Vándor-utam Ázsia szivébe

Az Almásy név ismerősen csenghet az ELBIDA projektet rendszeresen olvasók, vagy a téma iránt érdeklődők fülében, hiszen a zsadányi és törökszentmiklósi Almásy-család több tagja is jelentős szereplője volt a magyar földrajztudománynak. A blogban már több kötettel is szereplő Almásy László Ede a híres sivatagkutató, a család egyik legismertebb szereplője, de László apja Almásy György és nagyapja Almásy Eduárd is fantasztikus életúttal rendelkezik. A mai főszereplőnk Almásy György, akinek már apja Eduárd is széles látókörű, kiművelt, a földrajztudományok és az utazások iránt élénken érdeklődő személy volt. Részt vett az 1872-ben életre hívott Magyar Földrajzi Társaság alapításában, hatalmas útleírás gyűjteménye volt és emellett jó barátságot ápolt a kor számos földrajztudósával, így Hunfalvy Jánossal, Lóczy Lajossal, Xántus Jánossal vagy éppen Vámbéry Árminnal. Nem csoda tehát, hogy György már gyermekkorában megfertőződött a tudományos érdeklődéssel. Vélhetően a Chernel-családdal ápolt szoros kapcsolat eredményeként, először György figyelme az ornitológia felé irányult. Az első expedícióját 1897-ben a Duna-deltába vezette, majd ezt követte az első ázsiai expedíciója 1901-ben, ahol már nem csupán madártani célkitűzései voltak. Az utazás történetét és eredményeit „Vándor-utam Ázsia szivébe” címmel megjelent könyvében mutatja be, mely a magyar utazási irodalom egyik kiemelkedő munkája. A könyv 1903-ban jelenik meg Budapesten a Királyi Magyar Természettudományi Társulat gondozásában. A 737 oldalas műben 226 szövegközti kép, 18 tábla, 3 színes kép és térképvázlat található.

A csiliki kedvánszeráj kertje

Zsadányi és törökszentmiklósi Almásy György magyar utazó, Ázsia-kutató, 1867. augusztus 11.-én született, a Vas megyei Felsőlendván, egy jómódú földbirtokos család gyermekeként. Apja Almásy Eduárd a Magyar Földrajzi Társaság alapító tagja volt. A grazi egyetemen szerzett jogi doktorátust, majd az egyetem után rövid ideig állami hivatalnokként dolgozott Budapesten. 1892-ben apja Almásy Eduárd megvásárolta Borostyánkő várát az ír Egán Edétől. A várhoz több mint ezer holdas birtok és majorság is tartozott.

Almásy György

Almásy György feladta hivatali pályáját, Borostyánkőre költözött és a birtokon gazdálkodni kezdett, valamint állattani, elsősorban madártani megfigyelésekkel foglalkozott. Az ornitológia iránti érdeklődésében vélhetően komoly szerepe volt Chernel Istvánnak is, akivel élénk szakmai kapcsolatot alakított ki. Chernel nem csak barátja volt Almásynak, hanem amolyan tanítómestere is, sok időt töltöttek együtt, közösen járták a vidéket, madármegfigyeléseket végeztek és mindeközben folyamatosan fejlődött Almásy György madártani ismerete is. Vonzalmát az ornitológia felé mi sem bizonyítja jobban, minthogy gyermekei mellé a híres madarászt, Hrabár Sándort fogadta meg nevelőnek. Borostyánkőn igen gazdag madárgyűjteményt állítottak fel közösen Chernellel és Almásy otthonában, egy madárpreparáló műhelyt is kialakított. 1897-ben ornitológiai érdeklődése vezette első expedíciójára Dobrudzsába és a Duna deltavidékére, ahonnan értékes állattani gyűjteménnyel tért haza. Almásy ambiciózus ember volt, mindig nagy célokat tűzött ki maga elé és igazán az akadályok leküzdése volt az, ami erősen motiválta. A dobrudzsai expedícióját követően, még nagyobb kihívást keresve, tervezni kezdte első ázsiai expedícióját. 1900-ban végül kezdetét vette első ázsiai utazása, amelyen társa Stummer-Traunfels, a grázi egyetem zoológus tanára volt.

