Könyvek

Előző bejegyzésemben Vértesi Károly utazásának az első szakaszát leíró, „Keleti ég alatt. Egyiptomban” című művet mutattam be. A szerző keleti ég alatti utazása azonban Egyiptomban nem ért még véget. Az afrikai partokat elhagyva a következő úti célja Palesztina volt. Az út ezen szakaszáról jelent meg a „Keleti ég alatt. Palesztinában” című mű, mely első ránézésre nagyon hasonló küllemű könyv, mint az egyiptomi részt bemutató. Bár a mű tekinthető amolyan második kötetnek is, ugyanakkor időben jóval később került csak a könyvkereskedőkhöz. A mű 1900-ban Budapesten jelent meg a Franklin Társulat gondozásában, összesen 267 oldal terjedelemben. Az illusztráció az előző kötetben megszokott magas színvonalú. Vértesi Károlyról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Az éjféli nap országában” című művének bemutatásakor már megtettem, így ott az elolvasható.

A két “Keleti ég alatt” mű

Részlet a könyvből:

„A keleti különben beéri kevéssel – a szegénység nagy pedagogus – s e mellett gond nélkül él. Allah gondoskodjék minden füszálról, minden élőről. Azért Allah, hogy gondoskodjék mindenről. Ha előbb vesz fel a sok szép huri közé, annál jobb. Halálmegvetéssel, nappal is félig alszanak, sokat imádkoznak. Mondják, hogy az imádság édesebb az álomnál.

A karaván
Jeruzsálem

Skatulyaszerű gyalog fahintóban visznek az utczán át egy másik elfátyolozott hölgyet. Ruhája szép és választékos, a keleti jó izlésnek megfelelő. Vajon a fátyol üde vagy petyhüdt arczot takar-e, azt a fekete szem titokzatos tűzsugara sem árulja el, de egykedvű, mozdulatlan nyugalma, melylyel keleti hölgy alátekint, sejteti. Egy apró idomokkal biró bábuhölgyet is észreveszek oldalán. A növekvő lánya lesz.

Antonius tornya és a Szikladom

A fülig mezítlábason, a leirhatatlanul kevés ruhában öltözködőn, uralkodik a piszokszin. Szenny-pánczélt visel, daczára, hogy a Szentváros első ipara: a szappanygyártás. Messzire vihetik el e gyártmányt, mert itt nincs fokmérője a tisztaságnak, mert a szappanverést nem nagyon űzik a borbélyok.

Az Ecce-homo ív
A Szentsír-templomának előcsarnoka

A kinek a lábán czipő van, saru, vagy legalább is papucs, az már nemcsak hogy nem utolsó ember Jeruzsálemben, de bizonyos előkelőséggel jár. Az uj lábbelit nagyon szeretik, még az öreg ember is büszkébben jár, ha vadonatuj czipőjét húzza fel. Kopogó saruvargák alacsony széküket az utczára is kiviszik. Inasnak a fiait is a maga mesterségére fogja. Együtt dolgozik az egész család.

A Szentsír-templomának belseje
A Szentsír-kápolnájának bejárata

Hézagosan öltözött, félmeztelen alak sem ritkaság, csaknem egészen ruháttalan koldus is ténfereg vagy vonja béna lábát maga után. Azon, hogy a ruha lefoszlott a testükről, nem ütődik fel senki. Azt mondják róla, hogy a régi idők elvén merengő: szent. Magyaros szólásmóddal: furcsa szent. Nekem úgy látszott, mintha a kevésgondolatú teremtés őrület előtt állana. Én csak annyit tudok róla, hogy türelmes. Szemét fürge és lomha legyek szipákolják, még se legyinti el azokat.

A Szentsír-templomának kapuja
Mikor a görögök ünnepelnek

Egy selejtes külsejű igazhivő muzulmán édesmélyen alszik egy vityilló ácsolat mellett, suhogó lomb árnyékában. Maga is árnyékká volt lefogyva. Csaknem mumiaszerűen van összeszáradva. Az útszéli irtatlan füvön hevenyészett ágyat magának. Valószinűleg a jólakottság kellemes érzetében tette ezt, a mint erre, a szurdékja körül elhajigált uborkahéjak engednek következtetni. A csenevész bokorkerítés is adhatott még árnyékot turbános fejének, mikor utolsót szusszantva nyugalomra dőlt. Most az alól is kimaradt. Változtatja, játszatja a nap az árnyait. De azért csak alszik mélyen, csendesen. Megkivántatja az álmát minden fáradttal, megirigyelné érte az álmatlan, kivéve, ha talán az alvó, ópiumálmodozó. Az elkábulási szontyorodásból nem kérünk. Mire való övében a kimozduló kovács-pisztoly, nem tudom. Madárijesztőnek beválik maga is.

A Szikladom

A kurta kutyák itt is, mint Keleten általában, ellepik az utczákat és zeg-zugokat. Gazdátlanul, de bántatlanul kóborolnak, nyöszörögnek, vinyognak. A mit az asztal hulladékából az utczára vetnek, abból élnek a mindig éhesek. Nem mozdulnak a fekvő helyzetükből akkor sem, ha rajtuk átlépünk. Kínosan lihegnek a hőségben.

A Gethszemáne-kert

Ha sokat nem is, de mindig látunk valami érdekeset Jeruzsálemben. Hol szétszalad, hol meg összeszalad az utcza, a mit érthetővé tesz az idegenek uj és ujabb érkezése.

