Nagy-Turán földrajzi ábrázata
A címben szereplő mű a szerző, Dr. Prinz Gyula 1906-os és 1909-es ázsiai barangolásait mutatja be. A könyv elsőként 1911-ben jelent meg (Budapest, Kertész József Könyvnyomdája, 333 oldalon), majd a szerző 1945-ben újra kiadja. Az előszóban Prinz azzal indokolja az újbóli kiadást, hogy „arra is gondoltam, hogy a magyarságnak szüksége van reá.”
 |
| A Kuenlun-hegylánc |
 |
| A Raszkem-darja, a kuserabi tadzsik-oázissal |
A második kiadás kalandos körülmények között jelent meg, melyről a kiadó előszavában olvashatunk. „ Prinz Gyulának, a felfedező utazások hőskorában az utolsó explorátorának ez a könyve Budapest katasztrófája előestéjén bekötésre készen feküdt a nyomdában. Tűz és víz, egyetlen példány kivételével, ezt az első kiadást megsemmisítette az összes képek és rajzok dúcaival együtt. Ez az újranyomás a megmaradt egyetlen példányról készült, a magyar sors legzordabb időszakának emlékeként.”
 |
| Moréna által felduzzasztott tó a Tiensánban |
Jelen kötet Budapesten 1945-ben jelenik meg a Renaissance Kiadóvállalat gondozásában 311 oldalon.
 |
| A Kokszel jégár a 8000 méteres Kungurtübe oldalfalával |
 |
| A Karaagil-pamiron (4100 m) jaktulok karavánnal |
Prinz Gyula geológus, geográfus, néprajzkutató 1882-ben Rábamolnáriban született, vasutas apa és nemesi származású anya gyermekeként. Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán kezdte ahol több tárgyból többek között földrajzból is megbukott, majd érettségijét már Budapesten tette le. 1900-ban iratkozott be a Budapesti Tudományegyetemre. 1903-ban Breslauban fejezi be tanulmányait. Tanársegéd lett aztán rá egy évre doktorált. Almásy György 1906-ban meghívta közép-ázsiai expedíciójára. Első útján elsősorban a Tiensan-hegység vonulatait kutatta és tanulmányozta majd 1909-ben második kutatóútján folytatta és részletesen feltárta a Tiensant. Két kutató expedíciója tapasztalatait és eredményeit írta meg Utazásaim Belső-Ázsiában és Ázsia szívében című munkáiban.
 |
| Kirgiz híd a Nárinon |
 |
| A Tárim-medence pereme |
Az 1910-es években számos tanulmányúton vett részt szerte Európában. Felkérték, hogy legyen a tucumani egyetem geológiai tanszékének vezetője de ő elutasította. 1908-1912-ig a Budapesti Tudományegyetem földtani magántanára, majd 1918-ig az Erzsébet Tanárképző Főiskola tanára. 1918-tól először Pozsonyban, majd Pesten végül 1923-1940 között Pécsen az Erzsébet Tudományegyetem földrajzi tanszékének tanára. Itt dolgozta ki máig érvényes Tisia-elméletét. 1940-1945 között a Ferenc József Tudományegyetem földrajzi intézetének a vezetője, majd nyugdíjba vonulásáig a szegedi Egyetem tanszékvezető professzora. Számos elismerést kapott életében. 1935-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1936-ban a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, 1939-ben Lóczy érmet, 1950-ben József Attila emlékérmet, 1954-ben pedig Munka érdemrendet kapott. 1904-től tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak, majd alelnöke, főtitkára is volt egy időre. 1952-től örökös tiszteletbeli elnöki címet kap.
 |
| Átkelés a Kara-darján nagykerekű kordékon |
 |
| Jégár-fülkés és morénával borított hegylánc |
Politikai nézetei miatt az 50-es évektől több méltánytalanság is éri. 1949-ben MTA tagságát elveszik, majd csak 1989-ben rehabilitálják. 1973. december 31-én halt meg Budapesten 91 éves korában.
 |
| A Kogelecsab-fensíkon 3700 m magasságban |
 |
| Jurt-gyűrűk és kislakok az Atbasi-fennsíkon nyáron |
Részlet a könyvből:
„ Erre az útra szokatlan kísérőt kaptam. Utánunk szaladt egy kis kirgiz asszonyka, a legnagyobb hős, akit életemben láttam. A tevéjüket féltette. Átvette a teve vezetését, s jár velünk étlen, szomjan naphosszat. Két araszos fehér turbánjából ugyan csak arcocskájának fele piroslott ki, de alig lehetett több húsz évesnél. S ez a pöttöm nő két idegen, hozzá még az egyik nem is muzulmán férfival neki indul ismeretlen célnak. Folyton fecseget. A környék szegénységét nem csak legelőhiánnyal magyarázat. Beljebb a hegyekben vannak elég jó legelők, ha sok nem is. A szürt nemsokára kizöldül, akkor feljönnek a kirgizek. Most sok a farkas, ez a legnagyobb baj. Miattuk nem lehet a nyájat itt tartani addig, míg nem lesz elég fű a ménesnek. Ha feljönnek a ménesek, akkor eliszkolnak a farkasok. A kirgiz ló nem ijed meg tőlük. A szártok félnek a farkasoktól. Csodálkoztam, hogy ez a gyermekasszony mindezek ellenére velünk jön nem egy napra, hiszen vissza is kell jutnia. Bizonyosan arra számít, hogy már elindultak a kasgari karavánok, majd csatlakozhatik egyikhez. De amikor valóban megjelentek az ismerős mozgó pontok a meztelen hegyoldalon, akkor hölgyünk is aggodalmaskadva kezdett pislogni. A bestiák falkában kísérgettek bennünket.”
