Sárga istenek, sárga emberek

Egy év Belső-Mongólia lámakolostoraiban Kezd nyomasztóvá válni számomra, hogy az utóbbi bejegyzések jelentős része, olyan ritka kötetekről szólt, amelyek nagyon nehezen elérhetőek és olvashatóak. Az ELBIDA projekt eredeti célja az volt, hogy antik útleírásokat mutasson be, nem titkoltan azzal a céllal is, hogy az információadás mellett, olvasásra is ösztönözze a blogot követő látogatókat. Sok-sok ritka…

Állatok, emberek és istenek

Ossendowski első műve a Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozatban, „Állatok, emberek és istenek” címmel jelent meg. Henryk Sienkiewicz után a második legismertebb lengyel író ezzel a művével válik világhírűvé. 1921-ben New Yorkban jelent meg elsőként és 1924-ig több mint 24 kiadást ért meg. A szerző kalandos menekülését meséli el Szibériából és találkozását a későbbi…

Pekingtől Moszkváig

Sven Hedin egyetlen műve a Modern Utazók és Felfedezők Társaság Könyvtára sorozatban a „Pekingtől Moszkváig” címmel jelent meg. A szerző Föld körüli utazásának megírását tervezgette, amikor úgy döntött, hogy mivel az Oroszországban 1923-ban látottak elavulhatnak, mire megírja nagy utazása krónikáját, ezért előre hozza azt és egy külön műben dolgozta fel oroszországi élményeit. A gyűjteményemben megtalálható…

Afgán földön

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban egyetlen kötettel szerepel a nemzetközi tudományos körökben az egyik legismertebb magyar mongolistaként számon tartott Ligeti Lajos. „Afgán földön” című művében 1936-1937-es afganisztáni expedíciójának élményeiről és tapasztalatairól számol be lebilincselő stílusban. A kutatóút célja elsősorban az volt, hogy nyelvészeti anyagokat gyűjtsön a már kihaltnak hitt mogol nyelvről. A könyv 1938-ban Budapesten…

A megújhodott Mongolia

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő az ELBIDA projektben bemutatott kötete Mongóliába kalauzolja az olvasót. Forbáth László „Megujhódott Mongolia” című műve egy különleges időszakát mutatja be Mongóliának. Túl volt már a 250 éves mandzsu elnyomáson az ország és ki kiáltották a Mongol Népköztársaságot. A kötet a mai napig az egyik legérdekesebb és legátfogóbb kordokumentuma…