A heti bejegyzések mellett, a háttérben folyamatosan dolgozok nagyobb terjedelmű írások előkészítésén is. Az egyik ilyen „projekt”, egy eddig ismeretlen kézirat feldolgozása, melyben az 1845-ben elhunyt szerző, az 1830-as évek végén megtett európai utazását (Rajna vidéke és Felső Ausztria) meséli el. Ennek a munkának a kapcsán jutott eszembe, hogy valahol a könyvespolcomon hasonló korból és hasonló térségből van már útleírásom. Rövid keresgélés után meg is találtam, a gyönyörű félbőr kötésű ritka munkát. Telegdi Kovách László debreceni ügyvéd, 1838 áprilisában indult útnak, majd csatlakozott hozzá testvére és így közösen járták be Felső-Ausztriát, Salzburgot, Tirolt, Svájcz egy részét, és Bajorországot. Hazatérését követően utazási tapasztalatait és élményeit megírta, mely nem sokkal ezt követően a nagyközönség számára is elérhetővé vált. Az „Útazás a Felső-Austriai Sókamarai-Uradalom, Salzburg, Tyrol és Bajorhonban” című mű, 1840-ben jelent meg Debrecenben, Tóth Lajos által nyomtatva. A 272 oldalas műben illusztráció nem található.
Telegdi Kovách László ritka műve
Telegdi Kovách László ügyvéd és birtokos, 1816. március 24-én született Debrecenben. Apja Kovách László könyvkereskedő, anyja pedig Tóth Julianna volt. Iskoláit 1822-ben a debreceni református kollégiumban kezdte meg, majd 1834-ben elhagyta az iskolát és Késmárkra ment jogot hallgatni egészen 1835-ig. Az iskola befejezését követően hazatért Debrecenbe ahol, a tiszántúli kerületi táblánál lett jurátus, majd pedig 1836 őszétől, Pesten a királyi táblánál látta el ugyanezt a feladatot. 1837. szeptember 30.-án tette le az ügyvédi esküt és Debrecenben ügyvédként kezdett dolgozni. Jogi hivatása mellett már 1835-ben jelentek meg írásai, elsősorban versek és mesék. 1838-ban testvérével utazott külföldre, majd élményeit és tapasztalatait több helyen cikk formában írta meg, de végül 1840-ben könyv formában is kiadta utazásának összefoglalását. 1841-ben színműve jelent meg Nagy Ignácz színműtárában, majd az Atheneaumban és a Tudománytárban pénzügyi témájú cikkeket is írt. A Tudománytár számára írt, „A község és városszerkezet elméletileg és gyakorlatilag” című hosszabb értekezésének kiadását a cenzúra nem engedélyezte. 1844-től számos cikke jelent meg az Életképekben, közte több utazási témájú is. 1847-ban az adriai tenger partvidékét és a környező tartományokat utazta be, majd hazatérését követően 1848-49-ben az Alföldi Hírlapot szerkesztette. Lapszerkesztői tevékenysége mellett 1848. november 10-től 1849. március 10-ig mint debreceni veres pántlikás az erdélyi hadjáratban vett részt. Az oroszok bejövetele után Pesten rejtőzködött. 1850. március végén hazatért Debrecenbe és folytatta az ügyvédkedést, mígnem 1854 augusztusában az ügyvédi tevékenységtől eltiltották. 1852-ben jelenik meg szépirodalmi művének első kötete „Beszélyek és életképek” címmel, azonban mivel ezt is egy év alatt engedélyezte a cenzúra, a második kötet, amely pedig már készen volt végül nem jelent meg. Ügyvédi praxis hiányában új tevékenységet kellett keresnie ezért többekkel társulva különféle ipari és üzleti telepeket létesített. Volt, hogy egyszerre 10–12 keresetforrást tartott fenn. 1857-ben visszakapta az ügyvédi praxisát, így folytatta ügyvédi tevékenységét egészen az 1860-as évek elejéig, eközben pedig a debreceni takarékpénztárnak igazgatósági tagja is volt. 1855., 1858. és 1862-ben nagyobb utazásokat tett Észak-Németországban, a Rajna vidékén, Hollandiában, Belgiumban, Angliában, Franciaországban és Svájcban. 1855-ben részt vett a párizsi világkiállításon majd nagy utazást tett Poroszország, a Rajna vidék, Hollandia, Belgium és Franciaország érintésével. 1858-ban és 1862-ben is hasonló utazásai voltak, majd az utak során szerzett tapasztalatairól 1865-ben „Utazás és utazási kézikönyv – Északi Németországban, Rajnavidéken és Hollandiában” címmel jelent meg műve. Írásainak egy jelentős részét Csatáry Ottó álnéven jelentette meg. 1875-ben a debreceni városi közgyűlés őt bízta meg, hogy mint színházi felügyelő a színház vagyonát gondozza. 1876-ban tanyabirtokán 16.000 forint befektetéssel Telegdi-sóstó néven sziksós vizű gyógyfürdőt építtetett. 1894. szeptember 4.-én halt meg, 78 éves korában, Debrecenben.
Részlet a könyvből:
„Gmunden város (lakosai száma 3,230) fél hóldként körzi a Trauntó éjszaki partját. Fekvése csoda szép: éjszakra termékeny mosolygó térség laposúl el, kelet s nyúgotra közel a városhoz havasok emelkednek erdőktől övedzve, délre pedig a Trauntó zöld színű óriás tűkörként simúl ki magas szikla bérczektől partozva, mígnem elveszni látszik a távul Traunkirchennél a nyúlánk és szirthegyektől bezáródni tetsző vőlgyben. A város csínosan épült, útczái kikövezvék, és megvilágosítvák, mint majd minden kisebb németországi városé. – Néhány év előtt az ischelihez hasonló fürdők állíttattak fel itt is. Gmunden lakhelye, bár nem a Sókamarai-uradalomhoz tartozik, az ezen uradalmat igazgató főhívatalnak, melly jeles bányászi műszerek mintatárával bír.
Tirol, Lichtenberg
Bécs látképe
Melk
A tó partjánáll a k.k. priv. erste Eisenbahn Geselschaft czímet viselö linz-gmundeni vasút-társaság épülete a rakpiacz azonban távul, a Traunfolyamnak balra van, s egész eddig nyúlik a vaspálya. E vasút csak lóerőtől mozgatott szekerek alá alkalmas, mint a linz-budweisi is, s faalkatú: t.i. fenyő gerendák vannak párhúzamosan, mint a kerék vágások, a földbe fektetve, s ezekre vas rudak szegezvék. Egy német mértföldnyi tér elkészítése 70 ezer pengő forintba került. A szekereket rajta egy vagy két ló egymás elébe fogva, húzza; a kerekek vasból vannak sima talppal; azonban hogy le ne csússzanak a keréknyomúl szolgaló vas sínekről, talpuknak belül kiálló karimája van. Az előbb már a linz-budweisi vasútat készíttető részvényes társaság 1834-ben kezdetett e vasúthoz, s 1836-ban készült el; hossza 9 1/2 mértfőld. Innét Linzig egy személy az 1-ső helyen 1 frt. 8 xrt. 2-dik helyen 48 xrt fizet pengőben; s egy mázsa portéáért 12 p. xr. a sóért pedig valamivel kevesebb a szállításbér, melly példátlan olcsóság szüleménye, hogy az útazók száma rajta felette nevekedik. 1836-ban 546,840 mázsa só, s egyéb portéka, és 74,759 személy szállíttatott rajta; – 1838-ban pedig már 686,463 m. só, és egyéb portéka, és 90,353 személy; és ez évben az összes tiszta nyereség 53,738 frt. vólt. – S mind e mellett az országútak most is olly népesek, mint a vaspálya nem létekor. A vasúti szállítmányok nagy részét az Ischl, és Ebenseeből jövő só, és a környékben készített fa és vas portékák teszik. Az austriai monarchiában, (sőt egész Német országban) első nagy vasút a linz-budweisi vólt, második pedig a gmundeni; e szerencsés előzmények után már több vonalok vannak részint készűlőben, részint tervben, mellyek közt fők: a monarchia éjszaki részét több mellék vonalai által Bécscsel összekötő bécs-bochniai vasút, a majland-velenczei, a bécs-győri sat. vaspályák.
Dunai örvények között
Starkenberg
Pfaffenhofen
Gmundenben megtekintésre méltó a temető is: hol a rendkivűl felczifrázott sírkeresztek egyenes vonalban állanak. A sírokat sorba ássák, a gyermekeknek a meglett korúaktól külön szakaszban, s ezek sírkeresztjének jóval nagyobbnak kell lenni, mint a gyermekek sírja fölébe állítottnak.
Malsburg
Finstermunz
A dunánál
A rakpiacztól nem messze szakad ki a Trauntóból a hasonnevű folyam, melly csak Styriaban ered, s miután Hallstadtnál az ezen várostól elnevezett tóvá alakúl, már hajózható. A Hallstadti-tóból kifolyván, Ischl alatt el, a zordon Traun-vőlgyet futja keresztül, s Ebenseenél a Gmundenig nyúló Traun, v. Gmundeni-tavat képezi; majd Gmundent mint folyam újolag elhagyván, futása közben Roithamhoz óranegyednyi távul nagy zuhatagot formál, melly szépségére Európa legszebb vízrohanásaival vetekedik s végre Zizelaunál, Linz mellett, a Dunába ömlik. A Traun egy több zsilipekkel felkészített csatornához hasonlít. A roithami nagy zuhatagot, mint szinte más kisebb vízeséseket, mesterséggel ásott csatornák közbejöttével kerűlik ki a hajók; s ezeknek haladása olly rendkivűl sebes, hogy a futó ló alig érkeznek velök, mi a folyam nagy esésétől származik. Hallstadttól, a roithami zuhatagig 100 öl a folyam esése. Hallstadtból, – honnat minden reggel indúlnak sószállító hajók, – a útazó jó időben két nap alatt Bécsben lehet. Hallstadt mondhatni az éjszaki-tengerrel van összeköttetésben; mert Gmundenig a Traun folyamon, innét ezen, vagy a vasúton folytathatni az útat a Dunáig, majd a Duna partján Linz v. Mauthausennél a budweisi vasútra, Budweisnál pedig a Muldára ülvén, ennek hátán az Elbébe hajózhatni, s ezen tovább egész Hamburgig, honnat aztán a nyilt tengerre tetszés szerint irányozható az út. Megnézésre méltók Gmundenhez közel az Aurach-vőlgyben a víztől hajtott szekerek, mellyeknek segedelmével a tűzifa hegy tetejére hordatik fel.
Merkenstein
Hoch-Galzaun
Schroferstein
Gmundenből, alkonyat táján csolnalra szállva, Traunkirchennek indúltunk. Megbájoló vólt az alkonyati fénytől világosított panorama, és elragadó a kilátás a tiszta ragyogással aláhanyatló nap halvány sugáritól megaranyozott környékre; a nyájas tekintetű Gmundenre, a tó körül merő falként feltornyosúló bérczekre, s a nyúgalmas tóra, mellynek tükrén könnyen csúszott tovább tovább a két evezőtől haitott csolnak. Illy alkonyati útnál nem lehet ingerlőbbet képzelni! Mosolyogva köszöntők a körűltünk ellejtő csínos néppel tele sajkákat s hajókat melyek közt vitorlákkal felkészülteket is látni. A Trauntó nem egyéb a hason nevű folyamnak elterűlésénél egy délről éjszakra húzódó mély vőlgyben, mellyet magas, és olly meredek szikla hegyek partoznak, hogy a keleti parton csak gyalogút vonúl el, a nyúgotin pedig Traunkirchen faluig alkalmas szekérút, de innét egyedűl vízen mehetni tovább. A tó 215° esik a tenger színe fölött, 6310° hoszszú, és 1570° széles, mélysége pedig 15-99 ölig van; vize a legszebb pázsitszínű. Csolnakunk legelsőbb a regényes Orth nevű várkastélyocska mellett lebege el, melly a víz közepére épűlt, és híd köti össze a parttal, majd a koros Altmünster, s alább – szép kastélyával – Ebenzweyer nevű faluk elmaradván, a nyúgotra eső híres Fichtau nevű völgy irányába értünk. E vőlgy, mint Austria Berchtesgadene, faportékái s készitményeiről ismeretes, mellyeknek árát közel 40-50 ezer forintra tehetní évenként. A Fichtau irányában nyúlik fel a meredek tar sziklaorom, a Traunstein, melly 3000 láb magas a tóra nézőleg, s ezen oldala óriási pyramist képez. Tetejére, ha mindjárt fáradtsággal, feljuthatni Gmundenből a Himmelreichtwiese-n keresztűl. Alább, a keleti parton a hajókészítő helyet mutaták. Végre mintegy másfél-órai csolnakozás után Traunkirchehben szállánk ki.”
Tirolban
Goldrein
Bécs, Spinnerinn Kreutz
Telegdi Kovách László 1838. április 20-án elindult Bécs felé, hogy Felső-Ausztriát, Németország déli részét és Svájc határát beutazza öccsével, Kovách Lajossal, aki ekkor Bécsben könyvkereskedést tanult. 1838 májusában értek az Enns folyó partjához, majd a Traun kerületen át a sókamarai uradalom vidékén utaztak. A térség, amely festői tájait a Traun folyó és mellékágai, számos tó és alacsony mészkőhegyek alkottak, lenyűgözte az utazókat. Salzburgban nem sok időt töltöttek (bár a könyvben azért egy nagyjából 20 oldalas, sok történelmi adattal tarkított leírás olvasható a városról), majd továbbindultak Innsbruck felé. Az odavezető háromféle sok szép látványt ígérő útvonal közül nehezen sikerült választaniuk, de végül Ausztria akkor egyik legjelesebb sóaknájának, a dürrenberginek a megtekintése után, Berchtesgaden felé utaztak tovább. A táj ismét lebilincselő volt, viszont az ott élőkről kevéssé volt jó véleménnyel volt Kovách László. „Vasárnap lévén itt, midőn reggel felkelve kinyitám szobám piaczra néző ablakát, hogy a kilátásban gyönyörködjem: meglepő kilátás helyett a salzburgiaknál is formátlanabb emberekre pillantának szemeim. Soha visszataszítóbb alakokat az itteni lakosokénál nem láttam, s a különben sem szép emberfajt még csúfabbá teszi az arány nélkűl szabott köntös.” Innen Lofer felé utaztak tovább, majd Ramsau következett, így jutottak el Tirol határába, ahol a helyiek arca és öltözetük is elnyerték szerzőnk tetszését. Az Inn völgyén keresztül érkeztek meg Tirol fővárosába, Innsbruckba. A város és a térség sok pozitív élménye után folytatták útjukat „Bajorhonba”, ahol az első nagy megálló, München volt. A városról nagyon részletesen mesél művében. Összehasonlítja Pesttel, ír a jelesebb épületeiről, lakosairól és saját tapasztalatairól is. Az utazást egy pillanatra megszakítva részletesen bemutatja Bajorország mezőgazdaságát és iparát, sőt külön fejezetet szánt a Bajor alkotmánynak is. A müncheni napok után Freising, Moosburg, Landshut és Deggendorf következett, majd a Dunán utazva Passauba értek. Itt az „Ordinare” nevű hajóval utaztak tovább Linz irányába, ahonnan végül vasúton indultak Csehországon át haza. A könyvből bár nem derül ki, de ismereteim szerint 1838. július 10-én érkeztek meg Debrecenbe, azaz Kovách László és öccse utazása, nagyjából 2-2 1/2 hónapot vett igénybe.
Az Apáca torony
Landeck
Weilburg
A szerző művében amellett, hogy mesél a vidék természeti szépségeiről, az út során szerzett tapasztalatait, élményeit is részletesen megírja, így nem csupán egy földrajzi leírást kap az olvasó, hanem egy mélyebb és alapos bemutatását a térségnek. Utazásuk tapasztalatait, nem ritkán pontos adatokkal és statisztikákkal is alátámasztja, sőt személyes véleményét, amely néha meglehetősen erőteljes, sem rejti véka alá. A reformkori utazások közös vonása, hogy céljuk nem csupán az élményszerzés, hanem a tapasztalatszerzés is volt, ahogy Telegdi Kovách László is megfogalmazza: „útazzunk a külhönba, de ésszel és szemmel, hogy az itthon hallott theoriákról gyakorlati ismereteket szerezzünk. De ez sem elég, hanem a kik figyelmes vizsgálódók valának útazásaikban, közöljék honfitársaikkal az élő jó példákat.” A Felső-Ausztriát, Salzburgot, Tirolt, Svájcz egy részét és Bajorországot érintő utazásról készült mű is határozottan ezt a célt hivatott szolgálni.
Landech
Trostberg
Durenstein
Telegdi Kovács László műve, bár nem könnyen olvasható, de ettől függetlenül remek. A szerző néhol sarkos véleménye sem volt annyira zavaró, hogy az olvasmányélmény összértékét negatív irányba változtassa. Nem a legismertebb reformkori útleírás, de mindenképpen az erőteljesen ajánlott kategóriát képviseli, különleges és értékes munka. Beszerezni kézzel fogható formában, nem sok eséllyel kecsegtet, de ha valaki mégis olvasni szeretné, akkor az ELBIDÁRIUMban megtalálja a ritka reformkori útleírást. Örök optimistaként reménykedem, hogy Telegdi Kovács Lászlóval fogunk még találkozni a blogban, hiszen élete során volt még más olyan hosszú utazása, amelyet ugyancsak rögzített írásban. Az újabb Telegdi Kovách László mű beszerzésének a matematikai esélye nem sokkal több, mint az öttalálatos nyereménynek a lottón, de ki tudja. Ha sikerült, akkor Telegdi Kovách László azonnal érkezni fog itt az ELBIDA projektben.