Pittoni Ilona és gyermekei (Georgina, László és János)

Az út során felhatolt a Tien-san magas fennsíkjaira, felfedezte a Han-Tengri környékének déli hegyláncolatait és bejárta az Ili-folyó környékét. 1903-ban jelenik meg könyve „Vándor-utam Ázsia szivébe” címmel, melyben állattani és földrajzi megfigyelései mellett kitűnő beszámolót készít a nomád pásztornépek életéről is. Az expedíció és a bemutatott eredmények meghozzák számára az elismerést, de elsősorban nem az általa oly kedvelt állattani eredmények, hanem sokkal inkább a kirgizek és a kazakok mindennapi életéről szól néprajzi megfigyelései. Hazatérését követően nem sokkal újabb expedíciót kezdett tervezni. Második ázsiai utazása 1906-ban vette kezdetét, mely során Kína északi részének földrajzi, földtani, meteorológiai, néprajzi és gazdasági viszonyait kívánta tanulmányozni. Az úton részt vett még Herbert Archer és Prinz Gyula is. Almásy híresen nehéz ember volt, amely az út során ismét beigazolódott. Az expedíció során a csapat szétvált és Prinz Gyula bár többször köszönte később, hogy részt vehetett a kutatóúton, ugyanakkor élete végéig hordozta magában a megbántottságot, amit Almásy viselkedése okozott. Almásy a második expedícióról semmit nem hozott nyilvánosságra, tudományos eredményeit csak Prinz Gyula publikálta „Utazásaim Belső-Ázsiában” című könyvében. Mint később kiderült Almásy György német nyelven írt naplólevelei és az útról készült fotóalbuma, a Bécsben élő unokájánál, Gömörey Zitánál vannak, de mindeddig ezek nem kerültek nyilvánosságra. A második út nagy csalódás volt Almásynak, aki ezt követően egészen haláláig visszavonultan élt grázi birtokán. Felesége az olasz nemesi családból származó Pittoni Ilona volt, akitől három gyermeke született: Georgina, János és László Ede (a későbbi Afrika-kutató). Kapcsolatuk vélhetően a hosszú távollétek miatt megromlott olyannyira, hogy 1912-ben elváltak. Életének a második utazást követő részéről nagyon keveset tudni. Almásy György 66 éves korában, 1933. szeptember 23-án halt meg otthonában, Grázban.

Részlet a könyvből:

„A falu alatt az Ili mintegy 4—5 versztnyi hosszúságban még mindig kelet-nyugati irányban folyik, steppék között. A bal part teljesen sík, s különösen a kis Keszkelen folyócska torkolatánál nádas-öv szegélyezi, holott a jobb parton vörös porfir-sziklák jelzik az ármedret, s ezekfelett ürömmel benőtt halmok emelkednek mind magasabb és magasabb fensíkké. A síkság mögött nyugaton halomsor nyúlik a folyamig. Ahalmok közül különösen egy háromélű, hegyes csúcs tűnik fel, a mely messze vidékről tájékoztatásul szolgál.

Az Isszyk-kul és a Kungei-ala-tau

Jurtom felállítása Dzselánban

Ezeknek a domboknak a lábánál a folyó tószerűen kiszélesedik, s a közepén két bozótos sziget emelkedik. Itt a folyó majdnem derékszög alatt ÉNy felé kanyarodik, hogy a Mojun-kum és a Batpak dombvidékek közti nyilasba behatoljon, a melyet csak mintegy 45 versztnyi út után, a Malájszári domblánczolat végén hagy el.

Anton kapitány a “Rjúrik” fedélzetén

Részlet a Kura völgyéből

Szőnyeg-bazár Tifliszben

A tájkép itt nagyon barátságos; a folyó alsóbb részét nem lehet látni, s így a kiszélesedés tónak tetszik, a melybe a folyó csendesen bele- ömlik s a melyet a változatos, gyepes pusztai halmok barátságosan öveznek körül. A két kis szigetet a folyó közepén a legüdébb, majdnem trópusi növényzet borítja, s szűk, nádasokkal szegélyezett csendesvizű folyam-ág választja el, a melyet a fák koronái majdnem teljesen betakarnak. Hogy az élet se hiányozzék erről a szép képről, temérdek gödény úszkál a csendes, iszapos-sárga habokon, azután meg egész csapat récze, különösen az üstökös récze (Fuligula rufina) és kékcsőrű kacsa (Erismetura lencoceplnala) igazi ázsiai fajai, rebben fel a ladik előtt.

