Olasz faluk és városok

Az ELBIDA projektben közel egy éve mutattam be Dr. Tóth Rezső, „Északafrikai kikötők” című munkáját. Az ott bemutatott aprócska kötet egy magas szintű és olvasmányos útleírást rejtett, melyet jó volt olvasni. Akkori bejegyzésem záró részében ezt írtam: „Dr. Tóth Rezső egyetlen megjelent útleírása az „Északafrikai kikötők” című munkája, holott olaszországi utazásairól is értékes beszámolókat írt,…

Három év Tibetben

Sven Hedin neve a blog rendszeres olvasóinak bizonyára már nem ismeretlen, hiszen a svéd felfedező több művét már bemutattam az ELBIDA projektben. Hedin amellett, hogy kiváló földrajztudós volt, remek és termékeny író is. „Három év Tibetben” című munkájában az 1899-1902 között megvalósult második nagy expedíciójáról mutat szemelvényeket az olvasó számára. Aki rendszeresen olvassa a blogot,…

Keleti uti képek

A „ritka strandköteteket” bemutató hármas blokk zárókötetének a szerzője művében keletre kalauzol bennünket. Farkas Pál „Keleti uti képek” című apró könyve, nem egyetlen utazásról számol be, hanem egyfajta utazási regényként, apró különálló úti történeteket mesél el. A könnyed mű teljesít minden elvárást, amelyet egy strandkötettől elvárunk: kicsi, rövid és szórakoztató. A mű 1908-ban Budapesten jelent…