Könyvek

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban egyetlen kötettel szerepel a nemzetközi tudományos körökben az egyik legismertebb magyar mongolistaként számon tartott Ligeti Lajos. „Afgán földön” című művében 1936-1937-es afganisztáni expedíciójának élményeiről és tapasztalatairól számol be lebilincselő stílusban. A kutatóút célja elsősorban az volt, hogy nyelvészeti anyagokat gyűjtsön a már kihaltnak hitt mogol nyelvről. A könyv 1938-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 221 oldal terjedelemben. A kötetben 61 kép és 4 térkép található.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)

Ligeti Lajos orientalista, nyelvész, filológus, mongolista, turkológus, egyetemi tanár, tanszékvezető; író, műfordító 1902. október 28.-án született Balassagyarmaton. 1921-ben érettségizett a helyi gimnáziumban, majd felsőfokú tanulmányait a budapesti Tudományegyetem latin, görög, valamint török szakán kezdte. 1925-ben doktorált majd ösztöndíjjal három évre a párizsi Sorbonne-ra ment. Párizsból hazatérve már tervezgette mongóliai kutatóútját. Az út során szerette volna, eredeti helyszínen tanulmányozza a régi mongol nyelvet és irodalmat. 1928-ban indult és három évet töltött a Kínához tartozó Belső-Mongóliában. Útja során számos kutatást végzett és élményt szerzett, mindemellett több száz mongol kéziratot és fanyomatot hozott haza, melyeket a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozott. Belső-Mongóliai utazását az 1934-ben megjelent “Sárga istenek, sárga emberek” című művében dolgozta fel. Keleti expedícióra még kétszer vállalkozott. 1936-1937-ben Perzsiába és Afganisztánba utazott azzal a céllal, hogy archaikus mongol nyelveket fedezzen fel és nyelvészeti anyagokat gyűjtsön a már kihaltnak hitt mogol nyelvről. Útjáról az “Afgán földön” című könyvében számolt be.

Konstantinápoly. Az Aranyszarv hídja
Konstantinápoly. Utcai kép
Turkman szahra. Nem bugaci, de – turkomán lakóházak

Utolsó alkalommal 1940-ben utazott  Keletre mégpedig Japánba. Tokióban és Kiotóban nyelvi anyagokat tanulmányozott, elsősorban Európában ismeretlen japán nyelvű kiadványokat. Értékes gyűjteményt állított össze a japán könyvtárakban őrzött mongol, dzürcsi, tibeti és más kéziratokból. Mongóliai kutatóútjáról visszatérve tanársegéddé, majd 1932-től magántanárrá nevezték ki a budapesti Tudományegyetemen. 1934-1935-ben meghívott előadóként két féléven keresztül oktatott a párizsi École des Langues Orientales Vivantes hallgatóinak. 1936-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. 1939-től a budapesti Tudományegyetemen Belső-Ázsia történetet és mongolisztikát oktatott, majd 1942-től tibetisztikát. 1947-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. 1949-től kezdődően huszonegy éven keresztül az Akadémia alelnöki tisztjét töltötte be. 1969-ben újjászervezte a Kőrösi Csoma Társaságot, amelynek elnöke, majd 1978-tól tiszteletbeli elnöke lett. Ligetit munkája elismeréseként számos szervezet választotta tagjai közé és több díjjal és kitüntetéssel díjazták. 1949-ben megkapta a Kossuth díjat.  1982-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, 1984-ben pedig a szegedi József Attila Tudományegyetem avatta díszdoktorává. 85 évesen 1987. május 24.-én halt meg Budapesten. 11 ezer kötetes magánkönyvtárát a szegedi Tudományegyetem könyvtárnak adományozta, ezzel megalapozta egy orientalisztikai könyvgyűjtemény létrejöttét Szegeden.

Konstantinápoly. Nyugat és Kelet találkozása
Teherán. Városháza
Teherán. Modern utcarészlet

„Az afgán kultuszminisztérium egyik magas tisztségviselőjének a bokarai özbeg Hásim Sáiknak a segítségével egyenesen a kultuszminiszterhez fordultam. Kérésemet persze írásban is meg kellett ismételni, s a miniszter, a királlyal közeli rokonságban álló Szardár Mohamed Naim khán készségesen hozzá is járult ahhoz, hogy nyelvészeti munkámhoz igénybe vegyem a rab turkománt.

Meshed. Kilátás a városra a Hotel Parsból.
Herat felé megy a karaván …
Meshed. A nagy mecset.

Sajnos, arról megfeledkeztem, hogy jó lett volna ezt az engedélyt minden részletében tisztázni. Így ugyanis a bürokratikus finomságok útvesztőjébe kerültem. A közbülső fórumok mindenekelőtt leszögezték, hogy a szóbanforgó turkomán – rab. Hogy eddig is kijárt minden nap a bazárba és hogy rabtársai is ezt teszik, mit sem változat a dolgon, legfeljebb még egy kis verés is jár neki érte. Ha pedig rab valaki, okoskodtak tovább, nem engedhető meg, hogy reggeltől estig idegennek üljön a lakásán. Mivelhogy azonban a vazír szaib, a miniszter úr, a turkománnak a mesemondást megengedte, ehhez joga van, de csak oly módon, hogy vagy magam is beköltözöm a börtönbe, vagy pedig naponta kiutazom Aliabádba, s ameddig aztán tetszik, élvezhetem a turkomán mesemondást.