Borszállítása tömlőkben, bivalyos kordén

Grúz fegyverkovács Tifliszben

Ebből a tószerű kiszélesedésből a folyó szűk, szakadékos sziklaszorosba lép, s zúgva tör utat a két plateau közti szakadékon. Mint valami kapu, úgy nyílnak szét a sziklák, s a folyó heves kanyarulatok közt folyik a mindinkább magasodó meredek partok közt.

Turkmen csoport Gök-Tepe állomásán

Sehir-Dár főiskola a Righisztán téren

Eleinte a halmok alacsonyak, s a közönséges pusztai növényzet fedi őket, de lassankint mind magasabbra és magasabbra emelkednek, s a kopár szikla válik uralkodóvá a festői falak között.

Vjernyi út bazárja

Vjernyi városa

Mély szakadékok nyúlnak ki a folyóra; némelyik ezek közül kis kőbálványnyal (Obo) van megjelölve, jelül a pásztoroknak, a mikor a legelő­ről itatóra hajtják a barmot, vagy vissza. Más ilyen sziklarészek előtt lapos törmelékkúpok és delták nyúlnak be a folyóba, a melyek a nedvesség hatása következtében tele vannak sűrű növényzettel, holott a környezetben csak kopár, meredek sziklafalakat látunk. A törmelékkúpokon itt-ott az ilijszki kozákok nyomorult halászviskóit lehet látni; hálók és varsák száradnak a napon, kutyaugatás fogadja hajónkat, majd a napbarnította tulajdonosok is megjelennek izbájuk előtt s üdvözletet cserélnek, beszédbe ereszkednek a mi kozákjainkkal.

Az Ili völgyében

A Tamgali-Tasz

Mind vadabb és regényesebb lesz a vidék, a tájkép folyvást változik, a mint a folyó majd egy sziklafokot hirtelen megkerül, majd meg kiszélesedik köröskörül bezárt sziklatóvá, hogy azután megint szűken összeszorulva, rohanó sebességgel zúgjon alá sziklák és meredek fokok között. A környező plateau pereme mintegy 200 m. magasra emelkedik a víz szine fölé, s az összeszabdalt, szétdarabolt peremű sziklaplateau itt-ott valóban alacsony hegységnek látszik.

Kazak nők

Kazak család

Homokcsiszolás az Ili völgy szikláin

Bizonyos tekintetben hasonlít a tájkép az Alduna szorosaihoz, azzal a lényeges különbséggel, hogy itt a hegyek köröskörül sivatagi hegyek, ezeknek minden jellemző vonásával.

Csomagolás a tanyán

Dzsol-barsz aul

Pusztán és kopáran emelkednek a sárga vagy vörösbarna sziklák, a melyekre helyenként a forró napsugár odasütötte a jellemző, sötét, barnásfekete és fényes „sivatagi patinát” . Össze-visszahányva feküsznek egymás felett a sziklarétegek, a melyek itt-ott porfirból, másutt sárga, agyagos homokkőből állnak; majd egészen függőlegesek, mint az 51. és az 54. képen látható, majd pedig északnyugat, máskor meg délkelet felé lejtenek a legkülönfélébb hajlással. A rétegfejek leggyakrabban élesen, szögletesen ugranak ki, de helyenkint egész nagy részletek gömbölyded, simára csiszolt sziklákból állanak és sajátságos ellentétben vannak a környező sziklák szakadozott, vad összevisszaságával.

A legifjabb nomád nemzedék

Nyomorék dungán menekült Przsevalszkban

Félnomádok (csala-kazakok) aulja

Ezek olyan helyek, a hol az északkeleti szél valami völgynyiláson a sziklafalhoz jut, s azt akadálytalanul simítja végig. A szél a homokot ehhez. a csiszoláshoz a plateau egy részét elborító Batpak-kum homoksivatagból veszi. Helyenkint élesen nyúlik be a homokcsiszolta fényes felszín a sziklának szélárnyékában levő durva felszínű részei közé, pontosan mutatva a korradáló északkeleti homokviharok (Kara-buran) irányát és útját. Az ilyen homokcsiszolta helyek körül gyakran látni a csiszoló anyagot, t. i. vörös-sárga sivatagi homokot felhalmozódva, a mely a sziklákon csiszolva és fényesítve sepert végig, s azután az árnyékban erőtlenül hullott alá, garmadákba halmozódba. Helyenkint ezek a homok-felhalmozódások a bal parton is folytatódnak, s ilyenkor szomorú, kopár tájkép nyílik a vöröses-barna, vagy feketésre csiszolt sziklák és a vöröses-sárga homokhalmok között, ellentétben a hatalmas, sebesen, rohanó folyóval a középen, a melynek hatalmas víztömegei sem képesek életet, erőteljes, üde növényzetet varázsolni a két sivatag közé.

A homoksivatag széle

Csáj-hana (teaház) a karkarai bazáron

Méhes a Szan-Tas szorosban

Némely helyen ez a homokcsiszolás és homokbefúvódás olyan jellemző és tanulságos, hogy többször kértem STUMMER doktort, hogy kitűnő eszkö­zével egyiket-másikat, mint „földrajzi jellemképet”, fotografálja le. A bevezetésben elmondott okok miatt ezek a fényképfelvételek jelenleg nem állnak rendelkezésemre; a magam, szerencsétlen Eastmann-emulziókkal készült felvételeim, a mint az előbbi képek is mutatják, a sivatagos vidékeknek ezekről a jellemző készítményeiről csak meglehetősen homályos és bizonytalan fogalmakat nyújthatnak.

Részlet a Karakol völgyéből

Oruz-Bek

Csodálatosan élénk ennek a sivatagos vidéknek az állat-, különösen pedig a madárvilága. Éppen ilyenkor van az ideje a pontyfélék, az előbb említett marinka-halak (Schizothorax fajok) ívásának, azaz ilyenkor vándorolnak az Ili középső és felső folyása körül elterülő sekélyvizű nádasokhoz, hogy petéiket lerakják. A folyó rendkívüli halbősége miatt miriád-számra vándorolnak ilyenkor a halak a folyón felfelé, s nyomukban ott nyüzsögnek a halevő madarak, a halakkal együtt lassankint felfelé vonulva a hegyek felé. Különösen a gödények (Pelecamts onocrotalus) ezrével szállingóznak a folyó- körül. Egy részük pihenve, sűrű tömegekben, mint valami finom rózsaszínű sziget lepi el a homokzátonyokat, a hol a hüvelyknyi vízben ácsorognak; mások lánczokra bontakozva, buzgón és művészileg látnak a közös foglalkozás, a halászat után; mások ismét egyedül, vagy apró csoportokban lomhán úsznak le a folyón, talán alusznak is, s csak akkor emelik fel gyanakodóan hosszú nyakukat és idomtalan, csúnya fejüket, a mikor a bárka közelükbe ért. Akkor azután kissé nekiúsznak a víz színén, s néhány nehéz szárnycsapással kiemelkedve a vízből, keringő, szállingózó repüléssel kávarognak fel a parti sziklák fölé, hogy csendes, nyugodt lebbenéssel biztos hely felé szálljanak. Különösen hat az emberre, a mikor a mocsárvilágnak és a széles víztükröknek ezt a lakóját itt látja a hegyvidék kopár, sivatagos szikláin tovavonulni. A nehéz, esetlen madár röpte a ragadozó madarakéhoz hasonló, lebegő, csodálatos könnyű, s minden szárnycsapás nélkül keringve szállít tova. Gyakran ismétlődő kedves kép volt, a mint ezek a hatalmas állatok méltó­ságos lebegéssel tovaszállva, vakító fehéren tündököltek a sötét-kék égboltozaton, csőrük és állzacskójuk pedig aranyfénynyel villant fel a napsugárban.

Lapály a Karakol völgyében, amelyet a hóolvadás naponként eláraszt vízzel

Ilona tó

Jurtom felállítása a Tjub-völgyben (Régi moréna-talaj)

Ezeken a „nagy urakon” kívül számos kis karakatna (kormorán, Phalacrocorax carbo) csoport szállingózik a parti sziklákon, azonkívül tömegesen jelentkeznek a réti sasok, köztük az európai Haliaetus albicilla faj is. Mind ez a sok állat bizonyára csak a vándorló halak kedveért gyűlt össze, mert csakhamar megint eltűnt. A míg ugyanis ilijszki kirándulásaink alkalmával mind ez a sok faj töménytelen mennyiségben jelentkezett, s nem kellett valami különös véletlen hozzá, hogy a Talgara patak völgyében néhány perez alatt három-négy réti sas is kerüljön a puskacső elé, addig visszaté­résünk után valamennyien, különösen pedig a pelikánok, teljesen eltűntek. Ezeken az időszakos vendégeken kívül van a kapcsegai-nak (sziklaszoros) még számos, egyénekben gazdag, állandó madárnépessége is. Sziklagalambok (Columba livia), csókák (Colaeus collaris) tömegesen laknak a sziklahasadékokban, a csúcsokon a mi füsti fecskéinkhez hasonló, csinos hegyi fecskék (Hirundo daurica) nagy csoportjai élnek. De ezeken a hegyi madarakon kivül még igazi pusztai madarak is meglátogatják a folyót: ott röpködnek a csinos rózsaszín-seregély (Pastor roseus) ezrei és ezrei, meg a pompás szinű gyurgyalag (Merops apiaster) egész seregei, a melyek közvetetlen a víz szélén levő sziklákra és kövekre szállnak le, s azután apró tipegéssel sietnek a folyóból egyet inni. így árulja el már a madárvilág is a szemlélőnek az Ili-áttörés festői „dombvidékének” igazi jellegét, a mely tulajdonképen a rengeteg kiterjedésű, vigasztalan pusztaság közepére csak mint valami optikai csalódás varázsolódik oda a folyó völgyére leszakadó sziklás lejtőkkel.

Otthonom a szyrten

A Kapcsegai bejárata

Ez az utazás órákhosszat tart folyvást változó képek között. Majd valami túlhajló sziklafal ragadja meg figyelmünket, a melynek közepére egy réti sas építette fel durva ágakból hatalmas fészkét, s most annak szélén ülve, békésen és bizalmasan tekintget le a közel úszó lodkára; majd valami karcsú sziklaoszlop tűnik fel, a mely magányosan, mint valami festői romtorony emelkedik a tajtékzó habok fölé; máskor meg kulisszaszerűen előugró bütük és gerinczek vará­zsolnak bizarr és fantasztikus keretet a sajátságosan kusza és kígyózó folyó­ medernek szakadatlan, folyvást változó képei köré. Szóval az idő gyorsan repül, s mielőtt még eszünkbe is jutna, már közeledünk a déli pihenő felé, a melyet
Ilijszktől mintegy 25—26 versztnyi távolban álló sziklafal, a Tamgalitasz lába alatt szemeltünk ki.

A Száry-Dsász szurdoka

Az utolsó elérhető hely a Száry-Dzsasz szurdokában

Itt a visszahúzódott pusztai plateauról keskeny sziklagerincz nyúlik le, a mely meredeken feltűrt rétegeivel majdnem függőlegesen esik le a folyóra. Ennek a 80—100 m. magas falnak a lábánál téveteg összevisszaságban hever egymáson egy csomó hatalmas leomlott szikladarab és egy-egy nagy szikla-lap, a melynek sima felszínén itt-ott számos felírást és bálványképei lehet látni, a mitől a hely neve is származik.”

Átkelés a Mokacsi kar-jain

Névtelen csúcs a Szári-Dsászyn-Tauban

Kazakok támadása a Kapkak-völgyi tanyán

Almásy György könyve nemrég szerepelt már a blogban, a „Különleges apróságok” című bejegyzésben. A könyv vásárlását követően kiderült, hogy „járt hozzá” az eredeti számla is, amely Dr. Habermann Gusztáv nevére volt kiállítva. Habermann ismert és nagy tudású szegedi ügyvéd volt, aki a dokumentumok tanúbizonysága szerint 1963. október 8-án, 35 forintot fizetett a csomagért, melyből 30 forint volt Almásy György könyve, míg 5 forint a postaköltség. Az akkori bejegyzés, azokról az apró papírrégiségekről, papírérdekességekről szólt, amelyeket a vásárolt antik könyvekben időről-időre találok. Az gyűjtemény részét képező kötetben azonban nem csak ez az egy érdekesség volt. A könyv első-belső oldalán Dr. Habermann Gusztáv ex librise is megtalálható.

Dr. Habermann Gusztáv ex-librise

A Wikipédia leírása szerint: „Az ex libris sokszorosított (grafikai vagy nyomdai) eljárással készített papírlap, melyet a könyv kötéstáblájának belső oldalára ragasztanak azzal a céllal, hogy a könyv hovatartozását dokumentálja. Nem más, mint művészi rajz, címer, embléma, történetileg kialakult allegória, szimbólum, vagy egyéb ábrázolás, és a könyvtulajdonos nevével, esetleg jelmondattal, mottóval, idézettel ellátva, az egyes korok és művészek stílusa, ízlése szerint más-más megformálásban.” Az ex librisek mindig nagyon kedvesek számomra, hiszen az apró részlet sok érdekes információt adnak a tulajdonosról, Habermann esetében is így van ez.

Kalmükk altiszt

Kirgiz barátaink látogatóban

Vörös homokkő sziklák a Dseti-Ghúz völgyében

A kis könyvészeti kitekintés után térjünk vissza Almásy kalandos expedíciójához. A szerző hosszas és nagyon alapos előkészületek után útitársával, Rudolf Stummer von Traunfels grázi zoológussal, 1901. március 1-én indult el Budapestről. Az út első szakaszát a Dunagőzhajózási társaság „Sophiae” nevű gőzhajóján tették meg, a ma Romániában található Galai településig. Galaiból a „Rjúrik” nevű orosz hajóval utaztak Batumiig, majd innen a transzkaukázusi vasúton indultak tovább Tbiliszibe. Az utazás ezen pontján csatlakozott hozzájuk az expedíció harmadik tagja, Robert von Lanser orvostanhallgató, valamint itt fogadják fel Adam Adamovics Klipper preparátort is. Klipper azonban később kiderült, hogy alkalmatlan a feladatra, így a preparátori munkák nagy részét maga Almásy végezte, valamint néhány kozák nő, akiket betanított a szerző bizonyos részfeladatok ellátására. Almásytól amúgy nem állt távol a preparálás, hiszen a borostyánkői birtokon saját preparáló műhelye volt. Tbilisziből 1901. április 10-én indultak tovább vonattal Bakuba. A városban csak pár órát tartózkodtak és indultak is tovább hajóval átszelve a Kaszpi-tengert Krasznovodszki-ig, ahonnan vonattal utaztak Taskentig. Itt postakocsira szálltak és Vjernyi-ig utaztak tovább, ahol helyi segítséget fogadtak és 1901. május 8-án mentek Ilijszkbe, az Ili folyó partján található apró városkába. Megérkezésüket követően Almásy a naplójában ekkor írja, hogy: „Az epedve várt pillanat megérkezett, a munka „Ázsia szivében” megkezdődhetett!”. A könyv 118 oldalán olvasható ez a híres mondat, azaz a hátralévő 619 oldal foglalkozik a tényleges kutatóúttal és a hazatérés eseményeivel. A folyón csak Strummerrel hajózik le, hiszen Klippert és Lanser megbetegszik. Feltérképezik a folyó környékét, földrajzi és madártani megfigyeléseket tesznek, ugyanakkor az eredeti tervben foglalt Balhas-tó felkereséséről lemondanak. 1901. május 31-én érik el Bazar bikje települést, ahonnan a félsivatagos pusztákon át térnek vissza Ilijszkbe. 1901. június 14-én Almásy egyedül indul tovább, a többiek az addig gyűjtött anyaggal visszatérnek Vjernyibe, és csak június végén találkoznak ismét. A szétválás többször is megtörtént az út során. Nyár végén átkeltek a Tien-san 4-5000 méteres láncain és szeptember közepén érkeztek meg Narin-kolba. Októberben már csak a beszerzett anyag rendezésével foglalkoztak, illetve az Isszik-kul környéki vidéken vadásztak és gyűjtögettek. 1901. október 10-én hagyják el Przsevalszkot és még az év december 11-én érkezik haza Budapestre Almásy György. Stummer közvetlenül Bécsbe utazott.

Dungánok

Vjernyi-i szártok

Utcza Ó-Taskentben

A közel kilenc hónapos utazás eredményeinek összefoglalásához azonnal nekilátott Almásy a hazatérést követően. A Magyar Tudományos Akadémiának készít beszámolót, illetve több szaklapban is mesél úti tapasztalatairól és élményeiről. Az eredeti terve a szerzőnek az volt, hogy két nyelven jeleníti meg a teljes expedíciót tartalmazó beszámolóját. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásának köszönhetőn, még a tervezett német nyelvű kiadás előtt jelent meg, gyönyörű kivitelben a magyar nyelvű munka, amelyet maga Cholnoky Jenő fordított. A képanyag rendezésében Koszkol Jenő festőművész segédkezett. A 226 ez részénél jelezve van, hogy fénynyomat, melyet Jaffé Miksa készített Bécsben. Ezek a képek általában a kevéssé sikerül fényképből készültek, amelyeket először Koszkol Jenő javított és róluk tónusrajzokat készített, majd ezt követően készült róluk a fénynyomat. A sima fényképek mellett, tehát találhatunk a könyvben több ilyen fénynyomatot, valamint három egészen lenyűgöző színes képet is. A magyar nyelvű kiadást követően, jelenlegi ismereteink szerint a német nyelvű kiadás, soha nem jelent meg.

Mohammedán iskola Taskentben

Fazekas-bazár

Almásy könyve igazi ÚTLEÍRÁS, csupa nagybetűvel. A klasszikus, nagy expedíciókról szóló művekhez hasonlóan kalandos, tudományos, de semmiképpen nem válik unalmassá. Óriási kihívásokkal kellett egy-egy ilyen méretű expedíció szervezése és megvalósítása során megküzdeniük a résztvevőknek, éppen ezért lenyűgöző, hogy Almásy alapvetően milyen gördülékenyen megoldotta az adódó nehéz helyzeteket. Történelmi távlatokból tudjuk, hogy Almásy nehéz ember volt, ezt második expedícióján résztvevő Prinz Gyula is nem egy ízben említi, és ebből a könyvből is kiderül, ugyanakkor alapos képzettségével és kimagasló tehetségével első expedícióját mégis sikerre vitte. A második útja, bár sokat nem tudunk róla, már kevéssé volt ilyen sikeres, viszont az első kutatóút eredményei tudományos szempontból is magasra értékeltek. A külföldi szakma számára is ismertette Almásy az eredményeket több ízben, azonban jelentős visszhangot a nemzetközi tudományos életben nem okoztak ezek a beszámolók. Almásy vándorútja Ázsia szívébe, azonban mindent egybe vetve egy egészen kimagasló magyar tudományos expedíció volt.

Teaház a bazárban

Szökő nafta-forrás

A kutatóútról kiadott könyv, ahogy már említettem, egészen lenyűgöző útleírás. A magyar utazási irodalom  egyik fontos darabja, amely extrém ritkának nem nevezhető, de azért semmiképpen nem található meg minden antikváriumban sem. Az ára napjainkban erőteljesen több mint amennyiért annak idején Dr. Habermann vette, ugyanakkor nem tartozik a nagyon drága útleírások közé sem. Aki szereti a témát, annak azt gondolom igazi alapmű a könyv és ez esetben most a kézzel fogható könyv beszerzése mellett érvelek, hiszen a benne található kivételes képanyag radikálisan növeli az amúgy sem csekély olvasmányélményt. Természetesen, aki csak beleolvasni szeretne, vagy nem kívánja birtokolni is a művet, annak szerencséje van, hiszen a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában megtalálható és ingyenesen letölthető a mű. Mindenki számára a különösen ajánlott kategóriát képviseli. Almásy György bár a témában egykötetes szerző, most mégsem búcsúzunk tőle, hiszen amint sikerül elindítanom az ELBIDA projektben a periodikákban megjelent művek feldolgozását, akkor még biztosan találkozni fogunk vele. A blog bejegyzés befejeztével, visszakerült Almásy műve a könyvespolcra, de ahogy a helyére illesztettem, megakadt a szemem több hasonló fantasztikus utazás beszámolóján. Kedvet kaptam hozzájuk, így hamarosan ismét érkezik a blogban egy klasszikus, nagy expedíció, lebilincselő beszámolója.