Az Olajfák-hegye
Dávid vára Jeruzsálemben

Zarándokok, ha csapatokba alakulva nem járnak, mindig lézengenek, innét-onnét szállingóznak. Két félművelt pópának kell kitérnünk. Sértő, fel sem vevéssel állják el az utunkat. Kitérünk a nagy embereknek, habár nem emberileg, csak testi terjedelmükre voltak nagyok, magasok. Hadarva beszélnek arabus nyelven s kapkodnak a kezükkel, szinükből kikelve. Jobb is nem jutni a közelükbe. Dagadva nő bennük a hatalmi önérzetük, noha az egyiknek gyűrött volt a kalapja, a másiknak foltos a papi ruhája. Karrikirozásra alkalmas alakok.

A Jordán
Illés zárdája

Arul, házal és kereskedik csaknem a fél Jeruzsálem. Akárhány a nyakára akasztva hordja az egész boltot. Keleti mondásokkal igyekeznek túladni a készletükön. Isten irgalmazzon nekem, kiabál a vízhordó, a ki selejtes edényeit csörteti. Isten ments meg engem, gondoltam én, mikor a foltozott, piszok kecskebőrtömlőre néztem, melyből csurgatja a vizet.

Ráchel sírja

A szőllő-áruló mondja: Lássátok, éppen olyan jó ez a szőllő, mint a damaskusi, melyet leányszemnek hivnak.

Pásztorok-mezeje

Az édesség-árus figyelmet így, gerjeszt: Milyen édes az az éjszaka, melyet a férfi, békében, szive hölgyével átvirraszt. Kifogyhatatlan a kelet poézisa.”

Bethlehemi népviselet

Vértesi Károly ebben a művében is hozza a tőle megszokott minőséget. Egy klasszikus útleírástól csupán annyiban tér el, hogy Vértesi kiváló stílusával szinte művészi szintre emeli beszámolóját az útjáról. Változatos jelzői, különös szókapcsolatai olyan mondatokat eredményeznek, amely a látottakon túl a szerző által átélt érzéseket, érzelmeket is megpróbálja bemutatni. Az illusztrációk tovább fokozzák a hatást és ezzel maximalizálják az olvasói élményt. Vértesi műveiben a szöveges részek, a szerző stílusának köszönhetően mindig kiemelkedőek, de tény, hogy illusztrált művei kiemelkednek a többi közül. Szerencsére termékeny életművében számos ilyen található.

Bethlehem főtere

A szerző műveiben elvétve használ dátumokat abban az értelemben, hogy be lehetne azonosítani valójában pontosan mikor is történt aktuális utazása. A legtöbb életrajzában kicsit félreérthetően azt lehet olvasni, hogy minden utazásáról írt könyvet. Ez abban az értelemben igaz, hogy minden utazásáról írt legalább egy könyvet, de volt útja, amely élményeiből három könyv is született. Keleti utazása volt az a kaland, amely élményeit három kötetben dolgozza fel Vértesi. Vélhetően valamikor 1886-1887 körül indult Fiuméből a szerző, az S.S. Achille nevű gőzös fedélzetén, 115 magyar társával együtt Alexandria felé.

 S.S: Achille
Jeruzsálem az Olajfák hegyéről tekintve (széthajtható kép a kötetből)

Egyiptomi megállójuk során bejárják Alexandriát és Kairót, majd tovább indulnak a Szentföld felé. Jaffa, Ramleh, Jeruzsálem és Bethlehem meglátogatását követően ismét tengerre szállnak és folytatják az útjukat Konstantinápoly felé. Az ott eltöltött napokat követően indulnak aztán vissza Fiume irányában. Az útról készült első mű a „Keleti ég alatt. Egyiptomban” 1898-ban jelent meg, ugyanakkor több forrás is arról számol be, hogy 1888-ban a „Fővárosi lapok” 145.-ik számában az első fejezete a műnek már megjelent, azaz minden feltételezés szerint 1888 előtt történt a tényleges utazás. A második, palesztinai megálló élményeit rögzíti a most bemutatott „Keleti ég alatt. Palesztinában.” című kötet. A mű zárómondataiban már feltűnik, hogy a következő megálló Konstantinápoly volt, sőt az 1902-ben megjelent „Konstantinápoly” című mű kezdőmondatai is utalnak az utazás előzményeire: „A vénhedt Ázsiából a habok hátán jőve, Palesztinából, az európai Törökországba törekedtünk. Mögöttünk, előttünk messze ut. Járjuk a színdús Kelet ragyogó országait.”. Biztosan állíthatjuk tehát, hogy Vértesi ezen utazásából három mű született, 1898., 1900., 1902., megjelenési dátumokkal.

A Mária-templom oszlopcsarnoka
Részlet Bethlehemből

Elfogult vagyok a szerzővel, de mindettől függetlenül is azt gondolom, hogy objektív szempontok alapján is mondhatom, egy remek könyv ez, Vértesi páratlan életművéből. Sajnos elektronikus formában egyik „Keleti ég alatt” főcímmel megjelent mű sem letölthető, így olvasni csak azon keveseknek van lehetősége, akik valamilyen oknál fogva birtokolják is a ritka kötetet. Az utazás harmadik állomása Konstantinápoly volt, amelyről az 1902-ben megjelent, azonos című könyv már bemutatásra került a blogban. A helyzet ott annyiban szerencsésebb, hogy az a mű, letölthető ingyenesen a bejegyzésben található linkről. A szerzőtől csak rövid időre búcsúzunk, hiszen még van feldolgozásra váró műve a könyvespolcon, így hamarosan újra visszatér Vértesi Károly az ELBIDA projektben.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment