Időszaki kiadványok

Többször ígértem már, hogy az új weboldal megszületését követően, elindul az időszaki kiadványokban megjelenő útleírások bemutatása is. Ezek jellemzően olyan útleírások, amelyek önálló könyvként soha nem jelentek meg, maximum csak különlenyomatok készültek belőlük, esetleg évtizedekkel később reprint kiadások. Az évek alatt sok rendkívül érdekes és ritka útleírást sikerült így összegyűjtenem, de ettől függetlenül sem volt nehéz kiválasztani az elsőt, amellyel megnyitom az ELBIDA projektben az időszaki kiadványok bemutatásával foglalkozó részt. Amellett, hogy különleges a most következő utazás, rendkívüli maga a kiadvány is. Első vendégünk az új blokkban a „Századok legendái” címmel 1913-ban megjelent tematikus ismeretterjesztő füzet, amely egy páratlanul gazdag képanyaggal ellátott, fantasztikus kordokumentum.

A kétkötetes díszkiadás

A kiadvány 1913-ban, Virter Ferenc az Országos Monográfiai Társaság igazgatójának a szerkesztésében jelent meg hónapról-hónapra egy éven át. Az összesen 12 megjelent lapszám önálló havi füzetként is fellelhető, de létezik egy csodás, díszkötéses, a teljes évfolyamot magába foglaló kiadvány is. A füzeteket Budapesten Hornyánszky Viktor császári és királyi udvari könyvnyomdájában nyomtatták, a benne található fantasztikus képanyag egy részének a beszerzését pedig Winkle Nándor műkereskedő közvetítette. A kiadvány kapcsán nem lehet elmenni a méretei mellett. A bejegyzésre készülve, elcsentem kedvesem konyhai mérlegét, hogy pontos adatokat tudjak rögzíteni a díszkiadás méretéről. Nos, a két kötet együttes súlya 9400 gramm, azaz majdnem 10 kilogramm. Ehhez a súlyhoz megfelelően a fizikai kiterjedése is hatalmas, olyannyira, hogy könyvespolcrendszerem tetejére egy speciális részt kellett csináltatni e kiadvány miatt. 41 cm x 31 cm a mérete, amely a súlyával együtt jelzi nem egy könnyen forgatható ismeretterjesztő füzetről van szó. Havi bontásban is ritkának számít, de így egységes díszkötésben, hiánytalanul, pedig az extrém ritka kategóriába tartozik, amelyhez természetesen magas ár is társul. A teljes évfolyamban több olyan munka is található, amely szerepelni fog a blogban, de elsőként egy olyan útleírás következik, ami miatt igazán vágytam erre a kiadványra és amelyet szerzője külön a „Századok legendái” számára írt meg. József főherceg „Útiemlékeim Afrikából” című műve, melyben afrikai utazásáról mesél a szerző, a rendszerváltásig soha nem jelent meg máshol vagy önálló formában, csak a „Századok legendáiban”, majd a rendszerváltást követően készült belőle egy 300 példányos reprint kiadás a Zalaerdő Rt. gondozásában, amely mára már ugyancsak ritkaságnak számít.

Egy Vértesi kötet és Déchy Mór méretes kötete viszonyításként

Vitéz Habsburg–Lotaringiai József a Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg, magyar királyi herceg, honvéd tábornagy, a Felsőház tagja, a Magyar Királyság királyi helytartója, a Magyar Népköztársaság kormányzója és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 1872. augusztus 9.-én született Alcsúton. Apja, József Károly főherceg a kiegyezés után negyedszázadon át haláláig a magyar királyi honvédség főparancsnoka volt. József főherceg csak apja halála után vette fel ezt a rövidebb nevét. Apja, Klotild szász-kóburg-góthai főhercegnővel kötött házasságából Józsefnek öt testvére született, három leány és két fiú. József volt a fiúk között a legidősebb. A főherceg hagyományos magyar neveltetésben részesült. Elemi iskoláit családja alcsúti kastélyában végezte, majd Győrbe került, ahol a bencés főgimnáziumban tanult és ott tett végül érettségi vizsgát is. A gimnázium befejezése után katonai tanulmányokat folytatott, majd katonaként kezdett szolgálni a császári és királyi hadseregben.

