Karczolatok

Dán- és Svédországi utamból

Ázsiából ismét visszatérünk egy rövid időre a hűvös északra egy különleges és ritka kötet segítségével. Wosinsky Mór „Karcolatok” című művében, 1885-ös dániai és svédországi utazásáról számol be, amely utazás valójában egy régészeti tanulmányút volt. A szerzőnek kettő, az ELBIDA projekt témájába illeszkedő műve ismert, melyből időrendben a most bemutatott műve jelent meg elsőként. A kötetet Ujfalusy Lajosnál nyomtatták „Szegzárd”-on, 1888-ban. A mindössze 87 oldalas műben illusztráció vagy kép nem található, éppen ezért a bejegyzésben látott fotók egy része internetes forrásból származik.

Wosinsky Mór apát-plébános, régész 1854. március 28.-án született Tolnán. Apja a lengyel származású Wosinsky József orvos, gyógyszerész volt, aki az 1830-as lengyel felkelés leverése után emigrált Magyarországra és itt fejezte be orvosi tanulmányait. Anyja a pesti Glatz Katalin volt. Apja alapvetően papi pályára szánta gyermekét, éppen ezért az ehhez szükséges neveltetésről gondoskodott. Iskolai tanulmányait a kalocsai gimnáziumba kezdte meg, majd a 6. osztálytól papi pályára lépett. 1871-ben a pécsi papnevelde filozófia osztályába folytatta tanulmányait, majd 1872. augusztus 15-én szentelték pappá Pécsen.

Wosinsky Mór

Először Gödrén majd az apáti plébánián teljesít kápláni szolgálatot. 1881-ben aztán plébánosnak nevezik ki Lengyelre, ahol megismerkedik az életére jelentős hatást gyakorló gróf Apponyi Sándorral. 1885-ben Závodra kerül, majd 1887-től újra Aparon plébános. 1894-től Szekszárd-belváros plébánosa lesz. gróf Apponyi Sándorral és családjával közelebbi ismeretségbe kerül és ebben az időben lelkészi teendői mellett, minden idejét a tudományoknak szánta, azon belül is a régészet iránt érdeklődött erőteljesen. Egy szerencsés kocsizás alkalmával gróf Apponyi Sándorral a lengyeli erdőben egy régi földvárra akadtak. Apponyi felismerte Wosinsky tehetségét, és nagylelkűen elkezdte támogatni kutatását. Kivágatta a teljes erdőt, ahol felfedezték a földvár romjait, így neki tudott kezdeni az ásatásoknak Wosinsky Mór. A bizalmat megháláló Wosinsky jól haladt a munkával, olyannyira, hogy 1886-ban már egy 12056 darabos lelettárgy gyűjteményt mutathatott fel. A helyszínen megtalálta az úgynevezett lengyeli kultúra emlékeit. Az ásatásokat hét éven át folytatta, melynek eredményeként a korabeli szakma felfigyelt munkásságára. A külföldi régészeti szakirodalomban a mai napig alig van olyan új munka, melyben Wosinsky dolgozataira ne hivatkoznának. A lengyeli óriási telep kiaknázása után egész Tolna vármegyét átkutatta, községről községre járva. Kutatásainak eredményét, „Tolna vármegye története az őskortól a honfoglalásig” című munkájának két vaskos kötetében írta meg, amely a szerző legfontosabb műveként említhető. 1885-ben Dániában és Svédországban járt, 1887-ben Egyiptomot, Török- és Görögországot, valamint a Szentföldet járta be. A régészeti munkájának elismeréseként 1889-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1890-ben a müncheni Antropológiai Társulat levelező tagja és 1891-ben a római Árkádia Akadémia rendes tagja lett.

Wosinsky Mór a kép előterében gróf Zichy Jenő expedícióján

Wosinsky Mór a kép előterében gróf Zichy Jenő expedícióján

1895-ben régészként részt vett gróf Zichy Jenő híres közép-ázsiai expedíciójában. 1896-ban, a Millenium keretében az általa feltárt Tolna megyei leletekből megalapította a Tolna Vármegyei Régészeti Múzeumot. A múzeum, melynek gyűjteménye korábban Apponyi lengyeli kastélyába volt elhelyezve, 1898. június 1-én nyílt meg. Az első igazgatója Wosinsky Mór maga volt, s később róla is nevezték el a múzeumot, ami a mai napig a Wosinsky Mór Megyei Múzeum nevet viseli. 1907 februárjában tüdőgyulladást kap és napokig magas lázzal küszködik, mígnem legyőzi őt a betegség. Február 22-én, 53 éves korában hunyt el Szekszárdon. Testét a tolnai családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Részlet a könyvből:

„Csakugyan óriási mérvben növekedtek a hullá­mok, mit arról vettünk észre, hogy nagyon kapkodtunk evő szereink után, melyek ide-oda vetődtek az asztalon. Az ebédet, mint rendesen, svéd nemzeti étel fejezte be, mely hig módra készitett s teljszinnel feltálalt hámozott szilvából áll. E nemzeti ételt azonban ez alkalommal nem ízleltük meg, mert alig tálalták azt fel lapos tálban, kitálalták csakhamar a hullámok, e roppant mód hányt vetett hajó asztalára s menekült kiki a csurgó lé elől, mely amúgy sem nézett ki a legizlésesebben.

Svéd kikötő a 19. század végén

Legveszedelmesebb ily viharban a zárt helyiség s különösen e mélyen fekvő szobák, hol mindig legerősebben érezhető a himbálás. Tántorogva s kapaszkodva siettem én is a fedélzetre, mert éreztem, hogy erős szédülés vesz rajtam erőt. Fenn a hajó legmagasabb részén a kapitány körül gyűltünk össze öten férfiak, mert a hajó többi utasai már mind kidőltek s erősen nyögték keserveiket. Szivarra gyújtva itt a szabad levegőn ugy éreztem magamat, mintha ujjá szü­lettem volna. Kapitányunk, ki emlitette, hogy a nö­vekvő vihar okozta aggályai miatt sietett el az asztaltól — különféle jó tanácscsal szolgált e ritka erős vihar ellenében, a mely tanácsok fő részét a jó kedélyhangulat megtartása képezte. Nem is volt hiány ebben, berlini útitársaim csak ugy szórták az élczeket s veszélyre nem is gondolva, örömöt szolgáltatott a felkorbácsolt hullámok gyönyörű képe.

Gotland szigete a 19. század végén

Valóban szebb látványt alig képzelek magamnak, mint minőt ez alkalommal kimondhatlan gyönyörrel élveztem. A tenger minden pillanatban más-más óri­ási hullámhegyeket s iszonyú örvényeket alkotott. A mint a hajó az örvényekbe bukott, összecsapódtak fö­lötte a hullámok, melyek e magas tengeri hajónak hol elő, hol hátsó részét egészen víz alá merítették s csak e legmagasabb pont, hol álltunk, maradt a nagyobb hullámoktól menten. A hajón átvert hullámok magasra szökő hab-cseppjeiben a nap sugarai megtörtek s ez által minden perczben meg-megujuló gyö­nyörű, szivárványt képeztek, a mi a tengernek haragos zöld szinü vize s a tajtékzó hullámok hófehér csucsai fölött nagyszerű látványt nyujtott, melyet feledni soha sem fogok.

Vitorlások a kikötőben

Könnyű megérteni itt azon latin közmondást: ,,qui nescit orare, pergat ad mare !” De nem a félelem, mert arra gondolni sem érteni reá, e remek kép bámulatában — hanem a természet elemeinek bámulandó nagyszerűsége, ereje és szépsége volt az, mely gondolataimat ezen természeti csodák alkotója felé terelte.

Lysekil télen a 19. azázad végén

Oly annyira elmerültem gondolataimba, hogy legkevésbbé sem bántottak a hullámok, melyek most már a hajónak ezen legmagasabb csucsán is átértek s térdemet verték. Görcsösen kapaszkodtam a vaskorlátba s észre sem vettem, hogy mikor tűntek el mellőlein útitársaim, Örültem, hogy a hajó állandó személyzetét kivéve, egyedül álltam itt, kinek vas természetét még e vad orkán sem törhette meg. Örömöm azonban nem tartott soká. Iszonyú mélységbe bukott hajónk s egy óriási hullám felülről csapott végig egész testemen. Kalapomat elvitte a viz s bőrig ázva e sós viztől lábaim ingadozni kezdtek s alig várhattam be mig hajónk egy hullámhegyre vettetik, amikor egy pillanat alatt szokott lefolyni az azt boritó víz, hogy lejuthassak kabinomba.

A visby-i Szent Miklós templom

Alig botlottam nyugágyanira, elért engem is a többi utasoknak közös sorsa, mit azonban nem a tengeri levegő és szédülés, hanem a tengernek maró vize s a teljes átázást követő dermesztő hideg okozott. Legelső megkönnyebbülésem után annyira elgyengültem, hogy mozdulni sem voltam képes s teljesen átázott ruhámban szenderültem el. Midőn felébredtem, volt mégis annyi erőm, hogy átöltözhettem, néhány jég lapdacsot vettem be s teljesen jól éreztem magamat. Alig azonban, hogy meghallottam szomszédaimnak még mindig siralmas nyögését és erőlködését, recitiváltam én is s kétségbeejtő szenvedéseim azután folyton kínoztak, mig csak partot nem értünk.

Berlin a 19. század végén

Különös, hogy a mint Malmöben partra szálltunk, úgy éreztem magam mint mikor kínos álomból felébred az ember s megkönnyebülten vesz lélekzetet a fölötti örömében, hogy e rémképek nyomasztó érzete csak- álom volt és nem való. Kedélyhangulatom kitűnő s étvágyam, vagy jobban mondva éhségem olyan volt mint a typhus után a reconvalescens betegé. Éjfél után egy óra volt midőn megérkeztünk és pedig a vihar következtében hat órai késéssel ugy, hogy tizennégy óra alatt tettük meg azon utat, melyet csendes időben nyolcz óra alatt szokott a hajó megtenni.”

A Kaiser Wilhelm tér Berlinben a 19. század végén

Wosinsky Mór az a szerző, akinek nagyon régóta keresem a könyveit. Mindkettő ritka és drága kötet, de nekem szerencsém volt és a most bemutatott „Karczolatok” című könyvéhez teljesen váratlanul és nagyon olcsón jutottam hozzá. A szerző másik ugyancsak 1888-ban megjelent, „Keleti utam emlékei” című munkájával már nem állok ilyen jól. Folyamatosan vadászok rá, de még nem sikerült beszerezni.

Dán halászok az 1880-as években

Jelen kötet alcímében bár csak Dánia és Svédország szerepel nevesítve, valójában ez egy Németország, Dánia, Svédország és Norvégia érintésével megtett régészeti tanulmányútról szóló, rendkívül érdekes beszámoló, azzal az apró furcsasággal, hogy Norvégiáról egy szó sem esik a könyvben. Életrajzi adataiban északi utazása kapcsán említik Norvégiát, de a kötetben nem szerepel. Budapest-Boroszló-Berlin-Stralsund-Malmö-Koppenhága-Malmö-Stockholm-Norsholm-Karlsborg-Göteborg-Berlin-Drezda-Prága-Bécs-Budapest útvonalat járja be, melyről feljegyzéseket is készít, de végül csak három évvel az utazás után jelenik meg 1888 év végén a mű. Wosinsky stílusa és a bemutatott térség miatt számomra nagyon kedves olvasmány volt a mű, amely alapvetően egy klasszikus útleírás.

Berlini látkép 1894

A blog rendszeres olvasói biztosan emlékeznek egyik kedvenc szerzőm Vértesi Károly lényegében két külön könyvként, de azonos, „Az éjféli nap országában” címmel megjelent műveire. Vértesi a 19. század végén utazza be Svédországot és Norvégiát melyről aztán a blogban már bemutatott műveit írja meg. A térség azonos és a stílus is nagyon hasonlít Wosinsky Mór „Karcolatok” című munkájához, amely kötetnek talán csak egy szépség hibája van Vértesi Károly műveivel szemben. Az illusztráció pontosabban annak hiánya. Wosinsky könyvében nincs egy darab kép se, míg Vértesi mind két munkájában lenyűgöző színes képek vannak.

Svéd halászfalú a 19. század végén

A képek hiányától eltekintve azonban csodálatos kötet Wosinsky Mór műve, amelyben megismerhetjük az 1880-as évek Németországát, Svédországát és Dániáját, valamint a furcsa nemzeti ételeiket, az vízi és szárazföldi utazás viszontagságait, a híres épületeiket és múzeumaikat valamint az északi emberek szokásait és viselkedésüket. A szerzőre nagy hatást gyakoroltak az északi emberek és kimondottan pozitív élményekkel tér haza.

A háttérben Stockholm az 1880-as években

A ritka mű szerencsére ez esetben is letölthető és elolvasható elektronikus formában a letölthető könyvek fül alatt, így mindenki beleolvashat Wosinsky stílusába, amely számomra nagyon pozitív meglepetés volt. A szerzővel reményeim szerint fogunk még találkozni az ELBIDA projektben, amint sikerül második, a blog témájába illeszkedő művét beszereznem. Egy gyűjtő mindig optimista, így azt mondom: hamarosan tehát újra Wosinsky Mór