozhatja. A nemrég bemutatott Dósa József mű például jóval erősebb az aktuális szentföldi társadalmi viszonyok érzékeltetésében, mint Uhl könyve, de nyilván nem minden szerzőnek volt célja egy egyszerű úti élménybeszámolónál mélyebb vagy nagyobb lélegzetvételű művet írni. Uhl Antal műve ismereteim szerint nem elérhető elektronikus formátumban az interneten, így csak a tényleges könyv formájában beszerezhető, amely nem egy egyszerű történet. Amennyiben azonban a fejlesztési terveimet sikerül megvalósítani (forrás függvénye), akkor a jövőbeni ELBIDA elektronikus archívumba biztosan helyet fog kapni a mű, így az érdeklődők számára elérhetővé válik a ritka könyv. A szerzőtől, Uhl Antaltól most búcsúzunk, de a Szentföld még sokáig velünk marad itt az ELBIDA projektben.