A fiatal József főherceg

József főherceg 1893. november 15-én Münchenben feleségül vette Auguszta Mária Lujza bajor hercegnőt, Lipót Miksa József bajor herceg és Gizella osztrák főhercegnő leányát, I. Ferenc József császár és király unokáját. A házasságból hat gyermek született, melyből négyen érték meg a felnőttkort. A fiatal pár gyermekei még Ferenc József életében megszülettek, az idős császár nagy örömére. Auguszta hercegnő vőlegényeként József főherceg 1893. szeptember 4-én megkapta a bajor Szent Hubert érdemrendet, mely a rossz nyelvek szerint annak jutalma volt, hogy elvette a csúnya és hízásra hajlamos Auguszta hercegnőt.

Auguszta hercegnő és József főherceg

A főherceg katonai pályafutása 1890. április 26-án vette kezdetét, amikor hadnagyként szolgálatba lépett az 1. gyalogezredben. 1891. március 24-én megkapta az Aranygyapjas rendet. 1893. október 27-én főhadnaggyá léptették elő, és 72. gyalogezredhez került. Innen 1894-ben áthelyezték a 6. dragonyos ezredhez. 1898. november 1-jén lovassági századossá, majd 1902. május 1-jén őrnaggyá léptették elő. Hasonlóan apjához a főherceg is elsősorban magyar arisztokrataként határozta meg magát, ezért maga kérte a császártól, hogy helyezze őt a magyar honvédség kötelékébe. 1902-ben az 1. magyar huszárezredhez helyezték. 1903. november 1-jén alezredessé léptették elő és 1904-ben kinevezték az 1. huszárezred parancsnokává. 1905. április 28-án a 15. dragonyos ezred tiszteletbeli parancsnoka lett, röviddel ezután május 1-jén ezredessé léptették elő, majd 1905. május 29-én megkapta a Katonai Érdemkeresztet. 1907-ben kinevezték a 79. honvéd gyalogdandár parancsnokává, majd 1908. november 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. 1911. április elején kinevezték a budapesti 31. gyaloghadosztály parancsnokává. Eredményes dandárparancsnoki működéséért 1911. szeptember 20-án megkapta a bronz Katonai Érdemérmet majd november 1-jén altábornaggyá léptették elő. Ebben a beosztásban érte az első világháború kitörése. Az első világháború kitörésekor 1914 júliusában a József főherceg parancsnoksága alatt álló 31. közös gyaloghadosztályt előbb a szerbiai harctérre küldték, majd augusztusban a galíciai hadszíntérre vitték át. Győzedelmesen harcolt a lembergi csatában, az orosz túlerő miatt elrendelt általános visszavonulásban pedig utóvédként fedezte a hadsereg visszavonulását.

József Ágost főherceg

1914. október 25-én kinevezték a temesvári VII. hadtest parancsnokává, amely a Kárpátokban kemény honvédő harcokat vívott a Magyarországra benyomuló oroszokkal. 1914. november 1-jén lovassági tábornokká léptették elő, és kitüntették az első osztályú Vaskereszttel. Májusban, amikor Olaszország belépett a háborúba a központi hatalmak ellen, VII. hadtestével a karintiai határvidékre küldték, majd az Isonzó-hadsereg déli szárnyára, a Doberdó-fennsíkra helyezték át. A legsúlyosabb harcokat a 17. gyaloghadosztály és a 20. honvéd gyaloghadosztály katonái vívták. A második isonzói csatában hadteste a kopár doberdói karsztvidéken ásta be magát, és kemény harcban tartotta meg a fontos Monte San Michele és Monte Sei Busi magaslatokat. Az olasz támadás első 48 órájában a temesvári hadtest 5500 katonája esett el. A sziklás San Michele hegy többször is gazdát cserélt. Július 24-ére a hadtest 25 000 embert veszített a doberdói fennsík védelmében. A harmadik isonzói csatában és a negyedik isonzói csatában hasonlóan véres mészárlásokra került sor. Október 15. és november 15. között egyedül a 17. hadosztály 11 700 embert veszített el a Monte San Michele körüli elkeseredett védelmi harcokban. József főherceg a kilencedik isonzói csata lezárásáig az olasz fronton maradt, mint a VII. hadtest parancsnoka. Parancsnoksága alatt a legnagyobbrészt magyar nemzetiségű katonákból álló csapatok, a súlyos veszteségek ellenére, hősies és sikeres harcokat vívtak. Maga József főherceg is kétszer könnyebben megsebesült. A fiatal parancsnokot kedvelték magyar nemzetiségű katonái, magyar nyelvismerete, embereivel szembeni felelős gondolkodása, közvetlen stílusa és személyes bátorsága miatt. 1916. november 1-jén vezérezredessé léptették elő. Eredményeiért számos dicséretet és kitüntetést kapott. November végén, I. Ferenc József halála után Károly császár, József főherceg vezérezredest nevezte ki a keleti front parancsnokává. Az orosz és román hadsereggel kerültek szembe. 1916 végére visszahódították a románok által megszállt Erdély keleti részeit is, és megkezdték a fegyverszüneti tárgyalásokat. Az új király, IV. Károly koronázása előtt éles politikai vita bontakozott ki Tisza István miniszterelnök és az ellenzék között. A Magyar Királyság törvényei szerint az uralkodó koronázásakor a nádor vagy annak helyettese segédkezik. 1867 óta a nádori tisztség betöltetlen volt. Tisza, akire a király bizalmatlanul tekintett, ragaszkodott ahhoz, hogy a képviselőház őt válassza meg nádorhelyettesnek. Az ellenzék József főherceget jelölte nádorhelyettesnek, akit a király is szívesebben látott volna a koronázáson. József főherceg személyesen tárgyalt Tiszával, aki hajthatatlan maradt, lemondását is kilátásba helyezve. Ennek hatására József főherceg lemondott a jelölésről. 1916. november 27-én a képviselőházban Tisza Munkapártja egységesen a miniszterelnököt választotta nádorhelyettesnek. József főherceg távol maradt a december 30-ai koronázásról, viszonya Tiszával véglegesen megromlott.

József főherceg gyermekeivel és feleségével

1918 januárjában József főherceget kinevezték a Piave partján az olaszok ellen harcoló 6. hadsereg parancsnokává. A piavei hadművelet kudarca után József főherceg meg tudta akadályozni, hogy a messze előre nyomult csapatait körülzárják, megfékezte a menekülést és újjászervezett csapataival heves ellenséges tűzben rendezetten vonult vissza a Piave keleti partjára. Ezért a teljesítményéért később, 1927-ben megkapta a Katonai Mária Terézia-rend Bizottságától a Tiszti Arany Vitézségi Érmet is. 1918 júliusában, a piavei kudarc miatt menesztett Conrad távozása után József főherceg vette át az egész Tirol hadseregcsoport parancsnokságát, amely magában foglalta a 10. és 11. hadseregeket. Ekkor már sokan a háború bármilyen áron való befejezésére törekedtek, és minden eszközzel bomlasztották a küzdő csapatok fegyelmét. József főherceg magyar csapatai még engedelmességet fogadtak parancsnokuknak. 1918. október 24-én bekövetkezett az antant végső támadása, a harmadik piavei csata, amely a Monarchia déli haderejének összeomlásához vezetett. 1918 októberében Károly császár és király József főherceget kinevezte a balkáni hadseregcsoport parancsnokává. Október 24-én a király tábornaggyá léptette elő. Ez volt a Monarchia utolsó tábornagyi kinevezése, a teljes bomlás küszöbén, amikor a megalakuló Nemzeti Tanácsok biztatására a katonák már tömegesen tagadták meg az engedelmességet parancsnokaiknak. 1918. október 26-án IV. Károly király, József főherceg tábornagyot nevezte ki az összes magyar csapatok főparancsnokává, és saját teljhatalmú magyarországi helytartójává. Az általános összeomlásban az új királyi főparancsnok már csak Magyarország határainak megvédésével próbálkozhatott. Készült is a déli vonal biztosítására, de eközben a király nevében tárgyalásokat kezdett a magyar politikai vezetőkkel. A főváros lakossága azt várta, hogy az uralkodó a lemondott Wekerle helyett gróf Károlyi Mihályt fogja felkérni kormányalakításra. IV. Károly azonban visszarettent ettől a számára forradalmi lépéstől. Október 28-án ezért hatalmas tömeg indult Pestről a Várba, hogy a királyt képviselő Habsburg József főhercegtől Károlyi kinevezését követelje. Ennek ellenére a főherceg gróf Hadik Jánost, az Országos Közélelmezési Hivatal volt vezetőjét kérte fel kabinetalakításra. Október 31-én kitört a magyar polgári demokratikus forradalom és a köztársaság kikiáltása meghiúsította a kormányalakítást. Hadik október 31-én lemondott. József főherceg pedig a radikális ellenzék vezérét, Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnöknek, majd fiával, József Ferenc főherceggel együtt hűségnyilatkozatot tett a Magyar Nemzeti Tanácsnak.

József főherceg 1917-ben

József főherceg családjával a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után is Magyarországon maradt, családtagjaival együtt. A kommunista belügyi népbiztosság megbízottai megfigyelés alatt tartották az alcsúti kastélyt, de a főherceg olyan népszerű személyiség volt, hogy nem zaklatták. A proletárdiktatúra bukása után ismét politikai szerepet vállalt és 1919. augusztus 7-én Magyarország kormányzójává nyilvánította magát és a Peidl Gyula szakszervezeti kormányát megbuktató Friedrich Istvánt nevezte ki miniszterelnökké. József főherceg nem csinált titkot abból, hogy rokonát, IV. Károlyt, a korábbi uralkodót szeretné visszasegíteni a Magyar Királyság trónjára. 1919. augusztus 11-én ultimátumot kapott a román megszálló hatóság részéről. Augusztus 20-án statáriumot vezetett be Magyarország egyes részein, ami ellen 21-én a románok a Szövetséges Katonai Missziónál tiltakoztak. A békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa is augusztus 21-én értesítette a Misszió vezetőit arról, hogy egy Habsburgot nem látnak szívesen Magyarország élén. A Misszió vezető tábornokai még aznap tájékoztatták József főherceget arról, hogy a statáriumot azonnal meg kell szüntetnie. A találkozón a tábornokok a személyével szembeni fenntartásaikat is közölték, így József főherceg 1919. augusztus 23-án kénytelen volt lemondani, és megerősíteni a Szegeden tartózkodó Horthy Miklós altengernagyot a magyar Nemzeti Hadsereg főparancsnoki tisztségében. Amikor Horthy, az antant engedélye alapján bevonult a románok által kifosztott fővárosba, József főherceg az új „erős ember” mellé állt, és támogatta kormányzóvá választását. József főherceg és Auguszta főhercegasszony a budapesti „jobb társaság” középpontjába kerültek. A Horthy Miklós által alapított Vitézi Rend elsőként József királyi herceget avatta vitézzé, 1921. augusztus 21-én. A „király nélküli királyság” idején József főherceg nem vonult ki egészen a politikából. 1927-ben királyi hercegként a parlament újonnan alakult felsőházának tagja lett. Főleg azonban a társadalomtudományok terén tevékenykedett. Megírta és hét kötetben kiadta háborús visszaemlékezését, „A világháború, amilyennek én láttam” címmel. 1927. május 31-én a Katonai Mária Terézia Érdemrend Bizottsága, a II. piavei csatában tanúsított személyes bátorságáért Tiszti Arany Vitézségi Érmet adományozott neki. Élénken érdeklődött a kultúra iránt, művelt és széleskörűen tájékozott személyiség volt. 1929-től a Kisfaludy Társaság tagjává választotta. A budapesti és a kolozsvári egyetemek díszdoktorrá avatták. Ezekre alapozva a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, majd 1936-tól annak elnöke lett. Mindkét tisztségében 1944-es emigrációjáig megmaradt. Vadásztörténetek és színes útirajzok írójaként is ismertségre tett szert. Felesége, Auguszta hercegné, a világháború alatt és utána is sok jótékonysági akciót vezetett. Amikor IV. Károly király 1922-ben madeirai száműzetésében elhunyt, pletykák keltek szárnyra, hogy József királyi herceg érdeklődik a magyar trón iránt, saját maga és fia, József Ferenc királyi herceg számára. Törekvése megtört Horthy ellenállásán, aki saját fia és unokája számára építette a kormányzói utódlást. Ugyanebből az okból József súlyos összeütközésbe került az özvegy Zita királynéval és a Habsburg-család többi tagjával, akik Ottó főherceget ismerték el trónörökösnek. A családi ellentét csak az 1950-es években oldódott fel. A vita azonban tulajdonképpen érdek nélkülinek tekinthető, hiszen a második királypuccs után az antanthatalmak nyomására a magyar országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, amely után a Habsburg-ház helyreállítására már nem mutatkozott reális esély. József főherceg az 1944. október 15-ei nyilas puccs során, szélsőjobboldali magyar törzstisztek ösztökélésére a miniszterelnöktől, Lakatos Géza tábornoktól azt követelte, hogy őt nevezze ki a honvédség főparancsnokává. Lakatos ezt megtagadta azzal, hogy ez Horthy Kormányzó kizárólagos hatásköre. A nyilas hatalomátvétel után a főherceg hűséget esküdött Szálasinak. A budavári főhercegi palota erkélyéről üdvözölte a Szent György téren ünneplő nyilasokat. Feleségével, Auguszta főhercegnével együtt személyesen is részt vett ünnepi gyűlésükön.

József főherceg és Libits Adolf

1944 végén a házaspár Magyarországról az Egyesült Államokba menekült. Később visszatértek az NSZK-ba, József nővéréhez, Margit Klementina Mária főhercegnőhöz. Horthy Miklós 1957 februárjában bekövetkezett halála után a Vitézi rend Nyugaton élő tagjainak felkérésére József Ágost királyi herceg összehívta a Rend elérhető tagjait. Az emigrációban élő tagok újraválasztották a Vitézi Széket, József Ágost főherceget választották meg a Rend második főkapitányának. A főherceg szervező munkájának gyümölcseként a Vitézi Rendet 1962-ben felvették a nemzetközi lovagrendek sorába. Az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó tábornagya 89 éves korában hunyt el 1962. július 6-án, a Straubing melletti Rain helységben. A feldafingi temetőben temették el. 1964-ben elhunyt feleségét, Auguszta főhercegnőt is ide temették. Földi maradványaikat 1992-ben hazahozták és a Budai Várpalota alatt lévő nádori kriptában újratemették.

Részlet a műből:

„A madarak vigan csicseregnek szellőtől ringatott pálmaleveleken s nézik, mint nyitja fel a sok rózsa virágait, bimbóit, felajánlva bűvös illatát annak, ki feléje küldi a nevető, éltető napsugarat. A friss reggeli lég tavaszi balzsama, vegyítve millió virág enyhe illatával, eucalyptus-erdők szürkészöld lombján át bujkálva, leveleivel játszadozva hozza annak fölséges zamatját. A város távoli zsibaja, a távoli tenger halk morajával összekelve, fáradtan jön ide Mustapha virágos kertjeibe s elgyengülten törekszik az Atlasz bércei felé. Lent – messze lent – a sötétkék tenger tajtékzó hullámaival viaskodva, ujjongó haboktól körültáncoltatva, ágaskodva, nehezen küzdve, lassan közelg, a viharkorbácsolta párák elhaló végtelenéből előtörő ködöktől üldözve, egy vitorlás hajó. A habok az árbocok magasságáig csapnak fel és szivárványos porrá válva, hordatják magukat tova a száguldó fellegek felé. A hajóról bizton látják már a Notre dame d’Afrique csendes olajfamagányból kiemelkedő aranyos keresztjét. Bizton feltekintenek oda s megkönnyebbülten száll el sóhajjá változva ajkukról a még az imént szivükre nehezedő kérdés: „mi lesz belőlünk?”. Ott a tomboló, vihardúlta tenger, itt a lágyan ringatott pálmák zizegő borzongása s ragyogó napsugárban csattogó csalogány-dal. Afrika örök tavasza küzd az éjszak örök telével, hogy Európába küldhesse virágot nyitó csókját, téli álmot szelíden elűző lehelletét.

A Szahara

Mosolygó rabszolga

Nőmmel a virágos kertek között lassan felfelé sétálunk a Hotel Splendide felé, hol boldogult Erzsébet királynénk időzött ezelőtt 16 évvel!…

“… három teve hörögve bőg”

Arab, Algier mellett

Mint midőn a testből a lélek elköltözik és csak a tetem marad vissza, úgy itt is. A bejárat fölött rohadó deszka-íven az üdvözlő felirat egyes betűi vigyorognak reánk halványan; ki tudom még valahogy betűzni, hogy valaha a belépőre egy jó szó. „Welcome” mosolygott le innét; ma már korhadva porlad ez is. Az ívet megtámasztó, szúette oszlopon nyers deszka fehérlik s az üdvözletet csúfolva, fekete betűi ákombákom írásban hirdetik, hogy tilos a bemenet. Az egykoron kavicsos úton dudva és fű, árnyas berkein repkény s iszalag buján teremve, temetőre emlékeztet – temetőre, mely el van feledve, hoiva siratni se jár be lélek már. Temető is ez! Kedves emlékek bús temetője! – Csak a csalogány beszél bús dalában múlt napok szépségéről. A falakon salétrom-kristályok csillognak, felettük betört ablakok torzképei ásitoznak, mohos lépcsőknek panaszolva el unalmukat. Csak a fenyők és pálmák közt bujdosó szellő susog halkan, mintha a távoli városnak itt haldokló zsibaját akarná végkép elnémítani.

A feledés nagy országa

Vízesés a Chiffa-szorosban

Szápáry gróf, Bougnet kapitány és én

Egy rongyos, sovány arab szalad utánunk, megfogja kabátomat s egy piszkos papírszeletet mutat nekem, melyen pár elmosott arab szó van ceruzával felirva; bevallom neki, hogy nem tudom elolvasni; ő mosolyogva int, hogy ő sem, s azzal tovább siet. Nőm és én lehangoltan hagyjuk el a kihalt helyet, melyben csak az emlékek utolsó lehellete vonaglik.

Beni Ounif seikje, velem és a hadnaggyal

A djemma a remek pálmaerdő szűk és kanyargó ösvényein vezet

Nőm, udvarhölgye, Lieutenant louis, Jung dr. és Beni Ounif seikje

Automobilra ültünk és a városba hajtattunk „boltokat nézni”. Amint a „Bab-Azoun”-on haladtunk, újból eszembe jutnak az 1898 január 23-iki harcok, midőn zúztak, törtek, verekedtek itt, midőn nőmmel karonfogva siettünk, a dühöngő néptől sodortatva; itt pattogtak a revolverlövések, itt esett össze tőrszúrástól, haldokolva, egy szegény arab ifjú s mögötte láttam egy hajlott orrú, hófehér szakállú aggastyán sárgás, lángoló, démoni két szemét, midőn a tört jobb ökle orozva döfte bele a szegény, összeroskadó ifjú hátába. Itt… de nem, ne gondoljunk e szomorú pillanatokra, elég volt azokat átélni akkor. Eszembe jut megint Mohammed ben Lamine, ki boltjába hivott és vezetett, midőn nem tudtunk a tolongásból szabadulni s nevetve nyujtá jéghideg kezét: – Itt arab területen vannak, itt nem lesz baj, – szavakkal üdvözölt otthonában.

Mélabúsan álmodozó tükörkép…

Figuig a Djebel Grouz-zal

A tekervényes, keskeny úton egyenként kell lovagolnunk…

A midőn a forradalom legsiralmasabb képét mutató városból visszatértünk a Hotel Alexandra (Kirsch-)hez, ott találtunk egy század „chasseurs d’Afrique”-t, melyet Lépine kormányzó küldött a biztonságunkra. És midőn az európaiak kezdtek a hajókra menekülni, mert azt mondták, hogy a Szahara és Tell-vidék éhező nomádjai fogják Algiert elárasztani s rommá hamvasztani!…

A djemma teát ad nekünk

Zsidó nők

Mily békés szép napok virradtak azután ugyane nomádok közt mireánk, a nagy sivatagon és annak háborgó homoktengerén!….

Az udvarhölgy meg a doktor elmaradtak kiséretünk néhány lovasával

A nagy Szahara… A halál országa

Automobilunk megállott s ez másfelé tereli gondolatainkat. Cherif Ahmed ben Said arab boltja előtt állottunk meg. 1898-ban is vásároltunk nála. A gazda és fia cigarettázva ültek ajtajuk előtt. Midőn közeledtünk, elibénk siettek, kezet nyujtva, széket toltak, megkínálva velük nőmet és az udvarhölgyet, elkezdték holmiaikat dicsérni és – megvallom – szebbnél szebb arab régiségeket raktak elibénk. Füstölők, lámpák, arany-, ezüst-ékszerek, szőnyegek, serlegek, fegyverek, narghilék, órák, evőeszközök, mosdótálak és kancsók egész serege vonult fel előttünk. Midőn két feltűnően  előkelő kinézésű arab ment el az ajtó előtt, a gazda otthagyott bennünket s kisietett utánuk, visszahíva őket, s mellettünk ülést kínálva nekik, azon megokolással, hogy ismeretséget akar létesíteni az ő jóbarátai és köztünk, másrészt meg azért, hogy azok lássák, mi mindent ad el nekünk. Bemutatta őket: Cherif el Hadj Mohammed ben Szaid és Mohammed ben Belaide Tikobainei Kaid.

Őrtorony

Pihenőhelyünk

Én, Levé tábornok lován, Kenadsa közeléábenaz Assassák táboránál

Mohammed ben Belaide hatalmas, karcsú termetű, alig 30 éves ember s minden tekintetben igen művelt benyomást tett rám. Csakhamar, a legfesztelenebb beszélgetésbe elegyedtünk, míg nőm a kereskedővel tárgyalt holmi arab ékszerek felett. Hovatartozandóságunkról, terveinkről néhány perc alatt kikérdeztük egymást. Midőn Mohammed ben Belaide hallotta, hogy a nagy sivatagra és annak marokkói részébe készülünk, ajánlotta, hogy Szidi Brahim kenadsai nagy marabuhoz forduljunk, mert annak oltalma alatt az egész sivatagon biztonságban leszünk.”

A bennszülöttek csapata fölemelt fegyverrel üdvözöl

Reymond kapitány kivezeti Si Brahimot a sátorból

Levé és Moog Kenadsában

Több helyen keresgéltem az utazás pontos dátumát, azonban 100 %-os választ sehol nem leltem, ugyanakkor a könyvben számos olyan utalás van, amely alapján azt gondolom, hogy biztosan 1913-ban történt ez az aktuális afrikai kaland. A dátum meghatározása József főhercegnél azért nem olyan egyszerű, mert ahogy írja is „húsz éve alatt kilencszer voltam Afrikában, nyolcszor nőmmel, egyszer egyedül”, azaz sokszor járt az országban a mű megjelenését megelőző két évtizedben. Az 1913-as időpontra azonban több apró jel is utal. Az útleírás során, ahogy az idézet részből is látszik, rendszeresen visszaemlékezik a műben az 1898-as eseményekre, majd egy ponton a könyvben utal arra, hogy 15 éve, amikor az 1898-as események….. A másik egyértelmű utalás, hogy társával a történet egy pontján a 31. hadosztályra isznak, amely pedig ahogy az életrajzában is olvasható, 1911-1914 között van jelen a főherceg életében. A mű első részéből kiderül, hogy április elejét írnak, azaz minden bizonnyal 1913 áprilisában járt Afrikában József főherceg, majd hazatérését követően a „Századok legendái” felkérésére megírja élményeit és az 1913 júniusában megjelenő számban kerül az olvasók elé, az afrikai utazás történetének az első része.

A rabszolgának – aki bennünket kiszolgált – tetszik, hogy lefényképezem

Spahi hadnagy

Vacsora a Szaharán

József főhercegnek ekkor már volt írói tapasztalta, hiszen első vadászkönyvei német nyelven már 1908-ban megjelentek, Afrika vadonjaiban (In den Wildnissen Afrikas) és Vadászati jelentések Szudánból (Jagdschilderungen aus dem Sudan) címmel.  Ezt követte 1913-ban a „Századok legendáiban” megjelent „Útiemlékek Afrikából” című írása, amely a vadászirodalmat kedvelő magyar olvasóközönség előtt az első komolyabb bemutatkozása volt. Vadászíróként nevét azonban az 1913-ban az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. által kiadott, „Erdei magány és egyéb vadásztörténetek” tette igazán ismertté, melyben többek között az 1896-os, 1898-as és 1906-os afrikai utazásáról is mesél. A korabeli kritikák kiemelkedően pozitívan fogadták a vadászkönyvet, melyet aztán több vadászati témájú írás és könyv is követett.

Szaharai találkozás

Beni Mora

Sütkérező nők

Az 1913-as afrikai útja során felesége társaságában utazott, Algírtől egészen Béchárig, majd onnan lóháton a Szaharában található Kenadsa városig. Az utazás során a francia katonaság óvintézkedései mellett el-eltérnek a kijelölt úttól, így jutnak el a marokkói területen található Figuig oázishoz. Az utazás alatt saját maga készített fényképeket melyek közül több mint 90 darab a műben megtalálható. Az „Útiemlékek Afrikából” egy nagyon érdekes mű. Semmiképpen nem nevezném klasszikus útleírásnak, hiszen a szerző egyszer szinte egy művész szemével ír a sivatag szépségeiről, majd a következő bekezdésben pedig egy száraz tényszerű tudósítás keretében számol be az utazás további menetéről. E furcsa kettőség miatt igazán egyedi a mű és egyben izgalmas és érdekes is a számomra, valamint gyűjtőként is komoly érzelmeket ébreszt bennem a könyvészeti szempontból is különleges ritkaság. Kimondottan ajánlanám a művet, de sajnos nagyon minimális eséllyel szerezhető be, akár az eredeti kiadásról, akár a csupán 300 példányban megjelent reprint kiadásról is beszélünk. József főherceg esetében nem kizárt, hogy szerepelni fog újra a blogban, de az pedig egészen biztos, hogy a „Századok legendái” című ismeretterjesztő füzetek hamarosan visszatérnek az ELBIDA projektben. Folytatás tehát hamarosan.

4 hozzászólás

  1. Szép példány! Lenne is gyorsan pár kérdésem:
    – Hány oldalas összesen a két kötet? Illetve hány irás van benne összesen?
    Ugyanis nekem is van egy ilyen Századok legendái kötet, abban 12 irás van, ezért azt gondoltam,/gondolom teljes kiadás. De ez egy kötetes változat. és a boritója is más mint a tied (bár ugyanolyan zöld mint a kétkötetesé), és olyan nehéz hogy egy kézzel szerintem nem is mindenki tudja leemelni a polcról.
    Lemérni nem is tudtam, mert a konyhai mérlegünk csak 5 kilóig mér, másféle meg nincs :).
    Szóval lényeg a lényeg, leirnád mely művek szerepelnek a 2 kötetben?

    Kösz előre is!

    • Nos akkor Századok legendái

      A fő témák havonta

      Január – A női szépség – Bródy Sándor – 47 oldal a teljes hónap
      Február – A színpad – Sebestyén Károly – 51 oldal a teljes hónap
      Március – Királydrámák – Ambrus Zoltán – 47 oldal a teljes hónap
      Április – A tenger – Pekár Gyula – 51 oldal a teljes hónap
      Május – A pénz – Kenedi Géza – 47 oldal a teljes hónap
      Június – Az elegancia – Szász Zoltán – 38 oldal a teljes hónap
      Július – A lovas-sport – Lovik Károly – 39 oldal a teljes hónap
      Augusztus – Hegyóriások – Déchy Mór – 31 oldal a teljes hónap
      Szeptember – A vadászat – Bársony István – 39 oldal a teljes hónap
      Október – Magyar király-idyllek – Krúdy Gyula – 29 oldal
      November – A divat története – Pekár Gyula – 43 oldal a teljes hónap
      December – A kereszt hősei – Lovik Károly – 52 oldal a teljes hónap

      + József főherceg – Útiemlékeim Afrikából – júniustól októberig, külön római számozással 84 oldal

      + egyéb kisebb cikkek minden hónapban pl.:
      – Két öreg fa – Pekár Gyula
      – Amadeus – Lovik Károly
      – A Bágy patak legendája – Rákosi Viktor
      – Cote d’azur – Dobay István
      – Vojnich Oszkár – Tigrisvadászat Indiában
      – Clermont őrnagy – Abonyi Árpád
      – Mátyás király válik – Krúdy Gyula
      – Nyssa – Hevesi József
      – Stb. – számos egyéb cikk
      – + sok korabeli reklám

Vélemény, hozzászólás?

Az email címed nem lesz nyílvános. Kötelezően kitöltendő mező *

Elküldöm