Régimódi törzsi katonaság
Herat. A fűszeres-dukános elmerengve várja a vevőt
Herat. A kis afgán inas szorgoskodik a dukánban

Bármennyire égtem is a vágytól, hogy az ismeretlen turkomán nyelvjárással közelebbi ismeretségbe kerüljek, a börtönbevonulásra nem tudtam rászánni magamat, de mint utólag kiderült, ennek egynémely akadálya is lett volna. A részletek megbeszélésére különben is a börtön igazgatóságához utasítottak. Beszereztem tehát a szükséges gadit, turkománon felpakoltam a bakra, s egy szép tavaszi reggelen megindultunk az aliabádi börtön felé. Dé Mazang nevű falun keresztül közel másfélórai kocsizás után megérkeztünk Aliabádba.

Herat. Lajbis afgán kalmár
Nomádok Herattól északra
Nomád asszony főzi az ebédet

A börtönnek korántsem volt valami ijesztő, börtönszerű külseje. Inkább valami kormányzósági épületnek gondolhatta volna az ember. Valóban, mos is az állami birtok felügyelője lakott benne egész vezérkarával. Érkezésemről már tudomásuk volt, s amint leszálltam a kocsiról, az elém siető szolgák kérdezősködés nélkül felvezettek az első emeletre. Itt aztán meg éppen nyoma sem volt valami börtöni légkörnek. A gondozott, szőnyeggel borított folyosó az egyik tágas szalonba torkollott. A földön itt is drága szőnyegek, benne asztalok, európai bőrgarnitúra. Itt fogadott az igazgató helyettesével és titkárával.

Hazardzsát, Bészut-törzs. Hazara asszonyok szőnyeget szőnek
Mir Daud karavánszerája
Pihenő Farah közelében

Kivallattak, mint minden ilyen alkalommal, minek nekem a turkomán nyelv, hiszen Európában senki nem érti, de meg még itt is tekintély és érték nélkül való. Nem volna-e helyesebb, értelmesebb vállalkozás, ha e csiszolatlan, parlagi nyelv helyett inkább perzsával vagy éppen pastuval tölteném az időmet. Hosszas magyarázkodással próbáltam megérteni, hogy a tudomány szemében nincs értéktelen nyelv, sőt hogy a nyelvészeti kutatás fokozott érdeklődéssel fordul a minél kisebb, minél ismeretlenebb idiomák felé. Beszéltem, beszéltem, de láttam, hogy kár minden szóért. Összenéztek, s a keleti ember veleszületett udvariasságával rámhagyták. Ha már ilyen különös mániám van, hát csak csináljak, amit akarok. Foszladozó tekintélyemet csak az állította némileg helyre, hogy amikor újra vallatóra fogtak, hol tanultam perzsául – úgy látszik, beszédemmel meg voltak elégedve – elárultam, hogy még a budapesti egyetemen kezdtem tanulni a klasszikus perzsa nyelvet. Mindjárt elnézőbbek lettek a nyugati tudomány hóbortjai iránt, s elismerőn állapították meg egymás között, hogy no azért a tudományos nyelvészkedésnek is lehet valami haszna.

Szebzavár. Afgán utitársak s szélen a nászvározó feketeturbános soffőr
Girisk. Átkelés a Helmenden
Elakadt a posta-lori. A mirza szorgalmasan hordja a köveket

Rátérve a vazír szaib engedélyére, áttessékeltek az egyik kisebb szomszédos szobába, megjegyezvén, hogy nyelvészkedésem idejére itt szándékoznak nekem átmeneti otthont berendezni. A körülöttünk lebzselő szolgákat szalasztották is már. Kisvártatva nyögve, görnyedezve megjelentek óriási szőnyeget, asztalt, székeket cipelve. Pár szempillantás alatt készen voltunk a berendezéssel.

Kabul. Ó-város
Gardéz vára
Dárulamán. Amanullah halálraítélt kisvasútja

Mikor így minden szép rendjén a helyére került, az igazgató harsányan lekiáltott az ablakon az udvarra, hogy valamennyi turkománt, akit a kertben vagy a tehenek körül csak találnak, tereljék ide, fel a nagy fogadóba. A vedlett ruhájú alakok egy csomóban, egymás hegyén-hátán nyomakodtak be a terembe. De mindjárt meg is rekedtek, ott szorongtak mindnyájan az ajtóban és csak erélyes noszogatásra voltak hajlandók beljebb kerülni. A börtönigazgató most nyájas mosolygással felém fordult, és barátságosan biztatott, válasszam ki közülük azt, akit a legmegfelelőbbnek gondolok. A raportra citált turkománok feszengve vártak.”

Gozargá. A kis afgán vízért megy a dzsuira
Afgán szántóvető
Megy a karaván Bámián felé
A szerző útvonala (fekete vonal)

Ligeti Lajos igazi tudományos megszállottsággal kutatta útjai során a különböző nyelveket. Meggyőződése volt, hogy a könyvekből megszerezhető tudás önmagában nem elegendő, hanem szükséges megkeresni az eredeti forrásokat, megismerni a beszélt nyelvet és a helyi viszonyokat ahhoz, hogy igazán megértse az ember azt. A mű különleges és ritkán utazott területet, Afganisztánt is bemutatja, miközben Ligeti élményeiről számol be. Tudományos elemeket is tartalmaz a mű, de nem fullad tudományos unalomba, sőt kimondottan cselekményes és olvasmányos formában írta meg a szerző úti élményeit, amely nem csak a Kelet felé érdeklődő olvasók számára ajánlott.  Ligeti Lajos bár csak egyetlen művel jelenik meg az MFTK sorozatban, ugyanakkor az ELBIDA projektben találkozni fogunk két további jelentős művével is. Hamarosan tehát visszatér a szerző.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment